A szavak oly kevesek, a szavak oly gyengék. A szavak füzérek, a szavak rózsák és könnyek. A szavak porig aláznak és az Égig emelnek. A szavak andalítanak, és a szavak azok, melyek háborút szülnek az elmében. A szavak ölelnek és ellöknek, a szavak az elme kelyhében színesek, feketék és fehérek. A szavak nem tudnak szeretni, csak a szeretet lángjának a fényét visszatükrözni. A szavak oly suták és oly fenségesek, de a szavak porba rántják a Lelket, ha csak azok formájára figyel. A szavak simogatnak és ütnek, gyengédek és kegytelenek, mert a szavak olyanok, amilyenekké a szív teszi őket. A szív bőségéből szólnak, vagy az egó maró lúgjait és savait öntik a Lélekre.
A szavak elmén túli tisztasága csak a Szív ragyogásában létezhet, s azok a legtisztább, legistenibb szavak, melyek soha ki sem ejtetnek, soha el sem hangzanak, hogy a LÉLEK érintetlen szÉPségét még véletlenül sem szennyezhessék be. Az el nem mondott szavak a Csend ékességei Isten Szívében. Ezek a kimondhatatlan, emberi ajkakkal megformálhatatlan szavak ékkövek, a Tökéletesség Szívében. Boldogságtól, békességtől, gyönyörűségtől, szépségtől csordultig telve léteznek a VALÓ igaz Honában, a Szívben. S hogy miért nem halljuk meg őket? Mert elnyomják az emberi nyelvek, az Árnyék hangjai a szívünkben, s így gyalázzák meg a Tökéletességet. De a VALÓ ragyogása elpusztíthatatlan, a LÉLEK tisztasága a VALÓságban bemocskolhatatlan, s a Szív Boldogsága az ÖrökkéVALÓság EGYetlÉN lényege, minden megtévesztő látszat ellenére.
A szavak nem mondhatják el, hogy mi van a Szív lÉNyEGében, a szavak nem tárhatják fel a minden ékesszólásnál MAGasztosabb Csöndet, melyben minden emberi szenvedés, fájdalom, kín és gyötrelem örökre elbékülhet Isten Kebelén. A szavak nem tudják elvenni a fájdalmat, nem tudják eloszlatni a tudatlanság sötét felhőit, melyek a valóság illúziójaként rátelepednek, ránehezednek, fojtogatják, s kínozni, sárba tiporni, meggyalázni és megölni akarják a Lelket. De ebből a szavak nélküli beszédből törnek mégis fel azok a szavak, melyek harsogják, kiáltják, szelíden suttogják, dicsőségesen hirdetik, hogy az EGYetlÉN VALÓság MAGunk az elpusztíthatatlan, örök Bátorsággal, Békességgel, Boldogsággal, Bölcsességgel és Bőséggel teljes LÉLEK, mely felette áll minden látszatvilágnak, és minden gonoszságnak, kínnak és szenvedésnek.
A szavak önön Forrásukra mutatnak, ha tiszta szívből szólnak, kristálytiszta elmében tükröződve. A szavak malasztot hoznak, minden LÉT és ÉLET Forrásából, Isten Szívéből. A szavak most azt üzenik: ÉBREDJ FEL te örökkéVALÓ, tiszta, érintetlen, szeretettel és boldogsággal teljes LÉLEK! „TALITA KÚMI!” Ezek a Lélek szavai a Szívnek, ezek a szavak emlékeztetnek az emlékeken túli örök Tökéletes ÉGre, a TE SZÍVED igaz égboltjára. A tisztaságra, az ártatlanságra, a szépségre, a gyönyörűségre és a tökéletességre, az Ős GYERMEK ragyogó, szeretettel és boldogsággal teljes, gondtalan LÉTére. A TE IGAZ természeten túli TERMÉSZETEDRE: a BOLDOGSÁGRA. Bolondság ez a elmének, mely az Árnyék által téveszti meg a szívet. De VALÓság ez, mindennél VALÓságosabb a LÉLEKNEK A KI VAGY igaz lÉNyEGedben.
A szavak nem adhatnak Új Életet, de rámutathatnak annak szavakon túli LÉTére, lÉNyEGére: a SZÍVre. Amikor a szavak elcsendesülnek végre az elmében, akkor aláhullnak, mint lágy esőcseppek az Óceánba, hogy Forrásukkal EGYesüljenek, s feloldódjanak benne. Így hullunk mi is alá Istenbe, ha a dühöngő vihar elcsendesedik a szívünkben és az elménkben. Amikor meghalunk annak a világnak, amely olyan szavakból született, melyek elszakadtak Forrásuktól, és különálló életet éltek, a halál völgyét teremtve meg a létezésben. A halál akkor született meg, amikor a Csend beszéde szavakká vált az Egyetemes Elmében, és elszakadt annak Forrásától: A SZÍVtől, a LÉLEKtől. Ezért pusztít és öl a szó az Árnyék világában, de mégis képes rámutatni a Tökéletesség Forrására, az Árnyéktól megtisztult Szívben és Elmében.
Látlak a szavak óceánján túl. Látlak Isten Szívében. Látlak tiszta, makulátlan LÉLEKkÉNt, Isten Szívében. Látlak BoldogságkÉNt, SzeretetkÉNt, ÉletkÉNt az Igazság kebelében, az örök, dicsőséges és elpusztíthatatlan Szívben: a VALÓság ÉLŐ Templomában, minden LÉT Forrásában. Ragyogás VAGY, szÉPsÉG és Gyönyörűség, mit szavak nem érhetnek fel, szavak nem mocskolhatnak be, szavak nem pusztíthatnak el. S most a szavak alámerülnek oda, ahonnan feltörtek, abba az örökkévaló fÉNybe, Ragyogásba, melyben Béke és Boldogság van csak, s ahol az Árnyék sohasem tévesztheti meg azt a Gyermeket, ki eltévedt a fájdalmak földi kertjében.
A szavak most erős karrá változnak, melyek szelíden megragadják a kezed, hogy Isten Kebelébe visszavezessenek. Add át hát magad MAGunknak, hogy az Út az Igazságon át mageleveníttetve visszavezessen minden ÉLET VALÓ Forrásába, hol Szíved elnyugodhat végre, az örök Örömben, Szeretetben, Boldogságban és BékessÉG+BENN!
**********
