Kérdező: Értelmetlennek látom ezt a földi küzdelmet. Korok jönnek és mennek, de az emberi természet semmit sem változik mindeközben. Sokan a vallásos hittől várják a megszabadulást, mások a technikában és a tudományban keresik azt. Mindeközben látszólag egyre távolabb kerülünk önmagunktól és egymástól. Mindent tudni akarunk az anyaginak nevezett valóságról, de semmit sem akarunk tudni valódi önmagunkról. S amit önismeretnek nevezünk manapság, az sem haladja meg az emberi psziché boncolgatását, az állati ösztönvilág mechanizmusainak a feltárását.
Az úgynevezett spiritualitás nagy része tudatosság-iparrá vált, csodamódszereket ígérő guruk lepték el a spirituális piacot, és anyagi módon képzelik el a megváltást, az úgynevezett „istenné válást”. Tudatos teremtésről beszélnek, felemelkedésről, hihetetlenül zagyva és zavaros, pszichológiai módszereket ajánlgatnak, amit a régmúlt korok spirituális hagyományaiból kiemelt, azok alapján összetákolt, átkeresztelt, minden eddiginél fejlettebb, jobb, újabb, hatékonyabb szellemi kreatúrákként igyekeznek eladni. Eljutottam arra a pontra, hogy kiábrándultam mindenből és mindenkiből, undorítónak találom ahová züllött ez az egész úgynevezett „spiritualitás”, a csodatanokat és módszereket csillagászati összegekért áruló, önjelölt gurukkal, tanítókkal és mesterekkel egyetemben.
Elnézést a durva őszinteségért, de ha ilyen állapotomban rátekintek az emberi létezésre, nem csak elkeserítőnek, reménytelennek és kiábrándítónak, de teljesen értelmetlennek találom az egészet. Ha ez az úgynevezett isteni intelligencia megnyilvánulása, legszívesebben lemondanék az egészről, ezzel az emberi testtel és tudattal együtt. Letennék mindent egy sarokba, és soha többé nem venném magamra mindezt. Mégis úgy gondoltam, eljövök hozzád, hátha tudsz nekem valamit mondani ezekre, ami túl van az előregyártott spirituális sablonokon és agyzsibbasztó tudatipari sztereotípiákon.
Tudsz-e biztatni valamivel a tekintetben, hogy merre indulhatnék tovább, hogy mi motiválhatna az élet kényszerítő mivoltán kívül a létezésre? Egyáltalán van-e értelme bármilyen cselekvésnek ezen a Földön, ha minden az enyészet martalékává lesz? Elnézésed kérem, tudom hogy teljesen depressziósnak tűnhet ez a kifakadásom, de legalább őszinte, ha nem is túl felemelő. Elfáradtam, elegem lett ebből a civilizációs és spirituális vákuumból, amit magamban és magam körül érzékelek. Sokszor a halált értelmesebbnek és kívánatosabbnak találom, mint a jelenleg tapasztalható emberi létezést, és életet. Nem tudom van-e kiút ebből, és ha igen merre lehetséges?
MaGuru: Megértem, átérzem eme nézőpontot, amelyhez eljutottál. Ennek meglátását szeretnénk mindannyian elkerülni az életben, és csak az igazán elkötelezetten kereső, önmagukhoz a végletekig őszinte emberek láthatják meg a földi lét eme lehetséges olvasatát. Ez azonban annyira letaglózó, hogy többnyire a legtöbben mindent megteszünk annak érdekében, hogy nehogy eljussunk ide. Pedig az élet, a létezés önmagában vett értelmetlenségének a meglátása az a kritikus pont, ami a valódi, belső katarzis előkészítője lehet. Amikor a fájdalom elviselhetetlen, akkor felfokozott mértéket ölt az ösztönzés, hogy véget vessünk annak, hogy megszabaduljunk tőle. Ez természetes, mivel a Lélek számára a szenvedés és az öröm kettőssége nem eredeti állapot, pusztán a tapasztalati valóság részeként lehetséges tudati megjelenés, átélés. Készen állsz-e azonban arra, hogy ahelyett, hogy hosszas fejtegetésbe bonyolódjunk az úgynevezett valóság(od) természetével kapcsolatban, inkább átvágjuk ezt a gordiuszi csomót szellemi értelemben?
Kérdező: Nem bánom ha fájdalmas lesz, csak kérlek mutasd meg az alagút végén lévő fényt, ami ebből az állapotból kivezethet. Arra döbbentem rá, hogy számomra a halál maga egyáltalán nem félelmetes, azonban a földi lét értelmetlensége, szenvedéssel teli, fájdalmas mivolta, minden örömével és élvezetével együtt elviselhetetlen. Azt látom, hogy az emberi boldogságkeresés, kimerül az élvezetek keresésében, mert az amit emberi boldogságnak nevezünk, nem egy tartós állapot, így hamar kiapad, és újabb és újabb élvezet-adagokra, élvezeti tárgyakra van szükségünk. Cselekvésünk rejtett, igen mélyen gyökerező vágya a boldogság elérésére irányul minden létezőben, azonban ezt igen változatosan képzeljük el, és vélhetően ezért létezik ez a rengeteg, egymással versengő törekvés ezek megvalósítására. Az már teljesen világos a számomra, hogy amit boldogságnak nevezhetek, az nem lehet valamiféle mulandó dolog, így annak nem lehet sem tárgya sem eszköze semmi sem az emberi létezésben. De ez még önmagában nem tesz boldoggá engem, inkább csak az elmémnek nyújt némi elégedettséget, mintsem boldogságot a lelkemnek.
MaGuru: A halál az élvezeteket idealizáló földi létezésben tabuvá lett. A magukat „spirituálisnak”, „tudatosnak” nevező, ám valójában pszeudo-spirituális szellemi utak egyenesen kerülik a szembesülést mindezzel, többnyire a mulandó, természeténél fogva elkerülhetetlen pusztulásra ítélt emberi egó istenítését, istenivé, halhatatlanná tételét és/vagy válását, fejlődését, átalakítását, evolúcióját hirdetik. Legyen mindenkinek a hite szerint. Azonban ezek a törekvések csak még jobban beleragasztják a Lelket az „én a test, én az elme vagyok” tudatosságába.
Erre éreztél rá, erre ébredtél rá az általad elmondottak alapján, és ezért is van jelen benned a kiábrándultság, mert Lélekként ösztönösen érzed, hogy emberként bárhová is fejlődnél, bármivé is alakulnál át, még ha lehetséges lenne is az bármilyen módon úton, és mértékben, de mindezek ellenére a lényegi problémád nem oldódna meg. Azonban a kEGYelem által felismerted: nem ez a test, nem ez az elme, nem ez az egó-én vagy, így nem ez a te igaz, való, múlhatatlan természeted. Ezért a betegséget az illúzió gyökerében kell felszámolni, nem pedig kezelni azt fájdalomcsillapítókkal, orvosságokkal, különféle módszerekkel és ígéretekkel, melyek ezen állapot további fenntartásához vezethetnek. Az „én a test, én az elme, én az elkülönült, egó-én vagyok” gondolata, tudata a betegség maga, és minden egyéb további betegség gyökere is egyben. Aki nem az ehhez való kötődést akarja elvágni a felismert igazság isteni, megszabadító pengéjével, az pusztán eme betegség további fenntartásában és meghosszabbításában érdekelt.
Kérdező: Hogyan szabadulhatnék meg az elkülönültség állapotától?
MaGuru: Miért KÉPzeled azt, hogy van valaki, akinek meg kellene szabadulnia?
Kérdező: Mert fájdalmat érzek. Amíg jelen van ez a test és ez az elme, amelyhez bármilyen módon is kötődöm, addig a fájdalom számomra elkerülhetetlen, és az élvezetek ezen semmit sem segítenek. Ezért érzem, hogy meg kell szabadulnom ettől a tudatállapottól, és nem csak időlegesen, hanem egyszer és mindenkorra. Nem ezt nevezik a spirituális tanok felébredésnek, megszabadulásnak és üdvözülésnek?
MaGuru: Tedd fel magadnak a kérdést, hogy „Ki vagyok én, aki tudatában van a test, az elme, a gondolkodás és a gondolatok, az egó-én, az emlékek és az emlékezés létezésének?” Találd meg önMAGadban, önMAGadként AZt, aki/ami tudatos erre. Kutasd fel, hogy ki tudatos a tudatosság eme megnyilvánulására. De ne kövesd el azt a hibát, hogy újabb fogalmakat keress, hogy újabb képzeteket próbálj elérni, vagy magyarázatokat próbálj találni magára a tudatosságra, a létezésre, vagy az emberi létezés értelmére és természetére vonatkozóan. Mindezen lehetséges válaszok lehetnek bármilyen látványosak is, de csak egy ördögi körben tartanak benne, az elme, az elméletek, a gondolat, a gondolkodás, az emlékezés önmagába forduló, önmagán belül létező viszonylagos összefüggéseiben.
Amikor azt mondom, kutasd fel a tudatosság forrását, egyszerűen csak ürítsd ki a figyelmed, mindennemű kötődéstől, mindennemű azonosulástól. Légy MAGad a figyelem, de próbáld meg ezt a tiszta figyelmet magára, MAGadra a figyelemre, a figyelem forrására irányítani. Tudom abszurdnak tűnhet mindez, olyasmi ez, mintha lenne egy zseblámpád, és a belőle kiáramló fényt megpróbálnád visszairányítani a fény keletkezési pontjához, forrásába. Azonban a LÉT nem egy tárgy, pusztán tárgyiasulni képes figyelem, ami a tudaton belül képes elkülönült, objektívek képzelt, akként megtapasztalható világként megjelenni. Azonban a fenti analógiával élve, a fény forrása MAGod a figyelem, MAGod a tiszta, kondicionálatlan LÉT, ami semmihez és senkihez sem kötődik, nem valami vagy valaki által létezik, hanem önMAGában, önMAGa által, önMAGától teljes.
Kérdező: Egyszerűen csak engedjem el az „én a test, én az elme, én az egó-én vagyok” képzetét? Vonjam meg ettől a képzettől a figyelmet?
MaGuru: Így is megközelítheted. Az Aki VAGYOK, tudatos a tudatosság minden tartalmára, AZ MAGunk, MAGad a figyelem is EGYben. Így hát nem a testet, nem az elmét, nem az ego-énünket kell „felszámolnunk”, megsemmisítenünk, hanem az ezekhez való ragaszkodást és kötődést. Ismerd fel, hogy ki az a figyelem, akihez mindez hozzákötődik. A test, az elme, az egó-én nem önálló, nem valódi, önmaguktól létező, önmagukra tudatos entitások, ha azok lennének, nem lennének kitéve az állandó változásnak, viszonylagosságnak, és az elkerülhetetlen pusztulásnak. „A VALÓ(di) nem hal meg, a valótlan sosem létezett”.
Kérdező: A figyelem magunk az Örökkévaló LÉT?
MaGuru: Mi haszna az újabb fogalmaknak, az újabb megnevezéseknek? Tartsd szabadon a figyelmet, s akkor a figyelem is szabadon fog tartani téged.
Kérdező: Ez a megszabadulás lényege?
MaGuru: Valójában „senki sincs rabságban, senki sem keres, senki sem végez gyakorlást, senki sem alszik akinek fel kellene ébrednie, és senki sincs aki megszabadulhatna”. A LÉT, ÉN-VALÓnk az EGYetlen valóság, MAGunk a Senki Sem, aki mindenné és mindenkivé, Mind-ÉNné és Mind-ÉN-KIvé válik a tudatban és az elmében. Ezt MAGodként kell felfedezned, MAGadban a figyelemben.
Kérdező: Ettől biztosan elmúlnak a fájdalmaim?
MaGuru: Ha például a hátfájásodra gondolsz, bizonyosan nem. Amikor tested valamilyen kezelésre, gyógyszerre szorul akkor sorsa szerint meg kell kapnia azt, vagy ha az elméd elcsendesülésre, akkor pedig hasonlóképpen használhatsz rá valamilyen módszert. Ám ez csak az illuzórikus egó-énünk kezelése a májá világában. Előbb utóbb a fizikai halálban mindenki megszabadul a testtől, és az emberi pszichéjétől, amit addig önmagának képzelt. De neked az ezekkel való azonosulás okozza a problémát, és nem ezek puszta léte. Ne ragaszkodj, ne kötődj tovább semmilyen képzethez sem, s a szavakon túli VALÓság önMAGát fogja feltárni önMAGadként, tebenned. Ez a legegyszerűbb és leghatékonyabb gyógySZER, aminek bevételéhez mindennél nagyobb bátorság szükséges.
Kérdező: Kérlek add áldásod, hogy mindez sikerülhessen!
MaGuru: Nem adhatok olyas valamit, amivel már eleve, „időtlen idők óta” rendelkezel. Menj, ne vesztegesd az időt, hiszen Te MAGod az áldott LÉT teljessége vagy, merülj hát el önMAGadban, önMAGadként ebben!
