A JELEN-VALÓság ko(ó)rtalan EGÉSZsÉGe

Amit tám-adsz, azt erősíted. Ennek a megértése önmagában nem elég a megszabaduláshoz, mert ameddig érzéseink, érzelmeink, indulataink belevisznek bármilyen „oldal” nézetei mentén való gondolkodásba és cselekvésbe, addig nem válhatunk szabaddá. Ameddig kardoskodunk valami mellett, vagy ellen: foglalkozunk vele, figyelmünket rá irányítjuk, és ezáltal éltejük azt. Kevesen értik meg, hogy a jelenKÓR megoldása nem az, amit bármelyik oldal is hirdet, ezzel kapcsolatban. Ameddig ugyanis érzelmileg és értelmileg kötődünk az alap tézishez, addig bármilyen állásfoglalást, véleményt, irányzatot is kövessük, nem lehetünk szabadok, mivel ragaszkodunk ahhoz.

A mindenkori ellenség ezért van mindig és mindenkoron bennünk, bennem, mivel minden a létezésben található probléma, az által erősödik meg, válik egyre jelentősebbé, majd végül akár végezetessé, vagy annak tűnőnek az életünkben, hogy figyelmünkkel éltetjük azt, tovább teremtjük azt a tudatunkban, ez által megkötve saját magunkat benne. A megoldás az, hogy a figyelmünket a személyiség, az individuális elme játékából kivonjuk, de nem emberi módon. Hogyan lehetséges ez? ÉN-VALÓnk kegyelmével. Ugyanis Ő kell megszabadítson minket a félelmeinktől ahhoz, hogy figyelmünk fókusza végre kiszabadulhasson abból a csapdából, amelybe beleestünk, az elme bármilyen álláspontját is követve.

Mind-egy hogy tagadok és ellenzek, vagy vallok és támogatok-e valamit, mindkét esetben figyelmemmel éltelem azt az alap tézist, amit ellenzek, tagadok vagy vallok, támogatok, lényegtelen, hogy milyen módon, és milyen szellemi köntösben. A dualitások világában működő elme, a nagy hitető, s ez nem más, mint a saját személyiségem, az én hamis énem. Az elmém számára mindig kell valami, amivel foglalkozhat, s a figyelem által belerévülhet, eggyé válhat azzal a valamivel, ami az elmén belüli valóságként megjelenik. Ez kissé hasonlatos ahhoz, mintha találnék egy darab trágyát, és elkezdeném gyurmázni azt. Teljesen mindegy, hogy miként, mivé alakítanám azt, a végén abba révülne, abba zuhanna bele a figyelmem, és így vagy úgy, de trágyás lenne tőle a kezem. Az elme meghaladása azonban csak egy az elménél magasabb rendű erő által lehetséges. Erre az erőre kell tehát ráirányítanom a figyelmem, és ez az örök hatalom, ez a múlhatatlan, a hamis énem és annak képzetvilágán túl található VALÓ: EGY-ÉNünk, ÉN-VALÓnk, Isten.

Eme három elnevezés pusztán csak játék a szavakkal, mivel nincs neve, túl van ugyanis a formák és nevek világán, ezért semmi módon sem uralkodhatnak rajta az elmém képei, a formák és a nevek világában megjelenő képzeteim, érzékleteim, érzéseim, érzelmeim, mindazon gondolatok, melyeket hamis énemként valóságnak képzelek. Isten JELEN-VALÓsága AZ, amiben az örök, kimeríthetetlen kEGYelemben és kEGYelem által az emberi énem elmerülhet, üdvözülhet, ám nem a magam emberi erejéből, mivel Isten kEGYElméből felismertem: nem emberi énem, hanem ÉN-VALÓnk a valódi cselekvő, aki örök hatalommal bír, az örökké változó világ elme-valósága, azaz illúzióvilága felett. Ezért ha azt akarom, hogy a jelen KÓR bennem azonnal véget érjen, s nem a „külvilágban” keresem azt, hogy ott majd valamiként, valamikor megtörténjen ez, akkor egyetlen dolgot kell csak megtegyek: figyelmünket ÉN-VALÓnkra irányítani, rajta rögzíteni, és szívünkben minden érzésnél fontosabban átadni magunkat ama vágynak, hogy ÉN-VALÓnk kEGYelmét kérjük ahhoz, hogy pusztítsa el a szívünkben élő mindennemű kötődésünket az illúziók, lelkünket megtévesztő, azt beszennyező, megmérgező, fájdalmakban tartó valóságához, amely a hamis énembe veszett figyelmem által tart engem fogságban szenv-eim, azaz kötődéseim által: a végtelen szenvedésben. Hamis énem minden szenvedés forrása, amint minden öröm forrása is.

VALÓ ÉNünk azonban felette áll az örömök és a szenvedések elmevalósága felett, amit világnak hiszek, tapasztalok, és nevezek. Félelmeinktől CSAK és KIZÁRÓLAG ÉN-VALÓNK kEGYelme, Krisztus érintése szabadíthat bennünket meg. Ez MAGunk a kEGYelem, a VALÓ fel-tám-adás. Nem emberi érdem, így senki sem dicsekedhet vele, mégis mindenki megkaphatja, aki mindennél és mindenkinél jobban szomjazza, vágyja és akarja azt, hogy AZ lehessen, aki és ami az Ő VALÓ LÉNY-EGe, természeten túli teremtetlen, örök és elpusztíthatatlan VALÓ természete: az ÖrökkéVALÓnk békéjének és boldogságának a teljessége, a Tudat és a Lélek örök ragyogása, önMAGával, önMAGa által és önMAGában való végtelen áradása, kiapadhatatlan Ó-Ceánja az önmaga forrásába merült figyelem örök LÉTének.

*******

Weöres Sándor – A teljesség felé / Jóslás a trágyaözönről

Minden megnyilvánulásod, mely szépen, üdén, szabadon kibontakozik: ajándékod; minden megnyilvánulásod, mely mohóságodtól bűzlik: ürüléked. Bármelyikünkből sokkal több salak fakad, mint adomány, s ez ellen nincs más segítség, mint hogy salakunkat eltakarítjuk; ehelyett az európai ember kezdettől fogva és mindinkább, ürülékéből rendszert, törvényt, erkölcsöt épít, amit fegyverrel, pénzel, hatósági pecséttel, rangos testülettel őriz és mindenkitől megköveteli, hogy e bélsár-palotákhoz és ünnepélyes ganajszobrokhoz igazodjék. Ezek folyton repedeznek, omlanak, általános bűzt és viszketegséget terjesztve; s egyre több, frissebb, puhább ganajjal kell toldani-foldani őket.

Lassanként az emberiség egész ürülék-metropoliszt emelt maga fölé, mely most, a huszadik században ráomlott a gazdáira. Ahogy valamikor az eget ostromló óriássá nőtt emberiségre tűz- és víz-özön zúdult, most a ganajimádóvá törpült emberiséget utolérte a trágya-özön. Évszázadokig nem lesz egyéb, mint fojtogató bűz, mocsokban evickélés, háborúzás durrogó, rotyogó, trágyaszagú fegyverekkel a régi fényes fegyverek helyett, míg a ganaj-kor embere ki nem pusztul. Aki az egész földgolyóból pöcegödröt csinált, most belefullad.

Mit lehet tenni a trágya-özön ellen? Orrunkat befogni, semmi egyebet. Mert aki valamelyik ganajtornyot le akarja bontani, csak egyik helyről a másikra hordja és közben maga is szaporítja a rondaságot. A trágya-özön magától fog lefolyni, lassan, míg a trágya-korszak embere az utolsóig bele nem fullad. Aki bármilyen iránynak, rendszernek, emberi kigondolásnak szívvel-lélekkel behódolt, azt elborította a trágya-özön; aki a tiszta érzést, szabad látást, örök mértéket őrzi, bárkában lebeg a trágya-özön felett. S ahogy a vízözön után megjelent az égen a szivárvány, jeléül, hogy vízözön nem lesz többé: majd megjelenik az égen a tiszta fehérnemű, jeléül, hogy trágyaözön nem lesz többé.