XXI. századi anziksz

(Egy földönkívüli magonauta virtuális képeslapja az otthoniaknak címezve)

Az Új Kór hajnalán, az érték és az értékteremtés helyébe a haszon és a haszontermelés lépett. A teremtést felváltotta a termelés eszménye. Az érték – mint relatív fogalom – meghatározója maga a haszon (profit) és a profittermelés mértéke lett. Az élet szolgálójává lett a gazdaságnak, minden gazdasági tevékenységnek, és nem a gazdaság a szolgálója a továbbiakban már az életnek, egymás gazdagításának: a teremtésnek. A rabszolgaság hihetetlen mértéke mindez, miközben rabszolgák milliárdjai hiszik magukat szabad, tudatosan létező embereknek.

A modern súdra már nem rabszolga, már nem jobbágy, nem proletár, hanem „méltóságteljes”, emberi jogokkal felvértezett humán munkaerőforrás, mely alapvető emberi értéke nem az értékteremtésben, hanem a termelés és a fogyasztás arányának számszerűsíthető mutatóinak a mennyiségi milyenségében mutatkozik meg. Annyit ér, amennyit termelni és fogyasztani képes, mert valódi urai számára ez a számszerű adat jelzi azt, hogy számukra mennyi profit kitermelésére képes. A számmá vált ember így mond le önként minden valódi emberi méltóságról, és minden emberi méltóság alapját képező emberfeletti, embert meghaladó, valódi szellemi nagyságot és méltóságot jelentő eszményről.

A rész végzetes önmagába zárulása, önmaga alá zuhanása ez, mely csak az egész tagadása, az egész elfeledése által lehetséges. Teljes és mély szellemi amnézia ez, mely a teremtő lét helyett a termelő(dő) halált választja, az élet teljessége helyett, amely az élet és a halál örök EGYensúlyának művészete. Tagadása minden magasztosnak és felsőbbrendűnek, valódi észnek, értelemnek, erénynek és fényességnek. A halál kultúrájának dicsőítése, biostatisztikai számadatokba zárult, humán paramétere a szellemi megsemmisülésnek.

Utazunk tovább más bolygókra, értelmes élet felkutatására. A Föld nevű bolygón jelenleg nem találtunk ilyet.

Üdv: Magor

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

16 hozzászólás a(z) “XXI. századi anziksz” bejegyzéshez

  1. Persze , idejössz a bolygónkra , mogorváskodsz meg csak kritizálsz hogy profit meg minden , lehúzod a civilizációnkat , de azért a Magyar postát jó használni hogy feladd a képeslapot mi?Hol lenne a világ a profit nélkül , hol lenne a szabadság he nem kereshetsz pénzt , hol lenne a boldogság ha nem tudnál értékeket felhalmozni?Ki építeni meg a kis űrhajódat , ha nem a humán munkaerő?És meg tudnád-e venni , ha nem lenne olcsó a munkaerő?
    Nem értesz te semmit , nyilvánvaló hogy elmaradottak vagytok ti még arrafelé nálatok.
    Ez egy igenis szabad világ , boldog emberekkel.El vagyunkn látva értékekkel , jól szórakozunk és fejlődünk.
    A munka világában igenis igéretes a jövőkép.
    Ezért vagytok ti még olyan ronda kinézetűek mert isten büntet titeket a tudatlanságotok miatt.
    Javaslom keresztelkedj meg és hívj egy térítőt a bolygótokra mert a pokolba fogtok jutni.
    Ahogy egy nagy tiszteletben álló politikusunk már megmondta , ha nem tetszik , el lehet menni ebből a kurva világból.

  2. Ó, hát nem akartam én ilyen mély indulatokat kavarni. Nem is értem, hogy a fénypostán küldött gondolattávirat, hogyan landolhatott e virtuális térben. Na mindegy, de ha már visszajutott hozzánk a reakció, akkor ennek így kellett lennie.

    A helyzet az, hogy mi nem közlekedünk űrjárművel, így a bolygónkat nem kellett szétbányásznunk, és koszos, szmogban és hulladékban fuldokló, ökológiailag haldokló méreglerakóvá (értsd pöcegödör) alakítanunk, fogyasztói társadalom, és legfejlettebb civilizáció néven. Mi tudatállapot kiterjesztéssel utazzuk a világEGYetemet be, mondhatni a “járműveink” nem is járművek. Mi nem fénysebességgel utazunk – azt csak értetlen civilizációk gondolják, hogy a fénynél nincs sebesebb – hanem a gondolat sebességével. A gondolatnak nincs szüksége időre ahhoz, hogy “valahol” ott legyen. Ez elképesztő előnyöket jelent, nem kell hajtóanyag és bérrabszolgaság sem, hogy mindez létezhessen.

    Létünk alapját nem a pénz nevű, folyékony hit-energia (hitel, hit-el) jelenti, hanem a bizalom egymásban. A hazugság nálunk olyan szó, amit a Földön tett utazásom alkalmával ismertem meg. Otthon próbáltam elmagyarázni az enyéimnek, de csak hümmögtek, mert nem értették meg. Tudták, hogy nem mondhatok mást, csak az igazat, mint bármilyen más tekintetben, ezért is értelmezhetetlen számukra, hogy hogyan létezhetnek olyan kultúrák, melyek nem a bizalomra, hanem annak hiányára épülnek. Azonban a Földre irányuló szervezett tanulmányutakról lebeszéltem őket. Főleg az ifjú generációkat vetné vissza fejlődésükben mindaz, amit ott a szellemi állapotok viszonylatában találhatnának. Az utazás, és annak konklúziói engem is nagyon megviseltek.

    Ugyanakkor mély együttérzés ébredt e szenvedő bolygó iránt bennem. Emlékszem, régen élt nálunk egy nagy tanító, aki a bizalomról és szeretetről tett bizonyságot életével. Egyesek azt mondják, úgy kétezer évvel ezelőtt elutazott az Univerzum egyik szegletébe, mert hallotta, hogy ott nagyon szenvednek a lények. A bölcseink azt mondták soha többé nem tért vissza. A hely ha jól emlékszem a Terra volt, a tanító neve meg Krisztus. Azonban a mostani utazásom alkalmával megdöbbenve tapasztaltam, hogy egy hasonló nevű tanítót imádnak errefelé, akit meggyilkoltak a legendák szerint. Erős a gyanú bennem, hogy az illető azonos népünk 2000 éve eltűnt egyik bölcsével. Hát őszintén szólva, meg vagyok döbbenve. Az együttérzés és a döbbenet együtt igen rossz érzés, mert egyelőre nem tudom, segíthetünk-e a földi lényeknek, s azt még annyira sem, hogy egyáltalán szükség van-e a segítségünkre. Mert Krisztus története nem igazán győzött erről meg…

    Talán tényleg jobb, ha megmarad mindenki a saját bolygóján, a saját szegletében, s nem avatkozik mások vélt vagy valós fejlődésébe.

  3. Butaságokat beszélsz.Én még senkit sem láttam háborogni , mikor kicsomagolja a legújabb telefonját a dobozból , hogy az most mennyire szennyező.
    A hulladék egy természetes velejárója a mintaértékű gazdasági rendszerünknek.A szemétkezelés is rengeteg embernek ad tisztességes megélhetést.Mi tudjuk , hogyan kell mindenkinek munkát biztosítani , hogy emberhez méltóan élhessen.
    Az , hogy megkapjuk a vállalatoktól a legújabb termékeket és hogy az élelmiszeripar eljuttathassa hozzánk a táplálékot , be kell csomagolni.Nem háborogni kell hogy ez most szemét meg hulladék , hanem hálásnak kell lenni hogy a rendszer gondoskodik rólunk.Nagyon negatívan állsz hozzá.
    Ha megkérdezel egy emberi lényt , mit választ , hogy mi ne legyen , áru a boltban vagy környezszennyezés , nincs kétségem afelől hogy nem mondana le a félmilliós Iphonról , ha tudod mi az.

    Egyébként is Istenünk megmondta , az általad említett Jézus apja , hogy az ember rendelkezhet a természet felett.
    Amúgy is ha a levegő nem teljesen tiszta , az egészségipar ellát minket annyi gyógyszerrel amivel ki lehetne kövezni az utat a Marsig.

    Na meg a bizalom , a másik butaság.Mi is bízunk.Nekünk nem kell tanítani.Én hiszek Istenben , bízok benne.Sőt bízok a vezetőinkben is.De a gazdaság bizalmon nem alapulhat.
    Ahhoz megfogható értékmérő kell , ami nekünk a pénz.
    Azért pedig igenis keményen meg kell dolgozni a legtöbb embernek.Vannak persze kiváltságosok akiknek nem , de ők az uralkodó osztály tagjai.Bennük is bízunk és tiszteljük őket , amiért egy ilyen remek kis társadalomban élhetünk.De tényleg , nézz körül a Youtubon pl.Példát vehetnél.Milliók nézik hogyan csomagolják ki a legújabb mobiltelefont.Érdekli őket a szemét?Nem érdekli őket.Mert a vezetőink úgyis megoldják.Nálunk nem kell mindent tudnunk , mert vannak akikre bízhatjuk magunkat.Na ez az a bizalom amit ti sosem fogtok megélni.
    Fejletlen lények vagytok.

    Na meg hogy Jézus tőletek jött.Igen , ez már azért erős.
    Isten nevével ne viccelődj hidd el , a pokol nem gyerekjáték.

  4. Igen, úgy látom tényleg nincs szükség segítségre. Azzal segíthetünk a legtöbbet a jövőnkben, hogy nem próbálunk meg segíteni a jelenetekben 🙂

    Hm… Krisztus apja? De hiszen ő most is él a bolygónkon! Próbálta lebeszélni annak idején a fiát, és amikor látta, hogy hajthatatlan, legalább arról meggyőzni, hogy óvatos legyen, ne tárulkozzon úgy ki elsőre ismeretlen helyen, mert könnyen megzavarhat más tudatformákat…de ezek szerint nem járt sok sikerrel. Beszéltem ma vele, de nekem nem említett semmi poklot. Sőt, megkérdezte tőlem, hogy az meg mi? Erre azt feleltem, ez valószínűleg a földi emberek egy képzete. Csak hümmögött, s azt mondta, semmit sem tehet. Mindenki a saját mentális képeinek a foglya.

    Ti mit értettek igazából a pokol alatt? Az egy hely vagy egy állapot? Vagy mindkettő? Mi a megítélése? Nem tudom mihez kötni a tapasztalataimban, de a Földön tett látogatásom érdekes asszociációkat ébresztett bennem. A Földnek van valami köze az általad említett pokolhoz? Persze ha a pokol valami nem kívánatos hely, kérlek ne háborodj fel, ez csak egy ártatlan kérdés, amit a kíváncsiság ébresztett bennem 🙂

  5. Nálunk a te beszéded Istenkáromlásnak számít.
    A pokol az , ahová te és a hitetlen néped fog jutni sajnos.
    Imádkozok érted.Bár , jobb lenne ha mégsem találkoznánk a mennyben.
    Dilemmába ütközök magammal , ez is az ördög műve.Gyanítom közöd lehet hozzá.

    A pokol természetesen egy hely ,a föld alatt.Örök kárhozatal.
    Viszont Jézus megment minket.Nagyon sért engem ahogy Istenről és a fiáról viccelődsz.De uralkodok magamon , mert egy keresztény megbocsát mindent.
    Ez a különbség köztünk.Meg sok más is.De azt úgy sem értenéd , ez már világossá vált nekem.
    Most értem csak igazán , hajdan a misszionárusok mekkora munkát végeztek mikor a barbár törzseket a keresztény hitre térítették.De ti sokkal nehezebb eset lehettek.
    Maga Őszentsége a Pápa , Isten földi helytartója bírna Isten segítségével veletek.

    Dehát hogy is érthetnéd meg a poklot mikor a pénzt és a társadalmunkat sem érted?
    Mi keresztények , Isten nyája nem képes mindent elmagyarázni.Arra ott vannak a kiemelkedő vallási vezetőink.

    A kíváncsiság barátom , az ördögtől való.Jobb ha nem kíváncsicskodsz , mert vannak dolgok amiket mi nem tudhatunk , vannak amiket a vezetők csak és vannak amit csak Isten maga.

    Ne egyél a tiltott gyümölcsből.
    Önmérséklet és alázat , a jó keresztény ismérve.
    De mit is tudsz te erről.Barbár népség.

  6. Most kezdem érteni, hogy nagy bölcsünk mibe is keveredhetett… Először megöltétek, mert nem értettétek meg a tanítását, majd utána Istent faragtatok belőle? Az apját meg az egyedüli, kizárólagosan valódi, igaz teremtőnek tettétek meg? De hisz nem is ismeritek! Ajjajj… Én nem gúnyolódásból mondtam amit velük kapcsolatban mondtam, de nálunk rengeteg teremtő van. És még egyiknek a fiát sem ölték meg azért, mert a másiktól eltérő dolgokat gondolt, beszélt vagy tett.

    Nagyon érthetetlen számomra ez a földi élet, de ha ti tényleg jól érzitek magatokat benne, akkor nem is értem, miért van szükségetek Megváltóra, aki a bűneitektől ment meg benneteket? Hisz nálatok nem is lehetnek bűnös emberek, ha bizalom van közöttetek, együttérzés, szeretet. Egyre zavarosabb számomra a történet, amit előadsz nekem.

  7. Ezt már Magorvosolni nem lehet. A próbálkozás csak maszatolás az eredmény nulla. Rontani sem lehet már rajta mert már szaga van és ugyebár a rothadás is egy fejlődés eredménye, evolveálódás.
    Na ilyen az én pokoli tudatállapotom! Hess! 🙂

  8. Akik megölték Jézust zsidók voltak.
    Jézus elhozza a menyországot nekünk és nem lesz több gyűlölet.
    Dehogyis nincsenek bűnös emberek.Mind azok vagyunk és gyarlóak , de Jézus meghalt értünk és bűnbocsánatot nyertünk.Az ember alapjában bűnös , de mi keresztények Jézus által megmenekültünk.Mikor eljön , a rosszak mennek a pokolba , mi pedig a mennybe.Az igazságtétel órái lesznek azok.
    Az egyházon belül is követtek el bűnöket , de mi nem az egyházban hiszünk , hanem Istenben és fiában , Jézusban.A mi hitünk tiszta.
    A tiszta hitünk Istenben és Jézusban a megváltásunk garanciája.
    Nálunk a primitív törzsek is több Istenben hittek.Az én őseim is , a pogányok.
    De szerencsére átvettük a kereszténységet és megmenekültünk a fejlett nyugat haragja elől.
    Reménytelenek vagytok , de én most felajánlok neked egy lehetőséget.Én vállallom hogy elmagyarázom nektek ezeket a dolgokat.Én meg tudlak menteni titeket.Nem kérek semmit.Mindössze egy helyet a bolygótokon , ellátást és némi adományt.És szólíthattok mesternek , ha meg akartok tisztelni.
    Ketten együtt megmentenénk a népedet a kárhozattol , hát nem nemes gondolat ez?Isteni sugallat , Ohh Istenem , légy áldott.
    Lehetsze a segítőm e munkában.Kezelheted az adományokat , a házamat tisztán tarthatod megbecsülésem jeléül.
    Gondolkozz el rajta kérlek.
    Rajtad áll egy egész nép sorsa…Hát nem érzed mily csoda ért ma téged??

  9. Nos, a mi bölcs tanítónknak volt egy híres mondása: “Legyen neked, a te hited szerint”. Lehet, hogy meg fogsz sértődni, de bennünk nincs hiányérzet 🙂 Amit a Földön tapasztaltam, az megerősített abban, amit bölcseink tanítottak nekem, hogy lehet, hogy van értelmes élet a Földön, de ennek létét jobb, ha nem a mi bolygónkon tanulmányozzuk, hanem annak leghitelesebb lelőhelyén, saját közegében. Ezért nem hozunk magunkkal sem múmiákat, sem élőket, sem élőnek tetsző múmiákat. A British Museum arra pont megfelelő hely. S ha a békének ez az ára, én megelégszem 🙂

  10. British múzeum…Úgy érzem le kell zárni ezt a beszélgetést , mielőtt még elérkeznénk a királyi családok sértegetéséhez.
    Kérlek , maradj ott azon a csodálatos bolygón , imádkozzatok a sok istenetekhez , meg bizakodjatok egymásban.Erre inkább ne gyertek , mert Isten újra megbüntet benneteket mint Roswellben annak idején.Jobb ez mindenkinek így.
    A barbárok maradjanak barbároknak , míg Isten bárányai kapják meg a jutalmukat.
    Isten áldjon ufókám.

  11. A bárányok jutalma, hogy nyírhatják, fejhetik őket és füvet legelhetnek. Húsvét előtt pedig…kimondani sem merem 🙁
    De aztán vigyázni a fűvel, nehogy ufókat lássatok Roswell felett 🙂
    Ég veletek!

  12. Most bekövetkezett az Ufó hívők rágalmazása, azoknak a gyanúsítgatása akik már képesek intergalaktikus távlatokba kiterjeszteni tudatállapotukat és tudományos magyarázattal szolgálni istenről és annak teremtő technikai eszközeiről.

  13. Nietzsche: Így szólott hát Zarathusra
    A műveltség honáról

    „Ötven tarka folttal kipingált képpel és tagokkal: így ültetek itt csodálkozásomra, ti mostaniak! És ötven tükörbe bámultok közben, azok meg hízelgőn szajkózták menten színjátékotok. Bizony mondom, keresve sem találhattok jobb álarcot magatoknak saját arcotoknál, ti mostaniak! Ugyan ki tudna benneteket – megismerni! Telis-tele róva a múlt jeleivel, melyeket új jelekkel pingáltatok át: minden jelmagyarázó elől jól elrejtőztek így! S még ha vesétekbe látna is valaki: ugyan ki hinné, hogy van még vesétek! Mintha színekből lennétek összetákolva, meg enyves cédulákból. Népek és korok, mind tarkán villannak ki fátylaitok mögül; erkölcsök és hitek, mindről tarkán beszélnek gesztusaitok. Aki lefejtené rólatok a fátylakat és a redőket és a színeket és a gesztusokat: legföljebb madarakat riogathatna végül a maradékkal.

    Igen, hogy is tudhatnátok ti hinni, ti csiricsárék! – hisz mázolmányai vagytok ti mindannak, mit hittek valaha is! Két lábon járó cáfolatai vagytok ti a hitnek, és minden gondolat ficamai. Hitelt nem érdemlők: így nevezlek benneteket én, ti valóságosak! Ott van szellemetekben, mit az összes kor egymásra fecsegett; és minden kor álma és fecsegése valóságosabb volt, mint a ti éberségetek!
    Terméketlenek vagytok: ezért hiányzik a hit belőletek. Ám aki teremteni kényszerült, annak mindig is megvoltak a maga való-álmai és csillagjegyei – és hitt a hitben! – Félig nyitott kapuk vagytok, sírásók támasztják a falat körülöttetek. A ti valóságotok pedig ez: „Minden megérett a pusztulásra” Ó, hogy álltok előttem, ti terméketlenek, csonttá soványodva!

    Igen, nevetségesek vagytok nékem, ti mostaniak! Kiváltképp pedig, mikor magatokon estek ámulatba! És jaj nékem, ha nem tudnék nevetni elámulásotokon, és ki kellene hörpölnöm mindazt a zagyvaságot, mit főztetek!”

    A terméketleneknek egy kevésbé ismert tanítás:
    Corpus Hermeticum II. 17.
    „A másik neve az, hogy Atya, mert Ő mindennek a megalkotója: hiszen az alkotás az atyának a tulajdonsága. Ezért törekszenek rá mindenek előtt, és tartják oly nagyra az életben a józan gondolkodású emberek a gyermeknemzést, és ezért oly nagy szerencsétlenség és szégyen, ha valaki az életből gyermektelenül távozik, és az ilyen bizony lerója tartozását a daimónoknak halála után. A büntetés pedig az, hogy a gyermektelen ember lelke egy se nem férfi, se nem női természetű testbe kerül az ítélet folyamán. „

    Ahogy korunk az ígérgető vallások Paradicsomává vált, ahol “korlátlan” szexualitás, és a „fejlett” világokban tömegek kínlódnak anyagi „jó”létben, úgy más deviáns folyamatok is tömegessé váltak: pl.: nemi problémák, nemtelenség, nem váltás… (Pedig elvileg a kegyelem és nem a törvény korában élünk. Ja, hogy ahhoz alázatosságot és megbánást kellene gyakorolni, nem az okoskodást és a lesajnálást… Basszus! Mekkora szívás…)

    Szép Napot!

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

8 + 9 =