Kérdező: Mi az Önvaló? Annyi mindent olvastam és hallottam már mindenféle guruktól, mesterektől az Önvalóról, hogy egyre kevésbé értem, mit is jelöl ez a szó. A legnagyobb problémám az, hogy egyre inkább azt érzem, nem találok olyan embert, aki képes megmutatni nekem, a saját megtapasztalásából fakadóan, hogy mi is az, amit Önvalónak neveznek. Felkerestem már pár népszerű mestert és gurut életemben, de valahogy egyikük társaságában sem éreztem semmi különlegeset, semmi bensőségeset. Egyik sem tudott megvilágosítani engem az Önvaló természetével kapcsolatban.
MaGuru: Miért akarod tudni, hogy mi az Önvaló?
Kérdező: A mesterek, guruk, és a hagyomány szerint ha felismerjük saját Önvalónkat, akkor elérjük a megszabadulást. Szabad akarok lenni, és úgy érzem, ez az utolsó akadály, amelyen túl kell jutnom ahhoz, hogy szabad legyek.
MaGuru: Két akadályt is emelsz saját megszabadulásod útjába. Az egyik az, hogy meg akarod ismerni az Önvalót, a másik az, hogy a szabadság elérésének feltételt szabsz, az Önvaló megismerését és elérését. Ez aztán az ördögi kör, amit a saját elméddel hozol létre. Tudatában vagy-e annak, hogy az Önvaló túl van mindezen, és így ezen feltételek beteljesülése semmit sem jelent, mivel ezen feltételek elengedése lehet az út, mely az igazságnak, a saját létezésed alapjának, MAGadnak a LÉTnek a felismeréséhez vezethet?
Kérdező: Azt akarod mondani, hogy az Önvalót nem lehet megismerni? De akkor miért beszélnek annyit róla a spirituális irodalomban, a szent könyvekben? Egyre kevésbé értem ezt az egészet, összezavarsz a szavaiddal engem.
MaGuru: Ki az aki meg akarja ismerni az Önvalót?
Kérdező: Hát én magam. Ki más akarná ezt?
MaGuru: Az álarc a színész arcán hogyan ismerhetné meg a színészt, aki azt magára öltötte?
Kérdező: Ezt hogy érted? De hiszen én nem egy álarc vagyok, hanem a kereső, egy valódi, eleven, gondolatokkal és érzésekkel rendelkező ember. Én az ember, keresem a saját Forrásomat és ezt a Forrást nevezem én Önvalónak. Miért ne ismerhetném ezt meg? Mi köze ennek ahhoz, hogy ki vagyok én? Nem mindegy?
MaGuru: MAGvizsgáltad-e valaha azt, hogy mi az amit te embernek, megismerőnek, keresőnek nevezel?
Kérdező: Miért tettem volna ezt? Számomra elegendő az, hogy meg akarom találni ennek a Forrását. Miért kellene mindehhez megismernem az embert, a megismerőt és a keresőt? Miben lenne ez a segítségemre?
MaGuru: Amikor éjjel álomba merülsz, álmodban létrehozol egy álomvilágot, melyet valóságosnak hiszel. Álmodban alászállsz ebbe, de nem tudod, hogy azt a személyt, amiként álmodban megjelensz te magad álmodtad olyannak amilyen. Tehát álmodban létrehozol egy álarcot, ha úgy tetszik egy „avatárt” a saját képmásodra teremtve, majd azonosulsz ezzel. Természetesen ez az egész „folyamat” egy megragadhatatlan pillanat műve, álmodban valójában nem teremtesz semmit sem, egyszerűen csak megjelenik benned az álom, az álomban pedig az az álomvilág, amelyben alászállsz, és amelyben minden név és forma, létező a te álmodó-teremtő elméd szülötte. Tegyük fel, hogy alászállsz egy ilyen álomban, és ebben azt álmodod, hogy keresed Istent, az Önvalót, azaz a világ(od) teremtőjét. Azonban a saját álomvilágodnak te MAGod VAGY a TeremtŐje, senki más nem felelős mindazért, ami álmodban megjelenik benned.
A Nap, a Hold, a csillagok, az egész VilágEGYetem, a tárgyak és az élőlények mind egyetlen pillanat alatt jelennek meg benned, az elmédben. Azonban álmodban elfeledkezel minderről, így azt álmodod, hogy meg akarod találni a létezés Forrását, s ezt Önvalónak, Istennek, Átmannak, Léleknek stb. nevezed. De valójában nem-e az a legnagyobb problémád, hogy elfeledkeztél arról, ki vagy te VALÓjában? Nem-e az a legnagyobb gondod, a legnagyobb akadálya annak, hogy megismerhesd az igazságot, hogy elfeledkeztél arról, hogy TE MAGod VAGY az egész álomvilágod teremtője, amelyet valóságosnak hiszel? Álmodban tehát elkezded a kutatást, de magát az álmot, és az álmodban megjelenő világot és valóságot kutatod, mert pont a legkézenfekvőbb dologról feledkeztél meg, hogy te álmodod ezt az egészet, amiben a keresést is végzed, s ebben az álomban, valójában önMAGadat, azaz az Álmodót keresed, csak ezt önMAGadtól elkülönült valóságnak, létezőnek KÉPzeled, és Önvalónak, Istennek stb. nevezed.
Nem tudod tehát, mert elfeledkeztél róla, hogy „ki vagyok én?”, azaz hogy ki vagy te VALÓjában, csak azt tudod, aminek a saját álmodban önMAGodat KÉPzeled. Így tehát azt hiszed, hogy az az álomalak, az az álarc, az az avatár vagy, akit álmodban önMAGadra öltve, önMAGodnak KÉPzelsz. Ezért bármilyen mentális felismeréshez is juthatsz álmodban el, amit önMAGadra vonatkoztatsz, az végső soron érvénytelen, mert az Álarc, azaz az Álmodott önmagát egy önmagában önMAGától elkülönült, önállóan létező entitásnak hiszi, aki úgy gondolja, hogy saját Forrása önMAGán kívül található, ezért meg kell azt ismerje. A valóság azonban az, hogy az Álarc sohasem ismerheti meg a Színészt, mert az Álarc pusztán csak akkor és azért él, rendelkezik látszólagosan különálló létezéssel, amikor a Színész MAGára ölti azt, MAG-ELEVEN-íti azt önMAGában.
A fentiekből forrásozik az a végtelenül egyszerű következtetés, hogy az Önvaló „felismerése” akkor lehetséges, ha az Álmodó egész EGYszerűen felébred saját álmából, és rádöbben arra, hogy Ő MAGa az álom Teremtője, aki saját álmában önMAGát kereste. Ekkor az egész álomvilág eltűnik az álmodójában, megszűnik a Álmodó és az álmodott elkülönültsége, és nem marad semmi más csak az, aki mindig is volt, van és lesz, az Önvaló, aki minden LÉT teljessége, és minden létezés Forrása is EGYben. Te vagy ez a SZÍN-ÉSZ, Te vagy EZ az örökké éber Álmodó, semmitől és senkitől sem elkülönülten.
Kérdező: Ez elgondolkodtató analógia, de hogyan lehetnék én, ez a személy az egész VilágEGYetem teremtője? Pont ez a problémám, hogy úgy érzem, mindez rajtam kívül van, és a világ és a valóság java részére semmiféle ráhatásom sincsen, vagy ha van is, csak nagyon minimális mértékben.
MaGuru: Hát nem-e ugyanezt érzed álmodban is? Álmodban nem egy tőled elkülönült világ és valóság jelenik a számodra meg? Nem-e az elmédben VAN mindez, nem-e a te tudatod által létezhet mindez, a LÉLEK figyelme által, A KI VAGY megelevenítve?
Kérdező: De igen, végül is kísérteties a hasonlóság, a megfelelés mindebben.
MaGuru: A probléma az, hogy ameddig ragaszkodunk az „én ez az álarc, én ez a személy, én ez az elme és test vagyok” képzetéhez, mindaddig létezik a tőlünk elkülönült világ és valóság képzete. Így létezik a tőlünk elkülönült, különálló, magunktól függetlenül létező Forrás képzete, amit meg kell ismernünk, el kell érnünk. Így megjelenik a vágy a keresésre, és ez a keresés végtelen sok formában nyilvánulhat meg. Azonban az a paradox helyzet áll fenn, hogy mivel teljesen elfeledkeztünk arról a Köz-ÉP-PONTról, aki MAGunk VAGYunk, MAGunk a VAGYOK, a tiszta, makulátlan LÉT, aki és ami által az egész létezés, benne pedig az elme, az egó-ének világa is létezhet, ezért nincs hogy megtaláljuk önMAGunkat önMAGunkként, ameddig rá nem ébredünk arra az EGYszerű, ám végtelenül felszabadító és egyedül megszabadító VALÓra, hogy TE VAGY AZ ÁLMODÓja, a Teremtője a világnak, amelyben önMAGadat Istenként, Teremtőként, Abszolútumként keresed.
Kérdező: Igen, ezt egyre jobban értem és érzem, hogy mi is a lényege az analógiának, amivel utalni szeretnél az Önvalóra. Azonban ha mindenki a saját világa teremtője, létben-tartója, azaz Istene, akkor végtelen sok Isten, Önvaló lehetséges, és ez nyilvánvalóan végtelen konfliktusok forrása kellene legyen. Azonban a VilágEGYetemet nem én, vagy a szomszédom teremtette, ebben bizonyos vagyok. Tehát ebben a szolipszisztikus magyarázatban ez a legkényesebb pont, ami miatt nem tudom elfogadni, amit mondasz nekem.
MaGuru: Megértelek, és a logikai problémát is átlátom, ami nagyon is lényeges és magyarázatot követel. A gondod az, hogy ragaszkodsz ahhoz a személyhez, aminek önMAGadként önMAGadat képzeled, és így az elkülönültség szempontjából látod az egészet. Azonban nincs olyan hogy „az én Önvalóm”, azaz nincs annyi egymástól elkülönült Önvaló, amint azt az egó-ének illúzióvilága láttatja a Szemlélővel. Az igazság az, hogy csak EGYetlen egy ÉN-VALÓ VAN, s ez az EGY VALÓ, ez az EGYetlen Teremtő, Álmodó ölti magára az egó-éneket. Amint álmodban TE VAGY az EGYetlen VALÓ Álmodó, és minden álomalak tebenned és teáltalad létezik és létezhet, ám az álomalakok hogyan is ismerhetnék mindezt fel?
Kérdező: Tehát ez azt jelenti, hogy csak az EGY-ÉN, az EGYetlen Önvaló létezik, ami és aki teljesen személytelen, és nem az egó-ének rendelkeznek egymástól elkülönült Önvalókkal, hanem az EGYetlenEGY Önvaló rendelkezik, látszólag egymástól elkülönült egó-énekkel?
MaGuru: Itt a vége! Ez a lÉNy-EG, amit önMAGadban önMAGadként ha felismersz, akkor megszabadultál. A valódi felébredés nem az elmében jön létre, hiszen az elme világát is létrehozó EGYetlen VALÓ AZ, A KI VAGY, s aki valójában úgy álmodja a világok végtelen sokaságát, hogy örökkön örökké éber. A valódi önMAGunkra ébredés a Szívben, a Lélekben VAN, s te ez az örök éberség VAGY, most és mindörökké. Ezt hiába is képzelnéd el, mert az elme által megragadhatatlan, elképzelhetetlen. A VAGYOK, a LÉT örök VALÓja, érzése, a Tiszta Tudat üdvös üressége, mely MAGában, MAGodban, MAGunkban hordozza a TeljessÉget, nem található az elmében. Mindaz ami azonban az elmében tükröződik, valójában nem más, mintsem MAGad, MAGunk az Önvaló. Az álomban mi más jelenhet meg, mintsem az álmodóban lévő tudattartalmak összessége? A teremtmény csak a teremtőről, az álom csak az álmodóról árulkodhat.
Kérdező: Tehát ezek szerint nincs semmi másra szükségem, csak hogy felismerjem azt, hogy „ki vagyok én valójában?” Hogy ki vagyok én, aki ezt a világot álmodja, aki ennek az embernek hiszi magát, a saját álmába bezárulva, a saját álmában foglyul ejtve?
MaGuru: VALÓ önMAGadat sohasem veszítheted el, most is AZ VAGY, így nem is találhatod sohasem meg az elméddel. Engedd meg önMAGadnak, hogy „csak” létezz. Semmihez és senkihez sem kötődő, tiszta, ragyogó, áttetsző, kondicionálatlan LÉTként. A többi MAGától feltárulkozik, önMAGadban, önMAGadként. A LÉT, A TUDAT és a BOLDOGSÁG TeljessÉGe VAGY, ezt nem kell elhinned, csak engedd át MAGad ennek az EGYetlen VALÓnak, a LÉT tiszta, nem elméd által létező, örök, elpusztíthatatlan érzésének. Ez az erő, ez az értelem, ez a SZERetet az, amely a Szív fÉNyének lámpásaként pedig önMAGában, önMAGához, önMAGadként „hazavezet”.
