Ha nem tudod, hogy miért indultál, hogyan találhatnád meg?
Ha elfelejtetted, hogy miért indultál, lehet, hogy pusztán csak az utat kell követned, ami önmagától önmagadhoz visszavezet.
Ám ha elengeded örökre, akinek és aminek eddig önmagad képzelted, megtalálhatod valódi önmagad az egyszerűségben.
Ehhez előbb meg kell tudd, mi és ki nem vagy valójában.
Ez az önkutatás ösvénye.
A kettősségből vezet a nem-kettősségbe.
Az által, hogy felismerjük, mi nem vagyunk, eljutunk ahhoz, ami valójában vagyunk.
A szavak a lényeget nem tárhatják fel, csak mankók lehetnek, ezért előbb-utóbb el kell dobni őket.
Elcsendesített elmével kutatni önmagunk, koncentrált, befelé fordított figyelemmel. Ez a meditáció.
Nem képzeteket üldözni, nem álmok és élmények, extázis után vágyni, hanem gondolat- és lassanként gondmentessé válva, megtisztítani az elmét, minden szennyeződéstől.
Koncentrálttá, összeszedetté válni, tiszta kondicionálatlan figyelemmé, örökös tiszta jelen–létté.
Szemlélődni.
Gondolkozz el azon, hogy mi nem vagy. Mi az, amivel ha nem azonosulsz, te, mint a létezés magad, az „én vagyok” tiszta érzéseként, még mindig létezel.
Ezt a gyökeret kell megtalálni, s ebből kell meglátni, mi az ami nem feltétele, eme tiszta, örökké fénylő létezésnek.
EZ minden létező örök, elidegeníthetetlen, téren és időn túli, elpusztíthatatlan lÉNyege.
Minden ami erre tapad az pusztán megjelenés, burkok, melyekkel azonosulva magunkat tévesztjük meg.
Ehhez meg kell tudni szeretni a csendet. Vágyni rá, törekedni a magunkkal való tudatos együttlétre. Mert a Csend MAGunk AZ EGYszerűség.
A cél mindig is benne VAN a VAGYOKként a keresőben. A kereső MAGa a cÉL, s legvégül a keresés teljes feladásával érhető el.
