A lét, az egyediség és a differenciálódás összefüggései
1. A kapcsolatiság mint a létezés alapvető kérdése
A kapcsolatiságot rendszerint a már létező dolgok közötti viszonyként értelmezzük. E felfogás szerint előbb adottak a létezők, majd azok kapcsolatba kerülnek egymással, és a kapcsolat ennek következtében a létezés egyik jellemzőjévé, tulajdonságává válik. Ez a megközelítés azonban egy lényeges kérdést nyitva hagy: vajon a kapcsolatiság valóban csupán a már létező dolgok között megjelenő viszony, vagy a létezés megjelenésének, szerveződésének és kibontakozásának eleve adott feltétele?
A kérdés jelentősége akkor válik különösen világossá, amikor nem a már kialakult létezőkből indulunk ki, hanem magának az egyedi létezésnek a megjelenését vizsgáljuk. Ebben az esetben a kapcsolatiság nem egyszerűen a létezés egyik utólag megjelenő sajátosságaként tárul fel, hanem olyan meghatározottságként, amely nélkül bizonyos létezési formák egyáltalán nem jöhetnének létre.
A kapcsolatiság ontológiai értelmezése ezért szükségessé teszi a nézőpontváltást: nem csupán azt vizsgáljuk, hogyan kapcsolódnak egymáshoz a létezők, hanem azt is, hogy a kapcsolatiság milyen szerepet tölt be magának a létezésnek a kibontakozásában.
2. Az egyedi létezés kapcsolati eredete
Az emberi létezés egyik legelemibb példája a fogantatás. A biológiai lét kezdetén két ivarsejt egyesülése olyan új szerveződést eredményez, amely egyik korábbi ivarsejttel sem azonos. A megtermékenyülés eredményeként létrejövő zigóta saját genetikai kombinációval és saját fejlődési folyamattal rendelkező új biológiai egyediség kezdetét jelenti.
Ez a folyamat akkor is kapcsolati természetű, ha a megtermékenyítés mesterséges környezetben, laboratóriumi eljárás során történik. A környezet és a kapcsolat létrejöttének körülményei változhatnak, de az új biológiai szerveződés megjelenésének alapvető mozzanata továbbra is az ivarsejtek egyesüléséhez kötődik.
E példában a kapcsolat nem két, már teljesen kialakult egyén közötti viszony. A kapcsolat olyan új egyediség megjelenésének feltétele, amely korábban egyik kapcsolódó mozzanatban sem létezett önállóan. Az új egyediség tehát már a fejlődési folyamat kezdetén meghatározott, miközben sajátos kibontakozása csak a további fejlődés során válik egyre kifejezettebbé.
Ez arra mutat rá, hogy az egyediség és a kapcsolatiság nem feltétlenül egymást kizáró vagy egymást követő meghatározottságok. Az egyediség bizonyos formáinak megjelenése éppen kapcsolati folyamatokban válik lehetővé.
A kapcsolatiság ebben az értelemben nem egyszerűen az egyén egyik tulajdonsága, hanem az egyéni létezés megjelenésének és kibontakozásának konstitutív feltétele.
3. A kapcsolatiság mint a lét kibontakozásának belső meghatározottsága
A kapcsolatiság jelentősége nem korlátozódik az élőlényekre. A szervetlen anyag szerveződéseiben is megfigyelhető, hogy a különböző struktúrák létrejötte és fennmaradása meghatározott kölcsönhatásokhoz, viszonyokhoz és szerveződési feltételekhez kötődik. Az atomok, molekulák, kristályok és összetettebb anyagi rendszerek nem egyszerűen egymástól független elemek összességei, hanem meghatározott kapcsolati viszonyok által szerveződő struktúrák.
A fizikai világ fejlődése és differenciálódása így olyan folyamatként is értelmezhető, amelyben a kapcsolati lehetőségek különböző formái aktualizálódnak, és sajátos szerveződési szintek jelennek meg. A kölcsönhatások, a struktúrák és az új szerveződési formák nem egymástól független jelenségek, hanem a valóság összefüggő kibontakozásának különböző aspektusai.
Ebből azonban még nem következik automatikusan, hogy a kapcsolatiság minden létezőre érvényes, egyetemes ontológiai princípium. Ez ugyanis már túlmutat az empirikus megfigyelésen, és önálló ontológiai megalapozást igényel. Mindazonáltal a megfigyelhető létfolyamatok jelentős alapot szolgáltatnak annak felismeréséhez, hogy a kapcsolatiság nem csupán a már létező dolgok közötti viszony, hanem a létezés bizonyos formáinak megjelenésében és szerveződésében alapvető szerepet tölt be.
Ha a kapcsolatiság minden keletkezés egyik konstitutív feltétele, akkor maga a kapcsolatiság nem értelmezhető ugyanabban az értelemben keletkezettként, mint azok a létezők, amelyek megjelenését lehetővé teszi. A konkrét kapcsolatok létrejöhetnek, megváltozhatnak és megszűnhetnek, de a kapcsolatiság mint lehetőségi feltétel nem azonos ezekkel a konkrét kapcsolatokkal.
A kapcsolatiság ebben a megközelítésben nem a lét kibontakozásának eredménye, hanem a lét kibontakozásának eredendő meghatározottsága.
4. Az egyediség és az elkülönülés kapcsolati értelmezése
A kapcsolatiság ontológiai jelentőségének felismerése az egyediség és az elkülönülés értelmezését is alapvetően megváltoztatja.
Az egyediség gyakran az elkülönülésből kiindulva válik értelmezhetővé: valami azért egyedi, mert különbözik a többi létezőtől. Ez a megkülönböztetés azonban önmagában még nem magyarázza meg az egyediség létbeli természetét.
A kapcsolat fogalma ugyanis szükségképpen feltételez valamilyen megkülönböztethetőséget. Ha semmiféle különbség, meghatározottság vagy elkülöníthetőség nem lenne, akkor nem tudnánk értelmesen beszélni kapcsolódó mozzanatokról. A kapcsolatiság tehát feltételezi a különbözőség valamilyen formáját.
Ebből azonban nem következik, hogy a különböző létezők egymástól teljesen függetlenek lennének. A megkülönböztethetőség nem azonos az ontológiai elszigeteltséggel, az elkülönülés pedig nem feltétlenül jelenti a kapcsolatiság hiányát.
Az elkülönülés ebben az értelemben nem a kapcsolatiság antitézise, hanem annak egyik sajátossága is lehet. A különbözőség lehetővé teszi a kapcsolódást, miközben a kapcsolatiság maga is lehetővé teszi a különböző egyedi meghatározottságok megjelenését.
A lét differenciálódása ezért nem feltétlenül a kapcsolatiságból való kilépés, hanem a kapcsolatiság sajátos meghatározottságainak megjelenése.
A különbözőség nem a kapcsolatiság ellentéte, hanem annak egyik lehetőségi feltétele és megnyilvánulási formája.
5. Az egyediség kibontakozása a kapcsolati valóságban
Az ember nem önmagában, kapcsolatoktól függetlenül jelenik meg a létezésben. Már biológiai kezdetétől olyan kapcsolati feltételek között bontakozik ki, amelyek meghatározzák fejlődésének lehetőségeit. Az ember kapcsolati rendszerekbe születik bele, és biológiai, pszichológiai, társadalmi, valamint személyes fejlődése ezekben a viszonyokban valósul meg.
Az egyediség azonban nem a környezeti hatások egyszerű eredménye. Az egyén nem valamiféle üres vagy meghatározatlan létezőként jelenik meg, amelyet a környezet utólag egyedivé formál. Az egyediség már az egyéni létezés kezdeti meghatározottságában jelen van, miközben személyes és egyéni kibontakozása a kapcsolati valósággal való kölcsönhatásban történik.
A környezet ebben az összefüggésben nem pusztán külső hatás, hanem az egyediség megnyilvánulásának, differenciálódásának és kibontakozásának tere. Az egyén és környezete elméletileg megkülönböztethető, de tényleges létezésük folyamatában nem választhatók szét egymástól olyan módon, ahogyan az absztrakció során külön kategóriákba rendezzük őket.
Az egyediség tehát nem a kapcsolatok ellenében, hanem a kapcsolatiságban bontakozik ki. Az egyén önállósága nem szükségképpen jelent ontológiai elszigeteltséget, hanem sajátos, megkülönböztethető létmódot jelent egy kapcsolati valóságban.
6. A kapcsolatiság ontológiai következménye
A fenti gondolatmenet alapján a kapcsolatiság nem egyszerűen a létezés egyik járulékos tulajdonságaként értelmezhető. A kapcsolatiság olyan eredendő meghatározottságként tárul fel, amely a lét bizonyos formáinak megjelenésében, szerveződésében és kibontakozásában konstitutív szerepet tölt be.
Ez a megközelítés nem állítja, hogy minden létező azonos módon kapcsolati természetű, és nem szünteti meg az egyediség, az önállóság vagy a különbözőség jelentőségét. Éppen ellenkezőleg: a kapcsolatiság olyan értelmezési alapot kínál, amelyben az egyediség és az elkülönülés nem elszigeteltségként, hanem a lét differenciálódásának sajátos megnyilvánulásaiként válhat értelmezhetővé.
A kapcsolatiság így nem az egység és a különbözőség közötti kompromisszum, hanem annak egyik alapvető ontológiai feltétele, hogy egység, különbözőség, egyediség és kapcsolódás egyáltalán értelmezhető legyen egymáshoz viszonyítva.
Ebből a felismerésből az ontológiai vizsgálódás számára egy alapvető tézis fogalmazható meg:
A kapcsolatiság nem pusztán a már létező dolgok között megjelenő viszony, hanem a lét kibontakozásának eredendő meghatározottsága.
Az egyediség, a differenciálódás és az elkülönülés nem a kapcsolatiság megszűnését, hanem annak sajátos megnyilvánulásait jelentik.
A lét különböző formái nem kapcsolatoktól függetlenül bontakoznak ki, hanem olyan összefüggő valóságban, amelyben a kapcsolatiság a megjelenés, a szerveződés és a kibontakozás lehetőségi feltételeként van jelen.
Ez a felismerés új alapot teremthet a Lét, az EGY, az EGY-ÉN, az egyediség és az egyéniség viszonyának további vizsgálatához. A kapcsolatiság kérdése ugyanis már nem csupán a létezők egymáshoz való viszonyának kérdése, hanem magának a lét kibontakozásának és differenciálódásának egyik központi ontológiai problémája.
Beszélgetés az írásról:
Powered by RedCircle
