MAGunk SZER-tűzÉNek örök fÉNye
Kérdező: Meg tudnád-e fogalmazni nekem, hogy mi is a szeretet és annak lényege?
MaGuru: Nem tudom szavakba önteni, pusztán utalhatok rá a fogalmak segítségével.
Kérdező: A mai világban annyian és annyiféleképpen beszélnek a szeretetről, hogy néha már úgy érzem émelygek, ha hallgatom ezeket. Többnyire mindenki csak beszél róla, de nem tapasztalom, hogy élné is azt, amiről beszél. Azonban találkoztam már olyan emberekkel, akik soha nem beszélnek róla, mégis érzem, hogy benne élnek. Hogyan látod mindezt?
MaGuru: A szeretet ellen elkövethető legnagyobb „merénylet” az, amikor elkezdünk beszélni róla, ennek fokozása pedig az, amikor másokon kérjük számon a szeretetet ahelyett, hogy önMAGunk lÉNy-EGeként felismerve EGY-SZERűen csak megállapodnánk benne. Ezt ne vádbeszédként értelmezd, pusztán próbáld meg érezni a szavak mögött álló, örök, születetlen, múlhatatlan VALÓt. Ne próbáld meghatározni a szeretetet, ne próbáld megérteni, ne próbáld fogalmak ketrecébe zárni, egyszerűen csak érezz rá az elméd csöndjében feltárulkozó szabadság és boldogság lÉNyEGekÉPpen. Ha azt mondanám neked, hogy a SZER, amely minden létezŐt EGYetemesen „etet”, azaz MAGunk a minden létezőt részrehajlás nélkül tápláló erő, akár a Nap fÉNye, mely egyaránt süt mindenkire érdemeinktől mentesen, akkor mennyivel lennénk előbbre, a kérdésed megválaszolásának a tekintetében?
Kérdező: Sokáig egy érzelemként próbáltam megragadni azt, amire szeretetként hivatkozunk. Leginkább annak hiányát éreztem, az embertársaimtól várva hogy megkaphassam mindezt. Egyre csalódottabb lettem, mert azt tapasztaltam, hogy minél inkább kutatom, keresem másokban ezt, annál kevésbé érhetem el. Azt is megtapasztaltam, hogy minél inkább egy külső dologként tekintettem, annál inkább csak az elmémben létező gondolatként tudtam megragadni, és ez a szeretet-gondolat sohasem tudta kielégíteni a lelkemet, bármennyire is szépnek tűnt az az elmémben.
MaGuru: Ez azért van, mert az, amire szeretetként hivatkozunk nem egy gondolat, egész egyszerűen nem található az elménken belül. Azonban mivel mindenben és mindenkiben tükröződik, így megnyilvánul az elménk világán belül, s ezért könnyen összetévesztjük ennek tükörképét a megragadhatatlan, az elménken és annak fogalmain túl VALÓ fÉNyessÉGgel, mely önMAGától, önMAGában, önMAGunkként ragyog. Egy költői képpel úgy is utalhatnák rá, hogy a szeretet ÉN-VALÓnk örökké ragyogó fÉNye, mely által minden megnyilvánulás létezhet, és megtapasztalhatóvá lesz a létezésben. Azonban ezt semmiképp sem tekintsd meghatározásnak, pusztán metaforának, mely a VALÓ lÉNy-EGet sohasem ragadhatja meg. Ha meg akarod találni a választ a kérdésedre a legegyszerűbb módja az, ha egyáltalán nem kezdesz semmit sem megragadni az elméd által az elmédben.
Tedd fel magadnak a kérdést, hogy „ki vagyok én, aki a szeretet elme általi megértésére törekszik?” majd egyszerűen csak maradj csöndben. Ne feledd, hogy bármilyen választ is kapnál a gondolkodás által az elmédben, mindaz érvénytelen. Az EGYetlen VALÓ, igaz, minden gondolat és gondolkodás torzító tükrétől mentes válasz a Csendben VAN. Az EGYetlen válasz, az EGYetlen igazság MAGunk a Csend, minden gondolattól, elképzeléstől, emléktől, érzelemtől, múlttól és jövőtől mentes üressÉGe, mely az elménk által nem ragadható meg, ám a LÉT, saját MAGunk semmilyen képzethez sem kötődő, kondicionálatlan LÉT-ÉRZÉSeként örökké jel-ÉN-VALÓ. Ez nem tévesztendő össze az érzelmeink állandóan hullámzó, kavargó, kiemelkedő és visszahulló tengerével. Az érzelmeink az elménk által léteznek, a figyelem saját elme-tartalmainkkal, emlékeinkkel, megtapasztalásainkkal, élményeinkkel való azonosulásának eredményeképpen. A LÉT tiszta érzése akkor ragyog makulátlanul, ha nincs senki és semmi sem jelen, aki személyként tapasztalhatná ezt. Mert a személy az maga az elme, és ez az elme ha jelen van, akkor mindent tárgyiasítani törekszik, még MAGunk lÉNyEGét is, saját ÉN-VALÓnkat.
Saját ÉN-VALÓnk tárgyiasításának „eredményeképpen” jelenik meg számunkra saját egó-énünk, saját elme-énünk, az a szem-ÉJ akivel és amivel azonosulunk az elkülönültség állandóan jelenlévő érzésében, és eme szemüvegen keresztül szemlélünk aztán mindent, ami eme elme és érzésvilágként a számunkra megjelenhet. Ezt meglátva teljesen világossá válik, még az elme számára is, hogy az, amit szeretetként kutatunk és keresünk megragadhatatlan az elme-énnek, mert pontosan az elme-énünk, az úgynevezett „kis én”, a szem-ÉJ az akadálya annak, hogy a saját MAGunk Forrásaként jel-ÉN-VALÓ SZERetet önMAGát, önMAGaként feltárhassa: önMAGunkként és önMAGunkban. Így tehát AZ a ki VALÓjában VAGY, mindörökké kívül reked az elméd világán, az értelem által pusztán csak tükröződik, mert a SZERetet AZ a fÉNy, amely az elménktől függetlenül örökké VAN, soha senki sem ejtheti foglyul, soha senki sem birtokolhatja, soha senki sem dicsekedhet vele, soha senki nem adhatja meg neked, soha senkinek nem adhatod át, mert Mind-ÉN-KI és Mind-ÉN EGYetlen, igaz, VALÓ lÉNy-EGe, melyet sem elveszíteni sem elérni nem lehet.
Pusztán az elme-énünk az, ami ennek belső, mindennél nyilvánvalóbb valóságát eltakarni képes előlünk. „Ki vagyok én, akinek az egó-én világa megjelenik? Ki vagyok én, aki a szeretetet önMAGamtól elkülönülten, önMAGamon kívüli valóságként kutatom és keresem? Csak maradj csöndben. Engedj el minden gondolatot és képzetet. Hagyd, hogy a figyelmed elmerüljön a csendben és az ürességben. Ebben a Csendben és Ürességben – mely nem mentális, mely nem emocionális – önMAGunk lÉNy-EGe fel fog tárulkozni az EGYetlenEGY VALÓként, a Lét, Tudat és Boldogság EGYetlen igazságaként, mely túl van minden képzeleten. EZ VAGY TE, készen állsz arra, hogy fejest ugorj a semmibe?
Kérdező: Próbálom érteni a gondolataid, és valahol legbelül érzem, hogy a valóság tükröződik a szavaidban, de olyan elérhetetlennek tűnik a számomra mindez. Ilyenkor mélyen elszomorodok, mert az elmém már kezdi érteni a felfoghatatlant és megérthetetlent, de a lelkem továbbra is szomjazik, és szenved a szeretettől való elkülönültség képzetében.
MaGuru: Magad mondtad ki a leglényegesebbet, hogy agárversenyen guminyulat kergetsz. Az agár te magad vagy, a guminyúl pedig saját ÉN-VALÓd, a SZERetet, melyet az elméd guminyúllá tárgyiasított a fogalmak, a képzetek versenypályájára dobva azt, a zsinór pedig amin a guminyulat húzzák az maga a keresés és megtalálás eszménye. ÉN-VALÓnk sohasem veszíthetjük el, így megtalálni sem lehetséges. Ha a keresés kényszerítő képzetét elengedjük, akkor nem marad más, csak a Csend, a tiszta önMAGunkként ragyogó üressÉG fÉNye és teljessÉGe. Eltűnik a kereső, a keresett és a keresés aktusa az elménk Forrásában, az örök kondicionálatlan, önMAGunkba olvadt figyelemben, az EGYetlen ÉNben. Igaz VALÓnk az EGYetlen fÉNy, mely felragyog mindÉNben.
Csak létezz, csak érezd a minden megnyilvánulás gyökerében lévő, örökkéVALÓ LÉTet önMAGadként. Felejtsd el azt is, amit itt hallottál, mert még ez is csak akadálya lehet ennek a legbelső önMAGadra ébredésnek. Amikor elengedsz minden tanítást, minden elméletet, minden képzetet, minden vágyat ami VALÓ önMAGad megértésére irányul, akkor ürességként teljesen szabad VAGY. Te már most is AZ VAGY. Törekedj a Csendre és az Ürességre. A többit bízd ÉN-VALÓnkra az EGYetlen VALÓ és igaz, teljes ÉGre és gÚRura.
A SZERetet AZ, amikÉNt minden elkülönültség képzete feloldódik, s örökké világossá lesz, hogy te MAGod VAGY AZ a SZER, aki és ami önMAGát önMAGán kívül kereste.
*******
MAGjegyzés: Egy kis „rágógumi az elmének”: * Miután lejegyzésre kerültek a fentiek, egy cím jelent meg az elmémben: Ó-PUSZTA-SZER. Ma ez egy magyarországi helységnév, azonban hihetetlen belső tartalommal. Ha a fenti hármas bontásban megvizsgáljuk ennek szimbolikus jelentését, MAGdöbbentő „titok” tárulkozik fel:
Az Ó – avagy Ő is lehet – azaz a legrégibb, a legŐsibb, magunk az Ó, az eredet, az ÓM-(AUM)ban is ez az Ó van benne, avagy túl az Ó-perencián, ez a kettősségek világában az AbSZÓlútumra utaló szimbólum, amiben minden és mindenki benne foglaltatik, így amelyből egyben mind-ÉN IS ered.
A PUSZTA szavunk is nagyon színes jelentéshalmazt foglal magában, jelen esetben a puszta a mindentől lecsupaszítottat, a kopárságot, semmit, a tiszta ürességet szimbolizálja, azt a tiszta örökkévaló Csendet és ÜressÉGet, amely MAGunk az ÉN-VALÓ szimbóluma.
A SZER gyök jelentése a rend, szövetség, azaz a létezés örök rendje és önMAGunkban „önMAGunkkal kötött szövetsÉGe”, amelyben minden és mindenki, Mind-ÉN és Mind-ÉN-KI VAN, létezhet.
Az ÖrökkéVALÓ tiszta, azaz PUSZTA(ÁN) SZER. Így az Ópusztaszer szó jelentését nem szükséges tovább MAGyarázni, aki érzi az érti, de legjobb elengedni minden értést, és elmerülni az örök, tiszta, kondicionálatlan érzésben, amely az öröktől fogva létező VALÓ, a SZER MAGunk, önMAGunkban és önMAGunkként LÉT-EZ-Ő lÉNyEGünk. Ópusztaszer tehát – jelen címadó értelmezésben – nem egy hely, hanem egy jelkép, azaz az ÉN-VALÓnkkal, önMAGunkkal való EGYsÉG szimbóluma.
