Mottó
„A test nem csupán a Lélek burka, hanem annak szent oltára is, ahol a SZER lángra lobbanhat, és az isteni Tűzben önMAGát felismerheti.”
Bevezetés
Az emberi testtel kapcsolatban sok, téves nézet kering a „spirituális” berkekben. Jelen írás nem hivatott ítéletet hozni ezekkel kapcsolatban, inkább megkísérli az emberi test szerepének egyszerű és érthető bemutatását a Lélek földi létezésének viszonylatában.
A test és a Lélek kapcsolata
A test a Lélek tartozéka, durva anyaginak nevezett időleges burka, megnyilvánulási formája. Mondhatjuk azt is, hogy fizikai és biológiai értelemben maga a csoda, amit korokon keresztül más és más szemléleteken keresztül próbáltunk értelmezni és megérteni. A fizikai test önmagában véve nem rendelkezik tudatossággal, mindennemű tudatosságát a pszichén keresztül nyeri, az emberi psziché pedig a Lélek által létezik. Ebben az írásban a Lélek szó az Abszolút Középpont (Önvaló, Átman szinonimája.) A test maga az Egyetemes Tudat által fejeződik ki, abban létezik, mint a nevek és formák világának a része. A testek világát, akárcsak bármilyen más tudati objektumot a Lélek eleveníti meg, így az emberi testben megelevenedő érzékek és érzékelés lehetősége a Tudat és a Lélek által, a Tudatban és a Lélekben létezik és létezhet.
Megtestesülésünk után a fentiekről – többnyire mindnyájan – szépen lassan „elfeledkezünk”, és ebből kifolyólag azt kezdjük tapasztalni, hogy van egy testünk, de már nem tudjuk „Kié is ez a test?” Létrejön bennünk ugyanakkor az „én a test vagyok” tudata, magyarán azonosulunk teljes mértékben a földi testünkkel. Bár a nyelv szintjén jelen van az igazság, amikor így beszélünk: „az én testem, az én kezem, az én szemem stb.” de többnyire jó mélyen elfeledjük azt, hogy ki is az az én, aki rendelkezik egy testtel. Ez az önMAGunkról való megfeledkezés, az „isteni amnézia” teljesen természetesnek mondható folyamat a földi létezésben.
Szenvedés és felismerés
Ameddig a földi testünk túlnyomó többségben a kellemes élmények, a relatív világ mércéjével mérten inkább „pozitív”megtapasztalások eszköze, addig nem is szoktunk elgondolkozni arról a tényről, hogy mi is a helyzet a testünkkel, egyszerűen csak a világ legtermészetesebb dolgaként éljük meg, hogy vagyunk, és a vagyok tiszta tudatossága és az ehhez kapcsolódó testi megnyilvánulásunk között nem is teszünk különbséget. Többnyire a testtel kapcsolatos tudatosság elmélyülése akkor következik, következhet be, amikor a testünk által, a testünkhöz kötötten a szenvedések különböző formáit kezdjük megtapasztalni. Ennek legdrasztikusabb pólusa az, amikor valaki például egy gyógyíthatatlannak nyilvánított betegségben már annyira szenved, hogy önként kívánja a teste levetését, abban bízva, hogy ez által megszűnik a szenvedése.
A testünkkel való teljes azonosság és azonosulás tehát a legtöbbünk életét végigkíséri, ahhoz hogy ez változhasson olyan megtapasztalásokra van szükség, amelyek az emberi én szempontjából nem föltétlenül nevezhetőek pozitívnak. A másik aspektus az, amikor valaki szándékosan keres olyan élményeket, amelyek által megtapasztalhatja, hogy ő akkor is létezik, ha nem kötődik a testhez. (pld. különböző meditatív megtapasztalások, vagy tudatmódosító szerek használata stb.) A test egy nagyon különleges burka a Léleknek, mert az ebben létrejött tapasztalást még egy felébredett tudat sem tudja véglegesen megszüntetni, igaz, hogy nem is célja már akkor.
Gondoljunk csak arra, hogy Krisztust a keresztre feszítették, és ő nem fogadta el az epével kevert bort – mint tudatmódosító szert – ami enyhítette volna fájdalmát, mert a Tiszta Tudatot többre értékelte, mint a szenvedés mesterséges eszközökkel való elnyomását, ami a tudati tapasztalást is tompíthatta volna. Igen, ez kevesek kiváltsága, hogy ilyen mély öntudattal tudják a szenvedést is elfogadni, ami a testhez kötöttség által tudja utolérni a Lelket. De sok más önmagára ébredett tudat is hasonlóképpen viseltetett, Niszargadatta Mahárádzs, Robert Adams vagy Bhagaván Sri Ramana Maharsi is a legnagyobb méltósággal viselte az életük végén elszenvedett, halálos betegségeket. Sokakban felmerülhet a kérdés: nem-e a teljes egészség az önmagukra ébredett tudatok ismertetőjele? Erre a válasz: aki a Tiszta Tudattal, az örökkévaló Lélekkel felismerte az azonosságát, az a lehető legteljesebb EGÉSZsÉGben él. Azonban a karma lendülete az ő életükön is végig kell fusson, míg a kerék teljesen le nem áll, legkésőbb a test levetésekor.
Az önmagára ébredett tudatot már nem téveszti meg az „én a test vagyok”, azaz a testtel való azonosulás eszméje, ugyanakkor ez a Tudat azt is látja, hogy minden test a Tiszta Tudat vásznán jelenik meg, és az Önvaló által nyer létezést, tehát nem az a cél, hogy a testtől szabaduljunk meg, hanem a testre kapaszkodó egó-én hamis világától, az „én egy halandó, mulandó, korlátozott test vagyok” téves eszményétől. A test – bármin is menjen keresztül általa a Lélek – egy olyan megnyilvánulása a Létnek, ami egyedi és utánozhatatlan megtapasztalást, önátélést, önmegismerést tesz lehetővé az Abszolútum számára. Bár az Abszolútumnak semmi sem „ismeretlen” földi értelemben, a testek világa mégis olyan tapasztalat lehetősége, ami a maga nemében páratlan. Hogyan is értjük ezt?
A test mint isteni színhely
A Tiszta Tudatban a test megjelenése, az abban való formát öltés önmagában még nem jelent felejtést és tudatlanságot, sokkal inkább az isteni tapasztalásnak egy különleges színterét. Az EGYben ahogy kibontakozik a kettősség világa, ez még önmagában nem feltételezi azt, hogy belezuhantunk a tudatlanság világába, mert az az egó-énnel való azonosulásunk következtében jelenik meg. Egy kisgyermek sokáig beszél még arról a személyiségről, aminek a felnőttek már őt látják és tartják, egyes szám harmadik személyben. (Például „Istvánka elment az óvodába”… mire a felnőttek megkérdezik „Milyen Istvánka gyermekem?”, mire a válasz „Hát Istvánka…” amire a felnőtt megérti hogy a gyermek önmagáról beszél és ezután kijavítják, hogy „Gyermekem, mondd azt, hogy elmentem az óvodába, mert így helyes.” De ami az egó-ének konvencionális világában „helyes” az mindenkinek valódi-e? A gyermeknek még nem, mert még emlékszik az igazságra. Neki még idegen az Istvánka szerep…)
Amikor az EGY önMAGát a kettősségek világaként megnyilvánítva testekként is megjelenik, létrejön a nevek és formák megtapasztalásának a lehetősége. Ez azonban csak egy szimbólum, ami absztrakt módon hivatott a VALÓságra rámutatni, ezért nem szabad szó szerint venni. Ugyanis végső igazságként annyi mondható el, hogy minden VAN, és a kettő sohasem jött létre: mindig is volt és lesz az EGÉSZben, az EGYben. Ami viszont ennél is lényegesebb, a jelenlegi írás szempontjából az az, hogy a testet öltés egyszerre jelent lekorlátozódást a forma és a név szintjére, de ez a fajta „lekorlátozódás” ugyanakkor létrehozza az „én és a te” világát, és a SZERetet megtapasztalhatóságát is EGYetemben. Miért fontos ez? Mert ebben a fajta kettősségben az Önvaló végtelen, kondicionálatlan Boldogság természetének a legmagasztosabb tudati és lelki megtapasztalhatóságát a SZERetet jelenti.
Mire van szükség ahhoz, hogy a testet öltött Lélek szeretni tudjon? Valójában semmire sem, hisz önMAGa a tiszta SZERetet. Ám ennek kifejeződéséhez mégis szükség van „valamikre”, pontosabban „valakikre”. Az ÉN csak akkor szerethet, ha létrejön a Te, az Ő, a Mi, Ti, Ők tudati valósága. Az ÉN, az EGYetlen ÉN csak akkor szerethet, ha van Akit és Amit szeressen, s bár minden önMAGa, a kettősségek világában erről kezdetben el kell feledkezzen. Azonban még az önMAGunkra ébredésben is megmarad a SZERetet, ám az a legtisztább. Legistenibb formájához tér meg. A krisztusi-tudat szeretete akkor is fennáll, sőt, a legerősebb, ha tudja és érzi: nincsenek mások, mindenki én MAGam vagyok, akit szeretek és szerethetek. A test itt jön képbe: ahhoz hogy két Lélek kifejezhesse az egymás így önMAGa iránti legnemesebb és legmagasztosabb szeretetet, a test egy csodálatos eszköz és lehetőség is egyben.
Téves nézetek
Térjünk hát rá, hogy miért is fontos a test helyes értelmezése a spirituálisnak nevezett egyéni utakon, és miért nem vezet célra a test tagadása, a test „bűnösnek” való bélyegzése, vagy a test megvetése, a test szerepének leértékelése? Nem egy eltorzult spirituális nézet ugyanis azt vallja, hogy a test, az anyag valamiféle olyan, alacsonyabb rendű dolog, amitől a Léleknek meg kell szabadulnia, mint valamiféle alantas dologtól. Ezért nem egy irányzat megveti és lenézi az anyag világát, nem látván meg azt az egyszerű igazságot: hogy minden ami az anyaginak nevezett világ része, az a Tiszta Tudat, a Lélek, az ÉN+VALÓ megnyilvánulása. Aki megveti az anyagot és a testet, az öntudatlanul saját isteni lényegének egy szent megnyilvánulását veti meg. A nagy mesterek sohasem beszéltek a test ellen, hanem a test tudatra hívták fel a figyelmet, ami viszont az egó-én által létezik és létezhet, és mintegy kisajátítani igyekszik a testet, létrehozva így a szenvedést, a fájdalom világát az emberben.
Nagyon fontos tehát a test helyes megítélése az önMAGunk felé vezető tudati ösvény, az önMAGunkra ébredés szempontjából. Amennyiben ráébredünk, hogy a test lehetőség a SZER áramoltatására, a SZER kifejezésére és kifejeződésére, a Szerelem különböző szintjeinek a megtapasztalására (amelynek legmagasabb foka azon isteni SZER, ami ott él és ott ÉG minden szerető és szerelmes ember szívében) és arra, hogy a SZERetet és a valódi, tiszta, önzetlen SZERelem az nem más mint az ÉN+VALÓ isteni Boldogság-természetének, saját valódi természetünknek a MAGnyilvánulása – akkor immár be is léptünk a Mennyek Országának előszobájába. Ezért is igaz, hogy a a Mennyek Országa nem egy időhöz kötött hely, ami majd valamikor és valahol jöhet csak el, hanem az a Szív SZERetetteljes és Boldogság-teljes, ősi, időtlen állapota. Itt a földi létezésben pedig a SZERetet kifejezésének egyik „legkézzelfoghatóbb” eszköze: maga az emberi test.
Fontos tehát megértsük a test jelentőségét a földi, emberi tudatformán belül. Lényeges meglássuk azt, hogy a test nem csupán a szenvedések és az élvezetek lehetősége, hanem van valami sokkal MAGasztosabb is ezeknél: a Lélek kezében az emberi test a legMAGasztosabb isteni SZER, azaz Szeretet és Szerelem kifejeződésének, megtapasztalásának és önMAGában való beteljesülésének az eszköze. A test is az ÉN+VALÓ boldogságtermészetének egy burka, egy formája. Bár a mulandóság világának a része, így alá van rendelve bizonyos törvényszerűségeknek – mint a nevek és formák világának megnyilvánulása – ám mindezekkel együtt a testek világa is örök idea az isteni létezésben. Az ÉN+VALÓ (Önvaló) kifejezhetetlen békéje és boldogsága, a kettősségek világában SZERként, azaz isteni SZERetetként és SZERelemként nyilvánul meg. A test is részesül ebben, és a test is ennek a kifejeződése.
A SZER megnyilvánulása
A test elutasítása, a test megvetése és gyűlölete összeegyeztethetetlen tehát az isteni úttal. Az „én nem a test vagyok” nem azt jelenti, hogy elutasítom a testet, hanem azt hogy ráébredek: mérhetetlenül több vagyok mint a test, avagy minden test összessége. Ez azonban később elvezet arra a felismerésre: hogy minden test is a Lényeg kifejeződése, az ÉN+VALÓ megnyilvánulása, és mindnyájan ez az ÉN+VALÓ vagyunk. Az Abszolút Állapoton nincs mit megvalósítsunk. Minden Lélek, „időtlen idők óta” MAGa a megvalósult Tudat és Lélek EGYsÉGe. Erről feledkezünk meg, ám ez az „amnézia” az, ami újra és újra lehetőséget ad, hogy megtapasztalhassuk az isteni SZERETET+TUDAT magasságait és mélységeit. Ha a testet elutasítjuk, a megtapasztalás eme formáját utasítjuk el. Mert legvégül mindent önMAGunkkÉNt felismerve kell „visszavezessünk” a Teljességbe, még pontosabban fogalmazva pedig, végül minden és mindenki, amit és akit önMAGunkkÉNt ismertünk fel, az visszavezet minket az örök és kezdet nélküli TeljessÉGbe, ami itt, a földi létezésben SZERetetként és SZERelemként nyilvánul meg.
Összegzés
Nem a test imádata, bálványozása vagy gyűlölete, elutasítása tehát az, ami önMAGunkhoz visszasegíthet, hanem annak felismerése, hogy a test is az ÉN+VALÓ örök Boldogságának a kifejeződése, és örök eszköze a SZERetet és a SZERelem földi kifejeződésének. A legnagyobb isteni bátorság pedig ennek a SZERetetnek a megnyilvánítása, még akkor is, ha paradox módon a test akár el is pusztulhat benne.
A Test a Lélek MAGasztos Temploma, és a SZER a legragyogóbb, legfényesebb Tűz benne.
Összefoglaló beszélgetés az írás alapján:
Powered by RedCircle
Összefoglaló gondolatok:
- A test a Lélek oltára, ahol a SZER lángra lobban.
- Az „én a test vagyok” csak feledés, az isteni amnézia.
- A szenvedés a felismerés kapuja.
- Nem a testtől kell szabadulnunk, hanem az egó-éntől.
- A test az isteni tapasztalás különleges színhelye.
- A kettősségben a SZER a legmagasztosabb tapasztalat.
- A test eszköz: két Lélek így fejezheti ki a legnemesebb szeretetet.
- A test tagadása a Lényeg elutasítása.
- A test a SZER és a SZERelem kelyhe.
- A test a Lélek MAGasztos Temploma.
