A valódi „felemelkedés” kezdete az, amikor meglátom a trágyadombot a saját szívemben és lelkemben: Krisztus makulátlan, tiszta, valódi egó-énemmel szembesítő tükrében. Ez az, amit a jelenkor ezoterikusnak mondott „spirituális útjai” két lábbal igyekeznek elkerülni. Meditálj, de csak azért, hogy addig sem találkozz a fertővel, ami belülről emészt meg. Jógázz, de csak azért, hogy nehogy szembesülj azzal, mi van a szíved mélyén, milyen érzések és érzelmek lakják azt, melyek beteggé teszik a lelked és a tested. „Minden energia” harsogja milliónyi irányzat, csak azt nem mutatja meg, hogy az az energia, azaz erŐ amit különböző mágikus, mentalista módszerekkel használ, nem más mint Isten teremtŐ erejéből, az egó-én hamis képzetinek a táplálására megcsapolt, lopott erő, mely nem hogy nem szolgálja a lélek valódi üdvösségét, de épp ellenkezőleg, a hamis, démoni erők számára nyit ajtókat meg, melyek még jobban a szakadék mélyére rántják, a hamis-én illúzióvilágában, önmagam képzelt nagyságától megrészegült lelkem.

Istenkáromlás ez, csak posztmodern kori álspiritualitásba csomagolva, szaloncukor a hamis-egómnak, hogy még hájasabbra dagadjon tőle ama tévképzetem, hogy a „juhok aklába” a hátsó kapun át betörve: önmagam erejéből megistenülhetek. A „spirituális ébredők” berkeiben, lelkesen folyik az általunk „alvóknak” tartott embertársaink lebirkázása. De nem azzal a szándékkal, hogy emeljük őket, hanem hogy magunkat föléjük helyezve, magunkat egó-énként „felemelkedettnek”, „megvilágosodottnak” érezhessük. „Vak vezet világtalant, s mindketten gödörbe esnek”. Amikor a felfuvalkodott egó-énem a mestere, a még hatalmasabbra dagadt „hamis-énemnek”: akkor menthetetlenné válok, mert önmagam tettem meg önmagam mesterének, de az üdvözítő tudást – még ha Isten bölcsességéből származik is – nem a hamis énemtől való megszabadulásra próbálom használni, hanem annak rejtett felpumpálására, emberi énem mások fölé helyezésére, öntömjénzésre, önmegváltásra, és hamis öndicsőítésre.

Aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” A hamis énem hiába zeng hozsannát önmagam hamis szabadulásáról, mert azon szabadulás, mely nem Isten kEGYelméből történik, az pusztán csak egy még mélyebb, még ingoványosabb illúzióvilág születését és uralmát jelenti: az emberi énem feletti hamis-énemben, amely lehúz a mélybe, megfojtja a lelkem és a szellemem. Krisztus szelíd, ám minden emberi szembesítésnél őszintébb, kristálytiszta tükrébe belepillantva darabokra hullik, minden képzetem, minden önámításom, minden önmagamnak és másoknak kitalált hazugságom, mellyel eme hamis illúzió-világot építettem magamban fel, Isten erejét használva, magam, és mások megtévesztésére. Ó, mily fájdalmas ez a látvány, ó mily borzalmas undorral tölti el a lelkem annak felismerése, hogy nincs valósága a hamis-én istenségének, önmegváltásomnak, és önmegváltó utaimnak, módszereimnek, mesterkedéseimnek. Azonban hamisságuk akad bőven, s ez a büszkeségem, a kevélységem, a felfuvalkodottságom, a hamisságom, a lenézésem, a bújtatott irigységeim, a hatalomsóvárságom cifra, spirituális, ezoterikus és egyéb hangzatos köntösökbe való bújása, melynek lélek- és szellemrothasztó bűzétől fuldoklik, haldoklik a szívem és a lelkem.

Ez az a pont, ahol már csak az Isten segíthet, de minél nagyobb a „befektetésem” a kárhozat utaiba és ösvényeibe, annál nagyobb kataklizma kell bekövetkezzen az életemben, hogy a porba zuhanhasson a saját hamis-énem, s vele minden képzetem hamissága, nyilvánvalóvá válhasson a számomra. A valóban Istenre szomjazó lélek számára ezért ajándék minden katasztrófa, minden világi őrültség és apokaliptikus történés, helyzet, mert ez az ami által a hamis-énem képzetvilága szembesülhet azzal, hogy ki vagyok én valójában, az Isten makulátlan tükrébe beletekintve, és ki is az a valaki, akinek eddig képzeltem magam, a hamis-énem irreális, virtuális, elme-buborék valóságában. Eme buborék hatalmasat durranva robban szét, Krisztus igazságának szabadító világosságában és fényességében. Meztelenre vetkőzteti a lelket, és alámeríti az Ő minden hamisságot feloldó, leoldó, megtisztító vizében az igazságnak és az életnek, mely víz öntözi, táplálja és megeleveníti, a tévhiteim burkai alatt halára aszott, csillapíthatatlan szomjúságban égő lelkem.

Ó szent Víz, mosd tisztára a szívem, tisztíts ki a lelkemből minden szemetet, és add a Te szent Tüzed, hogy lángra lobbantva szívem, elhamvadhasson minden hamisságom, és a te szent Szeled kifújja belőlem minden hamvát, hamuját, pernyéjét az én életpusztító bűneimnek, melyek ennyi időn át, számomra láthatatlan módon pusztították a szívem és a lelkem, a tudatom s az elmém mérgezve meg, az önmegváltás utainak és módjainak hamis ideáival. Áraszd ki rám a Te Tudatod, add nekem a tested és véred, mert ím az enyémtől már megelégültem. Ki megláthatta a fertőt, mit patyolatnak képzelt, ki megláthatta a bűnt mit erényként dicsőített, ki meglátta a romlást, mit épségként tisztelt: ím leborul előtted, Életnek Szent Mestere, Jézus Krisztus, Te az egyetlen ki az Atyával EGY, imádat, hódolat, tisztelet és szeretet csak téged illet, az Atyával EGYetemben, ki megnyilvánította Ő-MAGát benned, hogy miMAGunk általad, a te szembesítő, megtisztító, feltámasztó, új életet adó örök, igaz, szent erődben: senki el ne vesszen, ki tekintetét Terád emelte, s hallja, hiszi és cselekszi a Te örök igéidet, amit Mennyei Atyánk adott ajkaidra, hogy táplálhass minket vele.

Az örök élet igéi ezek, amiért feláldoztad magad az EGY és EGYetlen igazságért, hogy eme Örök Igazság ma is élő és ható, megszabadító és megváltó ÉLET legyen, a halál völgyében bolyongó lelkeknek, a méltatlanoknak, kik magukat nagynak képzelték, mint én magam is tettem. Ím, megvallom minden embertársamnak tévelygésem, mert szabadulásom Jézus Krisztus és az Atya dicsősége, nem az én érdemem. Mert Jézus Krisztus örök, élő és ható, kiapadhatatlan az Ő kEGYelme, és mindenkit képes megszabadítani a hamis-én, az emberi hamisság buborékvilágából, aki megelégelte a saját önámításának keserű gyümölcseit, a romlást, a rothadást, a lélek égető aszályának belső poklát, melyben a szív tudatlanul szenved, a tudás illúziójának, mérgezett vizű óceánjában, miközben azt képzelem, hogy Isten örök, tisztító, éltető, tápláló Lelkének vizében élek, s az Ő szent, megelevenítő, örök életet adó Lelkének tüzében melegszem, abban soha meg nem égve, megelégíttetve Krisztus és az Atya örök SZERében, boldogságában, üdvösségében és dicsőségében.

Ím, halljátok hát testvéreim, az alázat szavait, melyek Isten dicsőségéről zengenek himnuszt, mert míg meg nem tudott alázkodni emberségem, rejtve maradt számomra az igazi JÓ, a Jézus Krisztus, Isten, Atyánk EGYetlen, VALÓ teljessége! Megvallom hát mindenkinek, százszor és ezerszer, hogy nincs szabadulás az elme által az elmétől az elmében, nincs önmegváltás, ám sajnos nagyon is valós, az elme minden erre irányuló képzete, melyben saját önmegváltásom hamis nirvánáját, szamádhiját és mennyországát képzelem igaznak, holott eme ténylegesen létező, örökkéVALÓ túl van minden KÉPzeten. Megvallom hát mindenkinek százszor és ezerszer, hogy ma és mindörökkön-örökké ÉL AZ ISTEN, és JÉZUS KRISZTUS, aki igaz megváltó, mert hozzá kiáltva képes, és egyedül képes megváltani minket attól a képzetvilágtól, amit mindaddig valóságnak hiszek, amíg nem találkozom: a VALÓ és üdvözítő Igazsággal, SZERetettel, Boldogsággal, Élettel, Léttel és Teljességgel. Áldott az Isten és az Ővele EGY Jézus Krisztus mindörökre!

Powered by RedCircle