Mit is üzen az Írásban Jézus Krisztusnak, a Sátántól való megkísértésének története? Végtelenül EGYszerű a jelentése. A Sátán az egó(m) szimbóluma, és a történet EGY-ÉNünk szemÉJünkön való felülemelkedéséről, a hamisság megtagadásáról szól. Az ÚR nem más mint Isten, EGYetlen ÉN-VALÓnk. Erről szól a történet, ezen a lelki tapasztaláson minden igazságot keresőnek át kell mennie valamilyen formában, a tű foka ez, a szűk ösvényen. SzemÉJünk a mi hamis, ám nagyon is valóságos kísértőnk, a Sátán, aki mindig önmaga(m) imádatára szólít engem, minket.

Jézus megkísértése

(Máté evangéliuma 4, 1-11.)

„Akkor elvitte Jézust a Lélek a pusztába, hogy megkísértse az ördög. Miután negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Ekkor odament hozzá a kísértő, és ezt mondta: Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré! Ő így válaszolt: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik.” Ezután magával vitte őt az ördög a szent városba, a templom párkányára állította, és így szólt hozzá: Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat, mert meg van írva: „Angyalainak parancsot ad, és kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Jézus ezt mondta neki: Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!Majd magával vitte az ördög egy igen magas hegyre, megmutatta neki a világ minden országát és azok dicsőségét, és ezt mondta neki: Mindezt neked adom, ha leborulva imádsz engem. Ekkor így szólt hozzá Jézus: Távozz tőlem, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! Ekkor elhagyta őt az ördög, és íme, angyalok mentek oda, és szolgáltak neki.”

A bibliai történetben Jézus kerül megkísértésre, az ember-én, nem a Krisztus, az EGYetemes tudat. Jézus pont a Krisztussága, ÉN-VALÓnk fénye által volt képes átlátni emberi énjén, és megtagadni annak vonzerejét, kísértését, hamisságát. A kísértés beszédes szó nyelvünkben: kis értés, emberi énemnek a valódi Bölcsesség hiányában fennálló állapota. Ugyanakkor az énem olyan mint egy kísértő árnyék, amely ÉNünk fényéből kivetülve jelenik meg, s amivel végül azonosítom valódi EGY-ÉNem: Istent. (Miért is mondotta ide kapcsolhatóan Ramana Maharshi, hogy nincs két én? Azért nincs, mert csak EGY-ÉNünk a VALÓ, és a hamis énem, az egóm, ami/aki maga(m) a Sátán, tulajdonképpen káprázat, nem valós, csak azt hiteti velünk hogy valós, és egyedül ő a valóságos.) A Bibliában is benne van, hogy a Sátán tulajdonképpen nem rendelkezik önmagától lévő teremtő erővel, csak hiteti azt. Elhiteti velünk, hogy hamis énem a valódi „teremtő” és létező VALÓ(ság), ezáltal bezárja a lelkünket a testünk, és a szemÉJes elménk börtönébe. A Sátán a hamis identitás, a téves azonosulás, aminek önmagam emberként, elmém börtönébe bezárulva képzelem. Azért valós, mert erőt adok neki, azért hatalmas mert hamis vágyakkal etetem. Ön-zárványom Istenben.

A hamis énem a vak, Istenből kiszakadt individuális elmém teremtménye is Isten erejéből létezik, de nem azonos Istennel. Isten erejéből lop, azzal „alkotva” hiteti, és téveszti meg a lelkemet, de minden amit megtévesztettségemben létrehoz „istentelen”, azaz hamis, zárvány, és az Élet eredendő, szüntelenül áradó, megújuló, romlatlan édeni természete(m), a Boldogság, a Mennyek Országa, a Szamádhi, a Nirvána ellen megy. Isten majma, Isten majmolója, lelkünk hitetője: az egónk, mely valójában maga a SáTáN. Itt ér össze, majd válik ketté a hamis a VALÓtól, a SáTáN az iSTeNtől, mert amíg szimbolikusan mindkettőben az „STN” a VALÓ, nem mindegy, hogy tudatomban és főleg a Szívemben, a Lelkemben a LÉNY-EG mivel is töltődik fel. A hamis képzetekkel, érzésekkel elfedett, ÉNemtől MAGam MÁSnak hitetető „STN”: magam a Sá(n)tán, míg a VALÓ, örök és önfényű ÉNem: MAGa ISTEN, a minden kettős-ÉG mentes EGY. Megjegyzendő, hogy régebb a róvás írásban, a hagyományaink szerint nem használtak magánhangzókat, „magányos hangzókat”. Az Isten szót így írhatták róvás betűkkel: STN – NTS.