Fohász AZ ÉN-VALÓhoz
Uram, ments meg minket azoktól, akik meg akarnak menteni minket!
Uram, mentsd meg a világot azoktól, akik meg akarják menteni a világot!
Uram, mentsd meg embertársaim és a világot: tőlem!
Ki vagyok én, aki meg akar menteni másokat, és a világot?
Csak aki szabad az szabadíthat. Csak a ki megszabadult az önMAGáról KÉPzŐdött KÉPtelen-s-égtől, mit elméjében saját MAGáról és saját MAGának KÉPzelt, az lehet Megmentő. De akkor ugyan kit is menthetne már meg?
Csak az, aki nem akar megmenteni, sem megszabadítani senkit sem, az válhat szabadsággá, mely gyógyír lehet minden szenvedésre.
Uram, mutasd meg nekem azt ami VAN, mert nem láthatom attól, ami és aki látszólag vagyok, s amiként és amilyennek a valóságot KÉPzelem.
Az Úr meghallgatta a törekvő őszinte fohászát, s a belsŐ gÚRukÉNt így felelt:
„Mi lehetne lényegesebb, mint önMAGunk újra tiszta Békeként, Szeretetként, Boldogságként, Teljességként ismerni, az örök létezésben, s minden ismerésen és nemismerésen túl is, »csak úgy« lenni, LÉTként, minden fogalomtól szabadon, minden KÉPzettől mentesen? Meghalni az egyéni elme minden KÉPzetének magadról, másokról és a világról: SZÜLETÉS és örök ÉLET. MAGunk az ÜdvŐSsÉG.
A JEL-ÉN tiszta, ŰRes ÉG. Nincs benne múlt, s a múltból keletkező jövő képzete.
A jel-ÉN-lét mivel örökké üres, belefér a LÉT Teljessége.
Egyedül a JELEN VALÓs, minden más KÉPzelet. JELEN LENNI az egó számára annyi, mint elkülönült entitásként nem létezni többé, mert a JELEN MAGunk a fÉNy, melyben árnyék nincsen, így örökké áttetsző ragyogás, melyben az űrt a LÉLEK Teljessége, Teljes EG(Y)e ragyogja be.
Vagyok a ki VAGYOK. A Csend a LÉLEK VALÓ természete. Minden más csak illúzió, az elme világának a része.
Lépj be önMAGodba. Csak figyelj a VAGYOK semmihez sem kapcsolódó érzésére, s mindig ITT-hon leszel.
Áldott a LÉT A KI VAGY mindörökké!”
