Gondolatok a tradicionalista létszemléletről

Kár lenne tagadnom, hogy szellemi utam járása során, a tradicionalizmus metafizikai vonulatait is alkalmam nyílt megismerni. Felismeréseim eredményeképpen ugyanis rengeteg olyan ősi, spirituális, metafizikai igazságra bukkantam eme berkekben, melyek személyem számára is feltárultak utam járása közben, mint az EGY és EGYetlen, EGYetemes VALÓ tükröződései az ősi tanításokban, és ezek újkori újrafogalmazásaiban. Nem sajnáltam az időt, hogy az évek során több előadást, és írásos művet is végigtanulmányozzak, a magyarországi tradicionalizmus jeles képviselőitől, így az alábbi kritikai észrevételek, részemről megalapozottsággal rendelkeznek. Tartom magam az eddigiekben is alkalmazott személytelenséghez, így magára a jelenségre kívánok fókuszálni jelen írás keretein belül, és megjeleníteni azt a határozott viszonyulási pontot, melyet az emberi énem által IS megjelenített, ősi, EGYetemes és MAGos, szellemi hagyomány egyik őrzőjeként képviselek. Írom ezt annak tudatában, hogy Mind-ÉN-KI EGY, emberként azonban én is játszom egy isteni szerepet, amiben a megfelelő megkülönböztetéseket meg kell tegyem, és erre azok figyelmét is fel kell hívjam, akik a személyem által közreadatott szellemi tartalmakban (IS) önMAGuk Forrására ismertek.

A szemléleti pontot, amelyből a nevezett jelenséget vizsgálom – a tradicionalista gondolkodók által figyelmen kívül hagyott, jelentéktelenként kezelt, folyamatosan leértékelt, olykor pedig nyíltan lefitymált, nem árja „csak turáni” – magyar nyelv biztosítja, mely a beléje ágyazott, a lét legvégső valóságaira mutató MAGszerű, metafizikai ismeretek hordozójaként, a szellemi valóságokra érzékeny tudat beavató mestere lehet. A vaskori sötétség megosztó erőinek legnagyobb diadalainak az egyike, hogy manapság pontosan a nyelvünk kapcsán, tömegek hangolhatóak a valódi MAGyar értékek ellen, úgy mint a nyelv, és a nyelvünk által megjelenített EGYetemes metafizikai igazságok. Tény és való, hogy a materialista tudatformában értelmezett nyelvészet és nyelvészkedés, a magyar nyelv szellemi lényegét nem csak hogy nem érti, de nem is érezheti meg, hiszen irányultsága csak a relatív, fizikai jelenségvilág valóságára korlátozódik. Nyelvünk minden formai aspektusában kifejeződő MAGszerűsége – melyet a valós gyökrendszer, és az ehhez tartozó valós magyar nyelvtan jelent – ezen materialista és MAGtalan nyelvészkedést nem érinti, és nem is érintheti meg, nem beszélve arról, hogy a hivatalos akadémiai berkekből, már rég száműzve lettek azon nézetek, és azok képviselői, akik a hivatalos finnugrizmustól eltérő álláspontot képviselnek.

A magyar nyelvű metafizikai tradícióban, a magyar nyelv metafizikai aspektusai még az olyan jelentős képviselőknél sincsenek kidomborítva, mint Hamvas, aki teljes életművét ezen a nyelven írta. A többi, kortárs, tradicionalista gondolkodónál pedig nem hogy meg sem jelenik bármiféle spirituális vonatkozás, de egyesek előadásaikban nyíltan hangoztatják azt is, hogy a magyar nyelv az indoeurópai nyelveknél nem csak alacsonyabb szintű, de nem alkalmas mélyebb szellemi tartalmak kifejezésére. Ebből következően – szerintük – a metafizikát csak a latin és a görög műveltség, valamint az ezekből részben kifejlődött indoeurópai nyelvek által lehet csak hitelesen művelni, azon EGYszerű tény pedig elkerüli ezen prominensek figyelmét, hogy a magyar nyelv olykor pár szóban képes szemléltetni mindazon, arisztokratikus fennköltség látszatába csomagolt metafizikai igazságokat, melyek megfogalmazásához latin és görög kifejezések tömege szükséges. A legtöbb esetben már az is lemeztelenítő erővel hat, ha EGY-SZERűen csak lefordítunk pár „szakkifejezést” magyarra. Természetesen tudatában vagyok annak, hogy amint a teológiának is eredendően a latin volt a nyelve, úgy az európai görög-latin műveltségbe ágyazott metafizikának is az, ez azonban nem jelenti azt, hogy a latin műveltség szellemi-nyelvi alapjait használó teológiai vagy metafizikai okfejtések, csak a görög-latin műveltség privilégiumai lennének, és hogy ezen korok előtt, még egyetlen nyelv sem létezett, mely a legmagasabb rendű igazságok szemléltetésére, és MAGasrendű, elmélyült gondolatiság kifejezésére alkalmas lett volna. Itt még a szanszkrit nyelvet szokták megemlíteni, ami főleg az ind-hindu tradíció kapcsán megkerülhetetlen a metafizikai tradíció művelői számára, ám a magyar, szóba sem jöhet. Már az is eretnek gondolatnak számít, ha valaki kijelenti, hogy márpedig a legmagasabb rendű metafizikai igazságok a magyar nyelvben nem csak kódolva vannak, de összefüggő, metafizikai REND-SZERT alkotó, szóbokrokként JELenLÉVŐ és leKÉPeződő, konkrét szellemi jelentéstartalmakként felfejthetőek. Ezen gondolkodók elcsodálkoznának, hogy az EGY, ÉN, MAG, MÁS, TELJES és ÉG szavak segítségével körülírhatóak, pontosabban tükrözhetőek a legmagasabb rendű metafizikai, EGYetemes igazságok. Hat szó, mely által hét ágra süthet a Nap, a szellemi valóság forrását kutató tudatában. De sokkal jobb, ha a magyar nyelvet lefitymálva, olyan „mágikus” kifejezésekkel tömjük az érdeklődők fejét, melyeket ha magyarra fordítanánk, talán még egyszerűen érthetőek is lennének.

Ezzel párhuzamosan jól kivehető, egyes tradicionalista gondolkodók nyílt magyarellenessége, melyet bizonyos történelmi nézetek, önabszolutizáló spirituális megalapozásával sulykolnak, amit az sem ellensúlyoz, ha eközben az EGYről, a Teljességről, Istenről stb. a legmagasabb rendű igazságokat is nyilvánítják ki egyesek. Manapság egyre inkább látható, hogy a tradicionalizmus – a jelen formájában – a legrafináltabb spirituális mérgek egyike, amit az arisztokratikus elitizmussal együtt kínálva injektálnak be, a valós spirituális értékeket keresők szellemi vénájába. Egy ügyesen felhasznált fedőeszköz, a végső igazságok olyan módon való kifejtésére, hogy a magyar magyarellenessé, hamis elitistává és a ksatrija-arisztokrata kor visszasírójává váljon, miközben elmerül abban a tévképzetben, hogy önMAGához valamiféle iszonyatos mennyiségű szellemi, metafizikai-spirituális ismeret és erőfeszítés vezetheti csak el. A metafizikai realizációról beszélnek olyan emberek, akik még az emberi szintet sem realizálták életükben és megnyilvánulásaikban telve vannak ítélkezéssel és lenézéssel, mert MÁSokban pont önMAGukat meglátni KÉPtelenek. (lásd: “Tetű vagyok a szarban és nyaralok.”) Aranykorról beszélnek, de az általuk tételezett aranykort valami rejtélyes oknál fogva legfentebb az ind-hindu tradíció által meghatározott vaskor elején, vagy a bronzkor végén még létező rendiség nosztalgikus visszasírásában jelölik meg. A REND ezen körök számára nem más, mint vélt, önön felsőbbrendűségüknek a metafizikai-spirituális köntösbe öltöztetett megnyilvánítása, melyben a spirituális tanok ősi igazságai ravaszul keverednek azon tudati mérgekkel, melyek nem az úgynevezett szellemi törekvők MAGasba emelkedését szolgálják, sokkal inkább rég múlt korok romantikus felemlegetését. Félreértés ne essék, rengeteg olyan nézet jelenik meg a tradicionalizmusban, melyek igazságához magam is eljutottam, és nem ezeket veszem kritika alá, hanem azt a módszert, amely olyan ideológiáktól teszi függővé az adott individuum egyéni szellemi útját, melyek a mai korban már nem életszerűek. Így nosztalgikus lenézéssel bírálható egy nem létező kor romantikájától áthatottan a jelenkor anélkül, hogy a sokat emlegetett, metafizikai értelemben vett spirituális realizációhoz akár egy jottányival is közelebb kerülhetnénk. Mindeközben azonban lelkesen lenézhetünk olyan embereket, akik lehet, hogy a metafizikai realizációról életükben nem is hallottak, ám lelkükben sokkal közelebb állnak a Mennyek Országának kapuihoz, mint azok, akik magasztos latinizmusokkal ecsetelik azt, miközben lekicsinylően beszélnek róluk.

Beszélnek a vallás felettiségről, a kinyilatkoztatásról és az emberiség egyetemes tradícióiról, miközben olyan vallási tradíciókat magasztalnak és állítanak példaként, melyek eleve csak az aranykorból, a paradicsomból való kizuhantság tudati valóságaiban létezhetnek. A tradicionalizmus, nem utolsó sorban mindennemű metafizikai tradíció egyedüli hiteles képviselőjeként igyekszik feltűnni, ami enyhén szólva is kisajátító, és túlzó nézet. Rá kellett döbbenjek, hogy a jelenkori tradicionalista gondolkodók nagy részének a munkássága megreked a Kali Yuga, a modern és a posztmodern jelenségi vizsgálatánál, és az abban való elmélyülésben. Jómagam is rengeteg aspektusát vizsgáltam meg az írásaimban ennek a kornak, hiszen bármilyen nemű spirituális út, az én felfogásom szerint a jelenkor közös és személyes valóságából kell induljon. Ám önMAGunk megtalálásához mindez csak a kezdet lehet. Célként pedig nem elegendő, valamiféle politikai izmusokkal latens módon átitatott, arisztokratikus felsőbbrendűségűség nimbuszában pácolt, ksatrija szellemiségű ezüst kor magasztalása, legfeljebb csak azoknak, akik életében a harc, mint az ÉNmegvalósítás eszköze szerepel. Nem véletlen például az sem, hogy a tradicionalizmus egyik abszolút szellemi mércéjeként számon tartott Evola „A Felébredés Doktrínája” című művében Buddha útját, kizárólagosan a ksatrija elitizmus szemüvegén keresztül mutatja be, amivel részemről semmi probléma sincs addig, ameddig mindezt egyesek arra nem kezdik használni, hogy önMAGukat MÁS-ok felé helyezzék, miközben önön metafizikai realizációjuk – mint a buddhai út lényege – pusztán a szofizmus keretei között reked, s az ebből képződött frusztrációt pedig felsőbbrendűségi komplexusok gyártásában vezetik le, miközben meg vannak győződve arról, hogy ez a buddhai tanítás lényege. A krisztusi tanok is érdekes módon privatizálódnak el a különböző olyan törekvésekben, melyeknek állítólagos célja az eredeti tanok megtisztítása, és megismertetése. A szellemi hierarchia és rend önkényes értelmezése pedig pont az ellenkezőjét éri el, a vaskori tömegtudat számára már amúgy is gyűlöletessé tett REND és hierarchia fogalmának a még további erózióját, elutasítását. Ha ugyanis avatatlanok próbálják „megállapítani” még avatatlanabbak beavatódási szintjét, az enyhén szólva leginkább a mai kor álezoterikus, és álspirituális irányzatainak a „beavatási” módszereivel vetekszik, és csak tovább mélyíti a már amúgy is végső bomlásnak indult szellemi állapotokat. A jelenkori metafizikai tradíció elsősorban az azt megjelenítők spirituális avatottságának minőségét tükrözi. „A gyümölcséről ismeritek meg a fát” – mondotta Krisztus. Örök mérce ez, minden emberi lény számára, aki az önMAGába rejtet VALÓ megtalálására indult el.

A valódi hierarchia szent uralmat, EGY-ÉN-MAGom valós uralmát jelenti önmagam, személyem felett – mely ugyanakkor MÁSok iránti szeretetteljes, szent szolgálat is EGYben – és nem megalázkodást, szolgalelkűséget, vagy emberek önkényes egymás felé való emelkedését, egy elképzelt szellemi rendben. „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.” (Mk 10, 42-43) A Krisztusi SZER olyan, mint a Napnak a fénye. Mindenkire süt, tekintet nélkül annak érdemeire, és mindenkit szolgál anélkül, hogy bárkitől bármit elvárna érte.

 

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

2 hozzászólás a(z) “Gondolatok a tradicionalista létszemléletről” bejegyzéshez

  1. Fekete mágia thradíCION módra:

    Bevezetés a mágiába
    UR csoport; Spritus Imperator: Dr. László András

    „Jó, ha az a fiatal lány, akit a testetlen lények meglátására és a velük való kommunikációra használsz, szűz. Ha megmarad – és nem csupán anatómiailag – a szüzesség állapota, a szubtilis erők egy csoportja nem esik át azon a módosuláson, polarizáción és kiüresedésen, amely a közönséges egyesülés szexuális cselekménye révén következik be, úgyhogy a szüzek nagyobb tisztasága és intenzitása következtében könnyebb ezeket az erőket a beavatási gyakorlat irányába koncentrálni. Olykor nők helyett 7 és 14 év közötti kisfiúkat használnak: ebben az életkorban főként azok az alakító és egy nagyon energikus állapotba való belenövést előidéző szubtilis erők vannak túlsúlyban, amelyeket még nem módosított a serdülők szenvedéllyel és érzelmekkel telített életének vulgáris kénje.
    A fiatal nőt elő kell készíteni… Csak azzal törődünk, hogy minden értelemben és alaposan nyitottá és befogadóvá tegyük, vagyishogy legnagyobb mértékben a Mercurius princípiumot vonjuk ki, és magasztaljuk fel; hogy a nő le tudja győzni a teljes elhagyatástól való félelmét.
    Szükséges megteremteni a gyakorlat számára alkalmas környezetet, amelyet lehetőleg vidéken, vagy elszigetelt földalatti helyen válasszunk ki, ahol nagy csend uralkodik, és biztos benne, hogy senki sem zavarhat meg.”

    („Halkan” kérdezgetek: Miféle testetlen lényekkel akarna kommunikálni? Honnan szereznek ehhez ártatlan gyermekeket? Találnak efféle műveletekhez asszisztáló szülőket? Nem sül, le a képükről a bőr, ilyen „tanítások” mellett, mikor máskor „Isten”-ként pozíCIONálják magukat? Ilyenkor hogy áll meg a szokásos takaró: „egy bizonyos szellemi szint fölött bármit meg lehet tenni”? Hol állnak meg a műveletük közben, mennyire is „kell” „nyitottá” tenni a gyermeket?)

    Nos, meglehetősen undormányos belegondolni, hogy mit taníthatnak a belső körben, ha ezt adják a kívülállóknak is…
    „Már magából abból az egyszerű tényből, hogy az Emberfia tanítványok szűk körét gyűjtötte maga köré, elkerülhetetlenül következik, hogy mást kellett tanítania nekik, és mást kellett tanítania a „kívülállóknak”. Ha ez nem így lett volna, értelmetlen lett volna tanítványokat gyűjtenie maga köré…”
    (Mert a másokat burkoltan lehülyéző „szellemi”pozíCIONisták igen valószínű, hogy a fejhető rajongói plebszhez, és nem a „szűk körhöz” tartoznak…)

    Szép Napot!

  2. Megdöbbentő, hogy az általad idézett részlet, melyre rákerestem, teljesen nyilvánosan elérhető a világhálón. Ezen vetületeit eddig nem tanulmányoztam ennek a jelenségnek – és valószínűleg ezek után sem fogom – de tipikusan vaskori megnyilvánulásnak tartom, hogy amíg egyik oldalon igen magasrendű tanítások jelennek meg, melyek sok EGYetemes, önMAGunkra vonatkozó ismeretet is megjelenítenek, a másik oldalon „szellemi” elitizmusba, fekete mágiába és politikai izmusokba ágyazódik az egész, és a fehérről kiderül, hogy mégsem fehér, a fényről meg kiderül, hogy a vonat lámpája az alagút végén. DE a kettősségek világa már csak ilyen, ÉS ez IS – mint Mind-ÉN-KI – EGY-ÉN-MAGunk álma. Az EGY és EGYetlen VALÓ álma a ki eme személyként is vagyok.

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

12 − négy =