A vaskori reform-mánia

(Szocio-ideológiai szájbergroteszk)

Létezik egy régi bölcs mondás: a sz@rnak hiába adsz új formát, mert attól a lényeg még ugyanolyan büdös marad. Kissé cizelláltabban úgy is mondhatnánk, a bélsár re-formálása (újra formálása) nem eredményez kellemesebb környezetet. Az ürülék építőanyagként való felhasználása viszont csakis mocskot, undort, bűzt, betegséget és túlburjánzó viszketegséget okozhat, ezt már Weöres Sándor is rég leírta. Isten hozott a szűnni nemakaró reformkorban, amelynek jelenleg a posztmodern utáni szakaszát éljük. A felvilágosodás és a Nagy Francia Elmezavar kora óta minden „modern” társadalmat állandó lázban tart, mint valami mágikus, hipnotikus varázsige, szociális mantra: a reform. Vallási téren ezen szűnni nem akaró tevékenység a reformációval kezdődött, az eredményt pedig mindenki ítélje meg a maga szempontjai szerint.

Ami re-formált az kétségtelenül, a külső szemlélő számára úgy tűnik: új, még soha sem volt lényegiség, ám például az agyagból bármit is gyúrjunk, nem lesz belőle sosem más lényegiség, csak új forma. Ami egyáltalán nem is lenne problémás, hisz az agyagot azért szeretjük mert agyag, és nem azért, mert pld. a fémek tulajdonságaival rendelkezik, és az új formák megnyilvánulásának is megvan a maga helye és rendje. Ám a progresszionizmus és a reformizmus ugyanazon, vaskori, társadalomformáló szellemi erőtér mágikus praktikáinak kiemelt fontosságú szocio-mantrája, melyet szakadatlanul sulykol minden eszközzel, a halandók elméjébe. Az utóbbi 200 évben állandóan reformálnunk kell mindent. Lassan azonban már a reformok reformjainak a reformjain is túl vagyunk, és szellemi értelemben a káosz káoszának a káoszát éljük, minden korok legfejlettebbjében, a kiberdemokratikus-kapitoszcializmus globalomán kvázidemokráciáiban. Nem ragozom tovább, erről a jelenségről könyveket írtak már előttem, és tisztában vagyok azzal, hogy a mai társadalom 99,90 %-a – tisztelet a mindenkori kivételeknek – a mániákus reformerkedést még csak meg sem kérdőjelezi élete folyamán. Legfeljebb idősebb éveiben, amikor az eszeveszett reformmániával már nem tud lépést tartani saját, egyéni szellemi-lelki és fizikai rugalmassága.

A reformok természetesen mindig és minden esetben csak átmeneti jelleggel vannak beharangozva, melyek eredményeként mindig egy jobb, szebb, gazdagabb, fejlettebb, magasabb rendű és csodálatosabb jövő kell – a progresszionizmus elve alapján – beköszöntsön az épp aktuálisan megreformált rendszert élvezők életében. Hogy a valóság nem feltétlenül esik egybe ezen lázas ténykedés propagandisztikusan létrehozott virtuális imázsával? Ennek a megkérdőjelezése manapság felér a legsúlyosabb középkori eretnekségekkel. A reform elengedhetetlen a társadalmi progresszió érdekében. Állandóan és lázasan reformálni kell. A szép új világ középpontjában még magát a reformálást és a reformokat is reformálni kell. A sz@rt azonban nevén nevezni, és annak kényszeres gyurmázását abbahagyni… eretnekség! Ki erre gondol az nem lehet más, mint minden „haladás” és az egész emberi faj megrögzött ellensége. Máglyára vele!

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

7 hozzászólás a(z) “A vaskori reform-mánia” bejegyzéshez

  1. Érdemes eltűnődni a kultúra szó jelentésén. A kultúra szó a latin cultura (megművelés, kiművelés) szóból ered. A kultúra tehát szellemi értelemben egy olyan eszköz, amelyben a emberi szellem egyfajta látásmódra, gondolkodásmódra is kondicionálódik, az éppen aktuális műveltség megismerése és elsajátítása által.

    A kultúra eszmei minősége, eszményeinek irányultsága épp ezért meghatározó a benne művelődő, pallérozódó emberi egyedeknek. A vaskori dráma legnagyobb fintora az, hogy az úgynevezett egykaszt szemléletű népkultúra, popkultúra, valójában egy pszeudokultúra csupán, mivel ez nem műveli, hanem pusztító gyomokkal szórja teli az emberi elmék képzeletbeli kertjét. Minél gyomosabb valaki elméje, annál képtelenebb lesz kilátni a burjánok mögül, és annál kevésbé lesz képes meglátni, a valóban jelentős, fontos és esszenciális összefüggéseket. (Persze hogy kinek mi a jelentős, a fontos és a lényegi, az teljesen relatív.)

    A globalizáció által erőltetett agymosás, amiben a média és az úgynevezett tudomány élen jár, valójában már az ellenkultúrában sem érdekelt, sokkal inkább abban, hogy kialakítsa azt a szellemi vákuumot, amit aztán a saját kultúrapótló tartalmaival feltölthet. A valamikori, a nyugati szemlélet által fejletlennek bélyegzett indiai súdra kultúra ehhez képest brahmini magasságokban leledzett.

  2. Röviden: igen, nekem is így tűnik.

    Bővebben: a mai közgondolkodás a minden áron történő „fejlődést”, és az ehhez szükséges folyamatos reformokat, lassan már önmagától értetődőnek és elengedhetetlennek tartja. A fejlettség fokmerői általában teljes mértékben kvantitatív jellegű skálákon jelennek meg (GDP, életszínvonal, egy főre eső nemzeti össztermék stb.) A legelterjedtebb és legvulgárisabb fokmérője ma egy embernek az az anyagi potenciál, amelyet pénzben és vagyontárgyakban felmutatni képes. Ez egy ellenhierarchia, mert ebben sehol sem jelenik meg az a szellemi értékpotenciál – és itt nem pusztán a racionális intellektusra gondolok – ami egy valódi(bb), magasabb rendű eszményekre fókuszált társadalmi szerveződés sajátossága szükséges legyen. Lehet persze azzal takarózni, hogy annak van több pénze aki szellemileg többre képes, ám tudjuk jól, ez nem feltétlenül érvényes.

    Nem akarok kisstílű moralizálásba fulladni, de a pusztán anyagi javakra fókuszáló társadalmak eleve halálra vannak ítélve, mivel az anyagi javak mindenáron történő megszerzésére irányuló féktelen harc csak akkkor lehetséges, ha bizonyos erkölcsi szabályok áthágásra kerülnek, vagy eleve nem is léteznek, és minél többek által kerülnek áthágásra, egy társadalom annál ingoványosabbá válik morális értelemben. Ekkor pedig még nem beszéltünk azon környezeti pusztításról, melyet a jelenlegi, materialista orientáltságú „fejlődés” produkál világszerte. Sajnos a vallások és bizonyos spirituális irányzatok is kiszolgálóivá váltak ezen ideológiáknak, de erre itt most részletesen nem térnék ki, mert ezeket már boncolgattam a megfelelő helyen.

    A kizárólag materialista beállítottságú emberek túlnyomó többsége, az embert csak ösztönállatként hajlandó kezelni. A tudományt is ennek a szolgálatába állítja, a biológia, a genetika, az evolúcióbiológia, a humángenetika, szociológia, a pszichológia és a filozófia jelenleg fősodratú áramlatai nagy igyekezettel argumentálják az emberei lény állati mivoltát, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi élet-halál harc hátterében is ezen ösztönállati motivációk és motívumok állnak. Magyarán az embernek – a materialaista nézet szerint – még lelke sincs, nemhogy valamiféle olyan szellemi értelemben vett lehetősége, netán neadj isten feladata, amelynek középpontjában önmaga állatiságának a megértése, uralása és meghaladása állna, amely törekvésről azért vannak bőven, még ma is fellelhető szellemi hagyományok, igaz egyre eltorzultabb formákban és értelmezésekben. (Hindu védikus hagyományok, Tao, Buddhához és Krisztushoz fűződő szellemi hagyományok stb.) De természetesen ma már a fejlődés és a haladás a valódi szellemi iskolákat teljesen ellehetetlenítette, a mainstream spiritualitás ugyanis ugyanúgy súlyosan fertőzőtt a fejlődés eszmerendszerértől, vagyis ezen régi, ősi, és időtlen valóságokra irányuló szellemi hagyományok ma már vagy nevetségessé vannak téve, vagy elavultnak vannak beállítva, vagy ami talán ennél is rosszabb, a jelenlegi globális „súdrakultúra” szintjén vannak interpretálva.

    A jelenlegi közerkölcsök tehát nem valamiféle magasabb rendű idea alászállását testesítik meg, hanem kizárólagoson az állatkert üzemeltetését szolgálják, és a jelenlegi világ agyonszabályozottsága pedig abból is fakad, hogy az emberek túlnyomó többsége, már csak törvényi tiltásokkal tartható vissza bizonyos dolgoktól, mivel a mélyreható megértés, és a megértésből fakadó belátás, netán együttérzésből fakadó törekvés ma már csak igen kevesek privilégiuma. Tehát a valódi, magasabb rendű kultúrák és társadalomformáló ideák, erkölcsök akkor képesek valós társadalmakat létrehozni, ha a hatalom VALÓS gyakorlói és képviselői elsősorban maguk mutatnak példát életükkel, mely példamutás mögött valódi megértés és beavatódás áll, meggyőződés az emberi ösztönlény és ösztönvilág uralhatóságát illetőleg.

    Alulról szerveződő társadalmak valójában nincsenek. A hierarchia az egyedüli valóság, ami egy társadalmat valódi kohézióban tarthat. Valódi hierarchia pedig csak valós képességeken és valós, de nem önkényes differenciáltságon alapulhat, melynek alapját az emberek szellemi és fizikai képességeinek tiszteletben tartása képezheti. Nem lehet mindenkiből minden és mindenki, DE lehet mindenkiből VALAKI, aki a megfelelő képességeit kamatoztatva, megtalálhatja önmaga helyét a társadalomban és az életben úgy, hogy ne mások és a környezet kárára éljen. Ez persze idealisztikusnak hathat, tökéletes társadalmak nem voltak és valószínűleg nem is lesznek, de olyanok voltak, amelyek bizonyos magasabb rendű ideálok vonzásában biza igen sokáig léteztek.

    A mai globális kultúrapótlék pedig nem fogja 4000-5000 ezer évig uralni a földet, nagy valószínűséggel főleg azért nem, mert az önmagát csak matériaként meghatározó ember képtelen önmaga és a világ magasabb rendű ideák mentén történő értelmezésére, ebből fakadóan pedig az ezen ideáknak való alárendelődésnek. Így az, amit fejlődésnek mutatnak ma be a jelenlegi társadalomformáló erők, az valójában az emberi faj végzetes leépülésének a története, melynek eredendő oka, a szellemi hanyatlás, mely szellemi hanyatlás oka, az emberi ösztönén felszabadítása és alászállítása, az ezzel összhangban lévő globalo-materialista pszeudokultúra ingoványába.

  3. Jelenleg a a valós képességek hiányával küszködő biomassza szemlélődésével vagyok elfoglalva, akik erősebb végtagjaik érdekében robotkarra cserélnék testrészeiket és agyuk helyébe is valami szupergyors szilíciumot vagy szuicidiumot ültetnének.

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

egy × három =