Félreértések elkerülése végett, ezen a ponton fontos tisztáznunk, hogy Az Igazság = Isten nem privilégiuma egyetlen vallásnak, vagy spirituális útnak sem. Amint az Írások – származzanak bármilyen hagyományból is – soha nem lehetnek egyenlőek Istennel, a Teljességgel, pusztán tükröződései a szavak által, úgy az sem igaz, hogy csak a keresztény hagyományban nyilatkoztatta volna ki a Teljesség azt a spirituális igazságot, ami az önMAGunk Forrásához való visszatérésnek az útja. Minden ember egyéniség, így egyedi úttal rendelkezik, és ez az IstenMAGunkhoz való visszatalálás tekintetében sincs másképpen. Ám a krisztusság – mint a személyiséget meghaladó, ám azt önmagába újra visszaolvasztani képes EGYetemesség: örök, és abszolút pont Istenben. Ennek a „pontnak” különböző hagyományok különböző neveket adnak, de amit e nevek jelölnek az lényegében EGY. Ezért mindaz ami a Krisztussal és a krisztussággal kapcsolatban kinyilatkoztatott és megnyilvánított a keresztény iratokban az nem azt jelenti, hogy máspéldául ősi keleti spirituális utak pusztán csak azért érvénytelenek lennének, mivel valakik, valamiféle vallásos, vagy spirituális kisajátítás következtében a krisztusi történetből csak annyit értenek meg, hogy Jézus Krisztus volt a földünkön élt egyetlen igaz Mester olyan értelemben, hogy senki más nem juthatott és/vagy jutott el rajta kívül az Atyával való EGYsÉGre.

Fontos tehát megkérjük Isten Lelkét, hogy világosítsa meg bennünk az ezzel kapcsolatos igazságot. Eme emberi énnek – ki e sorokat lejegyezte – az nyilatkoztatott ki, hogy a krisztusság valójában minden őszinte, mély, megalkuvástól mentes spirituális törekvés gyökere. Ez azonban – némileg sajnálatosnak mondható módon – rengetegféleképpen lett értelmezve, megnevezve az évezredek alatt, és végül nem egy esetben olyan vallások nőttek ki ezen egyetlen tudás értelmezéseiből, melyek nem csak egymással kerültek konfliktusba, de végül saját követőiket is egymás, majd pedig a krisztusság ellen fordították, annak tagadóivá váltak. Ezen táptalajon jelent meg aztán a New Age, amely jellegzetessége az, hogy minden szellemi hagyományt kritikátlan válogatás nélkül, továbbá VALÓs, belső megértést nélkülözve egy kondérba öntött, létrehozva így a valaha látott legnagyobb vallási-spirituális moslékot, szellemi maszlagot, melyben egymás mellé kerültek ugyan fogalmak, melyek sok esetben azonosak, ám az emberi egó értelmezéseiben többnyire teljesen zagyvává, önmagukból kifordulttá váltak. Sok esetben aztán a New Age gurui, tanítói maguk találtak ki még újabb fogalmi megjelöléseket, a régi hagyományok fogalmainak „átkeresztelésére”, lényegileg önmaguk által valamiféle újdonságnak feltüntetve őket. Így összezavartak olyan ősi igazságrészleteket, melyek sem nem újak, sem nem a New Age által felfedezettek, de annál inkább kortalanok, örökek, ám ilyen formában többnyire zagyvák, önellentmondásokban bővelkedőek, végül pedig megtévesztőek, és leginkább alkalmasak további szellemi káosz keltésére. A New Age ezért az egyik legzavarosabb, legkártékonyabb vaskori, apokaliptikus megnyilvánulása, lezüllése, alászállása és alászállítása azon spirituális tanításoknak, melyek hajdanán Isten Lelke segítségével utat mutattak azon istenkeresőknek, spirituális törekvőknek, akiknek a lelkében a világ valósága által kielégíthetetlen szomjúság élt, EGY-ÉNünk, a VALÓ, Isten, a Teljesség megismerésére.

A keresztény hagyomány központi alakja Jézus az Emberfia, akiben a krisztusság nyilatkozott meg Istenben, ezért Jézus Krisztus már nem az emberi, hanem az isteni megnyilvánulása a relatív világban. A Teljesség megnyilatkozása a részben. Az egész megjelenése a részben, hiszen sajátosan paradox módon a véges soha sem képes a végtelen felfogására, ám amikor a végtelen lehajol a végeshez, és feloldja a tudati gátat benne, akkor létrejön az, amit a keleti hagyományok felébredésnek, a nyugati metafizika pedig spirituális megvalósulásnak nevez: ez az EGYetemes Tudat, a Világélek, Isten Lelkének „felébredése”, önMAGára ébredése a végesben, s így a véges megdicsőülése, visszaolvadása, még élőként való megBOLDOGulása az EGY EGÉSZben, Isteben, a Teljességben s a Teljes ÉGben. A krisztusság, a buddhaság és a dnyána: EGY. A véges emberi én visszatalálása ez a végtelen EGY-Énbe, és az ebben való végleges és visszavonhatatlan megállapodása, feloldódása Istenben: ez a krisztusság, ez az EGYetemesség Istenben. Ennek egyéni utaktól függően számtalan állomása lehetséges, többnyire ehhez fokozatosan jutnak el az emberek, ám vannak kivételes esetek, amikor egy személyben az Isten, a Krisztus látszólag minden előzmény nélkül: önMAGára ébred. A védikus hagyományokban ugyanúgy, mint a buddhai hagyományokban, vagy a szufi bölcseletben ismert ez a krisztusság, azonban más-más fogalmak jelölik ezt.

Hatalmas hiba lenne tehát azt gondolni, hogy csak Jézus személyében jelenítette volna meg, nyilvánította volna ki a világ számára az EGY az EGYetemességet, az abszolút éberséget, a tudatosság legmagasabb fokát. Minden, Istenben VALÓjára ébredt lény: EGY és EGYetlen tudatosság része, és ez az rész-tudatosság egyesül újra a minden kettősség mentes VALÓval és VALÓban a felébredés, a Lélektől való újjászületés misztikus aktusában. Ez nem emberi cselekedet, ezt csak és kizárólag az emberit meghaladó, az Örök, a Változatlan és Múlhatatlan ÉNünk, Isten hajtja végre, minden emberi személyben, eltávolítva a szemÉJesség hályogát a tudatról, a lélekről, és megnyilvánítva önön végtelen dicsőségét és fényességét: A Szívben. A spirituális értelemben vett Szívünk: örök. Örök, mert Isten, EGY-ÉNünk igaz és egyetlen „lakhelye”, az kezdet és vég nélküli VALÓ minden kettősség mentes hajléka. Ezért minden isteni igazságot hordozó, a krisztusságra törekvő hagyomány – legyen az bárhol a föld kerekén – igazi törekvése a Szív elérése, mert minden ilyen hagyomány tudja, hogy „hol lakik Isten”. Nem véletlen, hogy Jézus Krisztus a nyolc boldogságban ránkhagyományozta ezt: „Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent”. Ez a Lélek örök törvénye. És mi a tudat örök törvénye? „Boldogok a lélekben szegények, mert övék Isten Országa.” Ezen – sorrendjében első – boldogmondást az idők során sok félreértés övezte, ám nagyon EGY-SZERű a lényege: ez a tiszta tudatra vonatkozó örök bölcsesség, vagyis minél kevesebb hamis érzéssel, érzelgéssel, indulattal, emberi gondolattal és gonddal van telve valakinek a lelke és az elméje, annál közelebb áll a tudat és a lélek eredendő, örök és romlatlan fényességének állapotához, annál inkább éli, érzi önMAGában és önMAGaként Isten Országát, a Szamádhit, a Nirvanát az Üdvösséget, nevezzük bárminek is a krisztusság örök, múlhatatlan, VALÓ LÉNY-EGét.

Istenben, EGY-ÉNünkben, a Teljességben tehát minden őszinte törekvő áldott, bármilyen hagyományból kiindulva is jut el az EGYetemes ÉGbe, mert végső soron EGYedül az Isten kEGYelme az, ami visszavezet mindannyiunkat a Teljességbe. Bár a megnyilvánulási formái igen változatosak, igen különfélék az isteni Bölcsességnek, azonban elsősorban nem a hagyományok, nem könyvek, és nem szavak hordozzák magukban Isten Bölcsességét, hanem a mindenben és mindenkiben megnyilvánuló EGY-ÉNünk, akire ha figyelmünket sikerül ráirányítsuk, akkor biztos kézzel fog minket átvezetni az illúziók földi labirintusán, hogy lelkünkben, tudatunkban újra fellángolhasson a krisztusság tüze és fénye, megemésztve minden hamisságot, és minden érzést, mely elválaszt Tőle emberségünkben. Ebben segítségünkre lehetnek a keresztény hagyományban elsősorban az Újszövetség könyvei, azonban nem a betű szellemében olvasva őket, hanem Isten Lelke által vezetve, aki képes megeleveníteni bennünk azon, szavakon túli igazságokat, melyek túl vannak a betűk és szavak formáin. A Biblia tehát Isten Lelke nélkül a betű, az elme, a törvény és az értelmezések végtelen labirintusának a könyve, amely könnyen kifordulhat magából, magával rántva minket, így nem közelebb, hanem távolabb vihet minket ÉN-VALÓnktól. Isten Lelke által azonban a betű segíthet feltárni, a bennünk élő Isten Országát. A szó két élű kard, a kettősség világának minden törvényszerűségével. Az Igazság EGY-SZERűsége túl van minden betűn, hagyományon, szimbólumon, emberi elképzelésen. Isten Lelke az örök iránytű, aki számunkra a Múlhatatlan VALÓt feltárni képes. Minden más képzelgés, önámítás, a májába zuhant elme árnyszínházának a valósága.