Kérdező: Azt hallottam, hogy valódi Énünk felismeréséhez a leghatékonyabb módszer az, ha csendben maradunk. Ez alatt azt értem, hogy megpróbálunk minden képzettől mentesen létezni, nem ragaszkodni semmilyen mentális képhez, mintázathoz, gondolathoz és érzelemhez, ami megjelenik számunkra. A gyakorlatban azonban azt tapasztaltam, hogy az elmém teljesen kiszámíthatatlanul csapong össze-vissza, és a leginkább akkor, amikor megpróbálok csendben maradni. Amikor végre leülhetek valahol a fizikai csendben, az elmémben akkor a legerősebbek a gondolatok és az érzelmek hullámai, mintha minden erőfeszítésem, ami a Csend megtalálására irányul, ilyenkor megsokszorozott erővel fordulna ellenem. Mondd meg őszintén nekem, mit kellene tennem ahhoz, hogy eljuthassak a belső békéhez és csendhez?
MaGuru: A Csend túl EGYszerű az elmének ahhoz, hogy felfoghassa és megérthesse. Az elme csak azt képes megismerni, felfogni, megérteni ami van, ami a nevek és a formák világaként létezik a tudaton belül. Azonban az ürességet, a „Semmit Sem” természeténél fogva KÉPtelen megismerni, felfogni és megérteni. Az elmén belül, még az is, amit semminek nevezünk, a valamihez, a mindenhez képest nyer értelmet, még akkor is, ha megismerhetetlen. ÖnMAGunk legbelső lÉNy-EGe azonban túl van még a semmi és a minden kettősségén is. Ez a „Semmi SEM” paradoxona által tükrözhető a fogalmi gondolkodás tudati terében.
Az ÉN-VALÓ az az abszolút, középpont nélküli közÉP-PONT, ami tér és idő mentes, ezért nem ragadható meg a tér, a kiterjedés fogalmai által, amiként az idő, a történés, a cselekvés, az emlékezés, a gondolkodás és a képzelet folyamatai által sem. Ezt azért fontos felismernünk, mert ezzel párhuzamosan megérthetjük azt, hogy az elme miért nem hatolhat be saját Forrásába, így miért képtelen annak fel- és megismerésére a gondolkodás, a képzelet, az emlékezés mentális eszközeivel. Az ÉN-VALÓ nem valami vagy valaki, akit és amit valaki vagy valami megismerhetne. Túl van a személyes és a személytelen fogalmain, mert mindezek még az elme birodalmát KÉPezik, a képzelet által kivetülve az érzékelés, a gondolkodás, az emlékezés képességeiben megelevenedve.
Az Abszolút Középpont teljesen és tökéletesen üres, de nem olyan értelemben üres, amint ennek az ürességnek bármilyen módon ellentéte lehetne, mondjuk egy üres korsó hasonlatával élve, mely akkor üres, ha nincs benne valami, például víz, ami színültig tölthetné, hogy az üresség állapotának ellentéteként immár semmi se férhessen bele. A Tiszta Tudat üressége a fogalmainkkal megragadhatatlan, sem személyes sem személytelen megismerő és megismerés által nem hatolhat senki és semmi sem belé.
Kérdező: Ez tiszta és világos levezetés, de egy dolgot nem érthetek. Ha a Tiszta Tudat mentes mindentől és mindenkitől, amit a megismerés és a megismert kettőssége, sőt a megismerő, megismerés és megismert hármassága jelenthet, akkor ki maradhatna, aki kijelentene bármit is, bármilyen módon és értelemben véve az ÉN-VALÓ, azaz az Abszolút KözÉP-PONTra, általad a „Semmi Sem”-re vonatkozólag?
MaGuru: Ahol a szemÉJesség és a személytelenség is megszűnik létezni és megragadható valamiként lenni az elme számára, az MAGunk a „Semmi Sem”, ami a LÉT Örökké-VALÓ, makulátlan, önMAGunkban, önMAGunktól, önMAGunkként ragyogó, kristálytiszta érzése. A Lét, Tudat és az üdvös Boldogság szavakon, fogalmakon, képeken, képzeleten túli örök, születetlen, elpusztíthatatlan, önMAGunktól fÉNylő MAGva, az a „Semmi Sem” ami mentes mindennemű kettősségtől. Így nincs jelen a megfigyelő és a megfigyelt kettőssége sem, mint a személyesség és a személytelenség kettősségében. Az ÉN-VALÓ, az Abszolútum, MAGunk a Teljesség, ám ez a Teljesség csak a tökéletes, ellentétek, így kettősségektől mentes VALÓ ürességében, a „Semmi SEM”-ben tud maradéktalanul „beleférni”. Mindenek Látója így örökké láthatatlan marad az elme világának, amely azonban paradox módon semmi mást sem jeleníthet meg, semmi mást sem tükrözhet, semmi mást sem fejezhet ki, mintsem az ÉN-VALÓ makulátlan Ürességében lévő Teljességet. Ezért minden és mindenki Forrása nem valami vagy valaki, nem személy és nem is személytelen, mindkettőt MAGában hordozza, de az elménk, a kettősség, a fogalmi gondolkodás legkifinomultabb, legéteribb, legáttetszőbb, legMAGasztosabb működése által sem fogható fel- és meg.
Kérdező: Az értelemmel az értelem Forrásáig juthatunk csak el, aminek a felismerésére magam is elérhettem, így kezdem belátni, miért nem juthatok el az elme, az elmém által az elmém Forrását képező Csendhez. A „Semmi SEM” ugyanis teljességgel elképzelhetetlen az elmémnek, még a semmit sem tudom elképzelni önmagában sem, pusztán csak mint valami konkrét hiányát, mint azt az űrt, azt a hiányt, amit előzőleg valami, egy tárgy, egy személy, egy képzet stb. töltött ki. Azonban ez a léthelyzet, egy ördögi körhöz hasonlatos, amelyre megoldás – a fentiek tükrében – úgy tűnik nem létezhet az elmén, az elmémen belül. Mondd hát, akkor hogyan juthatnék el, a mindennél jobban áhított Békéhez és Csendhez, ha mindez nem megragadható az elmém számára a gondolat, a gondolkodás, a képzelet által? Mert mindezek ellenére tisztán és világosan érzem MAGamban, hogy a Béke és a Csend létezik, és mindaddig nem lehetek nyugodt, amíg el nem nyerhetem mindezt.
MaGuru: Belső Gurunk (A Szatguru) ÉN-VALÓnk kEGYelméből minden lehetséges. Mivel az ÉN-VALÓnk és a kEGYelem EGY és ugyanAZ, ezért valójában csak egyet kell tennünk: teljesen és véglegesen fel kell hagynunk az „én vagyok a cselekvő” képzetével. Az, hogy eddig bármit is a személyünk tett, ugyanis az az illúzió, amely való önMAGunktól, ÉN-VALÓnktól történt elkülönülésünk eredményeképpen létezhet. Nincs MÁS CselekvŐ, csak és kizárólag az ÉN-VALÓ, az EGYetemes LÉLEK AZ, aki minden létezés, minden megnyilvánulás, minden cselekvés személyes és személytelen aspektusát megeleveníteni és létben tartani képes. Az elkülönültség tudatállapotai is benne, általa és vele létezhetnek, bármilyen paradoxonnak is tűnjön ez, az elménk számára.
A legnagyobb MÁGus: ÉN-VALÓnk, és a legnagyobb varázslat az, hogy az EGYetlen ÉN-VALÓnk képes az önMAGától, azaz önMAGunktól való elkülönültség tudati mágiájának a megjelenítésére, megelevenítésére, és az elme, az egó-ének, az egymástól elkülönültnek tapasztalható létezők, a formák és nevek birodalmának a megteremtésére, fenntartására és megsemmisítésére. Ám ezek is pusztán csak szimbólumok, nem kell és nem is szabad elhinned őket. MAGodban fog feltárulkozni önMAGunk, azaz ÉN-VALÓnk által mindezek szavakon, fogalmakon, képzeleten túli „tudása”. ÉN-VALÓnkra vonatkozóan nem létezik semmiféle tudás, ami az elmében és az elme által megismerhető lenne. Az elme általi ismeretek ugyanis mind a kettősség relatív, azaz viszonylagos valóságára vonatkoznak és vonatkozhatnak.
AZ EGY és OSZTHATATLAN VALÓ nem ragadható meg az elme, a gondolkodás, a képzelet tudati funkciói által. Azonban ez az abszolút, múlhatatlan, születetlen, önMAGától fÉNylŐ, ragyogó szubsztrátuma minden létezésnek, örökké jelenvaló a LÉT tiszta érzéseként minden létezőben, de nem valamihez vagy valakihez kötődően, hanem mint az az abszolút középpont, az az abszolút alap, amihez aztán hozzákötődhet a személyesség és a személytelenség, az egó-én, az elme, az érzékelés által tapasztalható valóság egésze.
Kérdező: Hogyan nyerhető el a kEGYelem mindezek szavakon túli felismerésére? Mit kell még tennem, ha mindezeket megvizsgáltam, és igaznak, valósnak találtam, és elfogadtam az értelmemmel?
MaGuru: A valódi Béke és Csend önMAGát önMAGunkban, önMAGunkként fedi fel mind-ÉN-KI-ben. Az örökké éber Álmodó minden általa álmodott szereplőben és szereplőként újra és újra önMAGára ébred. Tehet-e valamit az álarc a SZÍN-ÉSZ arcán, hogy amaz önmagára ébredhessen? Egyáltalán létezhet-e bármiféle öntudata az álarcnak, bármiféle cselekvőképessége, ami a Színésztől függetlenül öntudatára ébredhetne? Személyességünkben, VALÓ, EGYetlen, közŐS ÉN-MAGunktól való elkülönültségünk pusztán illúzió, mely bár valóságként tapasztalható meg, azonban eredendően olyas valami, aminek önmagától és önmagában nincs szilárd alapja, létezése. Ezt beláthatjuk az értelemmel, de ennek belátása is már MAGunk a kEGYelem. Hogy kiben és miként zajlik le mindez, az emberileg nem befolyásolható, mert nem emberi szinten jön létre mindez, hiszen amit emberi „szintnek” nevezhetünk, az pusztán csak a kifejeződése az „Isteni színjáték” végtelen, határtalan színeiként: AZ EGYetlen VALÓnknak.
Így a fentiekből következően igazából emberileg csak egyetlen dolgot kell tenned: felejtsd el mindörökre, hogy neked, mint személynek bármit is kellene tenned ahhoz, hogy önMAGAd felismerhesd Békeként és Csendként. Ugyanis pont ennek a felismerőnek, pont ennek az „álarcnak”, pont ennek az elkülönült, illuzórikus emberi egó-énnek kell „mennie” ahhoz, hogy végre önMAGad önMAGadként „újra felismerhesd”. Azonban ha a fentieket megpróbálod elhelyezni az egyéni elme, az egó-éned emberi képzeteiben, máris egy újabb, elérhetetlen képzetet hozol létre, így csak azt próbálhatod meg majd elérni, amitől eleve szabadulnod kellene. Ezért ördögi kör, ezért végeláthatatlan labirintus, örök csapda, börtön az elménknek, hogy az elménk által épített börtönből, az elménk által létrejött egó-énünk kiszabadíthasson bennünket.
„Ki vagyok én, aki a saját elméjének a foglyának képzeli magát? Ki vagyok én, aki el akarja érni a Békét és a Csendet?”
Kérdező: Mondd, te hogyan kaptad meg a kEGYelmet, hogy mindezt önMAGunkként felismerhessed? Hinnem kell, hogy ez számomra is lehetséges. Mindennél jobban vágyom a megszabadulásra, mindennél jobban vágyom arra, hogy végleg elmerülhessek a Békében és a Csenben, ÉN-VALÓnk örök Boldogságának örökében!
MaGuru: Úgy, hogy életem, sorsom egy adott pontján mindennél jobban vágytam arra, hogy Isten megölje ezt a személyt, hogy Isten megszabadítson az emberi létezés immár elviselhetetlenül felfokozódó illúziójától, terhétől. Imádkoztam, könyörögtem Istenhez, a Belső gÚRuhoz, hogy öljön meg engem, bár akkor már felismerhettem, hogy a halhatatlan, születetlen, örökkéVALÓ LÉLEKkel EGY VALÓ VAGYOK. Mégis, az elkülönültség érzése, eme emberi személy számára immár elviselhetetlenné vált, sorsom megérlelt az életem során minderre.
Ez egy hosszú folyamat kicsúcsosodása, betetőződése volt, és könyörgésem nem maradt meghallgatatlanul. Megjelent a számomra mindennél valóságosabb valóságként Bhagavan, Isten, ÉN-VALÓnk, Srí Ramana Maharsiként MAGnyilvánítva önMAGát, önMAGunkat: ÉN-VALÓnkat. Gurum tekintete és érintése elhozta a megszabadulást eme személynek, és ennek következményeként felismerhettem igaz, természeten túli természetünket: ÉN-VALÓNkat önMAGomként. Srí Ramana Maharsi, ÉN-VALÓnkként MAGunk az isteni érintés, s én EGGYé válhattam gÚRummal, aki MAGunk az Abszolútum, a Teljesség MAGnyilvánulása, személyességem világának. Ez a mindennél gyöngédebb, szeretetteljesebb, békésebb és boldogsággal teljes érintés, MAGunk a kEGYelem. Minden létező ebben a kEGYelemben létezik, él és mozog, minden elkülönültség látszatának ellenére.
Van aki Krisztusnak nevezi, van aki Buddhának, van aki Krisnának, van aki Sívának, Bhagavannak, van aki Allahnak, Öreg Istennek, és ki tudná még megnevezni hogyan. Azonban minden látszat ellenére, minden az elme által keltett zavar, látszólagos ellentmondás, különbözőség ellenére, vagy azzal együtt is, pusztán EGYetlenEGY VALÓ VAN, és EZ VAGY TE. Az az erő, az az értelem, az a bölcsesség, az a szeretet amely létrehozta a te személyed, aki létrehozott minden személyt és személytelenséget, a nevek és a formák világát, az nem különbözik és sohasem különbözött tőled. TE VAGY KRISZTUS, TE VAGY BUDDHA, TE VAGY BHAGAVAN, TE VAGY ISTEN! Emberként önMAGunktól elkülönült valóságként tapasztalva önMAGod, önMAGunk EGYetlen VALÓnkat. Közötted és közöttem pusztán csak ez a test, ez az egó-én, ez a személyesség-képzet, amihez amnéziában szenvedő, ám örökkévaló LÉLEKként ragaszkodsz, jelent bárminemű különbözőséget és különbséget. Valójában csak a LÉT VAN, s TE EZ A LÉT VAGY, mindenben és mindenkiben, mind-ÉN-ben és mind-ÉN-KI-ben. ÉN-VALÓnk kEGYelméből, a sorsa szerint minden létező felismerheti ezt. Pontosabban nem a létezők ismerik fel, hanem A LÉT MAGunk, akinek és aminek valójában nincs szüksége semminek és senkinek a felismerésére.
TE MÁR ITT ÉS MOST SZABAD VAGY. Ne várj hát többé semmire és senkire. Engedd át ember-magod igaz VALÓnknak, EGY-ÉN-MAGunknak, és hagyd, hogy minden csak úgy történjen, amint annak történnie kell. Sem elősegíteni, sem megakadályozni nem tudod, hogy VALÓ Éned, önMAGad önMAGadként, önMAGunkban felfedje. Csak maradj csendben, és engedd, hogy a létezés folyója a LÉT örök Óceánjához vigyen. Emberi tudatként megszabadulni, a LÉT legcsodálatosabb játéka, a májá lílája, a kEGYelem, a Béke és a Boldogság MAGunk, mely szavakkal kifejezhetetlen.
Kérdező: Hosszasan ül a csendben láthatóan békével, boldogsággal és hálával telt, sugárzó arckifejezéssel, mintha csak egy szempillantás alatt feltárulkozott volna számára a lÉNyEG. Majd megindult hangon megszólal: Ma Isten önMAGamként tárta fel önMAGát a Szívemben. Legyen áldott a SzatgÚRu, a Szív és az Értelem örök fÉNye, ki MAGunk a Lét, a Tudat, a Boldogság örök, békés üdvössége!
MaGuru: Szemeit mosolyogva, békét, csendet, üdvösséget árasztva szegezi a kérdezőre.
