Gondolatok az Elgondolhatatlanról

A Teljesség válhat-e bármi és bárki által tejesebbé?

Ha igen – a logika szabályai szerint – a Teljesség nem teljes. Ha nem, akkor pedig bármi, amit tapasztalhatok, az már az eleve Létező létezésének a megtapasztalása. Minden történés és történet, minden gondolat, érzés és érzelem – egy időparadoxonnal élve – már a kezdetek kezdete előttől van, volt és megtörtént, az EGY végtelen álom-KÉPeinek tudati, elme-valóságként való megjelenése. Ezt az álmot, ezeket az álmokat tartjuk mi valóságnak. Erre reagálunk úgy, mintha most történne mindez. Az időtlen VALÓ teljességében létrejövő idő illúzióját, az időbevetettség tudati valóságából megérteni a maga teljességében, mint rész, mint MÁS, nem lehetséges. De a lényegét megérezni igen. Mert a LÉNYeg, A Lény EG(észe) mindig ott van a rÉSZben, és ez a kozmikus varázslat, illúzió (májá) legnagyobb misztériuma.

Az elvarázsolt hogyan érthetné a varázslatot, amelynek része, s amely varázslat által mindent MÁSként, önmaga teljességétől MÁSnak, különállónak és különbözőnek érzékel? (Csak MAGusként, a varázslat létrehozójaként tudhatja a lét, az élet mágiáját annak ami.) Amikor az egyéni tudat képes önön tudatMAGjába, tudatközÉPpontjába visszatérni, abban kon-CENTRÁLódni, akkor az érzés és az értés egyetlen valóságában felsejlik a létezés ama tiszta, érintetlen ÉN-VALÓja, amely az értelem számára csak elemezhető, csak szétbontható, csak végtelen számokra aprózható részek halmaza, de a maga EGY és EGYeten, osztatlan teljességében érinthetetlen. Mikor az elme a szívben pihen, újra megízleli a teljességet. (“Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent.”)

Nem a cseppek alkotják az Óceánt, hanem az Ó-ce*-án képes önMAGát végtelen cseppek összességeként elKÉPzelni, értelmezni, átélni, megélni, átérezni: cseppekké álmodni. Csak a Teljesség a VALÓ, minden más a tudat és az elme igazsága és játéka. De ez a kozmikus játék, a lílá az, ami az Örökkévalóság teljességét „meg-TÖRT-ÉNné és megtörténtté teszi”, a tudat és az elme mágiájában. Az élet misztikus varázslata a Teljességnek, melyet az elme – mint rész – nem foghat fel, de az önMAGa forrásába visszatért, megtisztult tudat TUD a maga teljességében. ( * Az Ó-CE-án érdekes szó… benne van a „ce” gyök, amivel a kínaiak a bölcset és a gyermeket is jelölik egyszerre. Mert a gyermekben ott van az Ó, az Ő, az ŐS bölcsesség, a maga EGYszerűségében. Ez persze csak egy belemagyarázás, de ezt is meg lehet érezni benne.)

Fogalmakkal soha nem jeleníthetem meg a fogalmakon túlit, csak tükrözhetem azt. A tükörképek végtelen sokasága sem érhet soha fel, a Tükrözött és a Tükröződő VALÓ teljességével. Tulajdonképpen bármi amit leírok, kimondok, elgondolok a kettősség logikájában, egyszerre érvényes a részség szempontjából, és egyszerre érvénytelen a teljesség, teljesen szempontokon túli EGYségében.

Teljes a teljestől elszakad, teljesen mégis megmarad” Ez minden létezés, paradoxonban elmondható lényege.

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

2 hozzászólás a(z) “Gondolatok az Elgondolhatatlanról” bejegyzéshez

  1. Nem tudok belekötni , nem is akarnék.Kiegészítésnek vannak gondolataim csak.
    A teljesség nem válhat teljesebbé kifelé.De befelé?
    A tudat nem lehet még nagyon vagy több tudat , mert az is a tudat.De ha részekre töri magát?
    Tudom mit mondasz erre.Akármennyire töri magát szét , az mind a tudatban van.Minden rész és annak a részei és annak a részei mind mind a tudat.A teljesség.
    De akkor a teljesség végtelen.Mert mi húzna határt , hogy itt most nem törünk tovább.Megállunk.
    Nem tudok ilyen elképzelni.Nehezebb elképzelni mint a végtelent.
    De ha a teljesség , a tudat végtelen , akkor az egy örök mozgás.Megállíthatatlan.Vanság.Örök mozgás , örök megélés , örök tapasztalás , örök teremtés.
    Ez nem gazdagítja-e a tudatot vagy nem teszi a teljességet még teljesebbé?
    Ha van egy szoba ami a teljesség.Bizonyos dolgokat látok , de nem látom mi van a fotel mögött , az is a szobához tartozik.És hogy a fotel mögötti párnában mi van az is a teljességhez tartozik.A szoba tudja mindezt.De a szobarész nem tud mindent.
    A szobarész tehát , ad egy újabb nézőpontot a szobának , ami az , hogy nem lát mindent.
    Nem gazdagodik-e a szoba ezáltal?
    Még ha mindent tud ami a szobában van , hiszen ő maga a szoba , de nem tudja milyen az , amikor nem tud mindent.
    Ha a szoba a teljesség , nem ismert-e meg egy új nézőpontot , ami gazdagította és ezáltal nem lett-e teljesebb?
    Ha azt mondod , a szoba minden szobarész nézőpontját pontosan tudja , mert ez a teljesség , akkor egy örök mozgó és szemlélődő látó következő lépése nem lehet olyan szabad mint a szoba.Mert a szoba eleve tudja minden rész minden nézőpontját , ezért a résznek nem hagyja meg azt hogy szabadon fedezzen fel nézőpontokat , csak a már meglévőből választhat.Ez pedig a végtelennek határt szabna.
    Nem gazdagodna tovább a teljesség.
    Ha azt mondod , a rész nem szabad , mert a szabadsága addig terjed hogy a szoba mint teljesség nézőpontjai közül fedezzen fel magának , akkor az egy zárt rendszer.A teljesség pedig végtelen , ami pedig nem zárt.

    De ez filozófia , a végtelenig lehet fokozni , tudom.

  2. Én sem akarlak semmiről sem meggyőzni, hisz amit írok, az is csak egy nézőpont 🙂 De a játéknak pont ez a szépsége, hogy ÖnMAGunkra való rátekintésünket ennyi színben és ennyi módon élhetjük át.

    Amikor a Teljesség önMAGában résszé, részekké válva, önMAGára „tekint”, úgy „látja”, minden ami tudattartalomként benne, mint részben megjelenik: VAN. Ez a teremtés, a sokszorozódás, a MÁSok születése, létezése és halála: az ÉLET. Ez a kondicionált, végtelen részekként létező, folyamatos és szüntelen mozgásban, átalakulásban lévő, önMAGamtól különbözőként, MÁSként érzékelt létezés.

    Amikor a Teljesség önMAGában, önMAGával azonos, a részek részsége, a formák, az ideák, a megnyilvánultság, és a szubsztancialitás pedig pusztán csak inaktív potencialitás: akkor a Mindenség mint Teljesség: VAGYOK. Ez a kondicionálatlan, tiszta, önMAGammal azonos LÉT.

    A kettő egymástól azonban a Teljességben, teljességgel elválaszthatatlan. A Teljes és tökéletes VAGYOK, MAGa(unk) a végtelen gazdagság. Ám hogy eme végtelen gazdagság megtapasztalható legyen, szükség van nézőpontra, nézőpontokra, rátekintésre, nézőpontok sokaságára, és nézőre, nézőkre. Arra, hogy szegénynek, hiányállapotokkal küzdőnek élhessem meg a létezésem. Hogy vágyjak a kiteljesedésre. Bár ÖnMAGamtól különválva IS mindig és mindenkoron Teljes vagyok, mint rész, ezt másként élem át.

    Az időbevetettség mágiájában így álmodhatok, vágyhatok, és azt is elKÉPzelhetem MAGomról, hogy szükségem van dolgokra, vágyakra, ideákra, és a fejlődés, a gazdagodás, a teremtés s és a teremtődés ideája is ezek között vagyon. Álmodom, és ezen álomban, álmokban bármit álmodhatok. Azt is, hogy a tapasztalás által gazdagodom, hogy fejlődöm, változom, evolválódom stb. Minden lehetséges, mert végtelen, teremtő, valóságot álmodó TUDat vagyok.

    Az álom, az álmom a VAN, a „vanság” világa. Az éberség, a tiszta tudat azonban a minden különbözőségtől, minden különállóságtól, minden önMAGamtól való MÁSságtól mentes, áttetsző, kondicionálatlan, végtelenül teljes és tökéletes: VAGYOK.

    A „VANság” az a MÁSsság, az álom, a létezés, az élet örökké változó világa és virága. A „VAGYOKság” az a tiszta, megMÁSítatlan Lét, örökké VALÓ, romolhatatlan ragyogása. A kettősség az EGYségben él. Az álom az álmodóban. Az álom van, ám az álmodó: vagyok. A világ van, mert az álmodó önmagától különállónak álmodja, ám az álmodó mindeközben is, végig, folyamatosan, örökkön-örökké, mindÉNben és mindÉNkiben: VAGYOK. Az álom az álmodóban van, és ilyenkor az álmodott az álomban: vagyok. Olyan ez, mint a Möbius-szalag. Nem hiába az EGY, a Végtelen jele: a szimbolikus nyolcas, ami olyasmi, akár a Möbius-szalag. A nyolcas közÉPpontja az a PONT, ahol minden találkozik, de ahonnan minden ki is indul EGYszerre.

    Ami kívül van, az a Möbius-szalagban visszatér belülre, és ami belül van, az kívülre kerül. De mindez a „kívül-belül”, csak nézőpont kérdése. Az élet egy örök, kozmikus álom, a Teremtő Elmében. Minden és mindenki ÉN VAGYOK – mint örökkévaló, személy feletti Abszolútum, Teljesség, miközben a bennem létező, létrejövő térben és időben világokat álmodok, világokat teremtek és semmisítek meg, amelyekben önMAGomat megnyilvánítva, mint Teremtő és Teremtett, rész és egész IS: EGYaránt VAGYOK. A kívül és a belül EGYszerre létező, pusztán a tudat játéka az az illúzió, hogy részkén, részekként vagy EGY és EGYetlen, EGYedüli Teljességként élem át ezt a misztériumot.

    A tudatközÉP-PONT az nem egy hely, hanem a Teljesség MAGa, MAGunk. Ez a tiszta TUDat, melyben a kívül és a belül, a lent és a fent EGY. Osztatlan VALÓ, tökéletes, teljes és minden elképzelhetetlen gazdagság VAGYOKsága. Ez a minden állapotok feletti állapot – mely megnevezhetetlen és fogalmilag leírhatatlan – az, amire a teljesség szóval utalunk. Teljes, mert meghaladhatatlan, teljes, mert gazdagíthatatlan, teljes mert paradox módon minden gazdagodás, teremtés és teremtődés álmának non plusz ultrája is EGYben. Amire nem használható a VAN, csak és kizárólag a VAGYOK, még akkor is, ha a „vanság”, a tárgyiasultság, a lénység és a lényegiség, önMAGamtól különálló MÁSsága IS: BENNÜNK VAGYON. A Teljességben VAN minden, és mindenben és mindenkiben: A Teljesség VAGYOK.

    De mindez csak játék a szavakkal, a lílá verbális része, avagy gondolatok az elgondolhatatlanról. Az élet játék. Az ÖrökkéVALÓ Énünk játéka. Játszani pedig nem azért szokott egy gyermek, mert szűkössége van, hanem azért, mert megteheti. Mert szabad. Mert örömét, boldogságát leli benne. Mert a játék idill, és a játék idillje mindennél szentebb időtöltése az időtlenségnek. Mert valódi játék, csak a kényszer mentes, tiszta szabadságban születhet. Minden megtévesztő látszat ellenére.

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

19 − kettő =