Adekvát spirituális útmutatások és tanok központi eleme a halál, és az élet pólusai között feszülő létezés, VALÓ természetére való rámutatás. Eme cirkalmas, és tömör, nem túl magyaros megfogalmazás után következzék egy nagyon egyszerű kibontása, a fenti gondolatmagnak.
Aki önMAGát nem a test-elme, azaz a szemÉJes én megnyilvánulásaira lekorlátozva azonosítja, az nem ismer többé halált, és az itt és most jelenVALÓságában, annak örök LÉLEK-JELEN-LÉTében immár VALÓ önMAGaként él és létezik EGYszerre: az ÉN-VALÓ örök boldogságaként és üdvösségeként.
A kárhozat és az üdvösség kettőssége pusztán a test-elme jelenségvilágának a része, az illúzióvilág, a májá tapasztalásaként áll fenn. A testi újjászületések sorozata, azaz az egyéni sorsfonál, a karmikus ok-okozati láncolat egyetlenEGY végső felismeréssel megszakítható, ez pedig a metafizikai értelemben vett újjászületés, a felébredés, a dnyána. Aki – kezdetben – mindezt önMAGán kívül keresi, és egy önmagától különálló istentől való ajándéknak fogja fel, az a vallásos tudatformában éli át a fentiek lényegét. Előbb utóbb azonban el fog következni minden törekvő életében az a pillanat, az a magasztos felismerés és annak mindennél bensőségesebb át- és megélése, hogy a kárhozat és az üdvösség, valamint a nem-tudás illúzióvilágából való felébredés ideája, elképzelése maga az az akadály, melyet a saját elménk hoz létre, így a kettősség birodalmában ezen hiteink által önmagunkat választjuk el az örök számádhitól, a LÉLEK EGYetlen VALÓ, igaz állapotokon túli LÉTétől, mely mi MAGunk vagyunk, a földi létezésnek is minden pillanatában.
Amennyiben a „külső” Mester MAGunk az önVALÓnk, EGYetlen igaz ÉNünk, A LÉLEK A KI VAGYOK, úgy aki a Mester szavaiban hisz, annak kEGYelme által felfoghatja, majd át- és megélheti saját egyéni létezésének értelmen túli értelmét, valóságon túli valóságát.
„Aki hisz énbennem, (azaz Mesterünkként a saját önVALÓnk, IstenMAGunk „külső” megnyilvánulásában) ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha.”
Ez az a kulcsfontosságú kinyilatkoztatás, mely a tárgyi elmével, kezdetben egy külső istenbe vetett hitet jelent, ám ez a hit, ha eléggé mély, és mindennél erősebb, később feltárhatja eme igazság belső, VALÓ MAGvát emberségünkben, mely szerint aki önMAGát LÉLEKként éli, azaz eljutott a végső, abszolút igazság felismerésére, annak csak a teste halhat meg, így ha látszólag meg is hal, valójában senki sem halhat meg, mert az A KI VAGYOK, a LÉT, A LÉLEK MAGa, MAGom, MAGunk, ez soha nem született, így soha sem ízlel halált. Aki a halált ízlelheti, az mindenkoron az az önmagát pusztán és kizárólagosan test-elme jelenségként tekintő, önmagát individualizáló, magyarán meg-szem-ÉJesítő lélek, amely bezárult a szemÉJesség, a nem-tudás sötét világának börtönébe, így valósan, és mindennél valóságosabban fél a haláltól, mert azt személyes önmaga végleges és visszavonhatatlan pusztulásaként tekinti.
A krisztusi üzenet tehát pusztán egyetlen feltételt támaszt ebben a tekintetben az örök élethez, nevezetesen önmagunk önMAGunkként való újrafelismerését, ez ama bizonyos „lélek általi újjászületés”, melynek lényege az, hogy az az individuális lélek (Lélek-szikra) amely eredendően és mindig és mindenkoron valójában EGY és EGY-LÉNY-EGű az örök LÉTtel és LÉLEKkel, újra felismeri AZ IGAZSÁGOT, hogy nincs más csak az örök LÉT, a halhatatlan, sohasem született LÉLEK, és EZ Ő MAGA, ÉN MAGam VAGYOK, mi MAGunk VAGYUNK. Még helyesebben fogalmazva, az újra felismerése az EGY VALÓnak nem a szemÉJ által megy végbe, hanem az örökké éber, IstenVALÓ, ÉN-VALÓnk által, az emberi rész ugyanis mindenkor és mindenek által csak és kizárólag az EGÉSZben, az EGY VALÓságából fakadóan létezik, tehát mindennemű különállás, külön-valóság pusztán az önMAGától önMAGát leválasztó, így individuális létezést és életet tapasztaló EGYetemes Tudat és Lélek örök, isteni MÁGiájának az eredménye. A májá, azaz a kozmikus illúzió, az el-külön-ült-s-ÉG ilyetén módon Isten játéka, a lílá maga, s legvégső igazságként, minden szavakon túli bizonyosságként mindezt a maga teljességében csak a LÉLEK, már nem mint szemÉJesség, hanem mint EGYetemesség „láthatja” meg, azaz mélyedhet el minden gondolaton, érzésen és személyességen túli VALÓként, ÉN-VALÓként, VAGYOkként, s minden származéktól, minden kondicionálatlanságtól mentesen. Itt és most, ez a Mennyek Országa, az örök Számádhi, üdvösség, boldogság, létezés, tudat, tudás.
Egyetlen bűn létezik csak: a nem-tudás tudásnak való képzelése. Ebből fakad minden megtévesztő és megtévedt egyéni cselekvés, mely által önmagunkat nem önMAGunkként, hanem a végtelent végesként, a Tudást nem-tudásként éljük át- és meg. Ez a kettősség világa, a test-elme jelenség maga, ama ruha, amit önMAGára vesz a LÉLEK, hogy elmerüljön az isteni színjátékban, a lílában, s hogy az EGY SZÁMossá, MÁS-(s)okká váljon, s hogy az ÖrökkéVALÓság meg-tört-ÉN-hessen. Boldog az az egyéni lélek(szikra) akiben IstenMAGa, A LÉLEK valódi, igaz tudatára ébred. Az nem ízlel többé halált, az nem ízlel többé szomorúságot, az nem ízlel többé tudatlanságot, mert a nem-tudás világa válik illúzióvá számára, s nem az isteni, egyetlen igaz ÉN-VALÓt hiszi illúziónak többé. „Ha csak EGY mustármagnyi hitetek lenne…” – mondta a szelíd bölcsesség TeljesEGéből kinyilatkoztatva a Mester, A KI AZ Önvalónk, az ÉN-VALÓnk, IS-TE-ÉN-MAGunk.
Aki az örökkévaló, málhatatlan és múlhatatlan VALÓban igaz, tiszta, fényességgel teljes LÉLEK MAGában hisz, pontosabban igaz ÉN-MAGát – ha még nem is akként tapasztalva de csak és kizárólagosan – immár csak örökké ÉLŐ LÉLEKként hiszi, halhatatlan, nemszületett VALÓként, az a kEGYelem megtisztító, felélesztő, újjászülő, felébresztő vÍZében megmártózva, alámerülve, abból ivva, immár soha többé nem szomjazik meg, immár soha nem ízlel többé halált, mert AZ AKI hazatért, megtért az atyai házba, az örök boldogság üdvösségébe.
Áldott a Krisztus, az örök és múlhatatlan ÖnVALÓ, ÉN-VALÓnk, az EGYetlen igaz LÉLEK. Áldott mind-ÉN-KI, kit ember-magamban, igaz MAGunk MÁSaiként megláthatok, s megláthatom kEGY-elemben igaz VALÓnkban, EGYetlen VALÓként, MAGamként őket, túl azon a testen és elmén, akinek addig láthattam, tapasztalhattam mindannyiunkat. Minden EGY, s te AZ VAGY. Áldott az örök MESTER, ki MAGam, MAGunk az örök, születetlen, igaz, VALÓ LÉLEK, a KRISZTUS, a DNYÁNA: A KI VAGY, A KI VAGYOK.
