avagy a nemlét léte
Ha valaminek, ami a létezésben ismeretlen, tagadni akarjuk a létezését, akkor előbb létre kell hozzuk mentális konstrukcióként a létét, hogy tagadható legyen. A tagadás így válik teremtéssé a mentális térben, azaz az elmében, a képzelet és a gondolkodás segítségével.
Ha felismertük, hogy minden a tudatban és a tudat által létezhet, a fentiek alapján megérthetjük, hogy minden állítható és tagadható tudati objektumnak az elmétől, a képzelettől és a gondolkodástól meghatározott léte van, függetlenül attól, hogy ez a lét materializált-e, materializálható-e az adott ismeretek függvényében, vagy sem (fizikai érzékszervekkel is megtapasztalható-e). Ugyanakkor ha az anyagi létet visszavezettük a tisztán szellemi létbe, a tisztán tudati LÉTbe, akkor függetlenül a létezés anyagi, érzékszervi mivoltától felismerhetjük, hogy minden elképzelt, azaz mentálisan megteremtett tudati objektum létezik, amit létrehozunk mentális konstrukcióként, akár az állítás vagy a tagadás által.
Minden tudati objektum VAN, de minden a tudatban, a tudat által és tudatként van, az elme, a képzelet és a gondolkodás által. A LÉT azonban megelőzi ezt, mert minden ami van, a VAGYOK által van, azaz a tudat – amennyiben azonos a LÉTtel – primordialitásként elsősorban tiszta, kondicionálatlan LÉT, a VAGYOK, mely lét a tudat által képes önMAGa tárgyiasítására, azaz a tudatban a képzelet és a gondolkodás (elme) által a tudati objektumok létrehozására. Ezen tudati objektumok összességét nevezhetjük formák és nevek világának.
A formák és nevek világa tehát teljességében véve mentális konstrukciók halmaza, hétköznapi módon ezt nevezzük, nevezhetjük világnak. A megismerhető világot ebből következően maga a megismerő teremti meg, majd a megismerés aktusát is maga hozza létre. Minden állítás és tagadás tehát eleve egy tudati objektumot feltételez, így mind az állítás mind a tagadás olyasvalamire kell vonatkozzon, aminek tudati objektumként eleve léteznie kell. Az állítás aktusa pusztán ennek a megnyilvánult létének a megerősítésére, míg az állítás tagadása ennek a megnyilvánult létének a tagadására vonatkozhat, nem pedig annak önmagában való, szellemi valóságként, tisztán az ideák szintjén való létére.
A fentiekből rengeteg következtetés levonható, álljon itt pár lehetséges, a teljesség igénye nélkül:
1.) Isten tagadásához egy Isten szükséges. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az állított vagy tagadott Isten – mely mindenképpen csakis egy mentális konstrukció (egyéni istenkép, istenfelfogás) bármiféle egyetemességgel rendelkezik, rendelkezhet. Az EGYetemes istenség léte azt jelentené, hogy mindenkinek ugyanolyan mentális képzettel kell rendelkeznie, mind az állítás, mind a tagadás tekintetében, ami elméletileg lehetséges, azonban gyakorlatilag ahány személyes elme van, annyi személyes istenkép létezik és létezhet, így az EGYetemes Isten léte – mint mentális konstrukció – az elme szintjén, az individualitás torzító tükrében darabokra töredezik, ezáltal önmagában semmiképp sem lehet abszolút érvényűnek nevezhető. Leegyszerűsítve, Isten ideája az individuális elmében sokszerűvé és sokfélévé válik az emberi képzelet és gondolkodás tükrében, ezért semmilyen istenkép sem lehet a maga teljességében azonos azzal a valósággal, aki és ami mint LÉT és TUDAT teljességként van, és mint személy feletti EGYetemes VALÓság mindannyian VAGYunk.
2.) A fentiekből következően a Teljesség (Isten, Átman, Atya) semmiképp sem válhat tárgyiasult tudati objektummá, mivel a LÉT abszolút ALANYa sohasem válhat puszta tárgyává a létezésnek, dacára annak, hogy a tudatban a formák és a nevek világában mégis létrejön ennek a tárgyiasulásnak a megtévesztő illúziója. A tárgyiasult LÉT illúzióját nevezi az ősi hindu bölcselet „májának”. A LÉT ALANYától látszólag függetlenül létezni tűnő nevek és formák világát a tudatban világként ismerjük fel, saját személyes létezésünk által, mely személyesség az egó-elme megtévesztő tudati mágiája (téves azonosulás) által jön létre és létezik mindaddig, ameddig a LÉT ALANYA ebből a megtévesztő hipnózisból (májá) újra önMAGára nem ébred.
3.) A tudatban a nevek és a formák világának a nemléte csak azok létének tagadása által létezik és létezhet. Minden amit tagadunk azt egyben létrehozzuk a tagadás aktusában, mint nevet és formát. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a tisztán mentális objektumok világa minden személyesség számára megtapasztalható, vagy azonosan tapasztalható akárcsak mint érzékek feletti, tisztán szellemi valóság is. Bár végső, az individuális elmét meghaladó VALÓságkÉNt minden és mindenki EGY és EGYetlen VALÓ, az individualitások, azaz a személyesség világában ez az egység végtelen sok illuzórikus világra és világtapasztalásra bomlik szét, így a részek összessége – bár önMAGában és önMAGakÉNt ugyanazon EGYsÉG teljességét hordozza magában – mégis képtelen a képzelet és a gondolkodás segítségével visszajutni önMAGa EGYsÉGéhez és teljességéhez.
4.) A LÉT abszolút ALANYA nem ragadható meg az elme, azaz a képzelet és gondolkodás segítségével, mivel eme Alany, a VAGYOK aki VAGYOK, másként az ÉN-ÉN (ÉN+VALÓ, Önvaló, Átman, Atya) eredendően, és minden mentális valóság Forrásaként felette áll, minden tárgyiasíthatóságnak, mentális képzetnek, gondolatnak, amit az elvont gondolkodás (absztrakció) hoz és hozhat létre. A LÉT abszolút ALANYA bár minden érzékelés és érzékszervi, tudati valóság megelevenítője, ő maga mégis az érzékelés által megismerhetetlen, így például a tudományok tárgyát sem képezheti ennek a VALÓnak a megismerése. Ami az elme és a gondolkodás által megismerhető világ és tárgyi valóság néven, az nem más mint az elme és a gondolkodás, így a tudományos megismerés önmaga „circus vitiosus”-ába van bezárva, bármit és bárhogyan is ismerjen meg. A LÉT abszolút ALANYA mindennemű közvetett, azaz „objektív” megismerés számára elérhetetlen, azon egyszerű oknál fogva, hogy – bár a nevek és formák világa általa és benne nyilvánul meg – eme alany nem a VAN tárgyiasult, hanem a VAGYOK tisztán alanyi, mindennemű absztrakciótól mentes, önMAGától és önMAGában LÉTező, mindennemű személyességet meghaladó, tiszta, változatlan, örökkévalósága, melyre a legegyszerűbben a tiszta LÉT és TUDAT fogalmai által mutathatunk rá.
5.) Én akkor is VAGYOK, ha önmagam személyes létét letagadom. ÉN-ÉNként ugyanis az állítás és a tagadás kettősségét meghaladó, személy feletti valóságként túl vagyok állításon és tagadáson, az Alany ugyanis önMAGa jogán létezik, és nem állítás vagy tagadás által. Ami és aki állítható és/vagy tagadható az a nevek és a formák világában található, ami bár az ÉN-ÉN (Atman, Önvaló, Atya) által létezik és létezhet, de EZ még sincs alárendelve annak. Mindezek igazsága csak a Tiszta Tudat pártatlan tükrében ragyoghat fel, mert pusztán racionálisan minderre csak rámutatni lehet, de az individualitással nem lehetséges behatolni ennek elmén túli VALÓságába és Teljességébe. „A holdra mutató ujj sohasem lehet azonos a Holddal, azaz amire rámutatni igyekszik.”
6.) Az Abszolút LÉT, az EGYetemes LÉLEK nem mentális konstrukció, nem állítás vagy tagadás kérdése, ezért az elme, a gondolkodás számára megismerhetetlen, amiről ugyanis gondolkodni lehet, az a tudati objektumok világa, ami a tárgyiasítás által jelenik a számunkra az individuális elménkben meg. A LÉT nem egy gondolat, hanem MAGunk az „ÉN VAGYOK” tiszta, kondicionálatlan érzése. A mindennemű járulékoktól mentes, tiszta, önMAGában és önMAGától teljes, ragyogó, romolhatatlan és tökéletes, változatlan LÉT nem más, mint a Béke és a Boldogság üdvös, tiszta, makulátlan, örökké fénylő érzése, mely nem az érzékelés, a tapasztalás, a megismerés, valamiféle érzéki tárgyak élvezetével való azonosulás következménye, hanem önMAGától és önMAGÁban létező VALÓ, AKI VAGYOK, AKI VAGYUNK mint ÉN VAGYOK.
7.) ÖnMAGunk léte letagadhatatlan, és állítani sem szükséges, önMAGunkban VALÓ valóság. Aki meg akarja ismerni igaz, VALÓ önMAGát, aki sohasem született és sohasem jött létre, ám mégis minden születés és tapasztalás változatlan Forrása, annak túl kell jutnia kettősségek,azaz a következmények világán, az elme és a gondolkodás világán. Nem azért vagyok, mert gondolkodom, a gondolkodás által vagyok az a valaki és valami, aki igazából nem én vagyok, csak magamat képzelem a gondolkodás, az identifikáció által. A gondolkodás által válok viszont azzá, akinek és aminek magamat képzelem, személlyé, szereppé, létesültté a létesültek világában.
8.) A KI VALÓjában VAGYOK felette áll mindennek, soha nem volt, nincs és nem is lesz alárendelve az elme, a gondolkodás következtében létrejövő világnak és valóságnak, térnek és időnek. A tér és az idő van Isten zsebében, és nem az Isten a tér és az idő zsebében. A VALÓság időtlen, és változatlan. A gondolat, a gondolkodás és az elme a VAGYOKból ered, és ÉN akkor is VAGYOK ha nem azonosulok mindazzal, ami a gondolat és a gondolkodás teremtménye. A Kereső AZ AKIt keres és nem az amit keres. Minden amit megtalálhatunk az elme, a gondolkodás terméke, AKI VALÓjában VAGYunk, mindennemű kondicionáltságtól mentesen, mindennemű személyességet meghaladóan azonban felette áll mindennek. AKI VAGYOK: a LÉT és TUDAT EGYetlÉNsége, szavakon túli békés boldogsága, az örökkévalóság fÉNylő Óceánja. EZ VAGY TE.
* * * * * * * * * *
„Mi a különbség az elme és az Önvaló között?
Nincs közöttük különbség. A befelé forduló elme az Önvaló; a kifelé fordulóból lesz az ego és az egész világ. A gyapjúból különféle ruhák készülnek, s ezeket mi különféle nevekkel illetjük. Az aranyból különféle ékszerek készülnek, s ezeket mi különféle nevekkel illetjük. De az összes ruha gyapjú és az összes ékszer arany.
Az EGY valóságos; a sok puszta név és forma. De az elme nem létezik az Önvalótól függetlenül, azaz nincsen független léte.
Az Önvaló létezik az elme nélkül; elme soha nem létezik Önvaló nélkül.”
Srí Bhagavan Ramana Maharsi
