Kérdező: Az aranykor várása olyan központi motívuma a jelen kor ezoterikusnak mondott spiritualitásának, mint amilyen a vallások szintjén Krisztus második eljövetelének a folyamatos vizionálása, immár évezredek óta. Valami nem stimmel az én számomra ezekkel, bár emberként magam is örülnék annak, ha végre aranykori állapotok között élhetnék. Sok mindent olvastam, hallottam az Aranykorral kapcsolatos dolgokról, és azt látom, hogy ugyanúgy vágy vezérelte jóslatokkal van tele az ebben hívők elméje, mint Krisztus második eljövetelét illetőleg. Rengeteg vallásos jövendölés, elképzelés, közösség alapozott ez utóbbira, de eddig egyiknek sem teljesedett be az előrejelzése.
Vannak, akik folyamatos apokalipszisként tekintenek az egész megnyilvánult világ jelenlegi helyzetére, és állandó összeomlást, világvégét látnak immár minden jelenségben, és minden magyarázható írásban. Megértem azokat is, akik szabadulni szeretnének a külső világ szorongattatásából, mert végső soron úgy érzem, minden létező a kondicionálatlan boldogságra vágyik, ám valamilyen módon mégis beleesünk annak a csapdájába, hogy az Aranykort feltételekhez kötjük, a Mennyek Országát pedig egy bizonytalan helyen és időben keressük, ráadásul a legtöbben a fizikai test halála után képzelve mindezt. Teljesen ambivalens érzésekkel vagyok telve mindezekkel kapcsolatban. Azt látom, hogy bizonyos értelemben neki lehet támaszkodni annak a hatalmas mértékű szellemi sötétségnek, ami bennünket embereket ural a végső dolgok ismeretét illetőleg, és ténylegesen úgy tűnik, hogy az árnyékvilág nyert uralmat a fény erői felett, de legbelül mégis azt sejtem, hogy minden látszat ellenére, az amire vágyunk sohasem volt külső feltételek függvénye.
Az lenne a kérdésem, hogy te miként látod mindezen jelenségeket, és szerinted miért tűnik ilyen sűrűnek és ilyen félelmetesnek ez a sötétség, ez az árnyék ami a világunkra telepedett? Sokszor teljesen abszurdnak érzem az egész emberi létezést, mindennemű Istenben való bizalmammal együtt, és az az érzésem, mintha egy elmegyógyintézetben lennénk, ahol az ápolók kimentek cigarettaszünetre, de elfelejtettek visszajönni, a betegek pedig mindezt kihasználva egymásnak estek. Bocsánat a kendőzetlen őszinteségért, de ez is itt kavarog a lelkemben, és magunk közt lévén, meg kellett osszam mindezt veled.
MaGuru: (Hosszasan ül a csendben, békét és együttérzést árasztó arckifejezéssel, majd megszólal.) A kettősségek világának törvényszerű működése az, hogy a fény csak az árnyék által rajzolhat érzékelhető, tapasztalható világot és valóságot a tudat és az elme birodalmában. Minden ami ilyen módon megjelenik, önmagában hordozza saját maga hiányát, és ez a hiány tűnik árnyéknak, sötétségnek. Ez az önmagunktól való elkülönültség következménye, ami együtt jár a félelmeink megjelenésével és megelevenedésével tudatunkban, elménkben, pszichénkben. Az Abszolút és kimondhatatlan, szavakkal csak tükrözhető Igazság a LÉT bárminemű természetéről viszonylagossá, nézőpontszerűvé lesz, így természetszerűen az Igazságnak az elménk prizmáján történő színekre bomlása által, megjelennek annak részei, az úgynevezett részigazságok.
Azonban az Abszolútum felől közelítve ezt a törvényszerűséget, ami részigazság az nem igazság, pontosabban nem teljes igazság, ezért értelmezés kérdése, és így jelennek meg a képzetek, a hamisság, az árnyékvilág, a sötétség amit aztán elménk valóságosnak lát, képzel, hisz. Egyszerűbben szólva, a kettősségben törvényszerű, hogy ha van olyan hogy igazság, akkor a hamisság világának is létre kell jönnie automatikusan, ennek a következtében. Ezért a megnyilvánult valóság, bár az Abszolútum kifejeződése, benne semmi sem tehető önkényes szempontok szerint abszolúttá, amire rámutatva azt mondhatnánk – „ez Isten, ez az Abszolútum maga, a maga teljességében.” Az Abszolútum önmaga TeljessÉGét mintegy „elveszíti” a kettősségek világában megnyilvánítva mindazt a végtelenséget, amit önMAGában hordoz. Természetesen ez is egy paradoxon, mert a Teljesség akár megnyilvánulatlan akár megnyilvánult – s már ez is egyfajta kettősségbeli fogalom – önMAGa, azaz önMAGunk Teljességét soha, semmiképp sem veszíti, veszítheti el, így igazából megtalálni sem tudja, mert nincs semmi sem ami elveszhet. A kettősség, a létezés, az élet világa ugyanis soha sincs leválva, különválva a LÉTtől, az Abszolútumtól, a TeljessÉGtől, pusztán a tudatosság játéka, az elme bűvésztrükkje által tűnik úgy az azt szemlélő figyelemnek, Léleknek, hogy ez valóságos, és mindennél valóságosabb is az átélésben.
Mindezeket azért szükséges megemlítsük, hogy egyszer s mindenkorra elengedhessük – ha kezdetben még csak az elme szintjén is – azt a tévképzetünket, hogy VAN az Abszolútum és VAGYunk mi a kettősségben, és a kettő egymástól különböző, elszakított, és aki ezen létállapottól meg akar szabadulni, annak feltétlenül meg kell halnia, fizikai értelemben. Szellemi értelemben a halál, ami a megszabadulásra, az újjászületésre vezet – de nem egy újabb testet és emberi létezést feltételül szabva ennek – az az elménk tévképzeteinek való végleges és visszavonhatatlan meghalását jelenti, a képzetekbe bonyolódott ÉNnek, a figyelemnek, a Léleknek. Ezért mondotta Jézus is, hogy a Mennyek Országa – ami az üdvös Boldogság, azaz az ÉN-VALÓnk szimbóluma – nem imitt vagy amott, ekkor vagy akkor jő el, mert AZ tibennetek van. Ez a mondás a krisztusi tanítás központi MAGvaként fogható fel, az Atyával, azaz az Abszolútummal való EGYség kinyilatkoztatásával EGYetemben. Erőteljesen rávilágít arra, hogy az Aranykor, a Krisztus második eljövetele valójában nem „kívül”, hanem belül, azaz a kívül és a belül EGGYé válása által jöhet létre, az „Új Föld és ÉG” önMAGunkként való megtalálása, minden korban lehetséges, és ez nem júgák, világkorszakok, globális történelmi események beteljesedésének a függvénye.
Az a figyelem, ami viszont beleragadt az úgynevezett tárgyi valóságba, a nevek és a formák világába, az az ezáltal elveszett, eredendően önMAGunkkÉNt, önMAGunk legVALÓságosabb lÉNy-EGeként lévő üdvös boldogságot a világ állapotaiban, a tapasztalati és érzéki valóság tárgyaiban véli megtalálni, és ezek megszerzésére törekszik. Ezáltal a figyelem eggyé válik azzal az ideával, hogy csak akkor lehetünk boldogok, ha a világ állapotai támogatják ezt, ezért kondicionáljuk a boldogságot, annak elérését, és így igazából élvezeteket keresünk magunknak, hogy az elveszettnek tűnő paradicsomi boldogság pótolható legyen. De mivel az üdvös boldogság MAGunk AZ ÉN-VALÓ, ezért sohasem veszíthetjük EZt el, és mivel sohasem veszítettük el, ezért – MAGunkon kívül, MAGunktól különbözőként – megtalálni sem lehetséges. Egész egyszerűen csak annyit szükséges tennünk, hogy tiszta, koncentrált figyelemként fölé emelkedünk saját elménk kettősségének, annak a keresőnek aki mindig valamit keres, hogy a vélt valóságot megtalálhassa. Ez egy téves koncepció, és nem egy újabb elképzeléssel kell behelyettesítsük az elménkben, hanem meg kell látnunk, hogy az ÉN-VALÓnk teljessÉGünkBENN mindennemű elKÉPzeléstől mentesen, a lehető legközvetlenebbül a LÉT tiszta érzésében mindig és mindenkor JELEN-VALÓ, és ehhez semmit sem kell tennünk, csak legyünk AZ, A KI VAGYunk tiszta, kondicionálatlan figyelemként, Lélekként, LÉTként, Tudatként, Boldogságként.
Kérdező: Igen, ez világos és követhető a számomra. Egy gondolattól azonban nehezen tudok szabadulni, és ez a jelen korszak általam látott sötétsége. Miért van ez ilyen félelmetes mértékben a számomra jelen? Hogyan szabadulhatnék meg ennek a szorongató érzésétől, tapasztalásától? Úgy érzem ez egy jelentős akadály a tudatomban, hogy mindaz amiről szólsz, amiről tanúságot teszel, a számomra is élő valóság lehessen.
MaGuru: Az árnyék ott a legerősebb ahol a fény is erőteljesen jelenik meg.
Kérdező: Ezt hogy érted?
MaGuru: Sokan panaszkodnak az általad látottakra, s mert a figyelmük teljesen ráirányul az árnyjáték, az árnyékvilág természetének a tanulmányozására, ezért egyre inkább ez válik az egyedüli, uralkodó és kizárólagos valósággá a tudatukban. Ettől szenved a lélek, mert ezzel az illúzió-valósággal azonosul. Aztán elkezdünk harcolni ezzel a sötétséggel, azt gondolván, hogy mindez tőlünk függetlenül és rajtunk kívül létezik. Ami ellen harcolsz, azt erősíted, s bár szinte közhelyesen hangzik, de mindez igaz. Amikor az árnyékot figyeled, és eme látvány eltölt reménytelenséggel, szorongással, állati és ösztönszerű félelemmel, akkor ez az árnyék egyre hatalmasabbra dagad a te tudatodban. Lassan az árnyékvilág elfoglalja minden másfajta valóság helyét, és kizárólagos léttapasztalássá lesz. Szenvedsz, és úgy éled át az egyre nagyobb kínokat, hogy nem is sejted, mindezen tapasztalás pusztán a saját árnyékvilágodba beleragadt figyelem, a te figyelmed által létezik és létezhet. Így senki sem válthat meg téged, ameddig mindehhez ragaszkodsz, amíg küzdesz és amíg harcolsz az árnyék ellen, ami ráadásul saját fÉNyed által keletkezett. Mert ekkor már a fÉNyt is magadon kívülállónak képzeled, és meg sem fordul a tudatodban, hogy árnyék csak ott keletkezhet, ahol a fÉNy VAN jelen. EZ az örökké ragyogó fÉNy azonban MAGod VAGY. Az árnyék-világ is az ÉN-VALÓ fÉNye által rajzolódhat ki, így minden megtapasztalható, minden átélhető végső soron MAGunkban, MAGodban VAN, és te EZ VAGY, csak elfeledted mindezt. Azt az árnyékot kergeted, amit saját fÉNyed által keltesz, de immár csak ezt nevezed világnak és valóságnak, mert a félelmeid teljesen hozzáláncolnak mindehhez.
A jelenkor valóságát illetőleg pedig van egy jó hírem. Az úgynevezett „Kali Júga” (Sötét, fekete kor) nem akadálya az Aranykornak. Az Aranykor akkor jelenik meg, Krisztus második eljövetele akkor válik VALÓságossá a Szívünkben, amikor meglátjuk a fÉNyt, az EGYetlen ÉNt – mindÉNben és mindÉNkiBENN. Sokan panaszkodnak, hogy mindez számukra elérhetetlen, mások pedig azt mondják, semmi sem segíti ezt elő az úgynevezett külső világban. Nincsenek már manapság jelen hiteles Mesterek, Buddhák, Krisztusok, Maharsik, Bölcsek. Azonban ez hatalmas tévedés. A mai világban azért ilyen erőteljes az árnyék, mert hihetetlen az intenzitása a fÉNynek.
Kérdező: Hogyan? De hisz magam sem látok ilyen bölcseket szaladgálni magam körül, és mások ténylegesen panaszkodnak ugyanerre, amit magad is mondasz. Akkor miként lehetséges ez, amiről beszélsz? Abszurdnak tűnik a számomra, de az is lehet, hogy tényleg és túlságosan is megszokta már a szemem az árnyék-világot, és csak ennek a dolgait látom valóságosnak.
MaGuru: Fordulj a fÉNy felé. Ez a metanoia, a valódi MAGtérés, a figyelem befelé fordítása a fÉNy Forrására, az ÉN-VALÓra. Akkor meglátod, hogy amiről beszélek mindaz ott van MAGodban és MAGodként, ÉN-MAGunkként, és mindig is ott volt és lesz mindörökre. A kérdésedre válaszolva, megfigyelted-e hogy csak az utóbbi pár évszázadban hány igaz, tiszta, önzetlen MAGnyilvánulása jelent meg a világban ÉN-VALÓnk üdvösségének, mint tanítás, tanító és Mester? A probléma az, hogy mivel azt gondoljuk, hogy ÉN-VALÓnk = Atyánk krisztusi MAGnyilvánulásai, avatárjai testhez kötöttek, ezért csak addig vannak a világunkban jelen, amíg egy testben járnak-kelnek közöttünk. Ez azonban hatalmas tévedés. Tény és való, hogy jelentős mennyiségű spirituális irodalom árasztotta el az utóbbi időben, a nyomtatásnak és a médiának köszönhetően az emberi tudatosságot, és az is igaz, hogy sok közülük kétes tartalmú, vagy csak eltorzított igazságmorzsákat hordoz. De a szavak szintjén végső soron még a legnagyobb bölcsek szavai is tűnhetnek úgy, hogy ilyenek, mivel ameddig nem nyílt meg bennünk az értelem legbenső fÉNye, ami által immár nem csak nézni, de LÁTni is képessé válunk, addig szinte teljesen mindegy mire tekintünk, mert minden csak zavarodottságunk fogja fokozni.
Látszólag hiába faljuk a könyveket, hiába járunk gurutól guruhoz, a megértés ilyen módon mintha csak menekülne előlünk. Mert az árnyékot kergetjük az elménkben, és minél inkább meg akarjuk érinteni azt, mint MAGunkon kívüli tudást és tökéletességet, szabadságot és üdvösséget, annál távolibbnak, elérhetetlenebbnek tűnik a lelkünkben mindez. De a valódi Örömhír sohasem volt és sohasem lehet önMAGunkon kívül. A külső és belső Mester EGY, és ITT van MAGunkban. Ez a Mester kezdetben tőlünk különálló valóságként jelenik meg kívül, akár hús-vér személyként is megnyilvánulva ÉN-VALÓnkból és ÉN-VALÓnkban. Azonban a Mester nem csak fizikai valóságként van és lehet jelen, hanem elsősorban LélekkÉNt és Lélek-BENN. Jézus azt mondotta, hogy az Atyához megy, de mégis itt marad mindÉNkivel a „világ végezetéig”. Ramana Maharsi mielőtt elhagyta volna a testet, síró tanítványait ezzel vigasztalta: „Ugyan, hová is mehetnék? Ha engem ezzel a testtel azonosítottok, ennek a testnek képzeltek, nem értettétek meg, miért is éltem itt közöttetek és miről is szóltam nektek.” Némelyeket már ezek a szavak is megvilágosítottak, míg mások csak a teste elhagyása után kapták meg a belső bizonyosságot.
A legfontosabb – e tekintetben – annak a megértése, hogy a Mester rengeteg módon képes megjelenni és vezetni bennünket, és minden való és igaz Mester nem más, mintsem MAGunk AZ ÉN-VALÓnk megnyilvánulása a fizikai és szellemi valóságban. Buddha, Krisztus, Bhagavan Ramana Maharsi, Robert Adams, Niszargadattá Maharádzs és felsorolni sem lehetne még hány megnyilvánulása a TökéletessÉGnek ITT és MOST IS JELEN-VALÓ a Lélekben, a Szívben mindazon tudatoknak, aki hozzájuk fordulnak. Mert ők mind-mind az EGYetlenEGY ÉN-VALÓ, és TE AZ VAGY. Te vagy Krisztus, Buddha, Bhagavan és minden általam felsorolt, és felsorolhatatlan megnyilvánulása EGYetlen ÉN-VALÓnknak. Amikor ennek mély, minden tudatlanságot és minden képzelt sötétséget elsöprő, katartikus felismerése vÉGbemEGY bennünk, akkor meglátjuk: mi MAGunk VAGYunk a Mester és a tanítvány is EGYben, ÉN-VALÓnk fennséges „Isteni SZÍN-JÁTÉKaként” MAGjelenve, MAGelevenedve mindÉNkikÉNt és mindÉN-KI-BENN. Jézus így biztatta a tanítványait egykor, s e szavak nem konkrét történelmi időkhöz kötötten, hanem a bennünk végbemenő EGY-ÉNi VALÓnk feltárulkozása által válnak valósággá:
„De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul. Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.” (Jn. 4, 23-24)
TE MAGod VAGY az örök és elpusztíthatatlan, ragyogó, fÉNylő Lélek, A KI az ATYÁVAL EGY. Amikor önMAGadban feltárul a szavakon túli igazság a Szív szelíden ragyogó fÉNyekÉNt a Csendben, akkor immár ez az imádat önMAGoddal EGYesíti azt a figyelmet, ami addig elkalandozott világot és valóságot teremtve, abba árnyékként is belefeledkezve. Ez nem egy külső Isten imádata immár, sőt, itt már az imádat is képletes, mert ez még mindig a kettősség világa lenne, ahol az imádat imádót és imádottat feltételezne. Ez a krisztusi kijelentés valójában arra világít rá, hogy ahhoz hogy újra VALÓnkkÉNt LÉTezzünk, szükséges a figyelem belülre irányítása, az Atyára, a belső Krisztusra, az ÉN-VALÓra, hogy ez az imádat, ez a koncentrált, EGYhegyű figyelem végül eltűnjön, feloldódjon, EGGYé váljon az imádottal. Az imádat az ami az imádó és az imádott közötti látszólagos elkülönültséget felszámolja a Szívben, LélekkÉNt a LélekBENN.
Kérdező: Azt akarod tehát mondani, hogy a jelen korszakban azért ekkora az árnyék, mert MAGunk a fÉNy AZ erőteljes, és így törvényszerű, hogy árnyék keletkezzen?
MaGuru: Ez itt az EGYszerű lÉNyEG. Fordulj hát „befelé”, az árnyék Forrása felé, önMAGunkba, az ÉN-VALÓ fÉNyébe merülve! Akkor nem lesz többé szükséged papokra, gurukra, spirituális megmondóemberekre, sőt Mesterekre sem, mert az EGYetlen VALÓt önMAGadban és önMAGadkÉNt EGYetlen ÉN-VALÓnkkÉNt ismered újra fel. Milyen akadályt látsz még magadon kívül, ami ettől eltéríthetne?
Kérdező: Csak a csapongó figyelmemet. A félelmeimet, és az árnyékvilágomra való rögzültségeimet. Úgy érzem, nagyon nehéz változtatni mindezen. Kérem hozzá a kEGYelmet, és a te segítségedet. Mikor itt vagyok veled, olyan könnyednek tűnik mindez, de mikor elmegyek tőled, akkor sokszor rám nehezedik újra a saját árnyék-világom. Hogyan szabadulhatnék ettől meg?
MaGuru: Egyszerre csak egy lépést kell tenned. Teljesen és feltételek nélkül add át legelőször is magad Istennek, ÉN-VALÓnknak. Elméd egyhegyűvé tételében a Belső gÚRu a legtökéletesebb segítőnk, ha átadtuk magunkat a TökéletessÉGnek. Az elme régi szokásait úgy lehet felülírni, hogy figyelmünket mindig, minden körülmények között „emlékeztetjük” arra, hogy ne merüljön el az árnyékvilágunk képzeteiben. Ez kezdetben tudatos, irányított cselekvést (koncentráció) feltételez, de egy idő után ez erőfeszítés mentessé válik. Olyasmi, mintha megtanulnál szabályosan, nyugodtan léleKezni minden helyzetben, ami régebben túlságosan elsodort, kiborított téged. Ne feledd, nem te vagy a cselekvő, add át hát egyéni cselekvőséged képzetét a „Legyen meg a te akaratod” szellemében az EGYetlen VALÓ cselekvőnek. Ennyi bőven elég is, ha többet mondanék, csak még jobban összezavarnálak téged. Törekedj a teljes EGYszerűségre, és add át tetteid gyümölcsét ÉN-VALÓnknak. A világnak EGY a Gondviselője, nincs miért aggódnunk hát többé, ha MAGunkkÉNt és MAGunkban felismertük EZt.
