Könnyebb a meghatározhatatlant úgy megközelítenünk, hogy mi nem a szeretet. Aminek az emberi elme szab mentális korlátokat, amit az emberi fogalmakkal határolunk be, amit a képzeletünk által akarunk megragadni, az egészen bizonyosan nem a SZER. Amit pusztán érzelmek színes kavalkádjának érzékelünk, amit nem a LÉT alapvető, mindentől elválaszthatatlan, személy feletti, tapasztaláson túli tapasztalásaként, Önvalónkként érzünk, hanem mindettől, önMAGunktól elválasztva, az nem a SZER. Amiről beszélni lehet, oldalakat írni, s másokon számonkérni, ahelyett hogy önMAGunk elidegeníthetetlen lÉNy-EGEként ismernénk fel, a kEGYelem által, Szívként SZÍVben, Lélekként LÉLEKBEN: Istenben, az nem a SZER. Nem egy gondolat, nem egy fogalom, nem képzet, nem elmebéli és nem elme, túl van mindenen, mégis benne van mind-ÉN-BENN és mind-ÉN-KI-BENN, és benne van minden és mindenki, mert minden létező EGYetlen, elmén túli LÉNY-EGe.
De ezek csak szavak, a SZERt nem érinthetik, nem határozhatják meg. Mert a SZER amely mindent etetni képes mind-ÉN-Kit, függetlenül érdemektől, tettektől, a jóról és rosszról való viszonylagos elképzeléseinktől, MAGa Isten, az ÉN-VALÓ másik neve. Amint a Béke, a Csend, a Bölcsesség a Vagyok szintúgy Isten nevei, melyek a LÉNY-EGet mégsem ragadhatják meg. A SZER akkor ragyoghat szívünkben, ha az Őt eltakaró egó-én képzete megsemmisül a Szív valódi fÉNyében: Önvalónkban, Istenben. Ameddig én pusztán ez az egó-én vagyok, mert álomtól megtévesztett Lélekként azonosulok saját testemmel és elmémmel, melyet ruhaként öltöttem magamra fel, addig nem tudhatom, mi a SZER. Egó-énem mindennemű képzeteinek mennie kell, az azokkal való mindennemű azonosulás hamis árny-játékának szerte kell foszlani a VALÓ önMAGától fÉNylő fÉNyé-benn. Ennek szimbóluma a kereszthalál, amely a hamis-énünk megfeszítése, mozdulatlanná tétele, és halála az örökkéVALÓ EGYetlenÉNben. Ez az önkutatás célja, ami a „Ki vagyok én?” kérdése által, az egó-én Forrásának megtalálásához, és az abban való feloldódáshoz vezethet, az isteni kEGYelem által.
A SZERetet el van rejtve az egó-énem számára, mert az egó-én délibábja maga az árnyék, maga minden képzet, mely VALÓnktól, a SZERtől elválaszt engem szemÉJességemben. A Guru, a Mester, Isten lámpása, a Szív ajtaján szelíden kopogtat, ha a tanítvány felkészült a felismerésére. Minden kEGYelem, minden emberi cselekvés, ami látszólag ehhez visz bennünket közelebb, minden lépés amit emberségünkben megtehetünk ennek érdekében: már eleve kEGYelem, melyet Önvalónk, Isten hajt bennünk végre. Emberként nem tudunk SZERetetté válni, pusztán felismerni, hogy igaz VALÓnk MAGunk a SZER, mely ott ragyog minden létezés középpontjában, a létezés SZÍVében. Emberségem egó-magam erejéből bölcsen szeretni nem képes, ám Önvalónk kEGYelme által eszközévé válhat a SZER örökké áramló VALÓságának, mely minden emberi látszat, az elménkkel való minden téves azonosulásunk ellenére, túl a jó és a rossz, a szeretet és a gonoszság emberi mértékein: ITT ragyog minden létezŐ Szívében.
A SZER – a Lét MAGunk, a Boldogság és Üdvösség MAGunk, melyet az egyéni elme nem érinthet és nem ismerhet meg, ezért nem is szennyezheti be az ÉN-ÖN-VALÓnk fÉNylő ragyogásaként JELEN-VALÓ tisztaságát az örök, SZERfelett ragyogÓ időtlENsÉGnek. Nem mi tartjuk a SZERt, a SZER tart meg bennünket. Dobd el hát ezen szavakat is, és kutasd önMAGadban az elme forrását, hogy a SZERt Önvalódként felismerhesd!
