Az ember test-lélek-szellem – állítja a régi bölcselet. A sorrend kevésbé materialista beállítottságú, ha azt mondjuk, az ember szellem-lélek-test hármassága. Azonban még ez is kevés, hogy ebből megtudhassuk, mi is valójában az a valami/valaki, amit emberi lénynek nevezünk. A mai materialista korban, a test evidenciájára szűkült le minden, azaz az öt érzékszerv birodalmában megjelenő, azokkal megragadható valóságra, többnyire ezt nevezi a materializmus embernek, és ennek az anyagi megjelenésnek még tulajdonít valamiféle működtető rendszert, amit az agyban keres, s a materialista pszichológiában „léleknek” nevez, ám ez pusztán munkafogalom, ami mögött valójában, az ember nem kizárólagosan materialista megnyilvánulásait pusztán egy viselkedéstani rendszerként absztrahálni igyekvő törekvés áll, amelynek semmi köze sincs ahhoz, amit a régi korok spirituális bölcseletei léleknek neveztek. Ebben a materialista megközelítésben pedig a szellem, mint olyan már értelmezhetetlen, az ember hogyan is rendelkezhetne szellemmel, ha már leke sincs tulajdonképpen? Ezen materialista megközelítést itt ezen a ponton el is engedhetjük, mert teljességgel alkalmatlan bármilyen spirituális vizsgálódáshoz, pusztán azért hoztuk képbe, mivel a szellem fogalmával jelenleg már sem a vallás, sem a maienstream spiritualitás sem tudnak mit kezdeni, és a szellem így valamilyen ködös, misztikus, megragadhatatlan tudati térbe lett száműzve, valami olyasmiként, amiben vagy hisznek, vagy nem hisznek az emberek, amint ma már sajnálatos módon sok ember számára a saját lelke léte is hit, és nem közvetlen megtapasztalás kérdésévé vált.

Ha az emberi lényt tudati valóságként közelítjük meg, amely elme-lélek-test tudati hármassága, akkor azonban az oly rejtélyes, oly misztikus „szellem” rögtön előbújik a palackból. Mert ebben a hármasságban a szellem megfelelője tulajdonképpen maga az emberi elme. Amint létezik EGYetemes Elme (Isten elméje) úgy létezik emberi, egyedi elme is, még ha ez, mint később látni fogjuk, isteni illúzió is, ám olyan illúzió, amibe bele tud zárulni a tudat és a lélek. Ezért Isten Szelleme, nem más mint az EGYetemes Elme, hiszen ez az az erő, amely a VilágEGYetemet önMAGából létrehozza és önMAGában fenntartja. Isten Elméje, az EGYetemes Elme, magában hordoz mindent, ami az anyagi és nem csak az anyagi valóságokként megtapasztalható, a benne létező létformák, létezők számára. Az emberi lény Isten Elméjében van, akinek a résszerűségét tulajdonképpen az emberi tudatosságként tartja fenn az EGYetemes Elme, amely tudatosság szintúgy Istenben, Isten által létezik. Az emberi szellem így nem más, mint az emberi lény elméje, amely az Istenben való elkülönültség illuzórikus valóságát létrehozza, fenntartja, majd a halálban felszámolja. Ez azonban Istenben létezik, így Isten számára, ez az elkülönülés pusztán illúzió, egy tudatállapot, amelyet az individuális elme képzete tart fenn. A metafizikai értelemben vett felébredésben az emberi szellem, azaz az individuális elme képzete feloldódik az EGYetemes elmében, megtartva a test-elme emberi lényként való kivetülését, ám immár megtéveszthetetlenül, visszavonhatatlanul tisztán látván és tudván annak hamisságát, illuzórikus voltát.

Ez az emberi tudatosság kizárólagosságának – a létezőktől való elkülönültség illúziójának – felszámolásával jár, ami nem azt jelenti, hogy a felébredett többé nem lesz tudatos arra, hogy emberi lényként rendelkezik testtel és elmével, hanem azt, hogy többé már nem tartja magát azonosnak egyetlen testtel és egyetlen elmével, mivel önMAGát minden test és elme, minden létező Forrásával, és EGYetlenségével azonosítja. Ez a téves azonosulás felszámolását jelenti, amikor is az addig önmagát rész-tudatnak képzelő és átélő emberi tudatosság, emberi elme számára feltárul a Szív VALÓsága, hogy EGYetlen Lét VAN csak, és ÉN, mint minden kettősségek világán túli VALÓ: AZ VAGYOK. Ez az emberi szellem, emberi tudat és tudatosság által létben tartott, a lélek által átélt tapasztalás visszatér annak létrehozójába: Istenbe (bár paradox módon addig is Őbenne létezett). A szellem ami „kiszabadult a palackból”, és látszólag különálló életre kelt, bejárva a tapasztalások megannyi illúziójának birodalmát, visszatér időtlen, EGYedül VALÓ és IGAZ létezésébe, ama „Ős Palackba”, amely minden létezés és létezők Időtlen Őse, lehetősége és megnyilvánulási Tere.