ÉGi érettsÉG(i)

A spirituális érettség nem az intellektuális képességek következménye. Az intellektuális képesség — az EGYsÉGben létrejövő kettőssÉG tisztán tudati természetének a megértésére — a spirituális érettség egyik következménye.

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

4 hozzászólás a(z) “ÉGi érettsÉG(i)” bejegyzéshez

  1. Ebből az következik , hogy az intellektuális hanyatlás is a spirituális érettségre vezethető vissza.Ez tükröződik éppen ezekben az időkben és jól összecseng azzal , hogy a magyarok igazi problémája ami alapja a gazdasági , politikai és kulturális problémáknak , az az hogy eltávolodtak attól a spirituális közegtől , minőségtől ahová ők tartoznak , ami az ő életterük és létállapotuk.
    Érdekes , hogy ennek a létállapotnak a teljes felszámolásának a törvénybe iktatását még meg is ünnepeljük minden évben.

  2. Kedves István!

    Lényeglátó a következtetésed. Magam is így látom a jelenlegi helyzetünket, az EGYet értők hajdani MAGasztos, és MAG-osztó közössége ma szellemi megosztásban és alásüllyedésben, egymással harcolva éli a vaskori életet, tisztelet a mindenkori kivételeknek. Ennek a világnak ugyanakkor – emberileg bármennyire fájdalmas kimondani – ez is a rendeltetése. A teremtés karikatúrája is megtapasztalásra kerül, mert megtapasztalásra kerülhet. Ehhez kapcsolódóan tennék közzé egy rövidke történetet.

    Valaki nemrég azt kérdezte tőlem, szerintem miért van szüksége Istennek a teremtésre, és ha már teremt, miért engedi meg, hogy a világban ilyen korszakok is létezzenek? Erre megkérdeztem tőle, ki és mi az, amit te Istennek nevezel? Mire ő azt felelte, hát a legvégső Valót, a Mindenhatót. Erre megkérdeztem tőle, szerinted a Mindenhatónak, nevezzük Istennek, amennyiben EGY, Teljes, Mindenható és Mindentudó IS(TEn) EGYetemben, lehet-e szüksége – magyarán SZŰKÖSsége – bármire, ha ő MAGa minden és mindenki EGYszerre? Erre elgondolkozott, s azt mondta, ha elfogadjuk hogy Isten minden ami létezik és létezhet, valójában nem lehet hiánya semmiben. Hát pontosan ez a lényeg – válaszoltam neki – ugyanis a teremtésnek nem lehet oka semmilyen szükség, szűkösség. A teremtésnek logikailag csak önön emberi végességünknek, a Végtelenre való rávetítése adhat okot, vagy okokat. A világ nem emberi teremtés műve, még a benne lévő valóság sem, bármennyire is úgy tűnik nekünk embereknek. Isten-MAGunk, önVALÓnk műve mindenkor minden kor és korszak, minden történet és minden valóság, ami megtapasztalható a tudatunk mezejében. A legvégső VALÓ ellen való lázadás is a legvégső VALÓ, EGY-ÉN-MAGunk álma, szent játéka önMAGában, önMAGával. Mert végső soron nincs semmilyen oka a teremtésnek. Ha lenne, Isten nem isten lenne, és ez az oka annak, hogy ha szigorúan és következetesen megvizsgáljuk a vallások isteneit, kiderül számunkra, hogy ezek az istenek nagyonis emberiek. Kicsinyesek, imádatra vágynak, bosszúállók és féltékenyek. Vagy ha ezeknek az ellentéteként is jelennek meg, akkor is polarizáltak bennük a minőségek. A kettősség világának a tudati létezői ők, melyeket a legvégső Való vetít ki számunkra, hogy ilyen vagy olyan minőségeket képviseljenek. Az EGY, ÉNünk az EGYetlen időtlen VALÓ, és mindezen tudati valóságok forrásaként TE AZ VAGY. Nincs teremtés, soha nem volt és nem lesz teremtés ilyen értelemben, a világ nem azért létezik mert valaki teremtette, hanem azért mert létezhet. A legvégső VALÓ álmaként, játékaként a végesség tudati állapotában jelenik meg, mert megjelenhet. Isten – amennyiben ezen fogalom alatt a végső, minden kettősség megosztó és megosztott tudati valóságától mentes létezőt értjük – számára a világ valósága mint álom jelenik meg, mely akkor válhat igazi játékká, valósággá a számára, ha mindezt végesként alászállva saját EGY és EGYetlen valóságában, halandó, véges, mulandóként éli át és meg. Itt jön a válasz a második kérdésre, hogy Isten – EGY-ÉN-MAGunk, önVALÓnk – miért engedi meg, hogy ilyen korszakok is létezzenek? Egy hasonlattal élve milyen író az, aki saját drámájából nem képes komédiát írni? Tehetségtelen. Isten számára minden történet, minden lehetséges kor és korszak VAN, és általa és benne létezhet, mindig is létezett és létezni fog az időtlenségben. Így nem létezik számára a kérdés, hogy miért. A Teljességben nincsenek kérdések, csak végtelen, tudati, elmebéli és lélekbéli valóságként átélhető, megeleveníthető lehetőségek. Nincs szükség és szűkölködés, csak álmok végtelen TENgere, mely a végesbe zárult tudati tapasztalás által megélésre kerülhet. Nincs kényszer, nincs semmi sem, aminek oka kell legyen.

    Na de akkor ezek szerint Isten OKtalan??? – kérdezte beszélgető partnerem.

    Ameddig a Végső VALÓt önMAGunktól különállóként, önmagunk emberi személyességét tőle elszakítottan éljük át, igen, ilyennek is tűnhet. A puszta ráció önmagában önMAGunk lényegének a „külső” pereméig vezetheti személyünket, de azt a határt, mely önMAGunk Teljességétől választ minket el, önmagában és önmagától már nem lépheti át. Számomra ez a határ már nem létezik, ezért valójában nem tudok semmilyen istenről, vagy istenekről beszélni. A világ ÉNünk kivetüléseként jelenik a számomra meg, és a benne tapasztalható valóság pedig mint önVALÓnk, EGY-ÉN-MAGunk tudati aspektusa, természete. Ezért csak annyit mondhatok, a világban a kauzalitás lánca egy olyan végtelen illúzió, mely csak a végesség aspektusában keres végső okot minden létezésének, minden összefüggésének. A világ teljesen és tökéletesen tudati valóság, egy végtelen, ok nélküli valóság a Legvégső elméjében. Ez személyünket meghaladó ÉNünk, mely mindannyiunkban EGY, s melyben mindannyiunk individuális léte egy olyan álom, amely a végességben – az elme és a lélek valóságába zárult individuális tudat számára – valósággá lesz. Az isteni álom így tűnhet egyetlen, kizárólagos, igaz valóságnak, s a Teljesség mindezeket meghaladó, EGY és EGYetlen, osztatlan valósága így válik álommá, valótlanná az emberi létezésben. De EGY ÉNünkről nem beszélhetek úgy, mint elvont valóságról, mint valamilyen tárgyról, tudati objektumról, mert ÉNünk az egyetlen valóság, és én AZ VAGYOK. Te IS AZ VAGY. Aki képes megérezni és megérteni ezt, annak az én beszédem tanuságtétel, a minden létező elKÉPzeléseken túli EGY és EGYetlen VALÓságáról, másoknak viszont minden szavam badarság, nevetség tárgya. Egy művész dús fantáziájának terméke. A válaszom tehát röviden az, hogy a világ teremtése csak az elme valóságában létezik, ám valójában soha, semmilyen teremtés nem volt. Minden valóság öröktől fogva VAN, s én, mint végső, minden kettősséget meghaladó EGYség, EZ (IS) VAGYOK.

    Ezen történetet azért írtam le, hogy minden értő fülnek örömhír legyen. Kinek füle van hallja, kinek szeme van lássa, kinek lelke van érezze!

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tíz + három =