A megszabadulás a kettősségek világától való teljes, végleges és visszavonhatatlan elszakadást jelenti, amit sokan helytelenül értelmeznek. Ez nem egy új, addig nem létező állapot létrehozását jelenti az elmében az elme segítségével, hanem egyszerűen csak annak az öröktől fogva VALÓ szubsztrátumnak az önMAGunk lÉNy-EGekénti felismerését, amely által a megnyilvánult és megnyilvánulatlan létezés, úgy mint a természet világa is, ebben a szubsztrátumban az elme teremtő ereje által létezhet.
Ez a szubsztrátum MAGunk AZ Abszolútum, a Teljesség, amelyet az elménk sem individuális, sem egyetemes móduszában – azaz isteni aspektusában – nem foghat fel, nem érinthet meg, mivel AZ teljesen és tökéletesen üres. A LÉT, azaz az Abszolút MAG, amelyben minden VAN, s amelyből minden létezés kicsírázik és szárba szökken az elme tér-idő világában, eme tudati erő segítségével: teljes és tökéletes üres ÉG. Ez VAGYOK. Mit jelent ez az üresség? Azt, hogy mentes minden önMAGára vonatkozó fogalomtól, amit az elme alkothat róla, így az elménk bármit is gondol saját VALÓ MAGunkról, az Abszolút VALÓnkról, a Teljességről, az érvénytelen, mert csak a képzelet műve, vagyis illúzió, tükröződés.
A megnyilvánult és megnyilvánulatlan valóság forrása ez a szubsztrátum MAGunk, mely minden létezőben EGY: az Önvaló, ÉN-VALÓ, Abszolútum, nevezzük bárhogy, de fogalmakkal és szavakkal nem ragadhatjuk meg. Az elme számára tehát az Önvaló soha nem látható, érzékelhető, elgondolható, fogalmakkal nem megragadható, azonban a megnyilvánulatlan és a megnyilvánult valóság nem más, mint az Önvaló(nk) végtelen módon való tükröződése az elme által az elmében. Végső soron minden az Önvaló, minden az Önvalóban VAN, és ÉN mint személy feletti VALÓ: az Önvaló vagyok.
EGYetlenEGY Önvaló VAN, s EGYetlen ÉNként AZ VAGYOK.
Ez az ami meghaladja mind a vallásos, mind a steineri antropozofikus, és mindazon spirituális létátéléseket, melyek nem a legvégső szabadságra, mint a létezés abszolút Forrására fókuszálnak. A szem nem láthatja a szemet, csak tükör által. Az Abszolút Szem nem más, mint MAGunk elidegeníthetetlen lényege: a figyelem. Az a figyelem, ami minden kötődés mentes, és teljesen üres. Buddha Tiszta Tudata ez, a nirvána üressége, az egó-énjétől szabad, önmagát kiüresített Krisztus, avagy az Advaita Védanta lÉNyEGe. A figyelem, amely önMAGára a figyelemre irányul, önMAGában felszámolja a kettősség illúzióját, mert a megfigyelt, a megfigyelő és a megfigyelés aktusa maga is: MAGunkba tér vissza, így semmi semmitől, senki senkitől sem különül el. Ez az Abszolútum MAGunk, és itt már nem beszélhetünk csak egyes szám első személyben, úgy, hogy az ÉN már nem a test-elme jelenség világára vonatkozó fogalom, de nem is elvont képzet. Egyik sem. Semmi sem. Ez az ÉN MAGunk a VAGYok. Az ÉN és a VAGYOK: EGY. Amikor az ÉN eltűnik a VAGYOKban és a VAGYOK feloldódik az ÉNben: akkor AZ VAGY. Az üresség teljessége és a teljesség üressége. A szavak itt véget érnek, csak a Csend létezik, s MAGunk a VAGYOK vagyunk a Csend.
Az individuális elme, az egó-képzet pont ez elől a semmivé válás elől akar elmenekülni, így a létezésen belül rengeteg formáját képes felkínálni a függőségnek, a kötődésnek, a legszubtilisabb formákat teremtve meg, s akár az üdvösség képzetét is megteremtve. Azonban az elme üdvössége képlékeny állapot, és nem létezik csak az elmében, az elme által és az elme segítségével. Még mindig eltakarja a tiszta, makulátlan VAGYokot, a semmihez sem kötődő figyelmet, ami MAGunk a szabadság, de nem olyasféle szabadság, amit az elme bármilyen módon elképzelhet, megragadhat, birtokolhat. Ily módon tehát a lét és a létezés viszonylatában három alapvető módusz létezik:
1. Az első módusz az, amit minden ember tapasztal, amikor is önmagára test-elme jelenségként tekint. (téves azonosulás) Ez a test megfelelője.
2. A második az, amikor az Abszolútum a test-elme jelenségen belül önön isteni valójára ébred, ez az Egyetemes Elme isteni világa, melyben Isten maga az EGYetemes Elme URa, a legmagasabb szinten tehát minden elme által létező valóság, világ teremtője. Ezek mágikus és misztikus szintek bejárását, megismerését teszik lehetővé. Ez a lélek megfelelője.
3. A harmadik, MAGunk AZ Abszolútum, amelyben és amely által az előbbi két „szint” VAN, létezhet. Ez a tiszta, kondicionálatlan, szabad LÉT, mely túl van a tudatosság minden szintjén és korlátján, ám a tudatosság összes elme-valósága benne van mint potencialitás, és általa létezhet. Itt pedig az egyes szám harmadik személy már nem használható. EZ VAGYOK. Azonban az elme számára örökké rejtve, ezért az elme által önMAGom, önMAGunk sohasem találhatom meg. Mert ÉN VAGYOk az elme Forrása. A világ általam létezhet, de én nem függök tőle. A világ valósága bennem VAN, ám ÉN VAGYOK mint Abszolút, Teljes ÉG az elme számára rejtett, megismerhetetlen örök VALÓ, minden okon túli legvégső OK, a Nemszületett VALÓ. Tiszta Tudat, üresség, teljesség. Ez a szellem megfelelője, mely mint a szél (szelem, szellem) teljesen szabad, „ott fúj ahol akar”, Krisztust idézve.
Itt a fogalmak és a szavak elvesztik érvényüket, ám a legközvetlenebbül VAGYOK JEL-ÉN minden létezőben: a LÉT tiszta, szabad, semmihez sem kötődő, ám mindent az elme világában megELEVENitő VALÓjaként, MAGvaként, érzéseként.
A metafizikai értelemben vett létkérdés tehát csupán annyi, hogy a fentiek tudatában mi az, aminek a megtapasztalására törekszem? Valójában már a kérdés is értelmetlen, hiszen minden tapasztalás és tapasztaló, személy feletti értelemben: ÉN VAGYOK. Ennek valósága a 2. szinten, a lélek szintjén már feltárulkozhat, amikor is valakiben megtörténik az EGYetemes Létezés megtapasztalása valamilyen misztikus élményben, és/vagy egyetemes tudatállapotban. A végső szabadságot, ami végül is az ÉN, azaz a VAGYOK, látszólag kevesen célozzák meg.
A kali júga egyik sajátossága is ez, melyben már elhomályosul, s csak kevesek számára ragyog fel a fentiek értése, s még ez sem jelenti azt, hogy ha valaki intellektuálisan felfogja, megérti, akkor már automatikusan el is indul a szabadság felé, azaz hogy „csak EGYszerűen önMAGa legyen”. A létezés azonban nem fejlődési verseny, és végső soron amúgy is minden eleve sorsszerűen meghatározott az elme világában. Az a Lélek, aki az elme végtelen csodáinak a megtapasztalására, megismerésére és uralására, azaz a teremtésre és teremtődésre vágyik, természetesen a második „szintet” célozza meg.
Aki a tökéletes és teljes szabadságra vágyik, az pedig sorsszerűen hallani fog a felébredésről, és a megszabadulásról, és ez a szellemi mag ha termékeny talajra talál az elméjében, egyre inkább gyökeret ereszt a Szívében, mely végül „hazavezeti” őt, elvezeti a teljes szabadsághoz, a felébredéshez. Ekkor a kezdet visszaér a véghez, EGYmásba olvad, így a Teljesség üressége az üresség Teljességében VAN, VAGYokként. EZ VAGY TE, ez minden és mindenki szavakon, gondolatokon, érzelmeken túli örök, születetlen, időtlen lényege, az EGYetlen ÉN, amely mindenben és mindenkiben önMAGát jeleníti meg, az elme világának végtelenségében.
Így végső soron a felébredés is illuzórikus, hiszen ÉN, mint ÉN örökké éber, üdvösséggel és boldogsággal telt VAGYok, s hogy ez bármikor JELEN-VALÓvá legyen a személyességben is, nincs másra szükség, mintsem a figyelemnek a figyelembe való visszatérésére, ez a LÉT tiszta, semmihez sem kötődő érzése, mely örök, soha sem jött létre, nem személyes hanem EGYetemes és EZ VAGYOk – paradox módon – most, és mindörökké, az időtlensÉGben.
S hogy miért nem önzés az Abszolút Szabadság mindennél magasztosabb vágyása? Mert csak a szabadság ÉN-önMAGadként VALÓ felismerése hozza el a valódi üdvösséget melyben a béke, a szeretet, az EGYüttÉRzés, és minden isteni attribútum valóságaként létezhetsz. „Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.” Krisztus nem elme-mennyországról beszélt, hanem szabadságról, minden létezés legvégső, kondicionálatlan Forrásáról. Jézus te vagy a bibliai történetben, s ha megismered KRISZTUS MAGod: szabaddá leszel. Az leszel, aki mindig is VAGY, és amit az elme nem érinthet meg, csak tükrözhet, a megnyilvánult és megnyilvánulatlan valóság világaként, az ÉN-VALÓ kozmikus illúziójának (májá) tükrében.
„Ha a Buddha felébred, az egész világ felébred.”
Kiegészítés: természetesen ez a hármas felosztás, ami az elnevezéseket illeti csak képletes, szimbolikus, mivel például a Lélek, sok metafizikai értelmezésben nem a szellem „alattvalója” hanem MAGunk az Önvaló, az Abszolútum.
