Az Álom a VALÓságról című írás egy mély, transzformatív párbeszédet mutat be József és Emil között, amely az emberiség kollektív spirituális ébredését és egy szeretetalapú új világ megszületését vetíti előre. A szöveg József látomásos álmából indul ki, ahol a globális béke nem csupán vágyálom, hanem a félelem és a korlátozó társadalmi rendszerek teljes lebomlása révén megvalósuló új valóság.
A szerzők érzékletes képekkel írják le az emberi kapcsolatok, a technológia és az oktatás radikális átalakulását, amelyben az egyéni tudatosság és a szívközpontú létezés válik a civilizáció tartóoszlopává. A történet a dualitáson túli, tiszta jelenlét állapotába vezeti az olvasót, ahol az elképzelt jövő és a belső megélés eggyé válik. Ez a mű nem csupán utópia, hanem egyfajta kozmikus meghívás az emberiség számára, hogy ismerje fel saját teremtő erejét és a szeretet mindent átható frekvenciáját.
A forrás végső tanulsága szerint a világ nem kívül, hanem a szív legmélyén változik meg, képessé téve minket egy bölcsebb és szabadabb létezés közös megálmodására.
A mű letölthető IDE KATTINTVA.
Egy fecske nem csinál nyarat, de a fecskecsapat mindig csak EGY fecskéből áll, aki összeállt EGY másik, és EGY másik… és EGY másik fecskével.
Eljátszottam egy kicsit a gondolattal, Fényföld folytatásaként… hogy mi lenne, ha a jövőben nem arra figyelnénk, amiben nem érezzük jól magunkat, hanem mindenki arra, amiben élni szeretne. Az „ezoterikusoknak” teljesen igazuk van abban, hogy a gondolat teremt, mert tényleg nincs tudattól független valóság. Úgy gondolom, hogy talán ideje annak, hogy ezt a teremtő erőt arra irányítsuk, ami örömmel tölti el a lelkünket. Ha bennünk megszületik az a világ, amiben élni szeretnénk, még ha csak gondolatban is, de jobb ebben élni, ebben hinni, mint abban elmerülni, ami csak lehúz bennünket.
Azt hiszem, a legnagyobb gond, hogy a legtöbben elfelejtjük, milyen gyermeknek lenni. Mert a gyermek álmait nem akadályozza semmi, mi „felnőttek” meg csak arról merünk álmodni, aminek „realitása” van. És így az álomban lefokozódik a valódi teremtő erőnk, mert hát annak pont az a lényege, hogy olyanra irányuljon, ami jelenleg nincs, és ne olyanra, ami a jelenlegiből, a régi gondolatminták szerint következhet. Szerintem a mai világban az a legmerészebb tett, ha annak dacára, ami körülvesz bennünket merünk olyanról álmodni, ami jelenleg nincsen, vagy csak nagyon kevés ember szívében és gondolatában tükröződik hasonlóképpen. Ennek a jelenlegi tömeghipnózisnak csak azért van hatalma felettünk, mert hiszünk benne.
Minden a tudatállapotaink függvénye, és az, hogy a Szív mennyire tud felfényleni benne. De ha a szívünket nem hagyjuk ragyogni, akkor mégis honnan áradhat fény a sötétségbe? Nem kell megtagadni az emberiség jelenlegi kollektív valóságát ahhoz, hogy lélek és szellem szintjén végre kiléphessünk belőle. Csak újra gyermekké kellene váljunk, olyan gyermekké, aki nem azért álmodik egy szép világot magának, mert a felnőttek reális esélyt látnak annak megvalósulására. Épp ellenkezőleg, ha a felnőttek kinevetik, vagy csak megmosolyogják, ő akkor is álmodja tovább az álmát, mert nem érti, hogy a felnőttek hogy nem értik, hogy ő benne él abban, amit maguk már rég elfeledtek.
József / egy+én
Beszélgetés az írásról:
Powered by RedCircle
