Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben!
Szenteltessék meg a Te neved!
Jöjjön el a Te országod!
Legyen meg a Te akaratod!
Mint a mennyben, úgy a földön is!
A mi mindennapi kenyerünket
add meg nékünk ma!
És bocsásd meg a mi vétkeinket!
Mint mi is megbocsátunk azoknak
akik ellenünk vétkeztek!
És ne vígy minket kísértetbe!
De szabadíts meg minket a gonosztól.
A keresztény teológiák és a világi filozófiák egyik sarkalatos kérdése az, hogy van-e szabad akarat. Ha csak egyes-egyedül a Miatyánk imádságát megértenénk, és az egész jézusi viszonyulást az Atyához, ez a kérdés nem is létezne. Mert Az Imádság egyértelművé teszi, hogy – még abban az esetben is, ha egyáltalán létezhetne ilyen – Az Atya akaratára kellene minden Isten felé tartó Léleknek törekedni. Hogy miért is? Mert egyedül az Isteni Akarat lehet teljes és tökéletes, így minden létezőnek a maradéktalan javát szolgáló. Mi értelme tehát a szabad akaratról folytatott évezredes vitáknak egy, a Krisztus tanítását megérteni és élni vágyó Léleknek?Ha egyszer létezik a maradéktalanul teljes és tökéletes, mindenki számára az optimálist, azaz a legmegfelelőbb valóságot megnyilvánítani képes akarat, mi lenne a jelentősége a szabad akarat létének, avagy nemlétének, ha az egyedüli helyes viszonyulás még csak nem is az erről a bizonytalan, emberi „szabad akaratról” való lemondás lenne, hanem eleve mindennemű emberi akarat Istennek történő átadása a szeretet és bizalom jegyében. Ha mi emberek tudnánk és éreznénk, hogy a Mennyei Atya gyermekeiként a legnagyobb jót akkor érhetjük el, ha mindennemű vágyaink beteljesítését átadjuk Istennek, elfogadván azt is, ha azok pontosan az isteni tökéletesség miatt nem teljesülnek majd be, akkor abbahagynánk a parttalan vitákat, egymás győzködését a vélt vagy valós „szabad akarat” tárgykörében, amikor maga Jézus mondotta, hogy ő csak azt cselekszi amit az Ő Mennyei Atyjánál lát, hogy tennie kell, magyarán félreérthetetlenül utalt arra, hogy mindennemű akaratát átadta az EGYedüli Jó, azaz Isten kezébe.
„Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is.” Jn 5, 19
A fát tehát gyümölcséről ismerjük meg, a cselekedeteknek egyedül csak Istenben lehet romolhatatlan és tökéletes gyümölcse. Mit számítana tehát, ha valaki minden kétséget kizárólag be is bizonyítaná az emberi értelem világában, hogy létezik az emberi szabad akarat, avagy döntési szabadság, ahogy egyes finomítottabb nézetek nevezik teologikus berkekben, ha a lényeg éppenséggel a mindennemű emberi akaratról és önző vágynak a beteljesítéséről való lemondás lenne, pontosabban nem is a lemondás, hanem a részszerű, töredékes emberi vágyvilág és az ehhez szükséges akarat őszinte, maradéktalan átadása Istennek, amint azt maga Jézus a Krisztus tanította nekünk, elsősorban nem szavakkal, hanem egész, Atyjának átadott, tökéletes életével.
„Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt;” Pál levele a filippiekhez 2. fejezet 6-7
