“Én vagyok a tékozló fiú! Isten tükre szembesített ezzel, hogy a tékozló fiú én vagyok, és nem más ebben a történetben. Mert ameddig én magam bárkinél jobbnak képzelem ezen a földön, még bárkivel akarok versenyezni, még bárki fölé akarom helyezni az emberi énemet, addig én vagyok a tékozló fiú, addig bolyongok, addig pazarlom a kincseimet, hogy ezzel saját önző élvezetemet keressem, önmagam dicsőítsem, nem lévén tekintettel senki másra, csak a saját pusztító antikrisztusi lelkületemre, melynek következtében eljutottam odáig, hogy a disznóknak szánt ételt is lakomának képzeltem volna, ha egyáltalán lett volna belőle…

A mi valódi Atyánk mindig visszavár bennünket, amikor már megelégeltük azt a mocskot, azt a szennyet, ami a saját tévelygésünk, a saját tévhiteink, a saját vétkeink, a saját LÉNY-EGünktől való elválasztottságunk következtében megfertőz, elborít minket, és elkezdi a lelkünk fényét is belepni, a lelkünk fényét megölni, ily módon a lelkünket az élő Pokolba taszítani, mert az élő Pokol a mi antikrisztusiságunkban tud megnyilvánulni a mi saját lelkünkben.”

Spontán elmélkedés arról, hogy a visszatérés Atyánk házába, a Krisztus által mindig lehetséges, Isten kimeríthetetlen kEGYelme által, segítségével. Valódi Örömhír, mely által lelkünk visszanyerheti Őáltala azon EGÉSZsÉGét, amellyel Ő-VALÓnkban MAGunk mindig is rendelkezett.

Powered by RedCircle