Az emberi lélek egy szikra Isten Lelkéből, más szempontból pedig egy lángnyelv az örök isteni Tűzben, így a mi lelkünk, a maga eredendően tiszta, makulátlan állapotában EGY Istennel, Őbenne van és létezik. De miért is van akkor az, hogy erre nem vagyunk tudatosak mindaddig, míg a kEGYelem által, Isten fel nem tárja a lelkünkben ennek a való igazságát?

Az emberi létezésben minden, amit a lelkünkkel átélünk, az egy-egy tudatállapot. Létezik az emberi tudat, amiben megjelenik az emberi elme, és a gondolatok sokasága, a gondolkodás, érzékelés következményeképpen. A tudat az a megfoghatatlan, láthatatlan, ám minden valóságot, és minden valóság tapasztalhatóságát magában foglaló isteni lényeg, amiben a világ, a valóság, a valóságunk, az érzékleteink, az ezekből fakadó benyomásaink, gondolataink, érzéseink, érzelmeink megjelennek. (Az örök isteni tudat az emberi agy nélkül is létezik, az agyat csak használja, amint a lélek a testet. Az emberi tudat Isten tudatának, az EGYetemes Tudatnak a része. Az emberi valóság tehát egy rész isten EGÉSZében.) De ha nem lenne lélek, ugyan már hogyan érezhetnénk mindezt, hogyan lehetnénk tudatosak például a saját létezésünkre? Mert – és ez nagyon fontos – életünkben legelőször is csecsemőként, egészen kis gyermekként átÉREZZÜK, és NEM TUDJUK még, hogy Ki és Mi VAGYUNK. Gyermekként előbb van jelen mindennél, minden nemű gondolatnál és gondolkodásnál, azaz logikai absztarkciónál, a saját létezésünk elvitathatatlan, és mindennél magától értetődőbb érzése. Az egóval csak később azonosulunk. Figyelj csak meg egy gyermeket, egy kis gyermek szemeiben még ott van egyfajta tiszta üresség, mert még nem látod benne a kialakult emberi egót, amivel a lélek, a mi halhatatlan isteni lényegünk, csak később fog egybeforradni. Az emberi szemÉJ, az egy folyamat során jelenik meg, épül fel, és azonosulunk vele.

Mi is az egónk? Egy rakás gondolat és érzés, emlék, benyomás, amit magunkként azonosítunk, amivel mi azonosulunk, és ami folytonosságot ad az emberi identitásunknak. De ez valójában nem a mi lényegünk, csak erről lassan elfeledkezünk. Tehát te valójában nem a test vagy, mert az halandó, az csak a „ruha”, az a ruha, amellyel aztán később eggyé válunk, és összetévesztjük, azonosítjuk vele magunkat. Te a halhatatlan Lélek vagy! A halálban levetjük ezt az emberi test-elme ruhát, de ami megmarad, mert örök, és halhatatlan, az a Lélek. A lélekben visszük tovább az összes földi élményt, benyomást, tapasztalást, és a cselekedeteink gyümölcseit, legyenek azok bármilyenek is. A halálban megszűnik számunkra mindaz, ami a test, és a testhez kötődik, tehát a földi világ is, és átkerülünk a örökkévalóságba, ahol a tér és az idő, amint azt itt a földi létezésben ismerjük, már nem létezik. Azonban a tudat nem szűnik meg, pusztán az, amit emberi tudatnak hívunk, mert az emberi tudat, az az egóhoz tapad, azaz a test-elme pároshoz, amivel azonosul a lelkünk. Tehát a tudat Istenben örök, akár a lélek, és ez a két dolog valójában nem szétválasztható. De akkor miért két fogalom, és miért tűnik szétválaszthatónak?

A tudat és a lélek Istenben és az örökkévalóságban EGY, azonban az Istenben megnyilvánuló világban, a kettősségek világában egymástól látszólag megkülönböztethető dolgok. Azonban ez csak egy illúzió, amit az emberi elme hoz létre. Az emberi elme illúzióvilága az, ami aztán elválaszt minket Istentől, és elhiteti velünk, hogy Isten valahol „kívül van”, és semmi közünk hozzá, továbbá valamilyen módon meg kell találnunk Őt. Ez az emberi elme számára igaz, de Isten számára hamis valóság. Ugyanis az igazság az, hogy emberként eleve Isten száll alá, Isten nyilvánul meg, Isten nyilvánítja meg magát, akárcsak bármilyen teremtményben a létezésben. Tehát én, az ember hiába keresem Istent mindaddig, ameddig Istent valamilyennek, például ember formájúnak képzelem, vagy bármilyen attribútummal ruházom fel. Mert Isten nem valami és valaki, Isten túl van az emberi elme képzetein. Istent ezért nem lehet elképzelni! De sokan megpróbáljuk ezt, és ez az a csapda, amit az elme hoz létre. Ugyanis ha Istent valamilyennek képzelem, akkor én a továbbiakban már ezt a képzetet fogom keresni, és meg is találhatom majd azt valószínűleg. Ez azonban tévedés, mert így csak a saját elmém börtönébe kerülök, és azt hiszem, megtaláltam Istent. Isten ugyanis nem egy KÉPzet, nem lehet Őt elképzelni. Mert Isten VALÓja az A LÉLEK, és a lélek megfoghatatlan, nincs formája, nem fogható fel a mibenléte az emberi elmének. A Lélek Isten, és a Lélek az, ami mindent és mindenkit megelevenít. Ezért a helyes megközelítés nem az, hogy én, az ember rátalálok Istenre, mert ameddig Istent valamilyennek, vagy valakinek képzelem, addig csak egy elmém által kreált képzeletbeli valóságra találhatok rá, s becsapom magam. Az emberi elme eme súlyos képzeteinek függönyét CSAK ISTEN képes áttörni, tehát a helyes megközelítés az: hogy ISTEN TALÁL MEG MINKET, de ez is csak idézőjelben értendő, mert Neki nem kell keresnie bennünket.

Még pontosabban, az isteni kegyelemben az történik, hogy Isten felfedi önmaga lényegét, az emberi szívben, az emberi lélekben. Ezért Istent nem lehet látni, csak a szívben, az érzésben tapasztalni. Például a nagy misztikusoknak, voltak látomásaik. De mindegyik tudta, hogy nem azokban a képekben volt az elsődleges lényeg, amit a lelki szemeikkel az adott állapotban „láttak”, hanem abban, amit a SZÍVükben, a lelkükben ÉREZTEK. Ezért ha azt akarjuk, hogy Isten szólni tudjon hozzánk, elsősorban a belső CSENDet kell megismerjük, arra kell törekednünk. Mert az elménk, a gondolataink zajától, nem tudjuk meghallani Isten szólítását, ébresztését. Ezt a szelíd érintést, csak a SZÍV csöndjében érezhetjük meg. Ezért mondta Krisztus, hogy mi ne úgy imádkozzunk mint a szószaporító pogányok, vagy a farizeusok, akik azt hiszik, minél többet jár a szájuk, Isten annál többet fog adni, vagy figyelni rájuk. Isten már akkor tudja, mire van szükségem, mielőtt megszólalnék. (Mindentudó) Tehát a valódi ima lényege az, hogy belül, magamban, legbensőbb szobámban tudok-e figyelni Isten szavára, sugallataira, érintésére, JELEN-LÉTére? Mert Isten valódi lényege felfoghatatlan az elménknek, de teljesen és tökéletesen átélhető a szívünkben. Ott érezhetjük át azt, hogy mi valójában EGY vagyunk vele, mert tulajdonképpen rajta kívül SENKI ÉS SEMMI SINCS! Tehát minden létező Benne van, azonban minden létező, a saját egyediségében, szabad akaratában, látszólag el van különülve Tőle. Ennek a megtapasztalása, megértése csak Isten kegyelmében lehetséges. Ez misztérium, amit csak Isten Szent Lelke tárhat számunkra a Szívünkben fel.

Embertársam! Isten örök, él, és a Te szívedben található! Mi szükség lenne hát az én emberi okoskodásomra, hogy felfedezhesd? Neked forró drótod van a Krisztusban, és Isten Szent Lelkében az Istenhez. Használd ezt őszinte, gyermeki bizalommal!

Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.