A Test rehabilitációja és isteni méltósága
A Földünkön elterjedt spirituális hagyományok java részében, a test – mint szimbólum – igen ellentétes megítélés alá esik, ám leginkább valami olyasvalamit képvisel, ami szennyes, tisztátalan, lehúzó, az ösztönvilág része, a „bűn teste”, a kárhozat, a bukás maga. Mintha ezen értelmezésekben a test önmagában lenne felelős, az ember tudatlanságáért, bűnre való hajlamaiért, avagy a májá létezéséért, a kozmikus illúzió kötőerejének a kifejeződéséért. A kereszténységben a test – mint fogalom – a legtöbb értelmezésben magára az emberi testre vonatkoztatott, és többnyire teljesen pejoratív értelmezésekkel terhelt, ennek legszélsőségesebb formája az, amit „a test gyűlölete” mögé halmoztak fel a teológiai és egyéb írásmagyarázó elképzelések.
Egymásnak ellentmondó igehelyek vannak a Bibliában is ezzel kapcsolatban, melyek mint szimbólumok sem egyeztethetők össze egymással, hisz hogyan lehetne a test egyszerre a Lélek temploma, és egyszerre olyas valami, ami a bűn, a paráznaság maga, melyhez a leghelyesebb viszonyulás az, ha egyszerűen megtagadjuk, gyűlöljük, elvetjük azt, mint a romlottságunk okát, melegágyát. Ez a szemlélet a középkorban tetőzött, az önmagukat korbácsoló szerzetesek formájában, mintegy groteszk felkiáltójeleként a „spiritualitásnak”, és a test – mint szimbólumnak – a totális félreértése által. Jézus is többször beszél a testről pejoratív értelemben, ami mégtöbb félreértésnek adott táptalajt az idők során, holott Pál által maga a Lélek, a Krisztus jelentette ki, a tévelygők számára:
„Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?” (1. Kor 7, 19)
Hogy lehetséges akkor, hogy „spirituális” körökben a mai napig terjed – és természetesen ugyancsak az írásokra alapozott magyarázkodások által megalapozottan – az az indokolatlan, emberi test elleni gyűlölet, melynek ugyanakkor van egy ellenpólusa is, a test önmagában történő bálványozása, imádata, amit a világban találhatunk? De a Biblia sem mentes a test iránti megvetéstől, ami csak fokozza a fogalmi zavart az emberi elmékben:
„Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek: Mert a ki meghalt, felszabadult a bűn alól.” (7. Róm. 6-7)
„Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és útálva még a ruhát is, a melyet a test beszennyezett.” (1. Júd 13)
Felmerül tehát a kérdés, hogy miként létezhet a keresztény írásokban ez a terminológiai disszonancia a test, mint fogalom és szimbólum tekintetében? Mert nyilvánvaló, hogy már maga Pál is – látszólag – önellentmondásba kerül az 1. Kor 7, 19 és a 7. Róm. 6-7 tekintetében. Júdás apostol test iránti megvetését pedig már fokozni is szinte lehetetlen, mert ő a testet valamiféle „szennyeződésként” említi meg. De mi van akkor, ha egész egyszerűen a test mint szimbólum – szerencsétlen módon – nem ugyanazt jelenti ezen igehelyeken, és a testnek így több értelme is van, melyeket megfelelő módon csak a Lélek MAGunk tárhat fel bennünk, a megfelelő időben, azaz amikor lélekben és szellemben EGYaránt alkalmassá válhatunk e lÉNyEG megtapasztalására és megértésére?
„…mert a betű megöl, a Lélek pedig megelevenít.” (2. Kor 3, 6)
„Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.” (2. Kor 3, 17)
Az írásokat tehát legelső sorban is nem szabad betű szerint értelmezni, és a terminológiai disszonanciák meghaladásához nem elegendő az igék egymással történő szembeállítása, „versenyeztetése” és pusztán logikai-deduktív értelmezése. Sajnálatos módon a kereszténység története ezen értelmetlen, kegyetlen és emberi egók által vezérelt, üres teologizálástól terhelt, melynek végeredményeképpen az – ad absurdum – Isten nevében egymással csatározó nézetek képviselői, olykor a fizikai erőszak eszközeit sem voltak restek alkalmazni, ellenfeleik „jobb belátásra*” bírásának végett. (* eretneküldözések, inkvizíció) De térjünk vissza a lényegre, hogyan lehetséges, hogy a test egyik pillanatban még a legMAGasztosabb Lélek, azaz az Úr, az IS+TE+ÉN+MAGunk temploma – és a templomból még MAGunk a Krisztus, Jézusként megjelenve is kiűzte az abba nem illő elemeket – a másik percben pedig már a bűnnek a teste, és maga a szenny?
Ennek a dilemmának a feloldása több rétű is lehet, de a gyökérproblémát tekintve, annak vizsgálata során egyértelművé válhat, hogy a test – mint fogalom és szimbólum – a különböző igehelyeken nem mutathat ugyanarra a tudati objektumra. Egyszerűbben szólva, a test mást és mást jelent a különböző megközelítésekben. Legelőször tehát azt lenne érdemes tisztázni, az emberi-fizikai test rehabilitációjának érdekében, hogy:
I. Az önmagában vett emberi forma, mely a fizikai testet is magában foglalja, nem valamiféle isteni tévedés, vagy emberi bűn, tudatlanság következménye, így teljes mértékben értelmetlen azt bármilyen módon is hibáztatni, bűnössé tenni, ad absurdum pedig gyűlölni, még extrémebb esetekben pedig ebből az értetlenségből, tudatlanságból fakadó gyűlöletből azt sanyargatni, kínozni, végül pedig annak fizikai értelemben történő károsítására, legextrémebb esetben pedig annak elpusztítására törekedni. Ezen törekvések önmagukban véve semmiképp sem vezetnek üdvösségre, mivel – egy hasonlattal élve – olyan, mintha egy utazó, azt a járművet igyekezne tönkretenni, mellyel átkelni készül a vízen, annak megfelelő tisztelete, helyes kezelésének megtanulása és szakszerű karbantartása helyett. Természetesen a túlzott testimádat pont annyira káros, mint ennek ellentéte, a test pusztításának ezernyi módjának történő behódolás. Az arany középút a testtel kapcsolatosan igencsak szükséges, hogy egyik végletbe sem ragadjunk bele itt a földi létezésünk alapját jelentő, fizikai testünkkel kapcsolatban.
II. Az emberi test önMAGában véve nem rendelkezik semmiféle akarattal, önálló tudatossággal, ami miatt azt, mint valamiféle szellemi entitást, bármiért is kárhoztatni és/vagy számonkérni lehetne. Ezzel az akarattal és tudatossággal a fizikai testet önMAGában és önMAGából megnyilvánítani képes LÉLEK és SZELLEM, azaz ISTEN rendelkezik. Így a test – mint a fizikai test – gyűlölete semmiképp sem származhat Istenből, azaz A LÉLEKből, az Abszolút Tudatosságból. Honnan származik akkor a fizikai test gyűlöletének a torz, önpusztító és végső soron istentelen, Istent tagadó ideája?
III. Az egó-én az, ami a LÉLEK és a TEST közé ékelődő hamisságként a tudatlanságért, bibliai terminológiával élve bűnért, ős-bűnért, így a test gyűlöletének torz, lélekellenes ideájáért felelős. Az egó-én(ünk) maga ama bizonyos Sátán, mely nem az „emberen kívül van”, hanem az emberi tudatlanságunk miatt uralkodik a mi bensőnkben, a tudatlanságból, a lelki és szellemi halál állapotából kifolyólag. Az egó-én az az ÁRNY-ÉK, amely beékelődik a Lélek, és az emberi testet is megnyilvánítani KÉPes Tudat, a Tiszta Tudat közé. Természetesen ezen szemléltetés célja a rámutatás arra a belső valóságra, mely egy adott ponton minden önMAGát kutató lélek számára óhatatlanul fel fog tárulkozni, és nem az, hogy egy újabb elméletet képezzen.
IV. A testnek tehát az írásokban – a fentiekből kikövetkeztethetően – van egy konkrét és egy elvonatkoztatott, azaz szimbolikus jelentése, és ez az, ami feloldhatja a látszólagos ellentéteket, melyek olyannyi súlyos félreértés forrását képezik évezredek óta.
1.) A test konkrét jelentése, mint például ami a Lélek Templomára vonatkozik az nem más, mintsem ami a Lélek és Szellem által megelevenített és megjelenített emberi-fizikai és energetikai testre (a durva anyagi, a finom anyagi és a kauzális testre) vonatkoztatható. Ez a test a LÉLEK TEMPLOMA, így hogyan lenne ez összeegyeztethető bármiféle gyűlölettel, önpusztító attitűddel?
2.) A test szimbolikus jelentése, ami a bűn testét, a „gyűlöletes” testet illeti, minden esetben csakis az egó-énre vonatkoztatható, hiszen ez az az erő, amely beszennyezni képes a test bitorlása által bennünket. „Figyeljetek ide és értsétek meg! „Nem az szennyezi be az embert, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját, az szennyezi be az embert.” (Mt. 15, 11-12) Ez elég érthető utalás a Krisztustól arra, hogy nem a fizikai testtel van a probléma, hanem az azt bitorló emberi egóval, azaz azzal a hamis, önpusztító, önszennyező tudatlansággal, torz érzelem és gondolatvilággal, ami a fizikai testünket használva nyilvánul meg a belső és külső világban.
3.) A test, a bűn „gyűlölete” – mint gyűlölet – semmiképpen sem lehet valamiféle negatív eredőjű érzelmi kötődés. A gyűlölet ugyanis – akár a hamis önimádat, önajnározás, öntömjénezés – nincs mit keressen az önMAGa, azaz Isten felé törekvő emberi lény szívében. Az „istenfélelem” és a „test, a bűn gyűlölete” a szó szerinti értelmezésekben ama bizonyos szellemi és lelki halált táplálják, amelyből pontosan az Örömhír (Evangélium) MAGunkban VALÓ feltárulkozása által szükséges megszabaduljunk, felébredjünk. Istentől nem félnünk kell, hanem EGYetlÉN Igaz VALÓnkkÉNt kutatni és szeretni, hisz önMAGunktól félni, maga a paranoia és a skizofrénia, és az üdvösség folyamatában pontosan ezt a paranoid skizofréniát, azaz az emberi egó-én hamis világát kell felszámolja bennünk a VILÁG(unk) VILÁGOSSÁGA azaz a KRISZTUS.
„A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.” (1 Jn 4, 18)
A gyűlölet az egyik legmakacsabb kötőerő az emberi pszichében. Semmikép sem vehetjük ezt a fogalmat betű szerint, helyesebb lenne elutasításról, megtagadásról beszélni. A testiség átvitt értelemben mind az egó-én terméke, nem a fizikai testé, mely teljesen ártatlan e tekintetben is. A test a Lélek Temploma, és a templom nem-e a Szentek Szentjének lakhelye? Miért érezte volna szükségét a Jézusként megjelent KRISZTUS, hogy megtisztítsa a Templomot, az undokságtól? Ha eme isteni aktust megfelelőképpen értelmezzük megláthatjuk, hogy a Krisztus azért kergette ki a kufárokat a Templomból, mert ez egy szimbolikus tett volt, melyet MAGunkra kell vonatkoztatnunk.
A kufár egy szimbólum, ez maga az az egó-én, amely mintegy kupeckedik az isteni adományokkal, azaz a Templomot, a szimbolikus értelemben vett LÉLEK LAKHELYÉT felhasználja az önzés, a haszonszerzés, az istentől elrugaszkodott cselekvés bűnös, azaz tudatlan céljaira. Az egó nem uralkodhat a LÉLEK felett, és a kufárok (az egó-én sötétségének, tudatlanságának, önzésének és IS+TE+ÉN+MAGunk legbenső lÉNyEGéről leválasztó erői) éppen ezért nincs mit keressenek a Templomban, mely ÉLŐ Templom az emberi lény számára nem más, mint a fizikai test. Ha ebben az összefüggésben vizsgálnánk meg a kufárok kiűzését a Templomból akkor világossá válhatna számunkra, hogy Krisztus sohasem a fizikai test ellen emelt szót, hanem a fizikai testet bitorló szellemi erő, azaz a Sátán, az emberi egó-én ellen. Mert az egó-énünk az, ami beszennyez bennünket, és ami az egyedüli akadálya az üdvösség elérésének. Azonban az egó-én, mivel mintegy rabul ejti a maga önző céljaira a saját testünket, látszólag a test válik minden szenvedésünk forrásává, okozójává, lásd a rengeteg fizikai szinten is megnyilvánuló „testi betegséget”, melyek valójában mind az egó-énünk, azaz a téves gondolati és érzelmi mintáink következtében léteznek.
A Krisztus nem az egészségesekért, hanem az egó-kórságban szenvedőkért jött, hogy az üdvözítő és megEGÉSZsÉGesítŐ örömhírt mutassa meg nekünk, elsősorban nem a szavakkal és a szimbólumokkal, hanem a SAJÁT ÉLETével. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy megérthessük a Test valódi jelentését, jelentéstartományait az Írásokban. Ha ez nem történik meg, akkor fennáll a kockázata annak, hogy a betű megöl minket, és a „halottak halottainak a temetésén” fogunk csak részt venni, ahelyett hogy a saját egó-énünk temetésén ügyködnénk végre, felismerve azt, hogy ez az egyetlen erő, amely saját, hamis illúzió-világunkat fenntartva elválaszt minket a VALÓdi ÉLETtől, az Üdvös Boldogságtól, a Szentek Szentjétől. Amikor Isten az Embert teremtette, látta, hogy AZ IS JÓ, akár a teremtése többi része. Nem az emberi létformával és nem is az ezen belül található emberi testtel – amely a Lélek Temploma – van tehát gond, hanem azzal az egó-énnel, amely láthatatlanul beszennyez minket, végső soron megbetegítve a fizikai testünket is. A Bibliai csodás gyógyulások melyek testi-fizikai szinten is megnyilvánultak, valójában elsősorban az egó-énünk mocskaitól, fizikai betegségeket is megnyilvánító rabságából történő szabadulást, így az IS+TE+ÉNi LÉLEK szabadítását jelképezik.
„Ép testben ép LÉLEK” – még helyesebben tekintve: „Ép Léleknek – azaz az egó-én uralmától megszabadult, testet öltött Istennek – lehet csak ép a teste”. A fizikai testben is megnyilvánuló betegségek tehát mindig az emberi pszichében lévő káoszra, tudatlanságra, azaz az önMAGunkról való leszakadtságra, az IS+TE+ÉNi VALÓnktól való el-külön-ülésre hívják fel a figyelmet. Ádám és Éva – míg nem fertőződött meg az egó betegségével, amely a jó és a rossz tudásának a birtokbavétele által jött létre – nem ismert betegséget, és tökéletes harmóniában élt EGYütt és EGYmással az Isteni Lélekben. A bűnbeesés nem más, mint önMAGunk leszakítása Istenről, az egó-világunk tudatlanságába való merülése a Léleknek, ami által a LÉT EGYsÉGe jóvá és rosszá bomlik az egó-elménk folyamatosan ítélkező működésében. Ez a lelki és szellemi halál állapota, melyből ha ki akarunk szabadulni, akkor meg kell haljunk az ó-embernek, azaz annak az egó-énünk által létező és kivetülő hamisságnak, aminek/akinek IGAZ MAGunkat KÉPzeljük.
„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (Jn 8, 32)
„Amikor megismeritek önMAGatokat, akkor megismertettek, és fölismeritek, hogy az élő Atya gyermekei vagytok. De ha nem ismeritek meg önmagatokat, akkor szegénységben vagytok, és ti vagytok a szegénység.” Tamás evangéliuma 3, 4-5
Valódi önkutatás, önismeret, azaz az egó-én teljes ismerete nélkül nem létezhet üdvösség, mert nem tudjuk mit is kell „gyűlöljünk” azaz helyesebben elutasítsunk MAGunktól. Az egó-én, a Sátán az emberi psziché által létező ama ÁRNY-ÉK, ama láthatatlan önkényúr, aminek a fogságából történő megszabadulásra csak a valódi, és nem pusztán pszichológiai értelemben vett önismeret vezethet bennünket. A valódi önMAGunk ismeretére pedig csak az önMAGunkkÉNt megjelenő KRISZTUS, az ÉN+VALÓ, azaz a LÉLEK vezethet el bennünket. A Krisztus azonban nem csak Jézusként jelent meg az emberi történelemben, hanem végső értelemben minden emberi tudat MAGvakÉNt VAN jelÉN, Mind+ÉN+BENN és Mind+ÉN+KI+BENN. A kívül megjelenő Mester, a Jézusként IS MAG+JEL+ÉN+Ő KRISZTUS, az egyetlen Igaz Tanító ott él mindMAGunk elidegeníthetetlen lÉNy+EGéBENN. Ezért mondotta Jézus, hogy:
„Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van;”
Ez belülre irányított figyelmet jelent, a belső szoba pedig a Lélek Templomán „belül” található, az emberi Tudatban és Lélekben. Az ima mérhetetlenül több, mint mantrák, szent szövegek gépies ismételgetése. A valódi ima a legmagasabb fokú meditáció, önMAGunk megismerésének az eszköze, a belső szobába való bejutás, mely nem a fizikai test gyűlölete révén, hanem annak megfelelő megértése, és tisztán tartása révén valósulhat meg. A testet – ennek megfelelő bibliai terminussal – az edényt tehát ezért szükséges nem csak kívül, hanem először is BELÜL megtisztítani, mert elsősorban Nem az szennyezi be az embert, ami a szájába kerül, hanem ami elhagyja a száját, az szennyezi be az embert.” (Mt. 15, 11-12).
A Test a LÉLEK tükröződése is egyben, mert a Test van a LÉLEK+BENN és nem a Lélek a Testben. Magyarán a testünk is egy tudati objektum, melyben a Lélek és a Szellem, a Lét és a Tudat nyilvánítja önMAGát meg. A fizikai test imádata azonban ugyanolyan bálványimádás, mint annak antitézise, a fizikai test gyűlölete, hibáztatása, bűnössé tétele, kárhoztatása és elítélése. Sajnos a kereszténység jelentős része a mai napig tévesen értelmezi a „testet megszálló démonokat”, nem ismervén fel azt a lényeges tényt, hogy a saját testünket „megszállni képes démonok” azaz szellemi erők, erőterek, nem a „külső világban”, hanem a sokunk számára rejtett, Pandóra szelencéjeként magunkban hordozott emberi pszichében, még pontosabban a saját egó-énünkben léteznek, tanyáznak és betegítenek meg bennünket. Hiába tisztogatjuk az edény külsejét, ha az edény belseje mindenféle undoksággal – tudatlanságból fakadó bűnnel, gonoszsággal, brutalitással, gyűlölettel, stb. van tele.
Szükséges és elkerülhetetlen tehát, hogy önMAGunk megismerésének egy adott pontján az emberi utunkat járva felismerhessük végre, parafrazálva az igét AZt, hogy:
„Immár tudjuk, hogy a mi testünk a bennünk (MAGunban, MAGunkkÉNt) lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertünk; és nem a magunkéi (egó-énünké) hanem IGAZ, IS+TE+ÉN+MAGunkéi vagyunk!” (1. Kor 7, 19 alapján)
——–
Megjegyzés:
Ezen szavak, eme írás nem „Az Igazságot” hordozzák, pusztán rámutatni hivatottak arra, a maguk korlátozott eszközeivel. A figyelem befelé fordítása, lényegi mozzanatként szükséges kell legyen, minden az Isteni VALÓsÁGot, azaz EGY+ÉN+MAGunkat elérni vágyó emberi tudat számára.
Jelen sorok írója semmiképp sem szeretné a Biblia védőügyvédjének mindenható szerepét magára vállalni, így az általa leírtak nem tükröznek mást, mint az általa megélt Út megtapasztalásaiból megérett szűreteit az értelemnek. Az Igazságnak mindenki MAGa szükséges hogy utána járjon, mert csak ez szabadíthat meg legvégül bennünket. Kérek tehát minden olvasót, hogy a fentebb közreadott következtetéseket ennek szellemében olvassa, amennyiben szükségét érzi mindennek. A Szabadság Lelke ugyanis erre ösztönözte az írót, hogy közzé tegye ama meglátásokat, melyek a Test vonatkozásában évezredes, parttalan viták és brutális félreértések alapját képezték, és képezik a mai napig, eltérítve, vagy vakvágányra terelve ezáltal azokat, akik az írások segítségével próbálnak közelebb kerülni az üdvösséghez.
„És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (Jn 8, 32)
„A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: a ki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.” (1 Jn. 4, 18)
Ne féljetek önMAGatokban kutatni az Igazságot!
