Spirituális és „ezoterikus” berkekben egyre nagyobb a fogalomzavar a tudat, lélek, egó, test tekintetében. Ennek részbeni oka az, hogy az ősi, spirituális tanítások egyre jobban összekeveredtek a modernitás pszichológiájával, illetve egyéb okkult, misztikus, „ezoterikusnak” mondott irányzatokkal. Manapság, kis kreativitással lassan mindenki megalkothat egy saját ezoterikus irányzatot, amiben ha tetszés szerint átnevez és vegyít fogalmakat, az eredmény újszerűnek, soha sem hallott „új spirituális tudásnak” tűnhet. Ez azonban többnyire csak üres szómágia, amely nem csak megtévesztheti az avatatlan tudatokat, de azzal az ígérettel is kecsegtethet, hogy itt valamiféle új, eddig sohasem ismert „spirituális” tudás(ok)ról van szó, ami a „spirituális evolúció” következtében nyílt meg az emberiségnek.
Nem célom senkit sem kritizálni azért, amiben hisz, vagy azért amilyen utat jár, és ez az írás természeténél fogva sem szólhat mindenkihez, leginkább csak azokhoz, akik nem valamiféle „új tudást”, spirituális irányzatokat keresnek, sokkal inkább azon örök, minden relativitás Forrásaként létező tudást, amely természeténél fogva változatlan, pusztán megjelenési formái különböznek, azaz a rá mutatni képes tanok, szimbólumok, metafizikai és spirituális rendszerek. Mindenekelőtt szeretném kihangsúlyozni, hogy tudásnak – a jelen sorok írója általi értelmezésben – csak az számít, ha valaki képes eljutni, a VALÓdi, SZEM-ÉJ feletti önismeretre, amit metafizikai fogalommal éberségnek, önmegvalósításnak, dnyánának nevezünk. Ez nem valamiféle tárgyi, relatív, érzékszervi megismerésből fakadó ismeretet jelent, hanem a minden létezés alapját jelentő LÉT, önMAGunkban és önMAGunkként való felismerését, és az ezen felismert VALÓságban történő végső, és visszavonhatatlan megállapodást. (Ezen kívül minden más csak ismeret, azaz a kettősség világára vonatkoztatható tárgyi, tapasztalati, absztrakt „tudás”, mely a tudományosság tárgykörébe tartozik.)
Az alábbiakban, tehát az ezen mindenek Forrását képező Abszolút Tudatosságra mutató néhány olyan fogalmat szeretnék tisztázni, melyek helyes értése közelebb vezetheti az önkutatás ösvényén járó lelket, a szavakon túli VALÓ, a Forrás, az EGYetlen Énnel kapcsolatos ismeretek tekintetében. Fontos megjegyeznem, hogy e sorok írója, saját belső útját járva, a fogalmi rendek tekintetében leginkább a védikus megközelítésben találta meg mindazon fogalomkészletet, melyek a legközelebb állnak az általa is megtapasztalt VALÓságra mutató metafizikai rendszerhez, spirituális keretrendszerhez. Ennek oka az, hogy bár jelen életében semmilyen hindu szent iratot sem tanulmányozott e tekintetben, a tudatában olyan felismerések születhettek meg, melyek lényegüket tekintve teljesen egybeesnek ezen Forrásra mutató védikus, metafizikai rendszerekkel, különösen az Advaita Védanta lényegével, azonban maguk a felismerések nem ezek tanulmányozásából származnak, hanem abból az elmélyült, belülre, azaz önMAGára irányított figyelemből, amelyben benne feltárulhatott a VALÓság legbensőbb MAGva. Lássuk tehát azon fogalmakat, melyeket olyan sokat használunk különböző értelmezésekkel feltöltve, és amelyek tisztázása nélkül az elmélyült, precíz kommunikáció nem lehetséges, csak ködös, bizonytalan gondolati terekbe juthatunk el. Fontos ugyanakkor megértenünk, hogy az alábbi „meghatározások” nem rendelkezhetnek abszolút jelleggel, pusztán csak rámutatni hivatottak arra az Abszolút VALÓságra, melyet LÉTként, Lélekként, Tudatként nevesítenek azon szent iratok, melyek ezzel foglalkoznak.
1. A TUDAT
A TUDAT teljességgel anyagtalan, ám mindennemű érzékszervi, anyagi, finom-anyagi (energia) és érzékfeletti tapasztalást lehetővé tevő, megjeleníteni képes EGYetemes VALÓ. A krisztusi szimbolikában ennek megfelelője az ATYA (EGYetemes TUDAT). A test, az érzékszervek, az érzéktárgyak, a világ és az amit tudati valóságnak nevezhetünk, MAGunkban a Tudatban és a tudat által léteznek.
Ellentétben a tudományoskodó szemlélettel, mely jelenleg finom-anyagi szinten, a kvantumelmélet szintjén absztrahálja az ember által tudományos eszközökkel megismerhető valóságot, jelen értelmezésben nem a tudat van az anyagban, avagy a finom-anyagban. A tudat még csak nem is finom-anyagi (energia) természetű valóság, hanem mind az anyag, mind a finom-anyag (energia) – lényegét tekintve – „TUDATBÓL VAN”, azaz legvégső és eredendő LÉNY-EGkÉNt mindennemű absztrakt fogalom által leírhatatlan. A TUDAT ugyanis AZ az eredendő VALÓság, amiben minden megnyilvánult létező és létezés VAN, és végső soron személy feletti VALÓságkÉNt, AZ VAGYOK.
A TUDAT tehát minden létezés megnyilvánítója, mindennemű tapasztalás és annak lehetőségének a léttere, minden amit világnak és ezen belül tárgyi, finom-anyagi és elvont, szellemi valóságnak hívhatunk, eleve és öröktől fogva benne VAN a TUDATban. A világ van a tudatban, és nem a tudat a világban. A TUDAT – jelen értelmezésben – tehát nem individuális, hanem EGYetemes VALÓság. A TUDAT tehát végső, személy feletti értelemben nem valami, ami VAN, hanem mindAZ AMI és AKI VAGYOK.
Az individuális tudat, valójában illuzórikus és időhöz kötött tapasztalati valóság, ezt nevezhetjük emberi tudatnak is, ez a kettősség világában létező tapasztalat csupán, mely az EGYetemes Tudaton belül létrejövő tudati elkülönültség eredménye. Ez az az „entitás” amit a jelenkori pszichológia különböző módszerekkel tanulmányozni, megismerni és megragadni igyekszik.
2. A LÉLEK
A LÉLEK a TUDAT abszolút, mindennemű individualitást meghaladó EGYetemes „középpontja” és MAGelevenítője, MAGunk a mindennemű absztrakciótól, azonosulástól és elkülönültségtől mentes EGYetlen ÉN. (A védikus tradícióban ez az Atman). Nem született, tökéletes és teljes, így nincs szüksége fejlődésre sem. Minden ami VAN a LÉLEK által VAN, elevenedik meg, létezik és létezhet. A LÉLEK ilyen értelemben MAGa, MAGunk a tiszta, mindennemű kondicionáltságtól mentes, EGY és osztatlan, önMAGával, azaz önMAGunkkal AZonos LÉT. Ez a LÉT nyilvánul meg Létezésként a TUDATban. A LÉLEK és a TUDAT osztatlan EGYüttVALÓsága az „ÉN VAGYOK” a krisztusi terminológiában, ahol is az
ÉN = EGYetemes LÉLEK
VAGYOK = EGYetemes TUDAT
„ÉN VAGYOK az Út, az Igazság és az Élet.” – ahol az ÉN VAGYOK az Abszolút Tudatosság a védikus terminológiában, magyarán a Teljesség, a Teljes ÉG, (EG, EGész). Ez a LÉT MAGunk. Az Út az Igazság és az Élet már a megnyilvánult valóság, a kettősség világában tapasztalható valóság, ahol is az Út az amit bejárva megismerjük azt az Igazságot, amely megelevenítve bennünket a valódi Életre vezet, és végül a felébredés aktusában mindez visszatér önön FORRÁSába, önön EREDETébe, önMAGunkba: az ÉN VAGYOK, az Abszolút Tudatosság EGYsÉGébe, a TeljessÉGbe.
Az individuális lélek, valójában illuzórikus és időhöz kötött tapasztalati valóság, ezt nevezhetjük emberi léleknek is, ez a kettősség világában létező tapasztalat csupán, mely az EGYetlen, személy feletti, EGYetemes ÉNen (Atman) belül létrejövő tudati elkülönültség eredménye. Ez az az „entitás” amit a jelenkori pszichológia különböző módszerekkel tanulmányozni, megismerni és megragadni igyekszik.
FONTOS MEGJEGYEZNI, hogy a jelenkori pszichológia a lelket csak mint munkafogalmat használja, valójában az emberi psziché az, amit a pszichológia kutat és kutathat, és ez nem azonos a metafizikai értelemben vett LÉLEK, az EGYetlen ÉN, az Átman fogalmával. Sok spirituális elképzelésben ugyanakkor nincs kellőképpen tisztázva A LÉLEK és a lélek, azaz az Abszolút és az individuális lélek közötti különbség, ezért sok félreértés forrása ez. Az individuális lélek ugyanis illuzórikus, az emberi pszichét jelölő fogalom, megtapasztalás. Fejlődni is csak az emberi psziché fejlődhet, A LÉLEK nem, mert az abszolút. Az individuális lélektudatosság, azaz annak felismerése, hogy az ember eredendően Lélek, aki rendelkezik egy testtel, még nem a végső cél, csupán egy jelentőségteljes lépcső. A végső cél az Abszolút Tudatosság felismerése, és az ebben való végleges, és visszavonhatatlan megállapodás, azaz annak felismerése, hogy a mi VALÓdi, változatlan, öröktől fogva lévő VALÓnk, a mindennemű kondicionáltságtól, kettősségtől és elkülönültségtől mentes, tiszta LÉLEK+TUDAT, az ÉN VAGYOK, avagy a védikus fogalmi rendben az Abszolút Tudatosság, amit Krisztus így szemléltetett: „ÉN és az ATYA EGY vagyunk.”
ÉN = EGYetemes LÉLEK
és az ATYA = EGYetemes TUDAT
EGY vagyunk = LÉLEK+TUDAT, az „ÉN VAGYOK”, avagy a védikus fogalmi rendben az Abszolút Tudatosság
3. Az EGÓ
Az egó valódi lényege csak az Abszolút Tudatosságból, a LÉLEK+TUDATból, az ÉN VAGYOKból tárulkozhat fel. Mert – pszichológia feletti értelemben – az EGÓ a LÉLEK+TUDAT, az osztatlan ÉN VAGYOK közé ékelődő „árnyék”, más néven az a fentebb tárgyalt individuális tudat és lélek, amely a kettősség, az önMAGunktól, minden létezőtől való el-KÜLÖN-ÜLÉS létrehozója, és létbentartója. A jézusi terminológiában az EGÓ megfelelője a sötétség, a Gonosz, a Sátán. Az EGÓ az az illuzórikus „én”, melyet hívhatunk tanult, szerzett, hamis énnek, és amikor az ÉN, azaz az EGYetemes LÉLEK ezzel az illuzórikus énnel, egó-elmével azonosul, akkor megszűnik számunkra az Abszolút Tudatosság osztatlan valósága, és belezuhanunk az elkülönültség tudati mágiájába:
A kettősség világa:
LÉLEK | egó | TUDAT
A VALÓság, az EGY és osztatlan EREDET, Forrás, Abszolút Tudatosság:
LÉLEK+TUDAT
A Tiszta Tudat valójában az Abszolút Tudatosság, a LÉLEK+TUDAT, az EGYetlen ÉN, a személy feletti VALÓ felismeréséhez vezet, ezért az ebben való megállapodás ilyen értelemben nem más mint a Forrásban való tartózkodás, elmerülés az eredeti, természet feletti természetünkben. Buddha „Tiszta Tudata” azonos Krisztus „Mennyek országával, a Királysággal” és ezen, a metafizikai értelemben vett éberségre vonatkozó szimbólumokat Srí Ramana Maharsi „Abszolút Tudatosságnak, Önvalónak” nevezte. Természetesen fontos megjegyezni, hogy ezek csak az elme szintjén létező, az elme Forrására rámutatni hivatott fogalmak csupán, tehát semmiképpen nem valamiféle intellektualizáló, pusztán az értelem által megvalósítható felismerést hivatottak szolgálni, azaz a holdra mutató ujj, sohasem lehet azonos azzal, amire rámutatni hivatott.
Ki tehát a Tudat tudója? Erre a választ akkor kaphatjuk meg, ha feltesszük MAGunknak a kérdést: „ki vagyok én?”. Ez a kérdés az egó, az individuális elme Forrásához kell vezessen minket, azaz a VALÓdi, sohasem született ÉN, az EGYetlen ÉN, a LÉLEK felismeréséhez.
A TUDAT VALÓdi tudója MAGunk VAGYUNK, a sohasem született, változatlan, önMAGától és önMAGa által VALÓ, elpusztíthatatlan LÉT: A LÉLEK. Ha az egó meghaladásra és *elpusztításra kerül, nem marad semmi más, csak eredendő, makulátlan VALÓnk, az ÉN VAGYOK, a Tiszta Tudat, a LÉT (LÉLEK) – TUDAT EGYsÉGének Boldog Üdvössége. Szat – Csit -Ananda, AZ Isten, a VAGYOK, A LÉLEK.
++++++++++
Fontos megjegyzés:
*Az egó elpusztítása – ezzel kapcsolatban sok félreértéssel találkozhatunk spirituális berkekben. Röviden szólva, hogyan is pusztíthatnák el olyas valamit (egó), ami mint önálló lényegiség sohasem létezett, pusztán csak tapasztalásként létezni látszik?
Egyes nézetek szerint az egó az a szükséges „dolog”, amely az életfeladatunk elvégzéséhez szükséges, és ami a személyiségünket, az egyéni megkülönböztethetőségünket biztosítja. Más nézetek szerint azonban az egó nem egyenlő az emberi egyéniséggel, és a meghaladására majd elpusztítására kell törekednünk ahhoz, hogy megállapodhassunk az Abszolút Tudatosságban.
Jelen sorok írójának a megtapasztalása szerint az egót nem elég pusztán meghaladni, de annak „elpusztítására” is törekedni kell. Ugyanis az egó, amely nem más mint az emberi elme, nem olyasvalami, ami önálló lényegiséggel bír, hanem pusztán egy olyan gondolat és érzés mintázat, amely fokozatosan felépíti bennünk az elkülönültség tudati valóságát, azaz beékelődik a LÉLEK és a TUDAT közé, megbontva az eredendő EGYsÉGet. Tévedés azt gondolni tehát, hogy az egó nélkül az emberi küldetés teljesítése lehetetlen, hisz az emberi létforma által megtapasztalható legmagasabb rendű „küldetés” az egónak nem csak a meghaladása, de az elpusztítása által érhető el. Gautama Buddha, Jézus Krisztus és Srí Ramana Maharsi, de nyugaton Robert Adams is – akik mind önMAGukra ébredt, megvalósult tudatok – saját megtapasztalásuk gyümölcseként felismerhették, és tanították is, hogy az egót meg kell haladnunk ahhoz, hogy felismerjük valódi természetünket, DE ugyanakkor ahhoz, hogy végleg és visszavonhatatlanul megállapodhassunk ebben, végül nem elegendő pusztán annak meghaladása, hanem szükséges annak elpusztítása is. A jelentős félreértések – jelen sorok írója szerint – abból fakadnak, hogy értelmezési anomáliák vannak, a különböző „megvalósítási szintek” tekintetében.
Jézus Krisztus tanítását sokan, a mai napig nem érthettük meg, de pontosan a fentieket tükrözi. Életében, felismerve az Atyával, azaz az EGYetemes TUDATtal való önazonosságát, meghaladta az egót. Azonban a kereszthalál több ennél, a kereszthalál valódi spirituális jelentése: az egó teljes elpusztítása, a LÉLEK „meghal” az egónak, az egó világának, így teljes fÉNyében, ragyogó, tiszta, makulátlan VALÓkÉN, LÉLEKként támad fel, a létezésben. Természetesen a LÉLEK (Krisztus) sohasem halt meg a kereszten, a kereszten a testhez tapadó egó, azaz emberi elme (Jézus) halt meg, hogy a dicsőséges, sohasem született VALÓ, A LÉLEK, mindennemű kondicionáltságtól mentes EREDETkÉNt LÉTezzen. Ez a teljesen szabad, mindennemű kötöttségtől mentes állapota mindnyájunknak. Srí Ramana Maharsi második halálélménye az Arunacsála hegyén hasonló bizonyságtételt jelent valódi természetünket illetően. Megjegyzendő, hogy az egónkat az egónk (elme) által kitalált módszerekkel, személyként nem pusztíthatjuk el, mert az egó elpusztítását csak az Abszolút Tudatosság, más néven Isten hajthatja bennünk végre, ez az amit kEGYelemként nevezhetünk spirituális értelemben.
Még egy fontos adalék, hogy az egó, mint sajátos tudatállapot és ezen belüli tapasztalati lehetőség, nem pusztítható el a létezésben, mert ahol fény van, ott törvényszerű az árnyék keletkezése. Az emberi tapasztalat egyik lehetséges, meghatározó alapját ugyanis pontosan a tudatlanság, az „ős bűn” tudatállapotában való elmerülés, tapasztalás jelenti, mely önmagában véve nem jó vagy rossz kérdése, egyszerűen csak „tartozéka” az isteni LÉT emberi önmegtapasztalásának. Ilyen értelemben igaz tehát, hogy az egó – mint tudatlanság – újra és újra megtapasztalható a LÉLEK számára mindaddig, míg metafizikai fogalmakkal élve az el nem jut a felébredéshez, a teljes és tökéletes önismerethez, az üdvösséghez. (Az egó elpusztítása ebből a szempontból valójában nem más, mint ezen sajátos tudatállapot, és a hozzá kötődő tapasztalás és tapasztalat végleges és visszavonhatatlan megszűnése a LÉLEK számára.) Egyéni szinten tehát ezzel együtt, vagy mindezen törvényszerűségek ellenére, a legutolsó lépés az Abszolút Tudatosságban való teljes és visszavonhatatlan elmerüléshez az, ha az egó, az individuális elme is elpusztul végül, a LÉLEK isteni „tisztító tüzében”. Jézus Krisztus és Srí Ramana Maharsi lényegi tanítása tehát EGY, és ugyanaAZon ősi, kortalan és időtlen VALÓságra mutató igazság e tekintetben, amely csak formailag különböző, de lényegileg EGY.
Sokunkban felmerülhet ugyanakkor a kérdés, ha elpusztul az egó, hogyan maradhat meg egy egyéni, individuális tapasztaló, aki az üdvösség tapasztalója? A válasz erre nagyon egyszerű, ugyanis nem az egó a tapasztaló, még akkor sem, ha a LÉLEK azonosul a testtel és az egó-elmével. A LÉTezésnek minden létezőben EGY és EGYetlen, EGYedülVALÓ tapasztalója VAN, és ez MAGunk a LÉLEK, így az örök LÁTÓ sohasem semmisülhet meg, pusztán csak az illúzió, a májá-valóság „szemüvege”, az egó-elme, a testtel való hamis azonosulás képzete halhat meg, pusztulhat el. A megnyilvánult létezők, a formák és nevek világaként megjelenő VALÓság, mindig a Tiszta Tudat vetítővásznán jelenik meg, és tűnik tova. Aki visszajut az EGYetlen VALÓságba, az végül önMAGakÉNt „látni” fogja, hogy mindenkoron csak az EGYetlen ÉN a változatlan, sohasem született LÉT, és mi személy feletti valónkban (királyi többest használva) mindnyájan AZ VAGYUNK.
Ami VALÓ az sohasem született így nem is pusztulhat el, ami valótlan az pedig csak létezni látszik, de valójában nincs ahogy elpusztuljon sem, mert lényegében véve sohasem élt, csak mint tapasztalás létezik, és létezhet. A májá-valóságba merült lelkeket ezért nevezte Jézus Krisztus halottaknak, amit sokan félreértenek. A LÉLEKtől születettség a fentiek alapján tehát annyit jelent, mint meghalni a halál birodalmának, mely halál csak az egó-elme, azaz az „én a test vagyok” tudatállapotában létezhet. Ezért fontos az igazság felkutatása a mi legbensőbb LÉNY+EGünkben, a LÉLEKben, hogy meghaladva minden individualitást, valódi EGY+ÉNisÉGünkhöz térhessünk meg, ahol a születés és halál nem korlátozza többé, az önMAGára ébredt, önMAGa isteni VALÓjába megtért, megállapodott LELKET.
