– Magának nagy szerencséje volt – mondta szigorú tekintettel az orvos, a motorbalesetet szenvedett, többszörös borda, kéz és lábtöréssel, agyrázkódással és zúzódásokkal kórházba szállított, az intenzíven fekvő betegének.

– Doktor úr, én már nem hiszek a szerencsében – mondta sugárzó derűvel az arcán a fiatalember. Míg maguk az életemért küzdöttek, Isten elragadta a lelkemet, és megmutatta nekem, hogy az életem minden egyes eseménye mögött az Ő keze, az Ő kegyelme és szeretete volt jelen. Önök azt hiszik, hogy az orvostudomány, és a sok éves tapasztalat, no meg az úgynevezett szerencse miatt fekszem most itt ezen az ágyon.

– Na ne mondja, hát hogyan lehetne ez másképp? – kérdezte az orvos megütközött arccal, mint aki még soha sem hallott ilyen szavakat. – Ha a mentősök és mi nem vagyunk, magát már az alagsorban rendezik a halottszállítók!

– Doktor úr, amikor önnek sikerül egy páciensét megmenteni, azt a szerencsének tulajdonítja, vagy a tudásának?

– Mindkettőnek – nevetett az orvos.

– De ha a kezei között hal meg, akkor a tudás ugyanannyi volt, pusztán csak a szerencse nem volt meg?

– Igen, ez egyértelmű – mondta fölényes mosollyal az orvos.

– Szóval akkor a változó, a gyógyítás képletében ön szerint a szerencse?

– Úgy tűnik, hisz nem vagyok mindenható, és még egyelőre a tudományunk sem. De mire akar kilyukadni?

– Arra, hogy akkor én az élő SZERencsével találkoztam, amíg a baleset után testen kívüli élményben volt részem. Láttam a baleset helyszínén a testem, a mentősöket amint az ellátásommal és az újraélesztésemmel foglalkoztak, aztán hirtelen sokkal feljebb emelkedtem, a Föld eltűnt alattam, majd egyszer csak megláttam egy hófehér ruhába öltözött, ragyogó, sugárzó arcú férfit, de egy teljesen más világban, egy angyali világban. Bár nem mutatkozott nekem be, azonnal tudtam, amint ránéztem – és ezt nem a fizikai szemeimmel tettem, mert mindeközben a testem nem volt működőképes – hogy akit látok az Jézus Krisztus. Tudnia kell rólam, hogy nem vagyok vallásos ember, soha sem kedveltem a vallást, bár amit hallottam Jézusról, az mindig érdeklődéssel töltött el, nem utasítottam el a lehetőségét soha annak, hogy talán majd egyszer megismerkedem azzal, hogy ki is volt ő valójában. Sajnos a legtöbb vallásos ismerősöm, egyáltalán nem győzött meg semmiről sem vele kapcsolatban, így nem is foglalkoztam vele. Azonban amikor a tudatom, a lelkem elhagyta a testem a baleset után, és találkozott Ővele, olyan volt, mintha mindig is ismertem volna Őt.

Ilyen tiszta, meleg, szeretetteljes, együttérző tekintetet, soha nem tapasztaltam életemben, mint amit akkor, abban a pillanatban. Mintha mindent tudott volna rólam, mintha olvasnia sem kellett volna bennem. Semmit sem mondott nekem szavakkal, csak nézett rám szelíden, mégis úgy éreztem, egyszerre mindent megértettem, az egész életemmel kapcsolatban, a létezésemmel, a lélek természetével kapcsolatban, és arról, hogy mindaz, amit az életemben szerencsének neveztem, az sohasem létezett. Az igazi SZER, azaz rend és rendező erő azonban igen, és ez Isten keze, aki ott van minden eseményében a történéseknek, és láthatatlan módon szövi a sorsunk fonalait, a mi lelkünk javára. Ebben a semmihez sem fogható tapasztalásban megértettem, hogy életem minden pillanata, eddig sem volt a szerencsének köszönhető, hanem minden és mindenki csupán eszköz volt az Ő kezében, hogy az életem így alakulhasson, s hogy ezen baleset által végre megismerhessem az igazi Jót, aminek és akinek ellentéte nincsen, csak hiánya, s ez a hiány az, ami a szenvedésünk oka a földi életünkben.

Pontosabban az, hogy elutasítjuk a tökéletes Jót, Istent, és mindent a saját egónk érdemeként tekintünk, még a saját szerencsénket is megpróbáljuk önön dicsőségünkként beállítani. Nézze doktor úr, én nem vagyok egy vallásos ember, de most magam is csodálkozom azon, hogyan és miket beszélek, s azon is, hogy maga hallgatja ezt, pedig már rég tovább kellet volna lépjen, a betegeihez. Higgye el nekem, szerencse nincs, s maguk orvosok, bár minden elismerésem a munkájuk iránt, igazából eszközök Isten kezében. Ezért van az, hogy hiába minden tudásuk, erőfeszítésük, ha nincs a történetben Isten akaratából az, hogy valaki életben maradjon, akkor ön azt mondja, nem volt szerencsém. Pedig nem a szerencsével volt baj, hanem Isten ennyit engedett meg, és nem többet. Akkor annak a léleknek távoznia kellett.

Ilyenkor sok ember csalódik az orvosokban, pedig sok esetben minden embertől telhetőt megtettek. Mert amíg a testemen kívül voltam, Jézus Krisztus által érthettem meg, hogy az egész emberi létezés kegyelem, és nem szerencse kérdése, a mi választásunk pusztán annyi, hogy megismerjük-e a kegyelem által Istent, és elfogadjuk-e, hogy az életünk eddig sem a külső körülményektől függött valójában, hanem Isten akaratától, s hogy az Ő akarata ellenére sem megrövidíteni, sem meghosszabbítani sem tudtuk volna azt. Tudom, erről sokan azt gondolják őrültség, s hogy akkor leugrok a tizedikről, lássuk mi lesz. Jézus Krisztus azt is megmutatta nekem azonban, hogy még az is amit istenkísértésnek nevez a vallás, sincs Isten tudtán kívül. Pusztán annyi történik, ha valaki túléli a tizedikről való lezuhanást, azt gondolja: szerencsém volt, hűha, micsoda szerencsés fickó vagyok én. Mert a valóban Istenben bízó embernek, bizonyosan nincs szüksége istenkísértő cselekedetekre, hiszen annak megmutatja Isten, hogy az istenkísértés is, valójában az emberi egó felfuvalkodottságából ered, s ha „szerencsénk” van, attól az még felfuvalkodottabb lesz.

Szóval ezeket a gondolatokat át kellett adjam önnek, kérem ne tekintse ezt hittérítésnek, mert még számomra is meglepő, hogy az én számból hangzottak el ezek. Tudja, én is elvégeztem két egyetemet, materialista, realista beállítottságú embernek neveltek, de valahol mindig nyílt voltam a lélek ügyeire. Azonban amit nemrég tapasztalhattam, az higgye el, nem a haldokló agyam terméke volt… semmihez sem fogható az amit átéltem. Kívánom, hogy minél több ember megértse, hogy Ő valójában a Lélek, Istenből van, az Ő szeretetéből és akaratából létezünk mind, és Jézus Krisztus ténylegesen létezik, és az Ő megszabadító igazsága megismerhető. Nekem szavak nélkül adta át mindezt… Végül vissza kellet térnem a testembe, és hát miután felébredtem, jött ön…és a többi már történelem 😀

– Hát kedves uram, több mint 30 éve dolgozom a baleseti sebészeten, s az intenzíven rengeteg emberrel találkoztam, de amit ma elmondott nekem, az több mint elgondolkodtató… miközben hallgattam önt, el kell mondjam, hogy olyan volt, mintha szinte éreztem volna volna mindazt, amit átadni igyekszik nekem. Mindenképpen elgondolkodtató, mert bár az elmémmel nem teljesen áll össze mindaz, amit elmondott, de valahol érzem azt, hogy igazat mond. Köszönöm, hogy megosztotta ezt velem, mert meg kell mondjam, engem is foglalkoztat egy ideje, az emberi tudat és lélek kérdése. Több páciensem is beszámolt hasonló élményekről az elmúlt évtizedekben, de sokáig teljesen elutasítottam azokat, a haldokló agyuk termékének tartva mindazt. Egy ideje azonban már egyre inkább megmagyarázhatatlan, hogy sokan, akik hasonló átélésben részesültek, bár más-más módon de hasonló tapasztalásokról számoltak be. Persze ahányan, annyiféleképpen, olyanok is voltak, akik a nagy semmit, a félelmetes sötétséget tapasztalták csak meg, de minden esetre, egy ideje már nem kielégítő számomra az a materialista megközelítés, amiben és amire minket is neveltek. Úgy érzem, minden ilyen eset egy üzenet… a „szerencsétől”, aminek én eddig ezt neveztem. Azonban amit ön elmondott ma, az olyan volt, mint egy megrázó felismerés… most még nem tudnám összefoglalni a lényeget, de már egyre jobban sejtem, hogy mi is az, amit én eddig szerencsének neveztem.

– Higgye el doktor úr, nekem meglepőbb ez mint önnek, hisz amint mondta is, ön már hallott hasonlót, de ezt én magam éltem meg, pár órával ezelőtt, és amikor az imént ezt elmondtam, az olyan volt, mintha nem is az emberi énem szólt volna, hanem az a Lélek, akinek a Forrásával találkozhattam a balesetem során. Tanúság ez, a leghatalmasabb tanúság az életemben, hogy Jézus Krisztus él, és Isten a valódi ura a történelemnek. A dolgok nem véletlenül történnek, hiába gondoljuk azt pusztán sokszor csak a szerencse művének!