Az alábbi sorok egy kedves barátommal való bensőséges levélváltásból születtek. A téma nem más, mint a világok, tudatállapotok és a Mesterek tanításainak rejtett rétegei. Vajon miért nem szólnak sokat a felébredett Mesterek a mennyei világokról, és miért terelik a figyelmet újra meg újra az Önvalóba való visszatérésre?
A levélváltásban szó esik Jézusról, Maharsiról, és a tudatosság különböző fokozatairól. Megjelenik a vágy egy tisztább, istenibb világ után, és ugyanakkor a felismerés is: amíg önMAGunkat nem ismerjük meg, addig minden teremtés csak a saját korlátainkat tükrözi.
E párbeszéd nem végső igazságokat kíván kijelenteni, sokkal inkább közös elmélkedés a LÉT misztériumáról. Olvasás közben érdemes szívből jelen lenni, mert minden gondolat mögött ott rejlik a csend, amelyre a Mesterek is rámutattak.
A Barátom levele
Drága Testvérem!
Azon gondolkoztam, amiről múltkor beszéltünk, hogy minden Egy, de az mindig kettő is egyben, tehát a létezéshez eleve kettőnek kell lenni.
Ramana Maharsi, Niszargadatta Mahárádzs, Robert Adams, miért nem beszéltek arról, hogy létezik olyan világ, ahol az ember más módon is létezhet, mint egy ilyen tudatosságú világban, ami most van. Legalábbis eddig még nem nagyon találtam náluk erről szóló írást, de minden könyvet még nem olvastam végig.
Mert tényleg elég furcsa és abszurd lenne, ha minden létezésben az lenne a lényeg, hogy megmaradjunk az Önvaló teljesen tiszta és boldog állapotában és mindÉNki úgymond csak MAGában létezzen. Az csak ilyen világban merül fel, ahol beszennyeződött a tudatunk és az ego megerősödött. Viszont egy más tudatosságú világban, lehet fel sem merülnek ilyesmik, hogy magunkban éljünk, ott az a természetes állapot hogy EGYütt vagyunk mindennel, együtt teremtünk és csodálunk mindent, és elmélkedünk a létezésről.
Maharsinál találtam egy pár dolgot, de itt is inkább lényegtelennek mondja a más világokat. (Kimásoltam pdf-be.)
Már korábban is többször felmerült bennem ez, milyen kár, hogy ilyenekről nem kérdezték őket, mert nagyon érdekes lenne, ezt hogyan látták.
Most a következőket gondolom erről. Talán azért nem beszéltek, mert ezek az elmélkedések összezavarnák az embereket és elkezdenek újabb és újabb elméleteken gondolkozni meg vágyódni más világok után, ami eltereli a figyelmet az Önvalóról, mert sokak ezt úgy értelmeznék, hogy ez időben nem most van, hanem majd valamikor eljön és erről végtelen kérdezősködések lettek volna, így nem tud megbékélni az elme. Ezért ők egyáltalán nem akartak ebbe belemenni vagy belecsúszni a new age (új kor) jellegű vagy ehhez közeli témákba, meg azt sem szerették volna, hogy ilyenekről faggassák őket, hanem azt tartották a legfontosabbnak, hogy engedjük el az egót és maradjunk az Önvalóban, erre figyeljünk.
Meg abban a korban más volt még az emberek megértése, gondolkodása. Kevés információ volt a világról meg más tanításokról, tapasztalatokról. De bőven voltak már akkor is más spirituális tanítók, mint pl. Sri Aurobindo és társai, Rudolf Steiner, és mások, akik sokat foglalkoztak ilyen isteni világgal kapcsolatban.
Ugye, Maharsi mindig azt hangsúlyozta, hogy először állapodjunk meg az Önvalóban, utána majd meglátjuk kell-e más világokkal, más kérdésekkel foglalkozni.
Szerintem azért tartotta fontosnak ezt, mert ha nem így van, akkor egyik világból a másikba vándorolunk, folytatva a bolyongást és legyen az bármilyen, emberi szempontból nézve jobb vagy rosszabb, de az elme addig nem tud megbékélni, míg nem vagyunk megtisztulva a szamszkáráktól és egyebektől sem, így ott is keresni fogjuk valódi önmagunkat. Viszont ha már megszilárdultunk az Önvalóban, akkor meg nem korlátoz semmi, tudhatjuk hogy minden bennünk létezik és szabadon dönthetünk milyen világban léteznénk.
Ezért ha csak new age-es tudatossággal foglalkoznánk és most úgymond másik életet „teremtgetünk”, akkor tulajdonképpen úgy akarunk jobb világot, hogy nem végeztük el a házi feladatot és kihagytunk fontos lépéseket, így ennek kétséges a kimenetele.
Talán azért sem beszéltek más világról, legalábbis a közönség előtt, mert ez alapvető és teljesen természetes, hogy minden az Önvaló, ezért nem is kérdés, hogy létezik tiszta, isteni, emberi létezés, ahol valószínűleg az idő is másképp van és nem így, hogy nézzük az órát, meg emlékek vannak, és azon merengünk mi volt a múltban, mi lesz a jövőben, hanem ez egy más tudatállapot. Persze az is kérdés, hogy akkor ezt miért nem említették meg.
Végülis azt sem tudjuk, hogy Buddha, Jézus, Ramana Maharsi és más hasonló bölcsek, miről beszéltek még azokkal, akik közel álltak hozzájuk, mert ezek az írások amiket lejegyeztek és megmaradtak, az csak egy pici része annak és amiket tapasztaltak. Nyilván, ennél sokkal többről volt szó, csak nem mindent írtak le, akik a közelükben voltak, főleg amiket szűk körben mondhattak. Szóval, lehet hogy szó volt ilyen témákról is, csak ezeket nem írták le vagy kihagyták az írásokból.
Válaszom
Titkos tanítások és Jézus szavai
Drága Testvérem!
Köszönöm a részletes írásodat. Valójában mindennel egyetértek, ahogy most látod a helyzetet. Nagy valószínűséggel ezek a motivációk álltak a felébredettek tettei mögött, ugyanakkor nagyon érdekes, hogy bizonyos irányzatok (pld. Rózsakeresztesek) sok titkos tanítást tulajdonítanak Jézusnak, amelyek egyfajta tudatos teremtést ösztönöznek. Maga Jézus is mondta, hogy ti még nálamnál is nagyobb dolgokat fogtok tudni művelni, nyilván akkor, ha megértettük, önmagunkban feltártuk az igazságnak azon MAGvát, amire Ő rávilágítani igyekezett. Ezen is eltöprengtem, hogy az agyoncenzúrázott Bibliában mégis hogy maradhatott benne ilyen mondás, ami az emberi lényben jelenlévő isteni teremtő Erőre utal? Aztán azt találtam magyarázatnak, hogy az egyház annyira a bűn-megváltás-üdvösség tengelyére, és saját közvetítői szerepére hangolta át Jézus tanításait, hogy valójában ez már nem kaphatott hangsúlyt, úgyhogy ezt is magyarázták később ahogy csak akarták.
A Mesterek különböző szinteken tanítottak
Állítólag Jézus nem adott át minden belső tudást a külső, exoterikus tanítványi körnek, és erre is van utalás, amikor félrehívja a Tizenkettőt, és nekik kifejti egy-egy példázat lényegét. Tehát még a cenzúrázott Újszövetségből is kiviláglik, hogy Jézus mindenkinek a maga szintjén beszélt, és a példabeszédek lényegét nem mindenkinek fejtette ki, ami nem egyfajta elitizmus volt, hanem ez abból fakadt, hogy egyrészt tudhatta, hogy akiben a Lélek dolgozik, azoknak úgyis megnyílnak majd ezen értelmek, még akkor is, ha nem tartozott a közvetlen tanítványai közé, másrészt a Tizenkettővel más, közvetlenebb viszonyt ápolt, akárcsak Bhagaván az általunk is ismert néhány követővel. Ez ugyanakkor sem Jézusnál, sem Bhagavánnál nem jelentett valamiféle kivételezést, „egós” értelemben, ez inkább egyfajta direktebb „beavatás” volt a számukra, de ez sem olyan módon, ahogyan ma sok „ezoterikus” irányzat ezt gondolja. Tudjuk mindketten, hogy a valódi tudásba nem lehet beavatni senkit sem, inkább csak a már felkészült, tudatilag megtisztult Lélek jut közelebb önMAGához az emlékezésben. Ilyen értelemben a Mesterek nem beavatnak, sokkal inkább emlékeztetnek arra, hogy kik is vagyunk mi valójában.
Világok és tudatállapotok
De térjünk most vissza az általad boncolgatott kérdések magvára: miért nem hagytak hátra a szélesebb nyilvánosságnak Buddha, Jézus vagy akár Bhagaván olyan beavató tudásokat, amelyek segítségével a jelenlegi világot jobbá tudnánk tenni, valamiféle tudatos teremtéssel? Hiszen sokunkban ott él a mély és őszinte vágy, hogy szeretnénk egy isteni világban élni, ahol a szeretet az abszolút középpont, nincs tudatlanság így az elkülönültség, a szenvedés, és a halál sem meghatározó a mai fogalmainkkal.
„A Fényföld illata” című utópiában felmerül annak lehetősége, hogy eleve ne ezt a földi létet, ezt a fajta tudatosságot „reformáljuk” meg, hanem vizsgáljunk meg egy alapvetően más hangoltságú tudatosságból, és tudatosságban való létezés lehetőségét. Egy olyan „helyet” ahol nincs jelen a földi értelemben vett pusztító tudatlanság önMAGunkról, s még ha nem is minden lélek „felébredett”, de az emberi össztudatosságot az EGYségtudatra való folyamatos emlékezés, és egyéni ráébredés, az abban való elmélyülés határozza meg.
Ez azért érdekes, mert én a tudatosságon belül – amint a védikus „Lóka” felfogás szerint is van – úgy látom, hogy mivel minden lehetséges világ, alapvetően az isteni tudatosság fokozatainak a megnyilvánulása, így a tapasztaló lélek végül is bármit bejárhat, megtapasztalhat ezekből. A legsötétebb, „sűrű anyagi” dimenziókat (az önMAGunkról való elfeledkezés legsúlyosabb állapotait) ugyanúgy, mint a legéteribb, legkifinomultabb, legistenibb, szeretetteljes világokat. Tehát e kettősség skálájára helyezve a legsötétebb, tudatlansággal és szenvedéssel teli, és a legvilágosabb, valódi tudással és boldogsággal telt világokat. Azonban ezen dolgok valójában négyféleképpen foghatóak fel, a tetralemma logikai elvét alkalmazva:
- helyként
- állapotként
- helyként és állapotként egyszerre
- egyik sem
Mindez attól függ, hogy a tudatosságunk mennyire éber, azaz mennyire vagyunk önMAGunk. Amikor teljesen alászállunk és beleragadunk a létezés anyagi aspektusaiba, akkor a Tiszta Tudat legmagasabb, legtisztább valóságát helyként tudjuk csak megragadni. Amikor már megnyílik bennünk annak a tudása, hogy a létezés alapját nem az anyag, hanem a tudat jelenti, és az anyagi aspektus a tudatban és a tudat által létezhet, akkor realizáljuk, hogy az amire vágyunk, azaz a szenvedés mentes, tisztán boldog és szeretetteljes létezés, az valójában egy tudatállapot.
Meglátásom szerint azonban bár minden amit tapasztalhatunk eleve a tudat által van, és a tudatban létezik és létezhet – de lehetőség van annak a teljesen tudatos megtapasztalására IS, hogy egy tudatállapot helyként is megnyilvánul a létezésben. Erre utalhat Jézus azon mondása, hogy a Mennyek országa tibennetek és közöttetek, más fordításban bennetek és rajtatok kívül is van. Tehát a tudatállapot manifesztálódik, és a belső idea „külső” világként, teremtésként is megnyilvánul, amit már akár „mások” is tapasztalhatnak.
A negyedik modalitás az egyik sem, ez az Abszolút Tudatosság megnyilvánulatlan, MAGszerű állapota, a tiszta, soha semmitől sem beszennyezett Önvaló, ami legvégső értelemben még az Én Vagyok koncepciójától is mentes. Itt azonban mivel nincs már tapasztaló és tapasztalt, így tapasztalás sem lehetséges, tehát ez kissé hasonlatos a mélyálom állapotához, amiben nincs jelen világ, nincs mit tapasztaljon a tudat, mert maga a tudat saját Forrásában pihen, még ha ebben az analógiában öntudatlanul is. Ezt mindnyájan megtapasztalhatjuk.
Tudatállapotok párhuzamai
Ugyanakkor itt jön egy érdekes párhuzam a négy, emberi létezésünkben tapasztalható tudatállapottal kapcsolatban:
- ébrenlét – ekkor a világot egy konkrét helyként tapasztaljuk
- álom (alvás) – ekkor a világ egy teljes mértékben mentális kreáció, egy állapot, amit azonban valódinak tapasztalunk, mert álmunkban nem tudunk különbséget tenni az ébrenlét fizikai valósága, és az álom valósága között. Mindkét világ-tapasztalást valóságosnak éljük át.
- mélyálom (alvás) – ebben a világ nincs jelen, nincs tapasztalás, nincs tapasztaló sem jelen, így tapasztalat sincsen, sem nem hely, sem nem állapot, egyfajta megnyilvánulatlan potenciál, Üresség amiben a Teljesség honol.
- Turíja, turíjáta avagy a „negyedik állapot” – a védikus tradícióban ezt valójában nem egy negyedik, az előbbi három tudatállapottól különbözőnek tartott állapotnak tartják, hanem a Tiszta Tudat szinonimájának, annak a szubsztrátumnak, amiből a fenti tudatállapotok tapasztalhatósága is származik, és amiben minden benne van. Aki eléri a turíját és megszilárdul benne, az mintegy önMAGában látja az előbbi három tudatállapot állandó körforgását: ébrenlét – álom – mélyálom. Ez felfogható az Önvaló, az Abszolút Tudatosság szinonimájaként, Nirvána, Móksa, Menyek Országa, Üdvös boldogság, Szat-Csit-Ánanda.
Az önMAGára ébredő tudat csak a fokozatosság elvén keresztül juthat el önMAGa újfenti ismeretére, amiben semmi új nincs, mert ez a mi alapvető, kondicionálatlan állapotokon túli állapotunk. Hogy miért nem angyalibb, mennyei világok felé irányították a valóban önMAGukra ébredett, és isteni természetükre teljességgel tudatos Tudatok/Lelkek a figyelmet? Talán pontosan azért, hogy ne érjük be kevesebbel, mintsem a Forráshoz való visszajutással.
Buddha, Jézus és Bhagaván Srí Ramana Maharsi, vagy Robert Adams, Niszargadatta Mahárádzs, Papaji stb. nagy közönségnek szánt tanításai sem egységesek olyan értelemben, hogy akár látszólag egymással ellentmondó dolgokat is tartalmaznak. Ez azért van, mert a tudatosság, az ébredés folyamatának különböző fokozatán lévő emberekhez igyekeztek szólni a szóbeli és/vagy írásbeli tanításaikban. Legvégső tanításuk mindegyikőjüknek közös volt: és az a Jelenlét, az a fajta Csend, amely minden létezés Forrása, ami az Értelem, az Elme sőt az egó-én forrása is egyben. Ez a Csend azonban nem ragadható meg fogalmakkal, gondolatokkal, szimbólumokkal azok csak rámutatni hivatottak, a legjobb értelemben is.
Vágy más világok után
Felmerül akkor a kérdés: vágyhatunk-e magasabb rendű világokra, magasabb rendű tapasztalásra, olyan világokba való testet öltésre, amelyeket akár nem is ez a fajta durva anyagi test jellemez, hanem akár éteribb, szubtilisabb megnyilvánulásai a Tudatnak? Hátráltató tényező-e ez az önMAGunkra ébredés folyamatában? Mi a helyzet az egó-én felismerésével, és az egó fölé való emelkedésben, avagy ahogy mások közelítik, az Árnyék megismerésével és integrációjával? Egyáltalán eljuthat-e a Lélek ilyen világokba, amennyiben még az egó uralma alatt áll?
Ez látszólag komplex kérdéskör, azonban lényegét tekintve nagyon egyszerű. A nagy Mesterek nem véletlenül arra összpontosítottak, hogy legelőször is önMAGunkat ismerjük meg, s csak utána foglalkozzunk a világ jobbításának kérdéseivel, avagy más világok teremtésével, más világokba való megszületéssel. Miért is? Azért, mert amíg az ember nem válik szabaddá a tudatlanság, azaz az önMAGunkról való elfeledkezés, az amnézia állapotától, addig nem válhat tudatossá arra, hogy minden világ őbenne létezik, pusztán saját tudatossága az akadálya annak, hogy melyik világot tapasztalhatja meg.
Tehát a kérdésre a válasz: igenis vágyhatunk más világok azaz helyek/tudatállapotok megtapasztalására, ám ehhez még az emberi testet sem szükséges föltétlenül levetnünk. Ugyanakkor amennyiben az egó-én uralma alatt állunk, nem fogunk tudni sem „bejutni” ezen világokba, sem létezni bennük, mert ezek a világok elsősorban bennünk nem fognak tudni valósággá válni, saját egó-énünk lehúzó, önző, öncélú mintázatai miatt. Még világosabban fogalmazva, bár az emberi lényben is ott van a teremtő isteni erő, ez az erő csak azt a tudatosságot szolgálhatja, amit az ember maga „megvalósított”. Egy példával élve, ha valaki csak az atombomba felfedezéséhez és megalkotásához való tudatossággal rendelkezik, nem fog tudni olyan világot álmodni és megvalósítani, manifesztálni önmagában, aminek alapját a béke és a szeretet uralja.
Ha nem ismerjük meg az igazságot, azaz valódi önMAGunkat, nem válhatunk szabaddá. Ha nem vagyunk szabadok akkor a tapasztalásaink is kondicionáltak, és ha így próbálunk meg „jobb, mennyeibb világokat teremteni” azok ugyanúgy saját korlátainkat fogják csak tükrözni, legfeljebb csak „spirituális” kivitelben. Ezért aki ténylegesen vágyik arra, hogy Önvalóként elmerülhessen ezen világokban, karmától, szamszkáráktól és vászánáktól nem kötve, az legelőször is önMAGára kell ébredjen, azaz teljesen és tökéletesen mentessé kell váljon az egó-én befolyásától. Fel kell magában ismerje a Fény és az Árnyék világát, és önMAGa Forrásába kell azt visszavezesse. Még pontosabban vissza kell emlékezzen arra, hogy mindez mindig is benne volt és benne is lesz.
A végső felismerés
Az Önvaló meghalad mindent, de ugyanakkor minden benne VAN, és mi EZ az ÉN+VALÓ vagyunk. A Tiszta Tudat, a kondicionálatlan Lét, a Tudat és Lélek megbonthatatlan EGYségének KETTŐssÉGe, és kezdet nélkül való KETT+ŐSsÉGének EGYsÉGE.
Kívánom hát mindMAGunknak, minden érzékeny Tudatnak/Léleknek, hogy merjék valósággá álmodni legbelső Lényegüket. Ehhez azonban paradox módon fel kell ébrednünk a tudatlanság álmából, hogy megláthassuk: minden elképzelhető világ már ITT és MOST JELEN van, pusztán csak Szívünk tisztasága az, ami megakadályozhat a meglátásukban, a bennük való alászállásban és elmélyülésben. Mert amit el tudunk KÉPzelni, az nem csak hogy létezhet, de már létezik is, mert a tudat az alapja mindennek, még az anyaginak, érzékinek nevezett tapasztalásnak is. Minden bennünk van, s mi benne vagyunk mindenben.
Zárszó
„Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent”… önMAGukban, minden létezés szubsztrátumaként, mindenben és mindenkiben, MindÉNben és MindÉN+KIben.
Hangos összefoglaló a fenti levélváltásról:
Powered by RedCircle
