Kérdező: A múltkori beszélgetésen, egy barátomnak ezt mondtad: „Isten számomra halott, én pedig nem vagyok egy halott Isten védőügyvédje.” Ez a kijelentésed nem hagyott nyugodni azóta sem, s bár a barátom elégedett volt a válaszaiddal, meg kell mondjam, bennem némi értetlenséggel vegyes megütközést keltett, és elgondolkodtatott. Buddhát sokan ateistának tartják, mivel soha nem beszélt Istenről. Ő a tudat természetén keresztül világította meg a tanítványai számára a végső valóságot, és ez rendben is van. Azonban te többször használod Isten fogalmát, hogy megvilágíts dolgokat a mi eredendő természetünket illetően, ezért nagyon megleptél engem ezzel a kijelentéseddel. Viszont ennek hatására elgondolkodtam azon, hogy talán ateistaként is el lehet jutni az üdvösségre, az Önvaló ateistaként is feltárulkozhat bennünk, sőt talán egyeseknek lehet, hogy egyszerűbb is a saját útjuk szempontjából mindez. Arra kérnélek, világítsd meg a számomra ezeket az összefüggéseket, mert sok vallásos, vagy magát „spirituálisnak” tartó embertársam azt tartja, hogy az ateizmus az a lehető legborzasztóbb dolog a földön, és ateisták ateistaként nemhogy nem juthatnak el az üdvösségre, avagy az Önvaló felismerésére, de egyenesen lehetetlen mindez, és Isten szemében ők eleve kárhozatra vannak ítélve. Ha valaki minden kontextus nélkül hallja a tegnapi kijelentésedet, illetve valamilyen vallás követője, biztosan megbotránkoztató a számára, sőt akár azt is kérdezhetné tőled, hogy ateista vagy-e?
MaGuru: Az igazság az, hogy ha valakit az segít közelebb az ÉN-VALÓjához, hogy mellőzi a vallások, a spiritualitás berkei által kreált Istent és isten-fogalmat, akkor boldogan mutatkozom ateistaként, ha ez szükséges. Végül is a teizmus szükségszerűen feltételezi, sőt megteremti önön ellenpólusaként az ateizmust, így a kettősségek világában ez is a polarizálódott teljesség része. ÉN-VALÓnk eléréséhez nincs feltétlenül szükség Istenre, és ez talán még botrányosabb kijelentés részemről, mint az általad idézett „Isten számomra halott, én pedig nem vagyok egy halott Isten védőügyvédje.”. Vizsgáljuk hát meg, ezt a kérdéskört alapos figyelemmel, mert rengeteg tévképzet melegágya mindez, ami sokszor megbéklyózza még a legőszintébb, legelszántabb keresők tudatát is. Az ateizmusnak van úgynevezett aktív és passzív irányultsága is, az előbbi térítő jellegű, kifejezetten militáns, teizmus és vallás ellenes, és ennek érdekében ugyanolyan aktív propagandát folytat, mint mondjuk a vallások a hittérítéssel. Igazából ez a térítő, vallásos attitűd ellenpólusa, amennyiben polaritásokban szemléljük ezt a jelenséget, és ilyen módon azt kell mondjuk, hogy mindez elkerülhetetlen jelenség.
Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Teizmus vagy ateizmus? Jelen esetben nem nehéz kitalálni, ugyanis ha nincs mit tagadni, akkor nem jön létre a tagadás, és ezért egyértelműnek tűnik, hogy a jelenkori ateizmust maga a teizmus aktív, azaz térítő, vallásos attitűdje termelte ki, hozta létre. Ezt elég nehéz meglátni bármilyen vallásos tudatformából is, még inkább azt, hogy az ateizmus mindig az aktuális teizmus tükörképe. Amilyen a mosdó, olyan a törülköző, és ez igencsak durva kijelentés lehet, de nem alaptalan. Az ateizmusnak ugyanakkor van egy passzív ágazata is, amely egyáltalán nem agresszív, kissé hajlik az agnoszticizmus felé is bizonyos tekintetben, és nincsenek benne térítő, mások meggyőzésére irányuló tendenciák sem. Tömören úgy jellemezhető, hogy ez a fajta világnézet igyekszik semleges maradni mindennemű teizmussal, istenképzettel, istenképpel és vallással szemben, egyszerűen az ilyen tudatok nem tartják feladatuknak azt, hogy a vallások vagy a spiritualitás Istenével, isteneivel foglalkozzanak, mert számukra a létezés Isten nélkül is értelmes, élhető és élvezhető, sőt némelyeknek kifejezetten teljes, így nem is érdekli őket az, hogy Istent keressék. Ezen utóbbi, ateista irányultság azonban mivel nem militáns, jobbára észrevétlenül van jelen a társadalomban, és nincs is igazi ellenpólusa. Nem küzd senkivel és semmivel sem az, aki számára Isten egy semleges valaki / valami, a vallásos és spirituális attitűd pedig nem vonzó a számára semmilyen tekintetben sem. Az agnoszticizmussal határos ez a világszemlélet, mely úgy tekint a világra, hogy Isten lehet hogy van, lehet hogy nincs, ám számára nem eldöntendő kérdés ez, ezért ezt nyitva hagyván nem is foglalkozik vele.
A legtöbb értetlenség, vallási indulat, térítő és militáns magatartás abból az elképzelésből ered, hogy „Én vagyok az igazság egyedüli letéteményese, és aki ezzel nem ért egyet, azt vagy meg kell győzzem, vagy meg kell semmisítsem.” Sokszor láttam azt magukat istenhívőknek nevező embertársaimnál, hogy kifejezetten indulatosan, sokszor gyűlölettel és indokolatlan haraggal telve beszéltek az ateista embertársaikról, nem egyszer hangsúlyozva azt, hogy ők a Sátán, az Antikrisztus szolgái, Isten ellenségei, ám (a szerető) Isten le fog számolni velük, ha nem hajlandóak megtérni, és pokolra juttatja őket. Persze vannak, akik nem gondolkodnak, nem éreznek ilyen szélsőségesen, és még vallásos emberként sem képzelik azt, hogy feladatuk lenne ateista felebarátaik megítélése, vagy kárhozattal való fenyegetése, tehát nem szeretnék általánosítani e tekintetben. Csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy „aki kardot ránt, kard által vész” azaz ha térítő szemléletű vagy, akkor kihívod magad ellen azt, aki akár vallásos, akár ateista emberként, majd ellenfeled lesz.
Kérdező: Örülök, hogy rávilágítottál erre, mert teizmus és ateizmus tekintetében igencsak kontrasztos a kép, pedig ha észrevesszük az árnyalatokat, mindjárt közelebb kerülhetünk a jelenség megértéséhez. Ezek szerint vannak olyan ateisták is, akik igazából nem is ateisták, mert nem tagadják de nem is fogadják el a vallások, bizonyos spirituális irányzatok Istenét, istenképeit, mivel önmaguk létének értelmezéséhez, a világ valóságának a megértéséhez számukra nincs szükség egy hagyományos értelemben vett Istenre?
MaGuru: Arról van szó, hogy Isten eleve csakis poláris valóság, csakis poláris fogalom lehet a kettősségek világában. Ha azt állítom, Isten létezik, és ilyen és ilyen, ezzel látens módon azt is állítom, hogy Isten nem létezik, és ezért nem is lehet ilyen vagy olyan. Az állítással létrehozom a tagadást is, csak nem vagyok tudatában ennek. A kettősségek világában tapasztalható tudati létezésben ha valamit megvilágítok, az csak úgy válhat láthatóvá, hogy közben kontrasztok, árnyalatok vagy árnyékok keletkeznek. Ezt nem bonyolult megérteni, csak többnyire figyelmen kívül hagyjuk. A hit mindig kiválaszt valamit a valóság tárgyaiból, és amikor arra irányul, táplálja azt, így egy gondolat, egy idea, egy KÉPzet hatalmassá tud nőni a figyelem teremtő, létben tartó, tápláló erejének a következtében.
Ha valamire erőteljesen koncentrálunk, az egyre valóságosabb lesz, és végül már annyira kitölti a tudatosságunkat az elménk által, hogy saját hitünk, saját tapasztalásunk, saját meggyőződésünk lesz a mércéje mindennek. Ezen keresztül szemlélve a világot és a valóságot pedig törvényszerű, hogy mindaz észrevétlenül kondicionálva lesz saját hitünk, meggyőződésünk által. Ezért hangsúlyozom mindig, hogy ha a LÉT középpontját, ÉN-VALÓnkat akarjuk „elérni”, akkor teljesen meg kell szabadulnunk mindennemű kondicionáltságtól, ami fogva tarthat minket. Isten is pont ilyen, mert mint tudati valóság, tudati megtapasztalás még ha teljesen ki is tölti az elménket, akkor is csak elmeszerű, és legvégül Istennek is mennie kell, hogy ÉN-VALÓnk végső VALÓnkként MAGunkban, MAGunkkÉNt feltárulkozhasson, az elménken túli CsÖNdBENN.
Kérdező: De ez nem-e e ugyanúgy csak egy koncepció, egy elképzelés mint ami Isten a vallásos, vagy spirituális törekvőnek? Ha valaki ateista, mégis hogyan juthatna el mindehhez?
MaGuru: Ateistaként, vagy agnosztikusként, vagy vallási és spirituális szempontból kondicionálatlan, programozatlan elmével – bizonyos szempontból – pont hogy nem nehezebb, hanem akár sokkal könnyebb is lehet az üdvösség, a Boldogság önMAGunkként VALÓ felismerése a Lélekben. Ha valakinek nincs tele az elméje számtalan olyan képzettel, amelyek végül úgyis kidobásra kell kerüljenek, akkor kisebb terhet, kisebb akadályt cipel önmagában. Természetesen ez még nem garanciája semminek sem, mert végső soron mindent az ÉN-VALÓ tesz, ám pont ezért lehetséges az, hogy valaki úgy ébredhessen ÉN-VALÓjára önMAGában, hogy életében soha sem volt köze sem a vallásokhoz, sem a spiritualitáshoz.
A kérdésed első felére válaszolva pedig az is igaz, ha kimondom ezt a szót, hogy ÉN-VALÓ vagy Önvaló ez ugyanolyan koncepció csupán a szavak szintjén, mint Isten, tehát nem jutok előbbre tőle, sőt, még csak zavarosabbá válhat a képlet, mert ha eddig Istent tételeztem abszolút középpontként, most feltehetem magamnak a kérdést, hogy mi az ÉN-VALÓ és mi a viszonya Istenhez, vagy fordítva. Itt azt lenne érdemes megvizsgálnunk, hogy sem a teizmus, sem az ateizmus önmagában nem feltétele az üdvösségnek, ezért nincsenek kizárólagosságok, és abszolút utak amelyek ehhez vezethetnének. Minden létező egyéni sorssal, egyéni úttal rendelkezik, az önMAGunkra ébredést pedig nem az ember hajtja végre, nem emberi erőfeszítés következménye, hanem az Abszolútum, az ÉN-VALÓ által elevenedik meg mindez, az emberi tudatosságon belül. Az álmodott az álomban ráébredhet-e arra, hogy ő egy megálmodott álomalak? Csak az Álmodó ébredhet rá arra, hogy álmában álomalakká álmodta önMAGát, és ÁlmodókÉNt ezen álomalakkal azonosulva, önMAGa saját álmát valóságnak KÉPzelte és hitte.
Kérdező: Értelemmel követni tudlak, de mint tapasztalás egyelőre nem létezik a számomra mindaz amiről beszélsz. Úgy érzem, tennem kell valamit annak érdekében, hogy önmagamra ébredhessek, és nem állhatok zsebre dugott kézzel. Legbelül átérzem, hogy szavaid mély belső megtapasztalásból fakadnak, és valódi szabadságból szólnak, de egyelőre még úgy érzem, hogy foglya vagyok a saját álomvilágomnak, amit valóságnak hiszek. Ezért még valóságos számomra Isten, és mindaz, ami hozzá kötődik, még akkor is, ha magam sem vagyok vallásos ember, sőt semmilyen spirituális ösvény elkötelezettje sem. De úgy érzem, egyedül Istenben kapaszkodhatom jelenleg, még akkor is, ha Isten „csak” – ebben az értelemben – az ÉN-VALÓ megnyilvánulása.
MaGuru: Az én ateizmusom teizmus, és az én teizmusom ateizmus IS EGYben. Azonban mindkettő azért létezik, mert VAGYOK. Megvizsgáltam önMAGamban elmélyült figyelemmel, hogy „Ki vagyok én, akinek Isten is megjelenik, vagy aki tagadni is tudja ezt a megjelent Istent?” Azt láthattam, hogy Isten is az ÉN-VALÓ teremtménye, még akkor is, ha ilyen értelemben véve az ÉN-VALÓ „elsőszülöttje”. Ezt kimondani szinte botrányos, de vizsgáld magad is meg, amennyiben úgy véled, az utad szempontjából mindez előre mozdíthat téged. Ha nem, ne foglalkozz most ezzel, érezd szabadon magad e tekintetben is.
Kérdező: Ez nagyon érdekel, amit most mondtál. „Isten az ÉN-VALÓ elsőszülöttje”. Mi ennek az értelme?
MaGuru: ÉN-VALÓnk önMAGát önMAGunkként a kettősség, azaz a tudatosság világaként nyilvánítja meg. A tudatosságban ÉN-VALÓnk megnyilvánult és megnyilvánulatlan módon is jelen van, a megnyilvánult valóságot egyéni tudatként elménk által tapasztalja a Lélek, A KI VAGYOK, s a figyelem a Lélek összpontosított, MAGelevenítő ereje által. A tudatosság világának a teljhatalmú Ura: Isten. ÉN-VALÓnk nem ragadható meg fogalmakkal, ám a tudatosság világában a tudatosság abszolút uraként alakot öltve, Istenként jelenik meg. Isten azonban nem egy konkrét személy, vagy tárgy, ám a tudatosság, az elme világában a kettősségben mégis KÉPes konkrét isteni személy(ek)ként, formákként alakot ölteni, az egyéni létezők számára.
Amikor a tudatosságunkat a kettősség határozza meg, akkor Isten tőlünk elkülönült valóságként jelenik meg a tudatunkban, az elménkben. Így Isten is tudati objektummá válik a kettősségben, attribútumokkal, formákkal és nevekkel rendelkezik, ám lényegét tekintve ez csak az illúzió-valóságban átélhető tapasztalás, mely nem bír abszolút érvényességgel, amint más dolgok sem a kettősségek nézőpontszerű, relatív valóságában. Elgondolkodtál-e már azon, hogy miért is van ennyi Istenség, ennyi vallás, ennyiféle spirituális út ebben a létezésben?
Kérdező: Talán azért, mert az EGY a létezésben Istenként sokfélévé lesz?
MaGuru: Ahány létező van, annyi megnyilvánulása létezik Istennek, ám mindezek relatívak. Isten, mint fogalom relatív, mert az individuális tudatban tükröződik, az elme által a léte. Ám minden tükröződés az EGYetlen VALÓ MAGnyilvánulása a kettősségben, így Isten minden arca, attribútuma, megnyilvánulási formája végső soron ugyanarra az EGYetlenEGY VALÓra mutat, abból fakad és abban van. EZ VAGY TE. Isten sem létezhet nélküled. Mint Abszolút VALÓság, mint LÉT és LÉLEK te szülted Istent, aki azért VAN a kettősség világában, hogy VALÓ, igaz, osztatlan, születetlen ÉN-VALÓdra emlékeztessen, az álomvilágból az Álmodóra, az álomvilág valódi urára és létrehozójára irányítsa a figyelmed. Isten az ÉN-VALÓ elsőszülöttje, a létezés világának Ura. Így a vallásos felfogást alkalmazva, de azt kibővítve: az ember keresi Istent, de nem Isten a végső állomás, hanem AZ, A KI Istent is létrehozta. EZ AZ ÉN-VALÓ, az a Tiszta LÉT, TUDAT és BOLDOGSÁG, a TeljessÉG A KI VAGY.
Mindnyájan EZ a megragadhatatlan, kimondhatatlan EGYetlenEGY VALÓ VAGYunk. Isten az ÉN-VALÓnk fÉNye, ami az értelemben és a Szívben tükröződve VALÓ ÉN-MAGunkra „emlékeztet”. Azonban legvégül Istennek is mennie kell, amikor beteljesítette küldetését a létezésedben. Akkor nem marad más, csak AZ, Abszolút VALÓ, amit nem ragadhatunk meg gondolatokkal és képzelettel, mert minden gondolat és képzelet Abszolút Forrása, és nem a gondolat és képzelet teremtménye. Isten feltárja neked a titkot: hogy TE VAGY AZ ÉN-VALÓ és senki és semmi sincs rajtad kívül. Isten, a valóság és a világ is mind-mind általad és benned van, létezik és létezhet. Amikor a Szívben a LÉLEK felfedi MAGát önMAGunkként, akkor a szavakon túli CsendkÉNt mindez önMAGadként, önMAGadban és önMAGadtól VALÓ. ÖnMAGadként, LÉLEKkÉNt érzed és tudatosságkÉNt érted. Érzés és értelem MAGodban, MAGodkÉNt újra EGY, és immár senki sincs jelen, aki különálló entitásként érti vagy érzi EZt. A szavak itt értelmüket vesztik, csak a Csend fedheti fel bennünk mindezt.
Kérdező: Hát mégsem vagy ateista? Igaz, úgy tűnik teista sem a szó hagyományos értelmében. (Jóízű nevetés a szobában lévők között.) Úgy érzem, kezd derengeni már magamban a lényeg. A TeljessÉG túl van Istenen, mégis Isten AZ, aki kettősségbe feledkezett tudatként önMAGamban feltárulkozva, önMAGunkhoz hazavezet. (MaGuru mosolyog és pár percre elcsendesedik. A hallgatók arcán valami titokzatos fÉNy ragyog, a kis szobában szinte tapintani lehet a békét és a boldog, szeretetteljes ragyogását a LÉTnek. Majd megszólal.)
MaGuru: Isten számomra halott, mert meghaltam Istennek. Ha meghalsz Istennek ki marad még, akinek Istennek, önMAGán kívül léteznie kellene? A válasz ott ragyog mindÉNkiBENN, csak maradj Csendben. EZ TE MAGod VAGY, a Csend és Örökké-VALÓ LÉT, s az örökké zajló LÉTezés IS EGYben.
