Sokakat foglalkoztat a reinkarnáció tana, amely legvulgárisabb, nyugatra került verziója szerint, az ember, mint individuum, számtalan élet előzményét magában hordozva születik meg a földi létezésben, majd a jelen élet befejezése után, újabb és újabb megtestesülések várnak még rá. Ezzel kapcsolatban nagyon sok változat létezik, például a gombamód szaporodó, különböző, magukat „ezoterikusnak” mondó iskolák szerint, a következő életet az individuum maga tervezi meg, és ennek következtében fog újabb és újabb megtestesülésekben részt venni. Ezek a legextrémebb, legkifordultabb verziói a keleti tanoknak, melyek már a karmikus következményeket (reinkarnációs kauzalitás) sem veszik figyelembe, hogy minden egyes élettel az emberi lény létrehoz egy olyan ok-okozati hálót, amely igenis meghatározó a következő életek szempontjából. A karma törvénye, a legrégibb, legősibb keleti tradíciókban – úgy mint a védikus, ind-hindu, buddhista stb. – még korántsem ilyen engedékeny, mint a legtöbb, jelenkori „ezoterikus” tévtanításban, hanem Isten igazságosságát hivatott biztosítani, a reinkarnációs láncolatban. Ezen tanok szerint, tehát a megelőző életekben elkövetett tetteink, halálunk után Isten mérlegére helyeződnek, és ezek következményeképpen ölthetünk csak testet egy újabb életben, létformában és létezésben, így a jó és a rossz cselekedeteink mindenképpen elnyerik jutalmukat és/vagy büntetésüket, a következő testet öltésben. A megtestesülések végtelennek tűnő láncolatát, a megszabadulás, az üdvösség, a felébredés elérése által szakíthatja meg a lélek, és kerülhet vissza újra a karma törvénye alól, a teljes, és Istennel EGYségben VALÓ Örök, szabad, kondicionálatlan LÉTbe és üdvösségbe. Ennek elérésére sok út és módszer ismert keleten, igen változóak és változatosak az elképzelések, azonban az ezek gyökerében található ősi tradíciók, nem kifejezetten engedékenyek, hanem igen szigorú feltételeket szabnak az üdvösségre. Magyarán, a reinkarnáció gyökerét képező, védikus, ind-hindu, buddhista spirituális tradíció minél közelebb esik időben az úgynevezett kinyilatkoztatáshoz, annál inkább ismeri, és teszi feltételéül az üdvösség eléréséhez, vagyis a karmikus körforgásból való megszabaduláshoz: a kegyelmet, és a karmikus következményekkel való egyéni szembesülést, Isten által. Sajnálatos módon, ma már keleten is egyre jobban elhalványodott ezen tudás, nyugatra pedig ennek csak az egyre jobban felhígított, egyre engedékenyebb, egyre liberálisabb végül egyre egocentrikusabb, perszonalisztikusabb, vulgárisabb és populárisabb verziója jutottak csak el. Így a nyugati ember lényegében a reinkarnáció keleti tanaival kapcsolatban IS, eleve csak torz, hamis tanításokat ismerhet.

De mi köze mindezeknek a Jézus Krisztus által eme létezésbe hozott üdvtörténethez, amelyben sem explicite sem implicite nem szerepel a reinkarnáció tana? A fentiek – minden esetleges látszat ellenére – nem a reinkarnációs tanok védelmében, vagy cáfolatára íródtak, csak és kizárólag a tisztánlátás végett. Ezen írás lényegi fonala, egy keresztény berkekben igen kényes témáról szóló gondolatkísérlet, így azoknak semmiképp sem ajánlott a végigolvasása, akiket bármilyen részlete megbotránkoztat esetleg. Azonban a Lélek egy feladattal bízott meg eme sorok megírását illetően, és ez az, hogy általam rávilágíthasson arra a központi kérdésre, hogy miért nem jelenthet megoldást az üdvösség szempontjából a számunkra az sem, ha létezne is reinkarnáció? Mert ezen írás elsősorban a krisztusi tanításból közelíti meg a reinkarnáció kérdését, és nem a keleti spirituális nézetek tagadására vagy megerősítésére hivatott, pláne nem a mai ezoterikus káosz hitelesítésére. (Tisztában vagyok ugyanakkor azzal is, hogy léteznek olyan, az újszövetségi írásokat alapul vevő megközelítések is, amelyek igazolva látják a reinkarnáció tanát, pontosan bizonyos evangéliumi részletek fényében.) Akinek tehát sikerült idáig eljutnia, hogy legalább egy gondolatkísérlet erejéig megengedi ama felvetést, hogy mi van akkor, hogy ha tényleg létezik a reinkarnáció lehetősége, és ez mit változtatna a krisztusi tanítások lényegén, akkor azok számára már előre megválaszolhatom a kérdést igen röviden: semmit sem változtatna! Hogyhogy? – hőkölhetne meg most akár bármelyik oldalon álló ember is. Miért nem változtatna a krisztusi tanításon az sem, ha mégis létezne a reinkarnáció lehetősége? A válasz nagyon egyszerű: az üdvösség elsősorban Isten kegyelmi adománya, és ezzel párhuzamosan az isteni törvény betöltése, a krisztusi tanítás megcselekvése által érhető el az emberi lélek számára. Ez emberi erőből nem lehetséges. Ha létezik is a reinkarnáció, és az az isteni méltányosság és igazságosság által vezérelt, akkor egy-egy élet végén minden lélek megméretettik a maga érdemei szerint. Aki a saját életének a cselekedetei – karmája – következtében „negatív mérleggel zár” azaz a lelke a kárhozat állapotába kerül, az a következő életében sem mentesülhet ezen élet vagy életek következményeitől, pusztán csak egy újabb lehetőséget kaphat azok kiegyenlítésére. Azonban – és itt jön a lényeg – ha valaki egy újabb testet öltésben nem tud semmit sem, hogy minek a következménye a jelenlegi élete, és hogy mit is kellene neki törlesztenie, hogy végül megtisztulhasson a lelke, és Isten kegyelme által elérhessen az üdvösségre, akkor egy újabb élet is csupán csak a sötétben való tapogatózás lehet, ha csak Isten, az illető minden érdemétől függetlenül meg nem adja a belátás kegyelmét valakinek, amely által – a krisztusi tanítás lényege szerint – a szembesülés, a bűnbánat és az Igazság Lelke általi újjászületés útjára lépve, Isten elvezetheti végül őt az üdvösségre.

Tehát a krisztusi tanítás lényege szempontjából teljesen mindegy, hogy létezik-e reinkarnáció vagy sem, mivel a feladat ugyanaz marad, az üdvösség elérése érdekében. De ha létezik reinkarnáció, és a krisztusi tan ismeretében ennek lehetőségét arra használom fel, hogy halogassam a saját megtérésem, akkor viszont a reinkarnáció lehetősége nem hogy nem segítene rajtam, hanem még inkább csak arra ösztönözne, hogy megmaradjak a bűneimben, és Istent kísértsem, egyfajta „ej, ráérünk arra még” patópáli mentalitással, a saját megtérésem és újjászületésem illetőleg. Tulajdonképpen a reinkarnáció – mint lehetőség – akkor jöhetne képbe, azon lelkek számára jelenthet újabb ugródeszkát, lehetőséget az üdvösség elérésére, akik nem ismerhették meg a krisztusi Örömhírt, az Evangéliumot, és a SZERetet-törvényt sem. Bár ezen lelkek között is lehetnek krisztusi lelkek, (“Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor.”) akik a törvényt a szívükben hordozva, eljuthatnak az üdvösségre, ám mégis a legtöbbünknek, talán nagyobb esélye lenne a kárhozatra, és/vagy az üdvösség el nem érésre. Nem csoda tehát, hogy a reinkarnáció tanítása olyan hagyományokból származik, ahol – annak születésekor – vélhetően nem volt ismert a krisztusi Örömhír, amelynek fényében az üdvösség elérésére egyetlen élet is elég, ha pedig megismertem az Örömhírt, de figyelmen kívül hagytam, vagy elutasítottam azt, akkor végső soron a lelkem önmagam ítéltem meg, és már csak Isten kEGYeleme menthet meg engem attól, hogy a lelkem kárt szenvedjen, elkárhozzon a jelenlegi életem következményeképpen.

A fentiekből tehát a következő következtetések származnak: a krisztusi tanítás szempontjából nem csak hogy nincs szükség a reinkarnáció lehetőségére, de a reinkarnáció lehetősége csak az Örömhír megvalósításának az elodására, és annak hatástalanítására adna lehetőséget nekünk, azaz a saját lelkünk földi kárhozatában való megmaradásra, a bűneinkben való megátalkodásra, és az üdvösség kegyelmének az eltaszítására. Mit nyernénk tehát azzal, ha mégis létezne reinkarnáció, mert mondjuk – egyes feltételezések szerint – azt az újszövetségi írások kanonizációjakor egyesek kivették volna az írásokból? A válasz EGYszerű: még nagyobb csábítást arra, hogy az első halálban maradjunk. Tehát kijelenthetjük, hogy a reinkarnáció a spirituális „patópálkodás”, és az isteni kegyelem elutasítása szempontjából adhat csak „lehetőséget” arra, hogy továbbra is felmentést találhassunk a magunk számára a valódi megtérés, a bűnbánat, az Isten kEGYelme általi és kEGYelmében való krisztusi Út, Igazság és Élet örök, EGYedül üdvözítő törvénye alól, amely által az Istenben megigazult lélek visszatérhet Őbelé, és elmerülhet Ő-MAGa romlatlan, eredendő, örök Boldogságában és Üdvösségében.

Krisztus szeretete sürget minket”. Minek lenne hát szükségünk a reinkarnáció lehetőségére, még akkor is, ha netalántán mégis lehetséges lenne Isten által mindez? Hisz a lélek üdvössége szempontjából, és a krisztusi Örömhír világosságában mindez teljesen hiábavaló, felesleges és értelmetlen, mert a kárhozat – mint karmikus következmény – a reinkarnáció által sem lenne elkerülhető Isten igazságossága (karma) miatt, pusztán a kárhozatunk hosszabbodna meg egy újabb lehetséges élet által, az abban jelenlévő okozat és tudatlanság következtében. Ha valaki pedig csak azért szeretné, hogy a reinkarnáció mégiscsak lehetséges legyen, mert fél attól, hogy jelenlegi élete folyományaként szüksége lesz egy újabb élet általi vezeklésre, törlesztésre, nos annak mindennél nagyobb szüksége van, MOST, az isteni JELEN-VALÓságban az őszinte, szívből jövő megtérésre, Istenhez való fordulásra, mert Jézus Krisztusban megadatott számunkra a bűneink mindenestől való eltörlése és eme állapotban való megtartása az embernek, amennyiben őszinte lélekkel Istenhez kiáltunk, és a Krisztusban kinyilvánított üdvösség mércéjét és tanát tesszük a szívünk, a lelkünk, az elménk és a tudatunk, életünk és cselekedeteink középpontjába, szüntelenül az Isten kEGYelmét kérve.

Mi van ennél nagyszerűbb Örömhír mintsem, hogy Jézus Krisztust szívből követve, emberi szívünket és elménket szakadatlanul az Atyának megüresítve, nincs és nem is lehet már szükségünk újabb inkarnációkra az üdvösség eléréséhez, mivel Krisztusban és Krisztus által mindez ITT és MOST, mindörökkön-örökké lehetséges!

Powered by RedCircle