Világunk jelenlegi helyzetét szemlélve, sokan felteszik a kérdést: „Mikor lesz vége?” A válasz erre az, hogy akkor, ha elkezded megismerni az igazságot végre. „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” – mondotta Jézus Krisztus. Azonban milyen igazságot is kellene megismerni nekünk ahhoz, hogy valóban szabaddá váljunk, és mit is jelent a valódi szabadság?

Ameddig az emberi igazságok, nézőpontok, vélemények közös halmazát gondoljuk megismerhető igazságnak önmagunkról és a világról, addig a krisztusi mondást nincs hogy megértsük. Ebben az egyetlen krisztusi kijelentésben ugyanis minden emberileg megismerhető individuális vagy kollektív „igazságnál”, mérhetetlenül magasabb rendű, leginkább egy teljesen más vonatkozású és jelentésű Igazság az, amit meg kellene ismernünk ahhoz, hogy először is fogalmat alkothassunk arról, a minden emberi fogalmakon túlmutató VALÓról, amit abszolút értelemben szabadságnak nevezhetünk, s ami és aki nem más, mint MAGa Isten, AZ Abszolútum, magyarul a Teljesség, a Teljes ÉG. Ameddig tehát nem vagyunk hajlandóak a tárgyi, érzékszervi valóság dolgain túlmutató Igazság, azaz Isten szívben és lélekben való megismerésére, addig nincs hogy véget érjen a világunkban tapasztalható nyomorúság, szenvedés, erőszak, hazugság, életellenesség, a halál kultúrájának az imádata, az Ördög imádata.

A „Mikor lesz vége?” kérdésre a világban nincs válasz, mivel az emberiség jelentős része mindig kívül keresi a választ, nem belül, önMAGunkban, és mindezt csak tetézi az a mérhetetlen sötétség és tudatlanság, ami bennünk uralkodik, a világ, a valóság, az ember, a természet, és legfőképpen Isten dolgaival kapcsolatban. Az emberiség túlnyomó többsége nem érez késztetést a valódi, kizárólag csakis Isten tükre által lehetséges önvizsgálatra, és az okokat többnyire csak és kizárólag az úgynevezett „külső világban” véli felfedezni, megtalálni, és a megoldásokat is ott keresi, onnan várja. Az emberiség ősi, valós, isteni igazságon alapuló hagyományai azonban még őrzik az ős bűn fogalmát, ami nem más, mintsem az emberi tudat és lélek Isten ellen való lázadása, az Istentől való elszakadásunk és ebből fakadó különállásunk, melynek legsúlyosabb következménye az, hogy elvesztettük az Istennel való, kezdeti, eredendő EGYsÉGünket, mert csak és kizárólag a mi emberi elménkre és akaratunkra akartunk támaszkodni, elutasítva az istengyermeki rangunkat, s a vele járó mindennemű előnyöket, amelyek egy teljes, harmonikus, isteni, mindennemű általunk ismert problémáktól mentes, igaz és szabad, halhatatlan és üdvös, Isten teljességében boldog létezést jelentettek. Az ős bűn tulajdonképpen az emberi szabad akarat téves megtapasztalási vágyának az eredménye, amikor is az emberi tudat, elme, lélek és szív leszakította magát Istenről, így megszakítva a közvetlen kapcsolatot saját forrásunkkal, saját Teremtőnkkel, Atyánkkal, elindultunk a hamis én, az önző, minden hamis dicsőséget magának akaró, emberi egó-énünk önpusztító világtapasztalásának az útján, magunkkal rántva mindent és mindenkit, amivel és akivel kapcsolatba kerülhettünk az emberi történelem során.

Téves elgondolás az, hogy egy újabb „Aranykorhoz” kell eljutnunk, ami által mindnyájan „automatikusan” visszanyerjük majd az eredendő üdvösséget, mert ezek csak emberi elképzelések, a „rossznak”, a tévesnek egy kevésbé rossz, egy kevésbé téves változatai csupán. Mi emberi lények valójában ahhoz, hogy kiszabadulhassunk a lázadás következményeként, saját magunk által felépített szellemi és lelki börtönünkből, nem az úgynevezett aranykorig kell visszajutnunk, hanem magához az Aranyhoz, az örök Arányhoz, azaz Istenhez. Azonban Istenhez csak úgy tudunk visszajutni, ha legelőször is meglátjuk, belátjuk, beismerjük saját kárhozatunk, kárhozottságunk, bűnösségünk, mely elsősorban nem más, mintsem az Isten ellen való lázadásunk maga, és ennek minden következménye. Ameddig azonban az emberi, individuális elménk minden eszközzel azon van, hogy feloldozzon minket a saját ős-bűnünk alól, ameddig pusztán arra keresünk megoldásokat, utakat, módszereket, hogy miként kozmetikázhassuk el a rothadást saját lelkünkben, addig elodázzuk a valódi felismerést Isten tükre által, amit minden emberi lény megkaphat, amennyiben képes szelíd és alázatos szívvel, elsősorban lélekben odafordulni saját Forrásához, saját Teremt-Őjéhez, saját Atyánkhoz: Istenhez. Csak és kizárólagosan Ő az a tökéletes tükör, akiben megláthatjuk igaz valÓnkat, és akiben összetörhet bennünk a magunkról alkotott, hamis képzeteink halálban tartó építménye, mely úgy telepszik rá a mi Istentől kapott, végső soron pedig Istennel EGY emberi lelkünkre, hogy agyonnyomja, megnyomorítja, megrothasztja, és a földi kárhozat poklába taszítja azt anélkül, hogy erről tudomásunk lenne.

Ameddig tagadom azt, hogy létezik az ős-bűn, és ezt én is elkövettem, elkövetem és fenntartom magamban mindaddig, ameddig őszinte belátással a szívemben oda nem fordulok, tékozló fiúként a mi Atyánkhoz, Istenhez, addig Isten sem segíthet rajtam, mert viselnem kell a szabad akaratom, minden hamis gondolatom, képzetem, cselekedetem, érzésem és érzelmem következményeit. Ez a világ nem Isten nekünk szánt tökéletes elképzelése az életről és a létről, hanem az Istentől elszakadt, a kettősségek és kétségek világába belezuhant, bele RÉSZ-EGült tárgyi, tárgyiasító, individuális emberi elme és tudat tévelygéseinek a következménye. Isten erejét használjuk ahhoz, hogy a saját poklunkat felépítve, azt isteni világnak hazudjuk, beleragasztva ezzel önmagunkat és embertársainkat az istentelenség illúzió-világának a bugyraiba. Az emberi faj eme hamis képzetek, gondolatok, érzelmek hipnózisát képzeli valóságnak, és meggyőződéssel vallja, hogy ezt a tévedést kell egyre tökéletesebbé tegyük, az ős-bűnt és annak következményeit kell tovább „fejlesztenie” a tudományos-technikai civilizáció csúcsaira. A bűnt szeretnénk tökéletesíteni, önmagunkban és önmagunkból a világunkba kivetítve. „Mikor lesz vége?” – soha, ha rajtunk embereken múlna, akkor soha. Legfeljebb akkor, ha ezzel az irányultságunkkal sikerül teljesen elpusztítanunk mindent, ami még visszavezethetne minket tudatilag és lelkileg önMAGunk Forrásához: Istenhez.

Az örömhír azonban az, hogy aminek kezdete van, annak vége is szükséges legyen, a tér és az idő, Istenben meghatározott világában. Minden korszak elkezdődött és véget is ért, azonban ha csupán erre vár, a szabadulásra vágyó emberi tudat, akkor az ő szabadságának pillanata soha sem jöhet el. A legfontosabb, a szabadulásunk érdekében megtehető legelső lépéseink egyike az, hogy kilépünk végre a bűn és annak minden következményének a tagadásának az állapotából. Ehhez szükséges az Ő-VALÓnk felé, Isten felé való fordulás tudatban és lélekben, ami a valódi fordulópont lehet az Igazság megismerésének az útján, a VALÓ, Istenben és Isten által megismerhető szabadság, üdvösség és boldogság fel- és megismerésében. „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” De milyen úton is lehetséges mindez?

ÉN VAGYOK az Út, az Igazság és az Élet” – mondotta Jézus Krisztus. Ha az Atyához, azaz a mi köz-ŐS Forrásunkhoz, Istenhez vágyunk, és mindennél jobban vágyunk visszajutni, akkor meg kell ismerkedjünk az Úttal, ami és aki Jézus Krisztus MAGa, és MAGunk Isten, így megláthatjuk az abszolút Igazságot, azaz Istent, aki által eljuthatunk a VALÓ, Igaz, örök életre, az örök létre, a lét, és a tudat örök boldogságára és üdvösségére, Őáltala, Ővele és Őbenne. Ehhez szükséges a belátás kEGYelme, a szív szelíd puhasága Isten Igazságának a befogadására, hogy az Igazság Vize tisztára moshassa szívünket és elménket, hogy a lelkünk és a tudatunk, az Igazság megismerése, befogadása és megcselekvése által egyre jobban elmerülhessen a Lélek VALÓságában, Istenben, és az Ő kEGYelme által EGYek lehessünk Ővele, teljesen és tökéletesen átadva az emberi énünket, emberi elménket, szívünket, a lelkünket és a tudatunkat Isten kezébe. Ez az emberi hamis-én megfeszítése, az emberi hamis-én mozdulatlanná tétele Isten által és Istenben, hogy többé már ne a lázadó, Istentől elszakadt, bűnbe és tudatlanságba révedt hamis-énem legyen a cselekvő, hanem az EGY és EGYedüli VALÓ, MAGa és MAGunk teljes tökéletessége: Isten cselekedjen a teremtés dicsőségére, annak felfényesedésére és annak üdvösségére, boldogságára mindenkoron, mindÉNkiben és mindŐnkben.

Mikor lesz vége ennek az őrületnek ami elborította a világunkat?” Ez már itt és most, Isten örök, változatlan, üdvös és tökéletes JELEN-VALÓságának a megismerése által lehetséges, a fentiek tükrében. A boldogság üdvösség Istenben. Álljanak itt az üdvösség örök ígéretei az embernek, amelyek Lélekben VALÓ megismerése által az emberi tudat és lélek visszajuthat önön, Istenben eredendően tökéletes valóságába, és a lét örökké-VALÓ dicsŐségére.

Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.

Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak.

Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.

Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.

Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.

Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.

Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.

Boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.”

Powered by RedCircle