Kérdező:
Mester, bizonyítsd be nekem, hogy a Lélek halhatatlan!
Mester:
Nem tudom bebizonyítani. De mit kezdenél egy logikai levezetéssel, még ha igaz is lenne?
K:
A tudósok azt mondják, nincs Lélek, a halál után pedig a semmi vár. Nincs semmilyen bizonyosság arra, hogy bárki is túlélte a test halálát.
M:
Miért zavar téged a tudósok hite?
K:
Azért zavar, mert ők sem tudják bebizonyítani az ellenkezőjét annak, hogy a Lélek halhatatlan, mégis sziklaszilárdan állítják, hogy nincs semmi a halál után.
M:
Nézd, az elme csodálatos játékszer ami sok mindenre alkalmas, és sok mindenre nem. De miért akarsz egy nem létező entitás vélt vagy valós bizonyságától függni?
K:
Ezt hogy érted?? Mi az, hogy nem létező entitás? Az én elmém nagyon is valóságos, és a tudósoké is. Nekem pedig bizonyságra van szükségem a tekintetben, hogy a Lélek halhatatlan, és csak a test pusztul el. Mi olyan érthetetlen ebben?!
M:
Megvizsgáltad-e valaha, hogy mi is az amit te egy létező entitásnak hiszel? Mi van, ha ez az „entitás” nem csak hogy nem szolgálhat végső bizonyossággal, de kiderül róla, hogy nem is létezik? Miért akarsz egy árnyékba kapaszkodni, ha megismerheted azt a világosságot, ami ezt az árnyékot keltette?
K:
Nem azért jöttem hozzád, hogy elméleteket hallgassak. Bizonyságra van szükségem, és ezt csak az elmém által érhetem el. Tudsz-e segíteni ebben?
M:
Miért gondolod, hogy egy árnyék bármiféle bizonysággal szolgálhatna neked?
K:
Már megbocsáss, de az én elmém nem egy árnyék. Nagyon is létező, ennek köszönhetően beszélgethetek veled, tehetek fel kérdéseket, gondolkodhatok, és tapasztalhatom a világot olyannak amilyen. Mi bajod az elmével? Minden guru állandóan az elmén lovagol, mintha az lenne az ember legnagyobb ellensége.
M:
Az elme nem ellenség, nem is barát. Persze hihetsz róla bármit, de mielőtt mélyebben megvizsgálnánk az általad feltett kérdéseket, én kérdezek: megvizsgáltad-e már magadban, hogy mi az amit elmének nevezel?
K:
Persze. Az elmémre vagyok a legbüszkébb, nélküle semmit sem érthetnék meg. Az elme a gondolkodás maga, az emlékezés képessége, a képzelet képessége. Nélküle nem is létezhetne az ember. Most kérlek felelj a kérdéseimre.
M:
Mivel vizsgáltad meg az elmédet?
K:
Hogyhogy mivel, hát… nem teljesen értem a kérdésed. Hát… az elmémmel. Az elmémmel vizsgáltam meg.
M:
Értem, tehát te a tolvajjal vallattad a tolvajt arról, hogy mit is lopott el tőled?
K:
Na ezt most már végképp nem értem… Miféle tolvajról beszélsz? Az hogy gondolkodni tudok, az a legnagyobb kincs a számomra. Hogy nevezheted tolvajnak az elmémet?
M:
Menj már az elméd örökös dicsőítésével! Úgy beszélsz róla, mintha az találta volna fel a Napot, a Holdat és az egész világegyetemet. Nem érdekelnek a gondolataid gondolatairól alkotott gondolataid. Ülj le, maradj csendben, és vizsgáld meg, ki az, aki olyan büszke erre az elmére.
K:
Rendben mester. Azt hiszem kezdem érteni… most először nem tudom, mit gondoljak a gondolataimról…
M:
Ülj a csendben.
K:
Mit mondasz Mester?
M:
Pont azt.
K:
Köszönöm Mester, hogy kizökkentettél, a gondolataim még most is körbe-körbe járnának, mint egy játékvasút.
M:
Örömmel. Az elme mindig addig jár körbe és körbe, míg végül önmaga esik a tőrbe.
K:
Köszönöm Mester. Béke!
M:
Béke.
Beszélgetés az írásról:
Powered by RedCircle
