Az önMAgunkban feltárulkozó igazság, a világban is világítani fog, és a világban világító igazság segíti, mások igaz VALÓjának, önMAGukban való feltárulkozását. A kettősség világában, ugyanis látszólag a belül és a kívül két, egymástól különálló valóság, a nem kettősség tudati tapasztalásában azonban, feltárulkozik a számunkra, hogy mindez ugyanAZon, EGYetlen VALÓ megnyilvánulása, kivetülése, amely minden kettősségen túli valóságként, MAGunk az ÖrökkéVALÓ Önvaló, A KI VAGYOK.
Jézus Krisztus az Önvaló megnyilvánulásaként azt az abszolút nézőpontot, azt a minden viszonylagosságtól mentes, örök, kezdet és vég nélküli VALÓt nyilvánította meg, itt a kettősségek világában, amely az EGY és EGYetlen, EGYedüli valós tapasztalás a felébredett tudat számára: „Én és az Atya EGYek vagyunk.” Ez a nem kettősség tudati valósága, aki ezt eléri, lelkileg és szellemileg ebben végleg megállapodva meggyökerezik és megszilárdul, abban az individuális létezés már az egyetemes részeként jelenik meg, és nem a saját, individuális létezésében jelenik meg időlegesen, feltételesen az egyetemesség tudatának és lelkiállapotának a valósága. A zsidó-kereszténység sikeresen hatalmi monopóliumot csinált eme kinyilatkoztatásból, mely a krisztusi tanítás legmagasabb rendű metafizikai MAGvának tekinthető.
Ez ez az örök tanúságtétel az EGYetlen VALÓról nem más, mintsem az individuális emberi tudat eredendő, önMAGától és önMAGában fénylő, teljes és tökéletes, minden kettősség determináltságától mentes, kondicionálatlan állapota, melyet adekvát tanítások Önvalóként, ÉN-Énként, Atyaként, Átmánként neveznek. Ez a létezés örök, változatlan és önMAGában, önMAGától, önMAGa által teljes szubsztrátuma, a mely soha nem született, időtlen, örök és végtelen, és amely nincs alárendelve sem a tér sem az idő törvényeinek, mégis minden általa, vele és benne lehetséges. Az individuális létező, eképp az emberi lény az Önvaló megnyilvánulása, a legvégső felismerésben pedig nyilvánvalóvá válik, az önMAGa Forrását kutató személynek, hogy „te AZ VAGY”, azaz „Én és az Atya EGY vagyunk”. A teremtmény és Teremtő örök, időtlen és kezdet nélküli EGYsÉGe, a kauzalitás világába révült EGYetemes Tudat számára illúzióvá válik, és eme illúzió átveszi az uralmat fölötte(m). Ez a téves azonosulás, a májá, azaz a kozmikus illúzió, melynek hatására AZ EGY végtelen sok MÁSként tapasztalja önMAGát, de az önMAGától, azaz helyesebben önMAGunktól való el-külön-ülés, végső soron nem más mint ama varázslat, mely által létrejön a kettősség világában átélhető mindennemű megtapasztalása, önMAGunk örök LÉTének.
A Bibliában több helyen is el lett térítve eme abszolút igazság, méghozzá az „Én és az Atya EGYek vagyunk. Senki sem juthat az Atyához, hanemha énáltalam.” – tekintélyelvű beállításával, értelmezésével. Jézus Krisztus felszabadító tanítása ugyanis több helyen is kondicionálva lett olyan tekintélyelvű feltételekkel, melyek végső soron magának a tanításnak az esszenciáját kötik gúzsba, és szállítják alá, valamiféle személyes megfelelés szintjére. Legelőször is Jézus Krisztus személye úgy van beállítva, mint az Atya „egyszülöttje”, akinek minden hatalom a kezébe adatott égen és földön, így az „utolsó ítélet” joga is. A kereszténységben ez kétségtelenül egyfajta spirituális hatalmi monopólium megalapozását képezi, egyrészt az örök kárhozattól való félelem beiktatásával, másrészt az Atyához való jutás tekintetében. Ugyanakkor az egyházi tekintélyek megkerülhetetlensége is kódolva van eme teológiai alapvetésben, mivel Isten igéjének avatott magyarázói, csakis a „krisztusi papság” lehet, amely Isten Lelkére hivatkozva végső soron bármit kimagyarázhat, érdekei szerint kondicionálhatja magát az üdvösséget.
Az evangéliumok felszabadító, hatalmas erejű krisztusi tanításai több helyen is kondicionáltak és gúzsba lettek kötve az ószövetségi, judaista, rabbinikus felfogás által, amely erőnek erejével próbált mindent az Ószövetség istenével és annak törvényével, hagyományrendszerével, spirituális-hatalmi önkényuralmával összekötni, abból eredeztetni. Az Újszövetségben rengeteg helyen tetten érhető eme szemlélet erőltetett beékelése a krisztusi tanításba, így annak csökkentve, vagy olykor egyenesen eltérítve, a tudati és lelki felszabadító erejét, lángját, fényességét. Ennek egyik legeklatánsabb példája a „Senki sem juthat az Atyához, hanemha énáltalam” kijelentés tekintélyelvű, kondicionáló magyarázata, amely évezredeken át uralta a kereszténységet, gátolva ezzel annak metafizikai értelemben vett csúcspontjának, a szellemi és lelki meg- és felszabadulásnak, a felébredésnek, az üdvösség valódi lényegének a megértését és realizálását. De miért is életbe vágóan fontos eme kijelentés tisztázása?
A „Senki sem juthat az Atyához, hanemha énáltalam” kijelentés szó szerinti értelmezése ugyanis nem hagy semminemű kétséget afelől, hogy a mi mennyei Atyánkhoz, azaz az Önvalónkhoz, csakis Jézus Krisztus személye által juthat el mindenki, így például más szellemi utak, spirituális ösvények követői eleve ki vannak zárva a metafizikai értelem vett felébredés, üdvösség elérésének a lehetőségéből. Ez az értelmezés tehát eleve egy olyan spirituális monopólium megteremtését tette lehetővé az azt magyarázó és irányító, zsidó-keresztény szellemi elit (papság) számára, amely által maga az üdvösség, a végső VALÓval elérhető EGYsÉG elérése csakis Jézus Krisztus személyétől vált függővé. Ebben nagy szerepet játszik nem csak eme tekintélyelvű írástudói réteg materialista gondolkodásmódja és beállítottsága, de elsősorban Jézus Krisztus szavainak a valódi, belső, istenMAGunkból eredő, mindennemű, a kettősség világát meghaladó tudati és lelki megtapasztalásának a hiánya. Természetesen nem azt állítom, hogy a zsidó-kereszténység története alatt nem jutott el senki sem a krisztusi kinyilatkoztatás belső MAGvához saját, belső lényegének, azaz Önvalójának a megtapasztalása által, hanem azt, hogy a vallás intézményesítésével párhuzamosan, eme lényegi megtapasztalás és megtapasztalhatóság, elsősorban szellemi téren lett gátolva, olyan önkényes hatalomelvű dogmák, hittézisek és szövegértelmezések segítségével, melyek eredményeképpen a krisztusi tanítás lényege egy teljesen éntudatidegen, életidegen, személytelen, elvont szellemi térbe lett száműzve, leginkább pedig a halál utáni létezésbe transzponálva.
Mit jelenthet tehát valójában a „Senki sem juthat az Atyához, hanemha énáltalam” az „Én és az Atya EGYek vagyunk.” összefüggésében? Megérthetjük-e egyáltalán eme felszabadító, az üdvözülés lényegét tükröző, ám szavakban semmikképp sem kifejezhető MAGvát a zsidó-kereszténység narratívájában? Az első kérdésre a válasz mindenképpen túl esik az emberi személyességen. A Krisztus, amikor önMAGára hivatkozik, valójában nem a személyéről nyilatkozik. A zsidó-keresztény hagyomány már itt elcsúszott ama képzeletbeli szellemi banánhéjon, amikor is az egyéni üdvösséget Jézus Krisztus személyéhez és személyességéhez kötötte. Ugyanis az a tudat, az a lélek aki felismerte saját önMAGa önazonosságát, önön Forrásával az Önvalóval, azaz az Atyával, az elérte a végső megszabadulást, a felébredést, az üdvösséget. Ez maga az EGYetemes Tudatosság, amelyben a létező, tudatilag és lelkileg többé már nincs elkülönülve senkitől és semmitől, azaz EGY magával a Léttel, az EGYetlen VALÓval, az Atyával, az Abszolútummal, magyarán a Teljességgel, teljes-ÉGgel EGÉSZ. Eme a végső, valójában eredendően mindig is létező tudatosságot (abszolút tudatosság) felismerő individuális létező, saját testi és egyéni, emberi megnyilvánulását már nem abszolutizálja, pusztán úgy tekint saját emberségére is, mint ami és aki „egy a többi létező közül”, mely létezők – bár a kettősség világában egymástól elkülönült tapasztalásként jelennek meg – a végső igazságból tekintve azonban nem léteznek és soha nem is létezhetnek az eredendő, megbonthatatlan EGYsÉGen, azaz az Önvalón kívül, amivel és akivel a megszabadult, felébredett, üdvözült egyéni tudatosság immár visszavonhatatlanul EGY.
Ebből a perspektívából tekintve tehát az Atyához, azaz az Önvalóhoz akkor juthatunk el, ha magunk is eljutunk abba az abszolút tudatosságba, amelynek Jézus Krisztus a megtestesülése és megnyilvánulása, tehát a „hanemha énáltalam” nem azt jelenti, hogy Krisztus valamiféle „ajtónálló” lenne, az Önvalónk felismerésének az útján, aki személyként megkerülhetetlen, hanem Krisztusként ez az „énáltalam” az az EGYetemes ÉN-Tudat, mely EGY az Atyával, minden személyes én Forrása, az EGY-ÉN, amelynek felismerése nélkül a megszabadulás, a felébredés, az üdvösség nem lehetséges. Ebben az összefüggésben lényeges megemlítenünk, hogy a Krisztus MAGa, MAGunk az EGYetemes VALÓ, az abszolút tudatosság örök szimbóluma, amely ugyanakkor számtalan módon képes testet ölteni a megnyilvánult létezésben, így a kettősségek világában. A Krisztus valójában IS–TE-ÉN-MAGunk, A Mester, a Guru, aki kezdetben „kívül” jelenik meg, hogy aztán visszavezessen bennünket a Lét örök Forrásába, EGYetemes, EGYetlen, EGYedüli Önvalónkba, a mi Atyánkhoz. Itt láthatjuk a nyilvánvaló párhuzamokat azon ősi tanokkal, melyek a történelmi zsidó-kereszténység megjelenése előtt is ismerték ezt az örök igazságot, mert a Mester, a Guru más hagyományokban is testet öltött, az emberi történelemben. Ez az, amit a zsidó-kereszténység eltakart, elfedett, végső soron pedig a maga dogmái, hitelvei, hittézisei által meghamisított, lehetetlenné téve eme örök, kortalan, EGYetemes, meg- és felszabadító tanítás megfelelő interpretálását.
A krisztusi metafizika az evangéliumokból csak igen töredékesen rekonstruálható a szavak szintjén. Azonban ha annak intuitív központi MAGvát szeretnénk kiemelni az három mondatban elmondható lenne:
„A mennyek Országa tibennetek (közöttetek) van.” „ÉN és az ATYA EGYek vagyunk. Senki sem juthat az Atyához, hanemha ÉNáltalam.”
A mennyek Országa az Önvaló szakadatlan tapasztalása, zsidó-keresztény terminológiát használva ez az Atyával való szüntelen, szakadatlan, örök tudati és lelki EGYsÉGnek felel meg. Ez a megszabadulást követő végső, visszavonhatatlan felébredés, az örök üdvösség, melynek kondicionálatlan boldogsága MAGa, MAGunk, az ÖnMAGunkban, ÖnMAGunk által teljes, örök, abszolút VALÓ, az ÉN-VALÓ, ÖnVALÓnk, mely EGY és EGYetlen, EGYedül VALÓ, túl van minden káprázaton, hamis-énen, KÉPzeten és KÉPzeleten. Ez MAGunk lÉNy-EGe, a valódi EGÉSZsÉG, minden létezés és megnyilvánulás alapja, forrása, mely ugyanakkor kondicionálatlan, teljes és tökéletes, nincs semminek és senkinek sem alárendelve, fogalmakkal nem meghatározható, viszonylagos értelemmel fel nem fogható, mégis minden-ÉRT ELEM foglalata, alapja, forrása. EZ MAGunk a tiszta LÉT(ezés), TUDAT(osság) és BOLDOGság, ama öröktól fogva VALÓ ÜDV-ŐS-ÉG, amelyről Jézus Krisztusként, AZ ATYA tanúságot tett és tesz folyamatosan a létezésben.
Maga Jézus Krisztus hívta fel a figyelmünket, hogy „nem különb a tanítvány az ő mesterénél”. Mindnyájunk célja és feladata tehát az, hogy ha legbenső lényegünkben felfogtuk, megértettük, megéreztük, átéreztük eme felszabadító, valódi üdvösségre mutató és vezető tanítás lényegét, akkor elinduljunk mi is vissza, az atyai HÁZba, ami nem más mint MAGunknak, az EGYetlen és EGYetemes ÖnVALÓnknak a szimbóluma, jelentése. Eljött az ideje annak, hogy minél többen felismerjük, hogy a krisztusi tanítás lényege nem csak hogy kortalan, de örök, és nem kelet vagy nyugat függvénye, mivel mindig is jelen volt, jelen lesz az emberi létezésben mindaddig, míg az isteni akarat azt megnyilvánítja, és kinyilatkoztatja azt a létezés Forrását kereső, egyéni (individuális) tudatoknak. Fontos tehát annak a felismerése – a fentiek alapján – hogy ATYÁNKhoz nem csak kizárólagosan a történelmi Jézus Krisztus személyén keresztül vezet és vezethet út, hanem az Út, az Igazság és az Élet: az ÉN VAGYOKság, isteni kegyelem általi felismerése, az EGYetemes Tudat, az abszolút tudatosság EGY-ÉNje és VAGYOKja ez, ami itt van bennünk, amit elrejt előlünk saját emberségünk, helyesebben szólva A KI VAGYOK, és A KI önMAGára vette eme kettősség világából fakadó megtapasztalását: az örök LÉTezésnek.
A KRISZTUS nem csak Jézusként öltött testet a tört-ÉN-elemben, mert a KRISZTUS, a krisztusiság MAGunknak az Önvalónak, az ATYÁnak az EGYetemes Tudatként VALÓ kifejeződése mindenben és mindenkiben, így alapja, léttere és létezése minden létezőnek. Minden belőle fakad, minden benne van és őbelé tér vissza, túl van a szavakon, a fogalmakon, a gondolatokon, és a képzelet minden kivetülésén, mégis semmi és senki sincs rajta kívül, nélküle. Az Önvaló ÉN VAGYOK, MAGunk az ÉN és a VAGYOK, az örök Alany és Ige megbonthatatlan EGYsÉGe. „Te AZ VAGY”. Kezdet és vég nélküli, a nemszületett, mely túl van az elmén, (elme én) mely által minden megtapasztalás létezhet, Forrása mindennek és mind-ÉN-KInek, a tiszta LÉT kondicionálatlan, örökkön örökké ragyogó VALÓja, az EGYetemes Tudat EGYetlensége, az örök Tanú, a halhatatlan, múlhatatlan, örök és végtelen LÉLEK, A KI VAGYOK, és mindenként és mindenkiként, mindenben és mindenkiben LÉTEZEM és LÉLEKZEM.
Áldott legyen AZ Örök Mester, az örök Krisztus, AZ Önvalónk, a mi ATYÁNK minden megnyilvánulása, minden bölcsessége, a teljes ÉG tudása MAGa, MAGunk, melyből minden viszonylagosság fakad, s melybe minden viszonylagosság tapasztalása visszatér, feloldódik, mit MAGányos esŐcsepp, az EGYetlen Ó-CE-ánban.
Kelt az örök Mester, Guru, ÖnVALÓnk kEGYelméből, 2022. február 22.-én.
