A csapda

A pragmatikus ész legnagyobb problémája önmagában van elrejtve. A pragmatikus ráció, a világot önmagában és folyamatosan egy megoldandó problémaként közelíti meg. Nem látja át a saját csapdáját, hogy önön szemlélete az, amely az örök problémákat újra és újra előidézi. Miért gondoljuk, hogy a világot – mint egy problémát – meg kellene oldanunk? Minden megoldott probléma újabb megoldatlan problémákat eredményez, a láncnak így soha sincs vége. Az élet nem megoldható, de miért gondoljuk mindenáron, hogy meg kell oldanunk, ahelyett hogy azt annak és akként ismernénk meg, mint ami annak természete?

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

10 hozzászólás a(z) “A csapda” bejegyzéshez

  1. Ez is egy jó példa arra , hogy sokszor pont ellenkezőleg működik az élet.
    Ma úgy hisszük , van egy probléma és azt meg kell oldani.
    Miközben a problémát a megoldási üzemmód idézi elő.
    Ez az identitásunk programja , aminek észrevételének lehetőságe igen érett állapotban lehetséges csak.
    Megszületünk és az anyatejjel azt szívjuk magunkba hogy az életet túl kell élni.Ez pedig egy megoldó program és mindenki ezt támogatja körülöttünk.Hogy is kérdőjelezhetné meg egy gyerek , ha minden ember eszerint él?
    Sok technika van ma a piacon , amik sok mindent igérnek.
    De a közös szinte mindegyikben , hogy valamiféle képpen problémákat oldanak meg.Anyagi jellegű , kapcsolat természetű , sikeresség témakör.
    A probléma mint jelenség , igazából a legértékesebb áru.Olyan mint az olaj , csak szellemi természetű.
    Jó sokan megélnek belőle.Bárhová fordulsz , a problémák és megoldások vannak.
    Valóban csapda.Nehéz belőle kilépni , mert mindig van egy probléma előttünk.És a valódi “megoldás” , az amit leírtál a végén.Ahogy én látom , erre az emberi tudat nem is képes , ez érés kérdése.Egy érési folyamat.
    Tehát , végső soron , ez a csapda sem probléma , mindössze egy tömeges valóságértelmezés eredménye , ami viszont valóban csapdába ejti a szabad valóságértelmezést.Amiből kijutva viszont , olyan szabadságérzete lesz , ami csak egy ilyen csapdából való kijutás okozhat.Ez a valódi csemege.

    Hát nem zseniális?

  2. De, zseniális 🙂 Köszönöm a lényeglátó gondolatokat és nézőpontot, melyet csak kiegészíteni tudok. “Megszületünk és az anyatejjel azt szívjuk magunkba hogy az életet túl kell élni.” – írod. Ez a materialista gondolkodás és valóságérzékelés nyula ama bizonyos képzeletbeli agárversenyen, avagy a szamár elé lógatott répa esete. A legviccesebb ebben a gondolati mintázatban az, hogy az életet még egyetlen teremtmény sem élte eddig túl materialista értelemben, és ezt nem én, hanem maga a materialista nézet kezeli alapvető tényként.

    Amikor az örökkévalóságot, a halhatatlanságot emberként, az emberi létezésen belül akarjuk elérni különböző praktikákkal, módszerekkel, eszközökkel, akkor hasonlatossá válunk ama bizonyos nyúlhoz vagy szamárhoz, kinek melyik szimpatikusabb az adott példázatból. Azonban ha az emberi létezést nem kiindulópontként hanem az örökkévaló LÉT részeként tekintjük, akkor az élet nem megoldandó problémaként, hanem örök lehetőségként jelenik meg, a tudat álmaként, mely álom annyira lesz valóságos “problémává”, amennyire – tudattalanul – elmélyedni vagyunk képesek benne.

    Az ébredés semmihez sem hasonlítható csodája, csak az álom semmihez sem fogható , mindennél valóságosabb átélhetőségéhez képest nyerhet valódi értéket. Az anyaggá “dermedt” szellem amikor az ébredésben újra oldódni, újra légiessé, megfoghatatlan ám minden valóságnál valósabb esszenciává kezd válni a tudatunkban, akkor az élet valósága többé már nem problémaként, hanem a kozmikus játék, a lílá lehetőségeként, játszótereként jelenhet előttünk, bennünk meg.

  3. Az a nehézség , legalábbis nekem , hogy bár egy ideje tudom ezt , de ez nem úgy működik hogy most akkor már meg is élem folyamatosan.
    Olyan mint a gravitáció , csak mentális gravitáció , ami visszahúz a régi gondolatmintába és aztán újra ki kell jönni belőle.
    Pont erről szól ez az időszak nekem , jó is hogy irtál erről.
    Hipnózisban élünk és nem elég tudni ezt , hanem a hétköznapi életben megélni.
    Nekem ez az igazi mágia.

  4. Átérzem amit írsz. Ezért is írtam az előbbi írásban a kEGY-elemről. Jó ideje tudom, de mostanában élem igazán át, hogy semmi sem az én személyes érdemem vagy teljesítményem, akármennyire is szeretném azt hinni, a bennem élő hiúság démona által 🙂 Ilyen értelemben pedig végleg és visszavonhatatlanul megállapodni a szellemiben, pontosabban a VALÓságban (EGY-ÉNünkben) is sorsszerűség. Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor holnaptól már semmit sem kell tennem, ellenkezőleg.

    Valakinek nemrég úgy sikerült megfogalmaznom ezt, hogy éld úgy az életed, mintha az egy már rég leforgatott film lenne, ám amikor ott vagy benne, viselkedj úgy, mintha minden akkor történne. Ez egy paradoxon, mely az értelemnek csak az intuitív megértésben oldható fel. Hajszálvékony a különbség az őrült és a felébredett tudat között, ez az ösvény azért sem való mindenkinek. Átadni magunkat ÉNünknek elsőre úgy tűnik, hogy személyes döntés, de később világossá válik, hogy ez is csak ÉNünk által lehetséges 🙂 Vagyis minden mindenkoron csak úgy és akként lehet, amint az lehetséges. Üvöltő közhely ez a botornak, örök igazság ez a bölcsnek.

  5. “Az éberség az ember metafizikai érzékenysége. Meta ta phüszika pedig annyit jelent, hogy: túl a természeten. – Természetfölötti érzékenység, amely néz, lát és tud olyat is, ami az érzékek számára hozzáférhetetlen. Az éber, aki az érzékek, az értelem, az érzések, a szenvedélyek jelenségein túl lát. Buddha állandó jelzője: a tökéletesen felébredett. De a buddha szó maga is szellemi éberséget jelent. A felébredt álmodó. Aki az álmosság minden faját levetette, nem alszik többé sem érzékeiben, sem szenvedélyeiben, sem értelmében, sem vágyaiban, sem zárt emberi Énjében.

    A szellem olyan, mint amilyennek a hindú mítosz Buddha székét mondja: a széket körülveszik a pusztító erők, a démonok lecsapnak reá, marcangolják, felrobbannak, perzselik, döngetik és ragadják. Hiába. Annyira nem érnek el semmit, mintha a széken nem ülne senki. Pedig Buddha ott van, csak mindent átereszt magán. A tiszta szellem-Buddha ott ül, és a szék éppen nem üres –, nem: tele van, izzóan tele, olyannyira tele erővel és élettel és szellemmel és hatalommal, hogy a démonok nem bírnak vele. Úgy látszik, nincs ott senki, mert átlátszó, transzparens, tökéletesen megtelt szellemmel, azzal, ami éter, aktív s transzparens. Aki színültig megtelt léttel, az a lét olyan magas fokán van, mintha már nem lenne.” (Hamvas Béla)

  6. Igen , tartalmas mondanivaló.
    Az oktatás jut eszember erről.Irodalom órán verset magolni , életutat tanulni és készülni az érettségire úgy , hogy megtanultuk mit értett a költő az alatt hogy…
    Mert valaki kitalálta hogy mit is gondolt a költő , író arról amit írt.
    Ez felér egy bűncselekménnyel.
    A másik meg , hogy ezekről a meglátásokról semmi szó nem esett , legalábbis én nem emlékszem rá.Szerintem megmaradt volna bennem valami belőle.Weöres Sándornak is csak egy oldalát tanultuk , de a másikat nem.

    Ami még eszembe jut erről , hogy hiába a szó , hiába táplálom az elmém ilyen tartalmakkal , egy idő után , ha nem helyezem az életem ezekre az alapokra , a tudás megrohad bennem.

    Amikor elérkezik valakiben az elhatározás , hogy ezt élni kell , akkor minden ember aki ezeket a tartalmakat áthozta magán nekünk , lényegtelenné válik , mert élni a tudást arra a forrásra helyez , amiről a tanítók is táplálkoztak.

    Ezért nem tud már érdekelni tanító , guru és mester.
    Engem az érdekel , ahonnan ők is merítettek.

    Ahogy a vallásos emberek feje elkezd vörösödni amikor azt mondom , én közvetlen kapcsolatban állok istennel és te sem és senki más nem kell nekem ehhez , úgy a spirituális embereknél is értetlenséget vált ki , ha nem a tanítókat követem , hanem amiből ők is megnyilvánultak.

  7. A pragmatikus ész hisz a sorsszerűségben holott a következmény okozta azt, a dolgok nincsenek méltóképpen átgondolva túlságosan virtuálisok
    és elszakadtak a természetestől. A kényelem és a jólét vezette az emberiséget a totális elhülyüléshez.

  8. A jelenkor emberét, a homo consumericus materialis-t – tisztelet a mindenkori kivételeknek – a VALÓság érdekli a legkevésbé. Leginkább mindent elkövet, hogy még véletlenül se találkozzon vele. Persze mi az, hogy VALÓság? Mi az hogy Igazság? A biológiai életnél magasabb rendű létezést feltételezni sem tudó tudományos, materialista és pragmatikus létértelmezés számára a fenti kategóriák még csak meg sem jeleníthetőek, így értelmezhetetlenek és értelmetlenek (irracionálisak).

    A jelenkori “spiritualitás” java része pedig már csak a létrontás elkendőzésének, elkenésének a pszichológiai kiterjesztéseként működik, ezért van annyi magát vallásnak, spirituálisnak nevező út és módszer, amely valójában nem más, mint a léthazugság legitimizálása álspirituális, pszichológiai eszközökkel.

    Van-e kiút? Mindig van, mindig is volt és lesz, de ez soha nem a tömeggé züllött létezés szintjén ragadható meg.

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

húsz − 6 =