ITT-HON a Csend-bENn

A Csend túl van a gondolkodás és a gondolatok hiányának ellentétpárján, túl az imán és a meditáción, bár mindkettő előkészítheti ENnek, azaz EGYetlen, múlhatatlan VALÓnknak a feltárulkozását. Sri Ramana Maharsi ennek a kEGYelemnek a testben való megnyilvánulása volt, és örök Lélekként, vagy Tudatként – ahogyan Ő hivatkozott az EGYetlen ÉN-VALÓRA – most és mindörökké az, mindenki számára, aki mindennél jobban szeretné, hogy az Abszolútum, az örök, ellentétek nélküli Csend, feltárja MAGát emberMAGában.

Bhagavan Sri Ramana Maharsi senkitől sem várt imádatot, mégis minden érzékeny lelkű istenkeresőben mély áhítatot, őszinte imádatot váltott ki az emberi személyén keresztül, önMAGát megnyilvánító EGYetlenEGY VALÓ: a TeljessÉG. Egy róla készült életrajzi dokumentumfilmből lett kiollózva két nagyon aktuális gondolat, az első lényege az, hogy az AZ EGYetemes Tudat, amit Maharsi „Mahat”-nak nevezett, (mely lényegében a Világlélek, az Átmán megfelelője) amikor a részben önmaga teljességére ébred, akkor valójában egy testben megnyilvánul az örök, és abszolút Tudás, a Dnyána, mely eloszlat minden nem-tudást, minden sötétséget. Ez a fizikai fényen túli fÉNy, képes eloszlatni az egó-énünkként ránk telepedett nem-tudást és sötétséget, és ez az a fÉNy, mely végső soron az arra érzékeny, önMAGuk Forrását kutató egyéni lelkekben kiváltja az emlékezést, a szellemi és lelki értelemben vett megvilágosodást, a felébredést.

Mindenki Ramana Maharsi, ez a különlegessége Ramana Maharsinak. Nem egy Ramana Maharsit kell imádjon a hatmilliárd test nem ez Ramana Maharsi missziója. Ez a különlegessége Ramana Maharsinak.” – mondja Bhagavanról, Sri V. Ganesan.

Ezt megfogalmazhatjuk úgy is, hogy a testben – jelen esetben Sri Ramana Maharsiként – megnyilvánuló Éberség, az Egyetemes Tudat mindenkiben EGY és EGYetlen VALÓ. A megnyilvánult Bölcsesség, a bölcs személyét pusztán már csak mintegy eszközként használja arra, hogy mindMAGunk számára örök, múlhatatlan emlékezés legyen, hogy mi elsősorban nem testek vagyunk, akik lélekkel rendelkeznek, hanem maga, MAGunk vagyunk a testet öltött, örök, múlhatatlan Lélek, Tudat, az a lélekszikra, mely EGY és AZonos a Teremtővel, végső soron tehát mindenki AZ, pusztán az egó-énünk által van eme tudás korlátozva, a feledés homályával borítva, a kozmikus illúzióba feledkezett egyedi, szemÉJes tudatunk számára. Ramana Maharsi tehát az ÉN-VALÓ szimbóluma, testben való tudatos önkifejeződése, az örökké éber abszolút tudatosságé, melyet Jézus Krisztus így foglalt szimbólumba:

Én és az Atya EGYek vagyunk”.

Ez az az örök ragyogása az Abszolút Tudatosságnak, a Léleknek, mely kezdetben igaz, mindennél mélyebb, őszinte imádatot vált ki bennünk Isten minden kifejeződése iránt, majd később a kEGYelem által leoldozza rólunk a májá fátylát, hogy önMAGunk minden személyességen túli VALÓnkként ismerhessük fel, akként az EGY és oszthatatlan VALÓként, ami és aki mindenek örök Forrása, akiben minden rész megjelenik, majd minden részben az Egész, újra és újra öntudatára ébred, és Abszolút Tudatosságként végül teljesen felébred, üdvözül. Minden testben tehát ez az EGYetlen VALÓnk AZ A KI felébred, s az is, aki a feledés fátylát önMAGára vonja. Ez az örök kozmikus játék, mely sohasem ér véget, melynek nincs kezdete sem vége, mégis, az egyéni, személyes tudat és tudatosság számára az üdvösség örök vágya akkor teljesül be az egyéni lélekben, amikor emberMAGunk önMAGunk Forrásaként ismerhetjük fel, s az ebben való emlékezésben van mérhetetlen jelentősége a Mesternek, az ÉN-VALÓnknak, A KI számtalan módon és formában képes önMAGát megnyilvánítani, hogy aztán eme MAGnyilvánulásokban a rész ismét, önön részegségéből kijózanodva önMAGára ismerjen. Ez a megszabadulás, az örök Szamádhi, a Mennyek országa, a felébredés, mely a Lélek öröktől fogva VALÓ, és EGYedül VALÓságos valódi, minden változás világán túli állapota: a BOLDOGSÁG. A BOLDOGSÁG MAGunk a minden tudatlanságtól mentes LÉLEK, akivé nem válhatunk, amit és akit senkitől sem kaphatunk meg, mert EZ önMAGunk EGYetlen igaz és való LÉNY-EGe, mely a nem-tudás, a feledés fátyla által tűnik számunkra úgy, hogy elérhetetlen, nincs, nem is létezik, vagy egyenesen nem is létezhet. A Bölcs, a Krisztus, a Dnyáni az ÉN-VALÓ ama megnyilvánulása, A KI eredendő, örök, kondicionálatlan üdvösségünkre, a Boldogságra emlékeztet bennünket, minden szóval, minden mozdulattal, és az ezeket meghaladó, ám ezek Forrását is képező, örök CSENDel, mely szavakkal, képekkel, fogalmakkal nem érinthető meg, mégis általa, vele, és benne létezik és létezhet minden megnyilvánult, és megnyilvánulatlan rész, tudat és lélek.

Egy másik fontos üzenet, mely személyesen Bhagavantól hangzott el, a mai korban talán még aktuálisabb, sok szorongó, aggodalmaskodó lélektársunk számára. Egy aggódó nyugati, kifejezte félelmeit a második világháború előszelét érezve. Jelen világunk sokak számára kísértetiesen hasonlít ezen történelmi időkre, ami nem csoda, mert az emberi hamis-éneink világa, újra és újra ugyanazon mintázatokat követi, a nem-tudás világába süllyedve. Bhagavan válasza igen tömör volt erre a mély emberi aggodalomra:

Nézd, van EGY Teremtő. Ő gondoskodni fog a teremtéséről.

Kísértetiesen hasonlít ez a tömör gondolatMAG a krisztusi kijelentésre:

„Azt mondom ezért nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök! Nem több az élet az eledelnél s a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik?

Az Éber Tudat, a Krisztus, a Dnyáni csak EGYetlen VALÓról tud tanúságot tenni. Arról a Lélekről, aki Ő MAGa, mi MAGunk VAGYunk, aki számára a nem-tudás fátyla nem létezik, és valójában soha nem is létezett. Gond csak ott van, hol gondolat, s a gondolat gondoláján a nem-tudás tengerén bolyongunk, nem ismerve fel sem egymást sem személyünket az EGYetlen VALÓ megnyilvánulásaiként, így az örök harc, küzdelem és aggodalom, az egzisztenciális gondoktól való nyomasztottság, a szenvedéstől és a haláltól való félelem árnya, mindig jelen van, vagy tudatosan, vagy tudattalanul a tudatunkban, lelkünkben. Ez az az árny-ék, az a nem-tudás ami mintegy – szimbolikusan értve – beékelődik köz-ÉNk és EGYetlen VALÓnktól mintegy elválaszt, leválaszt minket. Ez a májá fátyla, a feledés, a nem-tudás, melyet egyes megközelítések ős bűnként is neveznek. Ebből az állapotunkból szabadít ki bennünket, ebből ébreszt minket fel ÉN-VALÓnk igaz természeten túli természetére, valóságára, a Mester kEGYelme, mely az álom végét jelenti, az önmagunk különállóságát álmodó hamis énünknek, s a Krisztusként, a Maharsiként és számtalan más formában és névben megjelenő örök LÉNY-EGben ez az szakadatlan emlékezés él és éltetődik.

Aggodalmaink forrása elsősorban az, hogy önmagunkat másként, Istentől azaz saját ÉN-VALÓnktól el-külön-ültként éljük át- és meg, így eme félelmeinket saját elménk nem számolhatja fel, pusztán csak megteremtheti őket. A hamis létbiztonság mögött mindig az egó-én – egyébként ösztönös és természetes – biztonságra, állandóságra való törekvése húzódik meg. Azonban a vagyon akár egyik percről a másikra semmivé válhat, a földi otthon ezernyi ígérete pedig elpárologhat, mint harmatcsepp a napfényben. A test is, amihez oly nagy gonddal ragaszkodunk, előbb utóbb a pusztulásra jut. Bízhatunk tehát földi kincsekben, gyűjthetünk földi javakat, de ha ezt tesszük is, emlékeznünk kell azok időlegességére. Nem az a baj, ha valaki vágyik ezekre, de egy adott ponton fel kell tudjuk ismerni ezek végességét, mulandóságát, és ezzel párhuzamosan azt is, hogy: „Nézd, van EGY Teremtő. Ő gondoskodni fog a teremtéséről.” Ez annyit tesz, hogy kezdetben – ha még nem is érezzük bizonyossággal – de hinnünk kell abban, hogy létezik egy emberi személyünket meghaladó, azt is megnyilvánító, ám önön részségünk tudásánál és hatalmánál mérhetetlenül magasabb rendű és teljesebb Erő, Hatalom, Tudás, SZER, mely nem más mint maga az örök Lélek, Isten, Átmán, nevezzük bárhogyan is a Megnevezhetetlent.

Aki önmagát és valódi javait immár nem testi valóságára leegyszerűsítve tekinti, éli, az a kEGYelem által eljuthat a valódi, végső, visszavonhatatlan megszabaduláshoz az illúziók kertjéből. A kereszten függő Krisztus a test tökéletes meghaladása a Lélek dicsőségében, a feltámadott Krisztus pedig a Tudat, a Lélek örök, makulátlan, egyetlen VALÓ és igaz természete. A Dnyáni, akiben az ÉN-VALÓ felébredt, és elmélyült önMAGa, természeten túli LÉLEK-természetében, ugyanúgy meghalt a testnek, pontosabban hamis énjének, bár számunkra, a nem-tudás világába gabalyodott lelkek számára könnyen ők is csak testnek tűnhetnek.

A Mester azonban minden megnyilvánulásában, minden szavában, tettében de legelőször is örök CSENDjében mindig emlékeztetni hivatott bennünket arra, hogy mi elsősorban nem egy mulandó, halandó teste vagyunk, hanem az örökkéVALÓ LÉLEK, mely a testet ruhaként viseli. Amikor azonban a nem-tudás következményeképpen, saját hamis-énünk akarja „viselni” a Lelket – minő abszurd humor ez így szavakba sűrítve – akkor a szó szoros értelmében is, megviseli a lelkünket ez a különös viselkedés, és viselet, mely akárhogy is vesszük, ez nem természetes állapota a LÉLEKnek. A véges tudatába zárult Végtelen Lélek és Tudat számára ugyanis valahol – leginkább a tudattalanunkba száműzve – mindig ott lappang, a lelkünk számára korlátozó kényszer, mely emlékeztet bennünket, hogy „Az ÉN országom nem e világból való”, azaz a Mennyei Atya, a Teljesség, az Abszolút Tudatosság a Lélek valódi „ITT-HONa”, s ez a földi megnyilvánulás pusztán az otthona.

A magyar nyelvben remek ez a megkülönböztetés: ITThon és OTThon. Az itt ugyanis mindig „oda” mutat ahol vagyunk, az otthon pedig tulajdonképpen csak az „itthonból” kiindulva értelmezhető. Eme sorrend felcserélődése tehát maga a kozmikus illúzióba feledkezett tudatossága az individuális léleknek, amikor az ITThon – az atyai HÁZ, a LÉLEK ÖRÖK BOLDOGSÁGA ÉS ÜDVÖSSÉGE – pusztán egy homályos, földön túli OTThon ígérete, mely általában csak a földi test fizikai halála után érhető el, a vallásos tudatforma ígéretei szerint. Azonban a valóság az, hogy a Lélek az EGYetlen VALÓ és örök ITThon, az üdvösség és a boldogság MAGunk, melyet ha el akarunk érni, soha nem érhetjük földi törekvés és gondolkodás szerint el.

Ehhez az szükséges, hogy a nem-tudás, a májá fátyla, az ős bűn leszakadjon, lehulljon arról az örökké fÉNylő LÉLEKről, aki MAGunk Isten, s akiről igazából egyes szám harmadik személyben szólni már maga a tudathasadás, már maga a nem-tudás, már maga az ős bűn, melyből csak és kizárólag a felébredés, a kEGYelem szabadíthat meg bennünket, Isten által és Istenben VALÓ, örök LELKEKET.

A ” JNANI” című, Sri Ramana Maharsiról szóló film IDE KATTINTVA érhető el, magyar feliratozással, a szerzők hivatalos megosztásában.