Tudat, elme, figyelem és LÉLEK
Kérdező: Sokat foglalkoztam a tudat, az elme, a lélek természetével. Minél jobban belemerültem ebbe, annál inkább láttam, mennyire megfoghatatlan mindez. Ahány (spirituális) út, annyi megközelítés, magyarázat található, így inkább a belső forrásra és megértésre kezdtem koncentrálni. Úgy érzem rengeteg minden feltárult bennem ezekkel kapcsolatban, azonban nem teljesen világos, miként kötődik egymáshoz a tudat, az elme, a lélek és a figyelem. Mert végső soron ezek által tapasztalható önmagunkban a világ és a valóság, és ezek nélkül arra jutottam, hogy olyan hogy világ és valóság nem is létezhet.
MaGuru: Az ÉN-VALÓ olyan mint egy áthatolhatatlan, feldarabolhatatlan, részekre bonthatatlan, gyönyörűséges, ragyogóan fehér hegy, szikla, tömb. Ne szó szerint vedd, inkább csak szimbólumként utalhatok rá. Minden benne van, és általa nyilvánul meg, és végső soron minden benne, bennünk MAGunkban van, az ÉN-VALÓban. Ezért az ÉN-VALÓ olyan fogalmakkal sem ragadható meg, mint a tudat, az elme, a lélek, a figyelem, a világ és valóság stb. Az ÉN-VALÓt nem tudod elképzelni, mert általa lehetséges minden, ami elképzelhető, ami megnyilvánul, ami tapasztalható, az érzékelés és a tapasztalás „külső és belső”, ám valójában tisztán tudati természetű valósága. Ezt azért fontos tisztáznunk, mert sokan gondolják azt, hogyha megtalálják az összefüggéseket a tudat, elme, lélek, figyelem között, akkor megfejthetik az ÉN-VALÓt. Ez nem lehetséges, mert bár az ÉN-VALÓ minden, az elme sohasem képes megragadni AZt, mint valamiféle tudatban tükröződő, tárgyiasult vagy megszemélyesített tudati tárgyat. Tehát a fenti kérdésedre ilyen szempontból csak szimbolikus értékű válasz adható, melyet nem szabad dogmaként kezelned, inkább csak amolyan útmutatóként, mert a valódi válasz MAGod vagy, de nem valamiféle elmebéli, elvont magyarázatként, hanem ÉN-VALÓként, LÉTként, MAGodként a LÉT tiszta, eleven érzéseként, a LÉT önmagát tapasztaló, önMAGában, önMAGadban, önMAGunkként teljes VALÓjaként.
Kérdező: Érteni vélem a lényeget, és nem is valamiféle abszolút érvényű kinyilatkoztatást szeretnék hallani tőled, csak kérlek, világítsd meg a számomra, hogy te miként látod a tudat, az elme, a lélek és a figyelem együttlétezését az emberi tudatosságon belül. Úgy vélem ez segíthet abban is, hogy az általad másoknak is mondottakat jobban megérthessem. Konkrétan például az is foglalkoztat, hogy az elme hozza-e létre a tudatot, vagy hogy a figyelem és a lélek milyen viszonyban van egymással, vagy a tudat tartalmazza-e az elmét, netán fordítva?
MaGuru: Terjedelmes fogalmi definíciók helyett a legcélravezetőbb az, ha minden körülmények között törekedni tudunk az EGYszerűségre. Az én tapasztalásom szerint a tudat – mint egyetemesség – foglalja magában az elmét, de résszerű, elkülönült lényként ezt fordítva tapasztaljuk és látjuk. Ezért például a materialista tudomány azt állítja, hogy a tudat az elme terméke, még pontosabban az agyé. Ez a nézet azonban már egy tükörszerű, megfordított valóság érzékelés, és gondolkodás terméke, ami nem az EGYből bontja alá a valóságot, hanem a valóság tárgyainak összességét próbálja egyesíteni, különféle elméletekben, elképzelésekben. Ezért ezt a fajta rátekintést, a végsőkre nem alkalmazhatjuk, mert ez olyan, mintha a tükörképet tartanánk az eredetinek, és nem a tükörben tükröződőt. Nyilvánvalóan van összefüggés a tükörkép és a tükörben tükröződő között, de nem a tükörkép hozza létre a tükröződőt, hanem fordítva. Lényegében tehát a kettősség világában teljes mértékben meg vagyunk tévesztve, a dolgok ok-okozatiságának az irányultságával, forrásával, eredetével kapcsolatban.
Legelőször is tehát tisztázzuk, hogy a tudat, az elme, a figyelem és a lélek, mind-mind az ÉN-VALÓnak a tudatosságon belül megnyilvánuló aspektusa, ami az értelem, az elme világában egymástól különálló valaminek tűnik, ám valójában sosincs egymástól elkülönülve. Nem szabad beleesnünk továbbá abba az atomizáló-tudományoskodó szemléletbe sem, hogy ezeket valamiféle vegytiszta, egymástól elkülönült tárgyakként kezeljük, és ezen fogalmaknak egymástól különálló létet tételezzünk. A tudat, elme, figyelem és lélek, a világ és a valóság az ÉN-VALÓ kifejeződése, és a kifejeződés maga is benne, azaz bennünk MAGunkban VAN, mint ÉN-VALÓ. Amikor azt mondom MAG, MAGunk, ez a fogalom, hogy MAG is az ÉN-VALÓra utal, még ha látszólag a mag egy elkülönült, személyes, egyéni élménnyé is válik, a kettősség világában, saját emberi egyéniségünkbe bezárulva. A leglényegesebb az, hogy feltárulkozhasson bennünk az az örökkévaló, öröktől fogva létező, időtlen látás, ami nem pusztán intellektuális, hanem elsősorban intuitív, és az MAGunk a Lélek fÉNye, ezt nevezhetjük figyelemnek is. Tehát a fogalmak szintjén a Lélek és a figyelem EGY, a LÉT, a Lélek és a figyelem pedig úgyszintén EGY. Valójában ezek a fogalmak a megfoghatatlanra, körülhatárolhatatlanra, a láthatatlanra, önMAGunk lényegétől elvonatkoztathatatlanra és az elme által örökké megismerhetetlen ÉN-VALÓnkra vonatkoznak.
A tudat, elme, figyelem és lélek egymással való „kapcsolódásában”, összefonódásában tehát azt a központi MAGot kell megtaláljuk, ami által mindez jelenvalóvá lehet, válik MAGunkban. Ez a Lélek, de nem mint személyes, hanem mint egyetemes való. A Lélek alatt sohasem a pszichológiai értelemben vett emberi pszichét értem, ezt fontos tisztázni. A Lélek MAGunk a LÉT, ha úgy tetszik aktív aspektusa, mert a LÉT – bár magában hordozza a kettősségek világában megnyilvánuló Életet – önMAGában véve sem nem passzív sem nem aktív, leginkább a VAN és a VAGYOK EGYszerre. A LÉT, a Lélek, a figyelem és az élet tehát ismét egymástól elválaszthatatlan megnyilvánulás, ami az abszolút középpontból a LÉTből „tart a létezés, azaz az élet felé”. Természetesen ez is mind az ÉN-VALÓban VAN, s végső soron, mint személy feletti EGYetlenEGY VALÓ: MAGam vagyok, MAGunk vagyunk. Egy analógiával a LÉT, Lélek, figyelem, élet és a tudat, elme, világ és valóság fogalmi hálóját a következőképpen szemléltethetném.
Ha egy hagyományos, analóg filmes mozit képzelünk magunk elé, akkor abban a következő módon szimbolizálhatjuk a tudat, az elme, a figyelem és a Lélek együttVALÓságát:
1. A tiszta, fehér, makulátlan vetítővászon a Tiszta Tudat, ami eredendően nem tartalmaz semmilyen rávetülést sem. A kivetülő kép a vetítőgép és a film által jelenik meg rajta, a vászon, azaz a Tiszta Tudat pusztán teret, lehetőséget biztosít annak megjelenésére, ám eme képektől sohasem „piszkolódik be”. A film – ami a tudatban tapasztalható, a tudatban megjelenő valóság – mint az élet analógiája bár a mozivászon (Tiszta Tudat) által létezhet és tapasztalható, a vászon e tekintetben teljesen semleges, és a mozifilm megtekintése közben sohasem képezi a tudatos figyelem tárgyát. Úgy van jelen, hogy nem veszünk tudomást a létezéséről, pontosan azért, mert nem a vászonra irányul a figyelmünk, hanem a rajta futó képekre. Bár mindig látjuk a vásznat, mégsem vagyunk tudatosak erre, amikor a filmre koncentrálunk. A Tiszta Tudat tehát az az abszolút alap, ami által tudatában lehetünk a „filmnek” ( a létezésnek és az életnek) de erre az alapra nem vagyunk tudatosak, ezt az alapot nem vizsgáljuk meg. Azért nem, mert önmagában véve üres, nincs mit vizsgálnunk rajta, amikor pedig „megtelik” képekkel, akkor a film, a mozgás, a cselekmény, a történés által kibontakozó tapasztalás, az élet köti le a figyelmünket.
2. A filmszalag, a rajta lévő kockák – amelyek mozgásba lendülve az időben a mozgás, az élet illúzióját keltik a mozivásznon bennünk – szimbolikus értelemben maga az elme, azaz minden lehetséges KÉP, gondolat, idea összessége, ami a teljességben, azaz az ÉN-VALÓban VAN. (Szimbolikusan itt a befűzött film végtelen, nem csupán lineáris valami, hanem abszolút értelemben minden olyan valóságtartalom, amit a létezésben, a kettősség világában világként és valóságként tapasztalhatunk meg.) Amikor a film be van fűzve a gépbe, a vetítőgép izzója be van kapcsolva, és a filmszalag mozgásban van, akkor a vásznon megjelennek a mozgóKÉPek. A KÉPzelet analógiája is ez, az elme tehát mindennemű KÉPzelet, gondolat, képzelőerő, gondolkodás azaz mentális valóság gyűjtő-szimbóluma is egyben, a jelen analógiában. Az amit világnak és valóságnak tapasztalunk a moziban, az a filmen eleve jelenlévő képek sajátos, az idő mágiája általi együttlétezése, amely mozgásként jelenik meg, az élet illúzióját, a változás benyomását keltve. A film tehát az idő által válik megtörténtté, ezért értelemszerűen csak a tér-idő világában létező tudati tapasztalás, ilyen módon eme sajátos élmény az időtlenségben nem tapasztalható meg. Ha nincs mozgásban a film, nincs történés, legfeljebb egyetlen kimerevedett, élettelen filmkocka tárulhat a szemünk elé. A film tehát az életnek is a szimbóluma e tekintetben.
3. A vetítőgép lencserendszerén áthaladó, a filmet kivetítő semleges fehér fény, MAGunk a LÉT, a Lélek és a figyelem. Ahhoz, hogy a film kockái láthatóvá, érzékelhetővé váljanak a vásznon a sötét moziteremben első sorban tehát FÉNYre van szükség. Amennyiben tehát a tiszta fehér mozivászon a Tiszta Tudat, a film az Elme, úgy mindezek megelevenítője a vakító, fehér fény, ami a LÉT Életként való megnyilvánulása. A Lélek a figyelem által kapcsolódok hozzá mindezekhez, tehát az önmagában pusztán tárgyias „mozi-valóság” akkor válik igazán élő valósággá a tudatban, amikor a figyelemben, a figyelem által jelen van MAGunk A LÉLEK. A LÉLEK az élet MAGunk és a MEGelevenítője tehát minden életnek és létezésnek. A Lélek nélkül a tudatosság csak egy tárgyias, érzékelhetetlen és átélhetetlen „valami” lenne. A figyelem és a Lélek viszonyát tekintve, a figyelem a Lélek aktív, irányított, fókuszált, koncentrált „fénysugara”. Amennyiben egy analógiával élünk, ha a Lélek a FÉNY, akkor a figyelem olyan, mint egy erős, irányított, koncentrált fénysugár, a fizikai világban ennek egyfajta szimbóluma a lencsék által összegyűjtött, tudatosan irányított fénynyaláb, vagy akár a lézer.
4. A tudat a tudatosság színtere. A tudatosság a teljes és tiszta tudat, mint mindent magában foglaló VALÓság játéktere. A tudatosság teljességét nevezik Abszolút Tudatosságnak. A tudatban jelenik meg az az ÉN-ÉN, AZ EGY-ÉN ami egyfajta abszolút tudatközéppont (Isten). Ahhoz, hogy a tudat és a tudatosság ne egy elvont, pusztán tárgyias „valami” legyen, egy élettelen mozi, amiben nem csak lélektelen tárgyak, lélektelen „érzékelők” ülnek, hanem eleven, hús-vér, élő tapasztaló éntudat általi tapasztalás, fel kell bukkannia az ÉNnek, ez az ÉN a figyelem által jön létre, a tudatban az elme működése által. Az Abszolút értelemben vett ÉNt (EGY-ÉN, ÉN-Ént) nevezhetjük Istennek is. Ez az Abszolút értelemben vett ÉN felette áll mindennemű személyes nézőpontszerűségnek, ám önmagában hordja a személyesség mindennemű potencialitását, a személyesség minden lehetőségét és aspektusát. ÉN-ÉNként általa jelenik meg a világ és a valóság, de még nem olyasvalamiként, ami egyéni, individuális élmény, hanem mint EGYetemesség. A VilágEGYetem, a valóság tehát az ÉNhez kötődik, csak akkor van jelen, amikor az ÉN „felbukkan” aktívvá válik az ÉN-VALÓban. Amikor az ÉN nem mint EGYetemessÉG, hanem mint individuális tapasztalók sokasága (személy, személyiség, egyéniség, individuum és individualitás) jelenik meg, akkor a tapasztalás és a tapasztalat személyes, individuális létélménnyé, létátéléssé, életté válik a tudatunkban és az elménkben. Itt elérkeztünk, mintegy alábontottuk a valóságot és a tapasztalást a személyesség szintjére. Ez a májába süllyedt tudat, az illúzió-valóság tapasztalati szintje, a tudatosság elkülönült, individuális tudattere. Az „én a test, én az elme, én a személy vagyok” tudatisága.
5. Mindez amit szemléltetni igyekeztem azonban nem részek összessége, nem egymástól elkülönült esszenciák, azaz lényegiségek együttese. Ezért mondjuk azt, hogy az ÉN-VALÓ, az Abszolútum EGY és oszthatatlan, nem alkotja semmi és senki sem, ám mégis benne, általa és vele létezik minden, amit az elme világában, az elkülönültség tudatállapotában érzékelhetünk, tapasztalhatunk, érezhetünk, és amiről elvont fogalmakkal gondolkodhatunk. Ám az elme semmilyen az ÉN-VALÓról alkotható absztrakciója sem egyenlő, nem azonos MAGunkkal AZ EGYetlen ÉN-VALÓval. Ezért áll fenn az, az elme számára meghaladhatatlan paradoxon, hogy bár minden és mindenki MAGunk az ÉN-VALÓ és ennek megnyilvánulása, ami a tudat, a tudatosság, az elme LÉLEK által megelevenített világa és valóságaként tapasztalható, és amiről gondolkodni lehet, mégis az elme soha, még EGYetemes állapotában sem képes felfogni az ÉN-VALÓt, mivel az ÉN-VALÓ nem egy tudati tárgy (objektum), nem egy absztrakt, önMAGunktól elkülönült valami, hanem MAGunk a Tiszta Tudat, a Tiszta LÉT Teljessége.
A Teljesben bár ott van mindennemű részszerűség, tapasztalás és gondolatiság lehetősége, azonban a Teljesség nem látható, nem tapasztalható valami, hanem MAGunk az az Abszolút LÉT, ami mérhetetlenül több mint amit önMAGából az elme világában megnyilvánítani, elkülönült tudatként pedig tapasztalni, felfogni KÉPes. Így legbenső MAGunkat, a LÉT – TUDAT – BOLDOGSÁG ÉN-VALÓkénti örök és töretlen EGYsÉGét önMAGunkként nem szükséges megértenünk, felfognunk, mert az elménél sokkal közvetlenebb módon „kapcsolódunk” önMAGunkhoz, az Abszolút VALÓhoz, és EZ A LÉT örökkéVALÓ érzése. Nem mint személyes élmény, hanem mint a személyes létezés élményét is lehetővé tevő Abszolút LÉT, Abszolút Tudatosság, EGYetemes LÉLEK. Emberként is előbb érzem, hogy létezem, mintsem tudatában lennék annak a személyiségnek, akiként és amiként létezem.
Az abszolút gyökér tehát az ÉN-VALÓ „középpontját jelentő” LÉT, a LÉLEK, a Tiszta Tudat a tükör, az elme pedig az a hatalmas, világ és valóságteremtő erő, értelem, ami az ÉN-VALÓból, az ÉN-VALÓban „emelkedik fel”, hogy a tudatosság világát és valóságát megjeleníthesse, kivetíthesse. A tudatosságnak van egy tárgyias és egy személyes aspektusa is EGYben. A tárgyias tudatosság a VAN, a személyes tudatosság a VAGYOK. Mindkettő a LÉT által elevenedik meg, a LÉT megelevenítő erejét, abszolút fÉNyét nevezhetjük ilyen értelemben LÉLEKnek. A LÉLEK elevenít meg mindent, ilyen módon a LÉLEK és az Élet EGY, és szétbonthatatlan EGYsÉG. Az elme számára a LÉLEK ezért is láthatatlan, mert a LÉLEK az Abszolút fÉNy, amely önMAGunkban minden tudatiságot, minden elmeszerűséget megeleveníteni képes, és ÉNként és személyes énként IS, átélni és átérezni mindezt. (Egy kis szójáték: figyelem, frigy-elem, ami által a Lélek „frigyre lép” az elmében megjelenő valósággal, megszülve, megelevenítve azt.)
Mindezek nem tárgyi minőségek, de a fizikainak mondott tudati valóságban ezen szimbólumok analógiái például a fizikai fény (Lélek, Átman) és a Nap (ÉN-VALÓ, Abszolútum, Atya, Brahman, ŐS-TEn stb.) A fizikai valóság tehát nem más, mint az ÉN-VALÓ megnyilvánult tudati, elmebéli aspektusa, amit természetként tapasztalhat meg én-önMAGunk a LÉT, a LÉLEK.
Kérdező: Kapkodom a fejem… nem mondhatom, hogy teljességében értem a szavaid, de legbelül érzem, hogy önMAGomra utalnak, önMAGunkra emlékeztetnek. Arra az EGY-Énre, aki nem a tudat és nem az elme által van, és nem is a gondolkodás terméke.
MaGuru: A legszebb mindebben az, hogy nincs szükséged arra, hogy mindezeket megértsed. Mert ezek is csupán szavak, fogalmak, képek szimbólumok, melyek bár az Abszolútumból származnak és abban vannak most is, a tudatunkban tükröződve, ám VALÓ lÉNyegünket sohasem ragadhatják meg. Legegyszerűbben „úgy lehetünk” leginkább EGY-ÉN-MAGunk, azaz VALÓ, EGYetlen ÉNünk, ha nem ezekre irányítjuk a figyelmünket, hanem pusztán felfedezzük MAGunkban és MAGunkként: a LÉT tiszta, semmihez sem hozzákötődő, semmilyen elmeszerűség által sem beszennyezett, érintetlen, makulátlan, ragyogó, örökkéVALÓ érzését a SZÍVben. (Ezért boldogok a tiszta szívűek, mert nem gondolataikra és emberi érzelmeikre összpontosítanak, hanem csak magára a SZÍVre. Ezért boldogok a lélekben EGYszerűek, mert nem az elméjükben keresik a megváltást, nem ragaszkodnak az elme-énjükhöz sem, így nincs akadálya annak, hogy a Mennyek Országában éljenek, azaz elmerüljenek VALÓ, természeten túli természetünkben: az üdvös Boldogságban, a Boldogság üdvösségében.)
Kérdező: Ki vagyok én valójában? Hogyan tudhatom ezt meg?
MaGuru: Úgy, hogy nem megtudni akarod, hanem csak átengeded magad a LÉT tiszta érzésének. EZ MAGod, MAGunk az ÉN-VALÓ, s a belső gURu, az örök Mester vezetni fogja majd minden léptedet ÉN-ÖN-MAGunk felé. Ha nincs benned kétely, csak erős bizalom EGY-ÉNünk mindenható bölcsességében, akkor már ITT és MOST meg is tapasztalhatod MAGodban mindezt.
_ o O * O o _
