Avagy az édenkerti tört-ÉN-et olvasata az Igazság és az Élet, a Lét és a Tudat tükrében.
ÉDEN, ÉDENKERT, Paradicsom – Eredet, Édes KERT, a kert, kör „alakú”, KR azaz KöR-t, melynek közÉP-PONTja MAGunk a Lét, Tudat és Boldogság EGYetlensÉGe. Mind-ÉNsÉG, Teljesség.
Ádám és Éva – A Tudat és a Lét, az Igazság és az Élet, ezek EGYüttVALÓsága MAGunk a Pradicsom, Éden (édes ÉNsÉG) ATYA, ÉN-VALÓnk, a TeljessÉG tökéletessÉGe, Az ŐS Gyermek.
Meztelenség – amikor nincs jelén a hamis-én, ezért egymásban léteznek, egymásban tükröződnek, közŐS-ÉNkÉNt EGY-SZER-ŐS-ÉGben. Semmit sem takargatnak egymás elől, EGYbefonódva, egybefolyva léteznek. BoldogságkÉNt „gyönyörködnek” a szellemi és lelki szÉPsÉG-BENN, Gyermeki mivoltu(n)kban és csak én- és önfeledt játÉK-SZER számu(n)kra a létezés. Az Igazság és az Élet, a Tudat és a Lét nincsenek egymástól elkülönülve, együttVALÓságkÉNt léteznek, SZER-elemBENN, Szívként és Lélekként mindÉN-KIvel EGYek, ezért nincsenek is „más” emberek a kertben, mivel Ádám és Éva EGY, és bennük VAN, létezik Mind-ÉN-KI, minden élőlény, az egész természet, aminek ezáltal nincs megbontva a tökéletes harmóniája a Tudatban és a Lélekben. A természet ekkor a Lét és a Létezés EGYbefonódásakÉNt létezik Évában és Ádámban, mivel nincs jelen a hamis-én, az elkülönültség, s így a Lét és a Tudat, az Élet és az Igazság: EGY. A meztelenség – a MEZ-MÉZ-TE-TELE-TEJE-TELJE*-ÉN-s-ÉG, mézzel és tejjel telt énség – a test-hamisén-tudattól való meztelensége a Léleknek, így csak Lélek-Tudatként LÉTeznek, EGY-MÁSba fonódva, egymást EGY-ÉN-MAGukként szeretve, egymásban áramolva, a Boldogság Óceánjába visszatérő két folyóként, ami az Édenkertet „határolja”.
A Lét és a Tudat EGYmásban EGYüttVALÓsága, EGYüttLÉTe és EGYüttLÉTezése: MAGunk a minden OK nélkül VALÓ BOLDOGSÁG. Az örökké ragyogó Nap, ami önMAGát örökké „láthatja” a Holdban, és az örökké fÉNylő Hold, amely a Nap fÉNyét visszatükrözve, önMAGát látja NapkÉNt. De ez is csak egy szimbólum, mert a A FÉNY az EGYetlen VALÓ, amely eme misztikus gyönyörűsÉGet eljátssza, a májá valóságában, a lílá örökkéVALÓ, őszinte és ártatlan Gyermeki VALÓságában. Mert valójában Isten játéka teljesen ártatlan, hiszen mentes az önző, kisajátító, megtévesztő hamisságtól, az egó-én elkülönültségének fájdalmas, szenvedéssel teli állapotaitól, melyben az örökkéVALÓ BOLDOGSÁG pusztán az örömök és az élvezetek által tud időlegesen, múló állapotokként megcsillanni, de nem tud folyamatos LÉLEK-TUDATkÉNt ragyogni, mert a hamis-én birtokolja, kisajátítja, leuralja azt.
1. ÉN VAGYOK – az 2. ÚT az 3. IGAZSÁG és az 4. ÉLET
1. AZ ÉN-VALÓ – a 2. Boldogság a 3. Tudat és a 4. LÉT EGYsÉGében
Az ÚT MAGunk a KRISZTUS, a ki a BOLDOGSÁG = a Gyermek kifejeződése, amikor a Tudat és a Lét, az Igazság és az Élet EGY.
Mert az ÉN VAGYOK, amihez semmi sem kötődik lehet csak SZABAD és SZERETŐ úgy, hogy semmit és senkit sem birtokol, hisz mindÉN és mind-ÉN-KI ÉN-ÖN-MAGunk. Nem elvont fogalom a VAN világában, hanem ÉLŐ VALÓ, LÉLEK és ÉLET a VAGYOK VALÓjában.
A VAN világa akkor jelenik meg, amikor a Tudat és a Lét, az Igazság és az Élet elkülönül, mert akkor mindaz ami megjelenik az elmében, az ÉN-VALÓnktól elkülönült, tárgyiasult VALÓságként, azaz illúzió-valóságként jelenik meg, jelenés, azaz illúzió, mert pusztán az elkülönültség érzete tartja fenn. (Mert bármi is VAN látszólag rólam leváltan, MAGunktól elkülönülten, az bennem, MAGunk által és MAGunkban van, tehát azért VAN mert VAGY-OK.)
A VAGYOK a Tudat és a Lélek, az Igazság és az Élet EGYüttvalósága, EGYüttVALÓ MAGunkban lévő örök násza, EGYüttlétezése. Mivel nincs jelen az elkülönültség érzése, tudatállapota, nem tudod meddig tartasz te, és hol kezdődik a „másik”. Ezért a Tudat és a Lét EGYüttlétezése az a végtelen, ok nélkül VALÓ BOLDOGSÁG, amiben nincsenek jelen MÁS-OK, mások, mert minden MAGunk az ÉN-VALÓ, az ATYA, a férfi a nőben ÉL és a nő a férfiban NŐ, egymásban teremnek és teremtődnek, de ez az örökkévaló „folyam” ugyanakkor megnyilvánítja magát a kettősségek világában, és ezért van az, hogy a két fél, a férfi és a nő állandóan egymást keresi, állandóan vágyik egymásra, és soha sem tud betelni a másikkal, megelégülni, beteljesedni mindaddig, ameddig a hamis-én világába révülten ebben a hamisságban keresik az egység megvalósítását. Mert ha két hamis-én egyesül, akkor abból csak újabb hamisság születik, és ez a hamisság csak az emberi szerelemben tud meg-meg töretni, átragyogni pár pillanatra, amikor a két fél önzetlenül keresi egymás boldogságát, örömét, kiteljesedését, saját egó-énjét félretéve.
A VALÓ BOLDOGSÁG, az ÉN-VALÓ határtalan, nem korlátozza a hamis-én, az „én a test vagyok”, az „én a szemÉJiség vagyok” KÉPzete. Bármilyen emberi kapcsolatban, akár férfi és nő, akár az egyneműek szellemi és lelki kapcsolataiban, a (fele)barátságokban és testvériségekben akkor ragyog fel az édenkerti állapot, amikor a hamis-én háttérbe szorul, a tudat megüresedik, teret engedve így a VALÓ, önzetlen isteni SZER áramlásának, kifejeződésének. Ezért valójában az Igazság és az Élet, a Tudat és a Lét soha sincsenek egymástól elkülönítve, valamiféle külső erő által, pusztán a hamis-én világa az, a hamis-egónkkal való azonosulás az, ami megtéveszt bennünket, örökké ragyogó isteni Lelkeket. Amikor a kettősség világában a hamis-én megtöretik, és lassan elpusztul, akkor bennünk felragyog a Mennyek Országa, az Éden, a Paradicsomban vagyunk újra, az üdvösségben, a Szabadság és a Szeretet örökkévaló BOLDOGSÁGAkÉNt: ÉN-VALÓkÉNt, ATYAkÉNt, GYERMEKkÉNt.
A kígyó – A hamis-én, az elkülönültség szimbóluma, amely rátekeredik a Lélekre, különválasztva így a Létet a Tudattól, az Igazságot az Élettől és fordítva. Ez a hamis-egó(nk) fojtogat bennünket, így az elkülönültség világába zuhanva megjelennek a MÁS-OK, a tőlünk elkülönült(nek tűnő) létezők, akikkel megindul a küzdelem. A kígyónak mérge is van, ez pedig azon tévképzetek összessége, amelyek által az ÉN-VALÓnkban Isten és a Krisztus, magunkon kívüli képzet-valóságokként jelennek meg, az elménkben. ÉN-VALÓnk Istenként és Krisztusként emberszerűvé, tudati tárggyá, elvont, külső, elérendő ám valójában elérhetetlennek tűnő valóságként tűnik fel, tünemény, illúzió. A „kígyó marása” (belső, elmebéli szózat, kísértés, kis-értés) szellemi értelemben maga a májá, vagyis a kozmikus illúzió, a kis-értés, a nem-tudás, a tudatlanság megjelenése, az elkülönültség mérge, a tőlünk elkülönültnek tűnő sötétség, kábultság, rész-EG-s-ÉG „okozója”. Ez az a tudati természetű, illúziókeltő erő, ami elhiteti velem, hogy létezik egy rajtam kívülálló Tudás, és ennek birtokosa, Tudója (Isten) meg akarja tiltani nekem azt, hogy ezt a tudást megismerjem.
A jó és rossz tudásának a fája – fáj-a léleknek ez a fa, melyben megkérgesedünk a viszonylagos tudás, az ítélkezés, a törvénykezés elkülönítő világában. A „kígyó mérge” olyan mélyre hatol bennünk, hogy azt gondoljuk, a jó és rossz tudásának a gyümölcsével tartós boldogságra juthatunk a kettősségek világában. Ez a fa a kettősségek világának a szimbóluma, a Tudat és a Lét, az Igazság és az Élet elkülönültségének a szimbóluma. A hasadtság, a MAG-HASADÁS, MAG-HASONLÁS szimbóluma, ez által MÁS-OK jelennek meg, akiket nem ismerünk fel önMAGunkkÉNt a Tudatban és a Lelékben, az Igazságban és az Életben: ÉN VAGYOkkÉNt, ÉN-VALÓként. A tiltás tehát szimbolikus, de ugyanakkor a VALÓ SZER kifejeződése, nem megfosztani akar semmitől sem, hanem annak az igazságnak a kifejeződése, hogy ha a Tudat és a Lélek szétválik, megjelenik a szenvedés, így kiűzetünk eredendő VALÓnkból tudatilag és lelkileg, meghasonulunk valódi isteni természetünkkel. Ennek kivetülése a kettősségek világában a szenvedés és a halál, valamint gyökér-okként maga a fél-elem, hisz a jó és a rossz tudása valójában nem tudás, hanem tudatlanság, ez nem a tudás fája, hanem a tudatlanság fája az Édenben. Mert a VALÓ tudás MAGunk a LÉLEK mely kimondhatatlan, A KI fogalom és KÉPzetektől mentes. EZ MAGunk a Lét és a Tudat, az Igazság és az Élet örök EGYsége, nem-kettősség, nem elkülönültség, hanem Üdvösség és Boldogság, Szabadság és Szeretet A KI VAGYOK, ÉN-VALÓnk MAGunk. Így tehát IS-TE-ÉN-VALÓnkkÉNt azért teszünk „tiltást” a jó és rossz tudásának a fájára, mert ez valójában a nem-tudás fája, és ha erről szakítunk akkor óhatatlanul belesüllyedünk, beleragadunk, bele-KÁR-HOZUNK az elkülönültség tudati és lelki valóságába. Ekkor az igazság meghasonlik az életben, és az élet meghasonlik az igazságban, de ez nem VALÓ, hanem pusztán a hamis-énünkben létező és átélhető KÉPzet, hamisság, illúzió, délibáb, amit azonban saját tudatlanságunkban igaz valóságnak képzelünk, hiszünk és élünk meg.
IS-TE-ÉN VALÓnkban MindÉN JÓ, és ez a JÓ mindennemű kettősségtől, hasadtságtól, meghasonultságtól mentesen teljes. Ez a JÓ MAGunk az ÉN-VALÓ. ÉN-VALÓnk pedig a Lét és a Tudat, az Igazság és az Élet örökkévaló EGYsége, ami MAGunk az üdvös boldogság, A KI VAGYOK. „EGYedül csak az IS-TE-ÉN, az ATYA, az ÉN-VALÓ JÓ”. EZ VAGY TE, EZ MAGunk az ÉN-VALÓ, Isten, LÉT-TUDAT örökkéVALÓ BOLDOGSÁGA MAGunkban és MAGunkkÉNt mindÉN-BENN és Mind-ÉN-KIben. Az Igazság és az Élet EGYbÉN-VALÓsága, EGYkÉNt VALÓ LÉTe, a FÉNY, mely önMAGától VALÓ, és önMAGunkban önMAGunkkÉNt ragyog világként és valóságként, a LÉT örök Létezésében, az Életben. Ez a FÉNY-VALÓ MAGod.
Jézus és minden igaz, istenben való Bölcs tanításának központi MAGva tehát az, hogy miként szakadjunk el attól a hamis képzettől, hogy elkülönült valóság vagyunk, hogy a jó és a rossz tudása valódi tudás, miközben az maga a tudatlanság és a hamisság. A törvény és a törvénykezés világa egy szükséges „rossz”, ami azért jön létre, mert a Szív VALÓ látása elhomályosult bennünk, így nem látjuk EGYetlenEGY tiszta, isteni VALÓnkkÉNt, ennek MAGnyilvánulásakÉNt az Igazságot és az Életet, a Tudatot és a Létet. „A kettőt EGGYé tenni” nem más, mint átadni VALÓ, IS-TE-ÉN MAGunknak emberségünket, hogy újra IS-TE-ÉN-IS MAGunkkÉNt létezhessünk ITT és MOST, az örökkévaló Lét és Tudat BOLDOGSÁGakÉNt, az Igazság és az Élet örök, EGYmásba fonódott nászaként, az ÖrökkéVALÓ jelÉN-BENN.
MAGjEGYzés:
TEJE, TELJE* – „Jézus kisgyerekeket látott, akik (AnyA-TELJEST) szoptak. Azt mondta tanítványainak: Ezek a kicsinyek, akik szopnak, azokhoz hasonlatosak, akik bemennek a királyságba. Mondták neki: Ha mi kicsinyek vagyunk, be fogunk menni a királyságba? Jézus mondta nekik: Ha a kettőt eggyé teszitek, és ha a belsőt olyanná teszitek, mint a külső, és a külsőt mint a belső, és a fölsőt mint az alsó, és hogy a férfit és a nőit az egyes–egyetlenné fogjátok tenni, hogy a férfi ne legyen férfi, sem a nő nő; ha szemeket szem helyébe teszitek, és ha kezet kéz helyébe, és lábat láb helyébe, és képet kép helyébe, akkor fogtok bemenni a királyságba.” Tamás 21, 1-1
A TEJjel és MÉZzel folyó Kánaán, MAGunk az ÉN-VALÓ. A TEJ a TEJESsÉG, TELJESsÉG szimbóluma a létezésben. A csecsemő számára a kettősség világába lépve, a fehér AnyA-TEJ minden szükséges táplálék TEJessége. (a fehér mint fÉNy TeljssÉGe) A méz (folyékony arany), az édes-ÉG pedig MAGunk a TeljessÉG BOLDOGSÁGa. Az EGYsÉGben az AnyA és az AtyA EGY.
