Gondolatok az abszolút gondtalan oktalanságról
Kérdező: Szerinted mi a szerepe és értelme a vallásoknak és a vallásosságnak, és mi szüksége van erre az emberiségnek? Ugyanis azt látom, hogy a vallások mélyen beleavatkoznak az emberi tudatosságba a maguk sajátos istenképeivel, fogalmaival, dogmatikus elképzeléseivel, és az a fajta kizárólagosság, amivel magukat szellemi értelemben hatalmi pozícióba igyekeznek juttatni és tartani, rengeteg szenvedést, téveszmét, konfliktust és nem utolsósorban véres hatalmi harcokat eredményezett és támogatott vagy felvállaltan, vagy az események hátterében húzódva meg. Miért gondolják sokan azt, hogy a vallások elengedhetetlen kapuk, utak Istenhez, amikor minden vallás a maga képmására formálja Istent, majd azt abszolutizálva megtámadja az emberi szabadságot, és bekebelezni igyekszik azt. Gondoljunk csak a középkor inkvizíciójára, de bármilyen vallás nevében indított térítő háborúk is ugyanabból a tévképzetből származnak, nevezetesen hogy „én vagyok az igazság letéteményese, az egyetlen igaz Isten képviselője, így hát vagy elfogadjátok ezt, és behódoltok, feladva addigi hiteteket, nézeteiteket, vagy meghaltok.” Meg kell mondjam, a vallások istenei számomra nem csak hogy riasztóak, félelmetesek, de sok szempontból álcázott hatalomvágytól fertőzöttek. Mindezt sehogy sem tudom egy transzcendens, Abszolút valósághoz vezető, kizárólagos útként értelmezni. Leginkább az emberi egó torzszüleményeinek tartom ezen törekvéseket, amelyek sokszor csak a szellemi és fizikai erőszak, félelemkeltés által tudtak fennmaradni, terjeszkedni és befolyásos pozíciókat elfoglalni az emberi történelemben.
MaGuru: Nem tisztem a vallások, a vallásosság és a vallási attitűdök megítélése. Egy olyan egó-világban, amely alapjaiban véve hamis, miért kellene ilyen kérdéseket boncolgatnunk, melyek eleve a hamisság tükröződései csupán az emberi tudatosságon belül, az emberi létezésben?
Kérdező: A szellem és lélek embereit minden korban foglalkoztatták ezek az emberi létezést befolyásoló és meghatározó jelenségek. Régebbi írásaidban, könyveidben olvastam arról, hogy emberként magad is végigjártad ezeket a köröket, és sok mindennel egyet is értettem azokból, a saját tapasztalataimmal és meglátásaimmal egybevetve. Emberileg egész egyszerűen érthetetlen azonban, hogy Istennek mi szüksége lenne vallásokra, spirituális tekintélyekre, vezetőkre, mintha Isten valamiféle külső valóság lenne, ami az emberi tudatosságon kívül helyezkedne el, és állandóan „közvetítőkre, prófétákra, kinyilatkoztatókra” lenne szüksége, mert egyébként nem tudna kapcsolatot létesíteni a saját teremtményeivel. A legnagyobb problémám nem az, hogy vannak vallások, vallásos emberek és létezik a vallásos attitűd – amitől nem föltétlenül csak a hagyományos értelemben vett vallásosak „szenvednek”, hanem minden tudat, aki még nem ébredt rá önmaga személy feletti ÖrökkéVALÓságára – hanem az, hogy miért olyan nehéz átlátni a vallásos attitűd abszurditásán?
Nem abszurd dolog-e az, hogy a mi legbensőbb, önmagunktól elkülöníthetetlen lényegünkről mások egyéni kinyilatkoztatásait – melyeket mindig Istenre hivatkozva vezetnek elő – kell abszolút mértékként elfogadnunk ahelyett, hogy a legjobb esetben is csupán egy lehetőségként, egy megvizsgálható nézetként tekintenék minderre? Ott vannak például a szentnek nevezett írások, amelyeket bár emberek jegyeztek le, de ha nem úgy tekintünk rájuk, hogy ezek tévedhetetlen alkotások, melyeket „személyesen” Isten mondta tollba, akkor eretnekeknek, pogányoknak, kárhozatra méltóknak ítélnek bennünket sok esetben a vallási tekintélyek, tanítóhivatalok, teológiai nézetek stb. Mindezek már pusztán az „emberi jóérzést”, a másik iránti tiszteletet tekintetbe véve is visszatetsző megnyilvánulások, melyeket folyamatosan Isten nevében, Istenre hivatkozva követnek el évezredek óta emberek embereken. Ezért foglalkoztat az, hogyha „Isten minden” – amint te is tanúságot teszel erről – akkor Isten miért hagyja, hogy ezek a visszataszító, erőszakos és végső soron Istent is bemocskoló jelenségek létezhessenek az Ő teremtésében? Ez nekem egy megfejthetetlen paradoxon, amin mindenképpen túl kell jutnom, mert olyan negatív érzelmeket kelt bennem, amelyeket akadályként érzek magamban a megszabadulás ösvényét járva.
MaGuru: Isten az emberi tudatosság teremtményeként, az emberi elme kalitkájában sínylődő rab madár, és aki elfogadja ezt a teremtményt egy rajta kívülálló Abszolút Entitásként, a LÉT uraként, az maga is hasonlatossá válik mindehhez. Isten a vallásos tudatformában az emberi tudatosság alapját képező látens, ösztönszintű félelem teremtménye, egy árnyék a tudatban, ami viszont képes egyetemes méretűre dagadni a saját elménkben és szívünkben, eltakarva a valódi fÉNyt, sőt még fel is használva azt, a hamisság képzeteinek a tudatunk vásznára történő kivetítésére. Ezért Isten még mindig az illúzió-valóság része, szereplője, így nem abszolút, leginkább végtelenül relatív elme-valóság. Isten a hamis-egó(nk) teremtményeként az elménk egyedül VALÓ Igazságnak, Abszolútnak és Teljesnek hazudja. A hamis-egónk, mivel saját félelmeink terméke, ezért csakis olyan Istent képes teremteni, ami maga is hamis és félelmeink kivetülése. Mivel a hamis-egónk azon a koncepciónkon nyugszik, hogy első sorban másokon kell uralmat szerezzünk, másokon kell uralkodjunk szellemi, lelki és fizikai értelemben és nem saját magunkon, (saját egó-énünkön) ezért az így létrejövő Isten és istenek is csak ennek a hamis, félelembe ágyazott uralkodási, hatalmaskodási vágynak a szüleményei lehetnek. Amikor a hamisságot valóságnak éljük meg, akkor félelmeink uralkodnak bennünk és felettünk, és ez a hamisság tör magának utat a másokkal való viszonyainkban is.
Az az Isten, aki csakis közvetítők, tekintélyek által, kizárólagosan írásokból, könyvekből ismerhető meg, az hasonlatos ahhoz a bebalzsamozott halotthoz, amit tudatlanságukban távolról sokan élőnek hihetnek. Az isten-fél-elem azonban megakadályozza az embereket, hogy ehhez a holttesthez közelebb lépjenek, és rádöbbenhessenek, hogy egy élettelen, lélektelen, halott testet imádnak és helyeznek tudatuk és szívük trónjára, és ennek nevében győzködnek másokat is arról, hogy ennek az illúziónak alárendelődve, majd eljutnak az üdvösséghez. Amikor a vallás azt mondja neked: „Isten szeret, Isten a szeretet és az élet” akkor azt is kinyilatkoztatja egyben, hogy „ Isten gyűlöl, és isten a gyűlölet és a halál”. Hiszen az által, hogy a szeretet kondicionálva van a vallási elképzelések, dogmák, értelmezések által, megjelenik a „bűnt, a tisztátalanságot, a más bálványoknak áldozó embereket gyűlölő Isten”, aki megszabja, hogy számára ki a kedves és ki nem, így a kettősség világában minden istenkép létrehozza a saját ellenpólusát, a saját üldözendő démonait, Sátánját, Luciferét stb. De ez nem VALÓs, csak az individuális elme valóságosnak tűnő teremtménye.
Kérdező: Pontosan ez az, amire részben magam is eljuthattam, de még mindig nem értem, Isten hogy hagyhatja mindezt? Miért uralkodhatnak mások az Ő nevében, olykor teljesen torz, élet- és emberellenes eszméket, dogmákat hirdetve, ráadásul a szeretetre hivatkozva?
MaGuru: Isten minden, de csak a tudatban és az elmében érvényes ez a kinyilatkoztatás is, amikor „a mindent” csakis valamiként, a megismerhető létezők összességeként vagyunk képesek elképzelni. Az a VALÓ, ami túl VAN minden kettősségen nem a tudat és az elme teremtménye. ÉN-VALÓnk nem teremtett soha, semmilyen Istent vagy vallást sem, így nincs egyetlen isteni megnyilvánulás, istenkép, avatár sem, ami és aki abszolút kinyilatkoztatás lehetne. Azt is mondhatnám, hogy ÉN-VALÓnknak nincs köze egyetlen istenhez, istenséghez sem. Túl van mindazokon, hisz ezek csak a tudatosságban, az elme világán belül létezhetnek, az elkülönültség világában.
Kérdező: Ez olyan, mintha az Abszolútum válláról le szeretnénk venni a felelősséget mindazért, ami a viszonylagosságok világában, végső soron általa jelenhet meg és létezhet. Mi értelme ennek, ez nem magyaráz semmit sem meg, csak tovább hárítjuk a felelősséget?
MaGuru: Eljutottunk a lÉNy-EGhez: felelősség és hárítás. Ezek pusztán az illúzió-valóság, a kettősségek birodalmába bonyolódott figyelem számára létező dolgok. Az Abszolút Szabadságban nincs felelős, felelősség és következmények, melyeket bármire vagy bárkire hárítani kéne. ÉN-VALÓnk teljes és tökéletes szabadság, de nem olyan szabadság aminek a kettősségek világában mondjuk a rabság, a kötöttség, az el- és behatároltság, bárminemű korlát és korlátoltság lehetne az ellentéte. Ezért nem foghatjuk fel azzal a kettősségekbe ragadt tudatossággal és értelemmel, ami Isten teremtőjeként csakis olyan Abszolút Istent képes létrehozni, aki és ami értelemszerűen csak a saját ellenpólusával párban létezhet, ám csak az egyik pólust nevezzük Istennek és isteninek, szentnek, míg a másikat tőle elkülönítve Sátánnak, sátáninak, és profánnak. Az elmében Isten törvényszerűen megszüli a Sátánt, a fény a sötétséget. Azonban az ÉN-VALÓnak – minden látszat ellenére – semmi köze sincs mindehhez. Hogy miért is?
A Szabadság és a Szeretet pusztán fogalmak, ám ÉN-VALÓnk lÉNyEGét még ezek sem ragadhatják meg. Ezért Istent felelősségre vonhatod a tudat és az elme világának szülötteként, de az ÉN-VALÓt, az abszolút, teljes és határtalanul szabad, minden kettősség kötöttségétől mentes, kondicionálatlan köz-ÉP-PONTot nem. Nincs senki és semmi sem ugyanis MAGunkban az Abszolútumban jelen, aki és ami felelősségre lenne vonható azért a teljességért és határtalanságért, ami önMAGa, ami önMAGunk, és ami által minden megnyilvánulhat és létezhet a kettősségek végtelen világaként, a tudatban és az elmében. Az Abszolút fÉNy és világosság felelőssé tehető-e azért, mert MAGában foglal mindent, és amiért minden és mindenki megnyilvánulhat és létezhet ebben az abszolút és teljes LÉTben? Nem-e bárminemű lekorlátozása, lekorlátozódása, lehatárolódása mindennek az, ami szempontszerű, ami eleve egyfajta elképzelés által behatárolt, korlátozott és ezáltal valós szabadságot nélkülöző? ÉN-VALÓnk minden megnyilvánulás Forrása, mely nem olyan, vagy ilyen, nincsenek céljai és szándékai, irányultságai sem. Minden és Semmi, Mind-ÉN és ÉN-Sem EGY-SZErre, ám EGYik SEM ami és aki megragadható lenne az elmével, az elmében bármilyen szempontrendszer szerint is tekintve.
Az ÉN-VALÓ határtalansága és abszolút szabadsága felfoghatatlan a kettősségek, az elkülönültség világába révült Léleknek. A megszabadulás így azért lehetetlen, mert A SZABADSÁGot a kettősségek világában, az elménkben teremtődő, KÉPzelt és szemlélt ÉN-VALÓ, Isten, szabadság és szeretet individuális, mentális mintázataiként akarjuk birtokolni, ráadásul egószerű, elkülönült entitásokként tévképzeteinktől szenvedve. ÉN-VALÓnk mivel MAGunk az időtlen és tértől nem határolt Szabadság, SZER, Éberség, Teljesség, így nem kell sem felébredjen, sem üdvözüljön, sem megszabaduljon, mivel ezen képzetek csak a kettősségek világában léteznek és létezhetnek. ÉN-VALÓnk képzetek, elképzelések, gondok és gondolatoktól mentes, pusztán mindezek potencialitásai VANnak benne, MAGunkban, ám ezen potencialitások csak a kettősségek illúzió-valóságában, a májában tapasztalható, tudati, elmebéli átélések, melyek végső soron mulandóak, nézőpontszerűek és álomszerűek.
Kérdező: Ha összegezni próbálnám, a lényeg az lenne, hogy ÉN-VALÓnk semmiért sem vonható felelősségre, mivel pusztán lehetőséget biztosít minden és mindenki, minden és mindenki létezésére, ám önMAGunkként teljesen érdektelen és érintetlen mindabban, ami és amiként, aki és ahogy megjelenik és megjelenhet a kettősség világában, az úgynevezett létezésben, az életben?
MaGuru: Ahol nincs szemÉJessÉG, ott értelemszerűen nem vetődhet fel szemÉJes fel-el-ŐS-ÉG sem. ÉN-VALÓnk által jöhet létre a szemÉJesség is, és minden tapasztalási formája és lehetősége a kettősségek világának, de az önMAGától létező teljesség felelősségre vonható-e azért, mert Teljes? Felelősségre vonható-e azért az agyag, a víz vagy az arany, hogy a formák és nevek végtelen birodalma a felszínén megjelenhet?
Kérdező: Már látom, hogy a valódi csapda a saját elmémben létezik, és az így általam abszolútnak képzelt és vélt Istenségben. Elkülönült egó-énként felelősségre akarom vonni az Abszolútumot azért, mert az illúzió-valóság ekként jelenik meg, s mert végső soron a Végtelen végtelen, így és ekként VAN és lehet minden a létezésben. Ám elkülönült Lélekként jelen van az elkülönültség fájdalma, és ez igazságtételért kiált bennem. Végső soron nem is a vallások vagy a világ állapotai, azok vélt vagy valós igazsága vagy igazságtalansága aggaszt, hanem az elkülönültségem fájdalma ösztönöz arra, hogy megtaláljam ennek az okát, okozóját és az ezért felelősnek tartott Istent. De tartok tőle, hogy ez nem lehetséges, mert ebben az értelemben abszolút OK, OKOZÓ és FELElős nincsen, csak a kettősségek világában képzelem azt, hogy az Abszolútum, az ÉN-VALÓ az oka bárminek is, ezért felelőssé tehető érte.
MaGuru: Az Abszolútumnak nincs oka, így a LÉT nem oka semminek sem. Bár látszólag a LÉTből fakad a létezés, azaz az élet IS, de bármi is nyilvánuljon meg az életben, azért a LÉT nem tehető felelőssé, mivel AZ nem valami és valaki, nem egy személy, nem személyesség aki okolható lenne bármiért is. Az önfeledten játszó gyermek, felelősségre vonható-e bármiért is, amit önfeledt játszadozása közben tesz? Felelős és felelősség csak a tudatosság és az elme világában létezhet, azonban az Abszolútum, a LÉT teljessÉGe nem okozója és oka, hanem Forrása mindennek, Aki és Ami nem rendelkezik semmilyen vággyal, irányultsággal, vagy végső, abszolút, elérendő céllal a létezés, az élet világában megnyilvánulva. A LÉTezés, azaz az Élet a LÉT MAGasztos játéka, mely ön- és énfeledt. Ahol nincs semmilyen személyesség, csak ön- és énfeledtség, felmerülhet-e az abszolút Felelős és felelősség kérdése? Nem-e ez a szavakkal megragadhatatlan Szabadság és Szeretet lÉNyEGe mindÉN-KIben?
A teljes, feltétel nélküli elfogadása a Tudatban annak ami VAN mindenben, ez MAGunk a szabadság.
A teljes, feltétel nélküli elfogadása a Lélekben annak A KI VAGYOK mindÉN-KIben, ez MAGunk a szeretet.
A Szabadság és SZERetet te MAGod VAGY – túl az elkülönítő szemÉJes elmén, túl a folyton változó emberi gondolatokon és érzéseken, MAGunkkÉNt AZ örök Lét és Tudat, BoldogságakÉNt.
+ LélekkÉNt Mind-ÉN-ben és Mind-ÉN-KI-BENN +