Az Igazság EGYszerű. Végtelenül EGYszerű és kimondhatatlan. Ha mégis megkísérelném szavakkal tükrözni a lÉNy-EGét, eldobnád az agyad, vagy sikoltva elmenekülnél, azt kiáltozva, hogy őrült vagyok. Ezen kívül természetesen még más reakciók is lehetségesek, de bárhogyan is reagálnál erre, AZ nem Te volnál, hanem az, akinek eddig magad KÉPzelted.
Az elméd reakciója a mindennél EGYszerűbb Igazságra, mely kimondhatatlan, igazából csak a szavakat illetné, melyeket a Csend „mondana el” a Szívednek. Az elméd alkotta egó-éned ugyanis képtelen az Igazság elfogadására, mely számára halálos ítélet lenne. Az elméd megszületik a halál világának, ám ha Te élni akarsz, mindenképp meg kell halj az elmédnek.
Elmétlen elmélet ez, vagy az elmondhatatlan VALÓt fedő lepel lerántása, a Te igaz VALÓd felismerésében? Az Igazság EGYszerű. Végtelenül EGYszerű és kimondhatatlan. VAN a VAGYOKban, VAGYOK a VANban. Nem valaki és valami, csak LÉTként örök, semmihez sem leláncolt szabadság, figyelemként VALÓ érzékenység az élet folyama iránt. Az igazság az, hogy mindezt neked kell felfedezned.
Ez egy álom az álomban, amely által megszabadulhatsz. Ebben egy álomalak arról szól a Te álmodban, ami minden tapasztalatodon túlmutat. Ami elmondhatatlan, megragadhatatlan, mégis mindenben megszólal, minden általa és benne válik a formák és nevek világaként „megragadhatóvá.” Túl a mindenen és a semmin: a semmi sem. A meztelen, tiszta, ártatlan gyermekként fÉNylŐ örökké éber LÉT, mely múlhatatlan boldogságként ragyog:
AZ VAGY, AZ VAGYOK.
