A nemi szerepek dinamikája a jézusi tanítás és attitűd fényében
Bevezetés
A férfi és nő viszonyának keresztény értelmezésében különös kettősség figyelhető meg. A keresztény hagyomány jelentős része a férfit a család, a nő pedig a férfi alá rendelt szerepébe helyezi, és ezt a rendet gyakran a „teremtés rendjére”, az ószövetségi hagyományra, Pál apostol leveleire, illetve az ezekből kialakított teológiai értelmezésekre vezeti vissza. A férj „fejsége”, a feleség engedelmessége, a női alárendeltség, valamint a férfi vezető szerepe így sok esetben nem pusztán társadalmi vagy kulturális hagyományként jelenik meg, hanem isteni eredetű normaként.
Ezzel szemben, ha magát Jézust, az evangéliumokban fennmaradt tanításait és mindenekelőtt konkrét viselkedését tesszük vizsgálatunk tárgyává, egy lényegesen más hatalomfelfogás bontakozik ki.
A kérdés ezért nem egyszerűen az, hogy Jézus „egyenlőnek tartotta-e a nőket a férfiakkal”. Ez a kérdés már egy későbbi fogalmi rendszerből indul ki. A mélyebb kérdés az, hogy Jézus elfogadja-e egyáltalán az emberi kapcsolatok olyan alapmodelljét, amelyben az egyik embernek uralkodnia kell a másik fölött.
A vizsgálat eredménye azért különösen jelentős, mert Jézus nem egy új nemi hierarchiát állít a régi helyére. Sokkal inkább magát a hierarchikus uralmi logikát kérdőjelezi meg.
1. Hatalom és uralom nem ugyanaz
Mindenekelőtt különbséget kell tennünk két fogalom között.
A hatalom önmagában nem feltétlenül negatív. Az ember képes vezetni, dönteni, kezdeményezni, felelősséget vállalni, másokat védeni, tanítani és szolgálni. Egy közösségben természetesen kialakulhatnak vezetői szerepek, és két ember között is lehetnek különbségek képességben, tapasztalatban vagy éppen az adott helyzetben vállalt feladatban.
Az uralom azonban más természetű.
Az uralom azt jelenti, hogy az egyik ember a másik fölé helyezi önmagát, és saját akaratának érvényesítését a másik alárendelésén keresztül valósítja meg. Az uralmi viszonyban a másik ember nem egyszerűen együttműködő társ, hanem alárendelt.
A kettő összekeverése alapvető hiba.
Lehetséges vezetni uralkodás nélkül.
Lehetséges tekintéllyel rendelkezni alávetés követelése nélkül.
Lehetséges döntést hozni anélkül, hogy a másik ember ontológiailag alacsonyabb rendűvé válna.
Ez a különbség válik meghatározóvá Jézus hatalomfelfogásában.
2. „De közöttetek ne így legyen”
Jézus egyik legfontosabb hatalomról szóló kijelentése akkor hangzik el, amikor tanítványai azon vitatkoznak, hogy ki közülük a nagyobb.
Jézus először megnevezi a világi uralom mechanizmusát: a nemzetek fejedelmei uralkodnak alattvalóikon, a hatalmasok pedig éreztetik velük hatalmukat. Ezután azonban következik a döntő mondat:
„De közöttetek ne így legyen.”
Ezután Jézus nem egy „jobb uralkodási technikát” ajánl. Nem azt mondja, hogy a tanítványoknak is legyen hierarchiájuk, csak a vezetők legyenek erkölcsösebbek. A hierarchia jelentését fordítja meg:
„Aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a szolgátok.”
És:
„Aki közöttetek első akar lenni, legyen mindenki szolgája.”
Jézus tehát nem feltétlenül a vezetői szerepet szünteti meg, hanem megváltoztatja annak természetét.
A nagyság nem abból fakad, hogy hány ember van alattam.
A nagyság abból fakad, hogy hány emberért vagyok képes szolgálatot vállalni.
Ez döntő különbség.
A világi uralom logikája:
felül vagyok → ezért szolgálnod kell engem.
A jézusi vezetés logikája:
vezető vagyok → ezért én szolgállak téged.
A kettő között nem fokozati, hanem szerkezeti különbség van.
3. A lábmosás: amikor a tanítás testet ölt
János evangéliumának lábmosási jelenete még tovább mélyíti ezt.
Jézus nem csupán beszél a szolgálatról. Azt teszi, amit tanít.
A tanítványok „Úrnak és Mesternek” nevezik. Jézus ezt nem tagadja meg. Vagyis nem arról van szó, hogy a tekintély megszűnik. Jézus elfogadja saját tekintélyét.
De éppen ebből a pozícióból mossa meg tanítványai lábát.
Ez rendkívüli gesztus.
Az „Úr” nem azt mondja:
„Mivel én vagyok az Úr, szolgáljatok engem.”
Hanem:
„Mivel én vagyok az Úr, én szolgállak benneteket.”
Itt válik világossá a jézusi hatalom egyik legmélyebb paradoxona:
a magasabb státusz nem több uralmi jogot, hanem több szolgálati felelősséget jelent.
Ez alapvetően különbözik attól a hierarchikus modelltől, amelyben a magasabb pozícióból a másik engedelmessége következik.
Jézusnál a vezetői státusz nem jogosítvány.
Kötelezettség.
4. A hatalom belső átalakulása
Ezért a jézusi tanítás nem egyszerűen „hatalomellenes”.
Jézus nem állítja, hogy senkinek ne legyen tekintélye, senki ne vezessen, senki ne tanítson, senki ne vállaljon felelősséget.
Éppen ellenkezőleg: Jézus maga tanít, vezet, dönt, követést kér és tekintéllyel szól.
A kérdés tehát nem az, hogy van-e hatalom.
A kérdés az:
mire használja a hatalommal rendelkező ember a hatalmát?
Önmagát emeli általa?
Vagy másokat szolgál?
A hatalom jézusi kritikája ezért nem a hatalom puszta eltörlése, hanem a hatalom természetének átalakítása.
A hatalom akkor válik romboló uralommá, amikor önmagát kezdi szolgálni.
A hatalom akkor válik szolgálattá, amikor önmagán túlra mutat.
Ez az alapelv pedig nem nemfüggő.
5. Mi történik, ha ezt a nemekre alkalmazzuk?
Itt válik a kérdés különösen jelentőssé.
Ha a férfi azért kerülne a nő fölé, mert férfi, akkor a férfi elsőbbsége egy veleszületett státuszból következne.
Ez nem jézusi vezetés lenne, hanem ontológiai hierarchia.
A jézusi modellből viszont nem következik, hogy egy ember pusztán születési kategóriája alapján más ember fölé kerülhet.
A férfi lehet vezető.
A nő is lehet vezető.
De egyikük vezetői képessége sem igényli a másik alárendelését.
A férfi lehet erősebb valamiben.
A nő lehet erősebb másban.
A férfi lehet kezdeményezőbb egy adott helyzetben.
A nő lehet bölcsebb egy másikban.
Ezek funkcionális különbségek.
Nem ontológiai rangkülönbségek.
Ezért különösen fontos megkülönböztetni:
szerepkülönbség ≠ értékkülönbség
és még inkább:
vezetői szerep ≠ uralmi pozíció.
6. Jézus nem hoz létre „női szerepmodellt”
Jézus nőkkel való kapcsolatában éppen az figyelhető meg, hogy nem valamiféle általánosított „női természetet” kezd el kezelni.
Nem „a nővel” találkozik.
Hanem konkrét emberekkel.
Máriával.
Mártával.
Mária Magdalénával.
A samáriai asszonnyal.
A szíro-föníciai asszonnyal.
A vérfolyásos asszonnyal.
Jairus leányával.
Ez azért lényeges, mert a későbbi patriarchális teológiák egyik jellemző művelete éppen az, hogy létrehozzák „a nő” általános fogalmát, majd ebből levezetik a nő „természetes” szerepét.
A nőnek ilyen a természete.
Ezért ilyen a feladata.
Mivel ilyen a feladata, ilyen a helye.
Mivel ilyen a helye, engedelmeskednie kell.
Jézus konkrét emberekkel való bánásmódjában viszont a személy megelőzi a szerepet.
Ez antropológiailag rendkívül jelentős.
7. A személy megelőzi a szerepet
A későbbi vallási rendszerek gyakran szerepekből próbálják meghatározni az embert.
A férfi: férj, vezető, családfő.
A nő: feleség, anya, engedelmes társ.
Jézus viszont nem ezekből a szerepekből indul ki.
A személyt látja.
Ezért válhat egy nő tanítvánnyá.
Ezért lehet teológiai beszélgetés résztvevője.
Ezért lehet Jézus vitapartnere.
Ezért lehet a feltámadás tanúja.
És ezért nem szükséges számára külön „női vallási szerepet” létrehozni ahhoz, hogy vallási értelemben komolyan vegye.
A személy nem azért méltó, mert megfelelően tölti be a nemi szerepét.
A személy önmagában méltó a megszólításra.
Ez a különbség később alapvetővé válik a női alárendeltség vizsgálatában.
8. A jézusi logika nem a patriarchátus ellentéte
Itt jutunk el ahhoz a gondolathoz, amelyet különösen fontosnak tartok.
Jézus nem feminista.
De ebből nem az következik, hogy patriarchális.
A kettő nem feltétlenül alkot kizárólagos választást.
A patriarchátus és a feminizmus bizonyos történeti formái egyaránt működhetnek egy olyan koordinátarendszerben, amelynek alapfogalma a nemek közötti hatalomért folytatott küzdelem.
Az egyik oldal:
a férfi uralkodjon a nő fölött.
A másik:
a nő szabaduljon fel a férfi uralma alól, és szerezze vissza saját hatalmát.
Jézus radikalizmusa azonban más irányba mutathat:
ne az legyen a kérdés, hogy ki uralkodik a másik fölött.
Ezért Jézus nem feltétlenül a patriarchátus ellenpólusaként értelmezhető.
A patriarchális tengelyt lépi át.
Nem férfiuralmat akar nőuralommal felváltani.
Nem a hierarchia tetejére helyezi a megfelelő embert.
Hanem megkérdőjelezi azt a gondolatot, hogy a másik ember fölött elfoglalt hely önmagában nagyságot jelent.
9. A „fej” fogalma és az uralom problémája
Ebből következik egy különösen fontos hermeneutikai kérdés.
A későbbi keresztény házasságteológiában a férj „fejsége” gyakran úgy jelenik meg, mint amelyből a feleség engedelmessége következik.
De még ha a „fej” fogalmát elfogadnánk is, abból Jézus hatalomfelfogásának fényében nem következne automatikusan uralmi jog.
Ha valaki vezető, akkor az ebből következő elsődleges jézusi követelmény nem az, hogy neki engedelmeskedjenek.
Hanem hogy ő szolgáljon.
Ezért a „férj mint fej” jézusi újraértelmezése csak akkor lehet következetes, ha a „fej” nem uralmi, hanem szolgálati fogalommá válik.
Nem:
„én vagyok a fejed, ezért engedelmeskedj”.
Hanem:
„ha én vagyok az, aki vezet, akkor nekem kell nagyobb felelősséget vállalnom érted.”
Ez teljesen más szerkezet.
10. Az uralom spirituális problémája
A kérdés végül túllép a társadalmi nemen.
Mert ha egy embernek spirituális alapon joga van uralkodni egy másik ember fölött, akkor az emberi kapcsolatban megjelenik egy olyan közvetítő hatalom, amely könnyen abszolutizálható.
Az „Isten rendelte így” kijelentés ugyanis lezárhatja a vitát.
A másik ember már nem egyszerűen velem nem ért egyet.
Hanem „Isten rendjével” kerül szembe.
Ettől kezdve az engedetlenség nem pusztán kapcsolati konfliktus, hanem spirituális vétség lesz.
Ez az a pont, ahol a hatalom különösen veszélyessé válik.
Mert az emberi tekintély isteni tekintéllyel azonosítható.
A jézusi tanítás viszont éppen a vallási tekintély ilyen önfelmagasztalásával szemben is erősen kritikus.
„Ti pedig ne hívassátok magatokat rabbinak…”
„Aki közöttetek nagyobb, legyen a szolgátok.”
„Mindnyájan testvérek vagytok.”
A vallási tekintély tehát nem válhat önmagát legitimáló uralommá.
11. A nemi hierarchia mint későbbi teológiai konstrukció
Ebből nem következik automatikusan, hogy minden későbbi keresztény férfi–női szerepfelfogás egyszerűen „hamis”.
A történeti valóság ennél összetettebb.
A kereszténység olyan világban született, amely már eleve patriarchális társadalmi struktúrákat örökölt. Az ószövetségi hagyomány, a zsidó társadalmi rend, a görög–római családmodell és a későbbi egyházi intézményrendszerek egyaránt hatottak a keresztény antropológia kialakulására.
A probléma ezért nem az, hogy „valaki kitalálta a patriarchátust”.
A probléma az, hogy egy történeti társadalmi rend elemei idővel teológiai normává válhattak, majd visszamenőleg Jézus tekintélyével is legitimálódhattak.
Így alakulhatott ki az a sajátos helyzet, amelyben egy Jézus által nem kifejtett férfi–női uralmi viszonyt későbbi keresztény értelmezések Jézus nevével is alátámaszthattak.
12. A valódi zsinórmérték
Ezért a keresztény nő-férfi viszony vizsgálatánál módszertanilag fontos különválasztani legalább három réteget:
Jézus attitűdjét és fennmaradt tanításait.
A Jézus utáni apostoli és teológiai értelmezéseket.
A későbbi egyházi és dogmatikai konstrukciókat.
Ezek nem azonosak.
És nem lehet automatikusan mindent „jézusi tanításként” kezelni pusztán azért, mert bekerült a keresztény kánonba vagy később Jézus nevében értelmezték.
A valódi zsinórmérték ezért nem egy későbbi keresztény szerepmodell.
Hanem maga az a személy és attitűd, amelyből a kereszténység az eredetét eredezteti.
Jézus esetében pedig a hatalomról szóló tanítás és a konkrét viselkedés feltűnően egy irányba mutat:
a hatalom szolgálattá alakításába.
Összegzés
A vizsgálat legfontosabb felismerése talán az, hogy Jézusnál nem a „ki van feljebb?” kérdésére kapunk új választ.
Hanem maga a kérdés válik problematikussá.
Jézus nem egyszerűen egy igazságosabb hierarchiát tanít. Azt tanítja, hogy aki nagyobb, szolgáljon; aki vezet, szolgáljon; aki első akar lenni, legyen mindenki szolgája.
Ezért a jézusi modellben a vezetés és az uralom nem azonos.
A tekintély és az alávetés nem azonos.
A hatalom és a hatalmaskodás nem azonos.
A szerepkülönbség és az ontológiai értékkülönbség nem azonos.
És mindenekelőtt:
a férfi vezetői képessége nem igényli a nő uralását.
Ugyanígy a nő szabadsága sem igényli a férfi uralását.
A két nem közötti kapcsolat ezért nem szükségszerűen egy hatalmi tengely két pólusa.
Lehetséges egy harmadik tér:
vezetés uralom nélkül, tekintély alávetés nélkül, különbözőség hierarchia nélkül, szolgálat önfeladás nélkül és kapcsolat birtoklás nélkül.
Ez a modell nem azt állítja, hogy férfi és nő mindenben azonos.
Azt állítja, hogy a különbözőségükből nem következik egymás fölötti uralmuk.
És talán éppen itt található a jézusi antropológia egyik legmélyebb pontja: Jézus nem azért bánik másképpen a nőkkel, mert létrehoz számukra egy új, emancipált társadalmi kategóriát. Hanem azért, mert nem redukálja őket semmilyen kategóriára.
Nem „a nővel” találkozik.
Hanem az emberrel.
És ahol az ember áll a szerep előtt, ott a hierarchia már nem magától értetődő.
Ezért a jézusi kérdés végül nem az:
„Ki legyen a férfi és ki legyen a nő fölött?”
Hanem:
„Ha van hatalmad a másik fölött, mit kezdesz vele?”
Jézus válasza erre meglepően egyszerű:
Szolgáld.
Beszélgetés az írásról:
Powered by RedCircle
