Az ébredés metafizikája II.

Spiritualitás és spiritizmus

A Kali Yugá korszakában a spiritualitás fogalma javarészt nem csak a felismerhetetlenségig el lett torzítva, ki lett ürítve, de ezzel párhuzamosan, az ily módon, ezen fogalmi degradáció és devalváció által keletkezett szellemi vákuum kiegyenlítésére fel lett töltve olyan jelentésekkel, melyeknek eredendően semmi közük a tiszta értelemben vett spiritualitás fogalmához, hanem sokkal inkább a spiritizmus kategóriáinak a jellemvonásait hordozza magában.

Ezen megállapítás megköveteli, hogy definiálásra kerüljön a spiritualitás, a spirituális és a spiritizmus két alapvetően egymástól esszenciálisan különböző kategóriája. Az érthetőség kedvéért, fontos, hogy ezen kategóriák tisztázása érdekében megjelöljem azon, egymástól különböző, és bizonyos szempontból egymással ellentétes törekvéseket, melyek a fent nevezett szellemi irányultságokon belül nyilvánulnak meg.

A szellemi úton járó törekvő, a létből az életbe történt alászállása, vagyis EGY-ÉN-MAGomtól való eltávolodása után alapvetően három lehetőséggel rendelkezik:

I. Az első az, hogy igyekszik megmaradni ama szellemi amnéziában, mely az alászállás következménye, vagyis mindennemű tudatos, transzcendentális (ön)megismerés vágyát mellőzve éli az emberi lény szokványos, valós spirituális törekvéseket mellőző életét.

II. A második lehetőség az, hogy felébred benne a gyanú, hogy a földi, emberi létezés és élet nem ok, nem végső cél hanem okozata és eszköze egy magasabb rendű létezésnek, mely önmaga megtapasztalásán keresztül törekszik önMAGa világának, valóságának, tudatának a megismerésen át visszajutni önmaga eredendő, mindentudó, mindenható és minden determináltságtól független teljességébe. Ennek az útnak a célja a transzcendens létben való emelkedésre, az élet és az emberi lény és lét meghaladására van tudatosan rögzítve, az emberi egy-éntől, a MÁStól (személytől) az ember feletti (személyfeletti) EGY-ÉN-MAGomhoz (Istenség és/vagy Abszolútum, Teljesség) való felemelkedés tudati fokozatainak megvalósítása által, mely az önMAGam felett megvalósítandó teljes és korlátlan hatalom és uralom megszerzésére törekszik, akár indirekt akár direkt módszerekkel. Ezt az utat nevezhetjük jelen értelmezésünk szerint egyedül és kizárólagosan spiritualitásnak.

III. A harmadik lehetőség szintén egyfajta transzcendencia irányába mutat abban az értelemben, hogy részben felismeri az emberi lény önmagán túlmutató szellemi eredetét, életbe vetettségének függőségeit, azonban az ettől való megszabadulást, az emberi lét transzmutálását nem önmaga centruma felé irányulva, hanem önmagából mintegy kitekintve kísérli meg, nem „felfelé” hanem „lefelé”, olyan, számára ismeretlen szellemi erőknek való alárendelődés, megnyílás által, melyek felett valójában nem rendelkezik és ezek természeténél fogva nem is rendelkezhet uralommal. Ezen erők lassan, fokozatosan uralmat nyernek felette és saját, okkult céljaikra kezdik el használni őket, mely folyamat végén a totális, szellemi és lelki értelemben vett felbomlás, feloldódás, (disszolúció) és emberi szint alá való bukás, hanyatlás megy végbe az egyénben. Ez az út kezdetben igen gyors és igen látványos „sikerekkel” kecsegtet a külső világban mások felett elnyerhető hatalmat és uralmat illetően, köszönhetően különböző mágikus, okkult praktikák elsajátításának, melyek irányultsága mindig a szubjektum által önmagától különválasztottnak átélt objektív valóság tudati tereit célozza meg. Ennek az útnak a jellemzője az, hogy szellemi értelemben nem az emberi minőség felé való emelkedést célozza meg, hanem ennek ellenkezőjét, az emberi minőség alatti, démoni erők birtoklását, mely öncélúsága által és ennek következtében fordul az eredeti törekvés ellentétébe, vagyis a démoninak nevezett erők fokozatosan megvalósuló uralmához, hatalmához és birtokához, az ily módon negatív értelemben vett „törekvő” felett. Ezt az utat nevezhetjük jelen értelmezésünk szerint spiritizmusnak.

Ezen meghatározások és kategorizálások azonban további kérdéseket vetnek fel. Egyrészt mindhárom út, végső valóságukat tekintve ugyanúgy tudati út, vagyis semmiképp sem a Teljességen kívül fut, hanem mindháromban EGY és EGYetlen, dualitáson, polaritáson, léten és nemléten is túlmutató Abszolútum, vagyis Teljesség nyilvánul meg, és tapasztalja önMAGát, önMAGában, önMAGa által, önMAGáért. Tévedés lenne tehát azt hinni, hogy bármelyik út, a fent nevezettek közül nem ugyanazon Lét és Lét feletti EGYség, ŐS-Tudat potencialitásainak a kibontakozása és megvalósulása lenne. Ezen utak valójában egyrészt párhuzamosan futnak a mindenkori Tudaton belül, másrészt egymást kiegészítve, keresztezve, harmadrészt ténylegesen egymással ellentétben is. Mindez azonban túlmutat a dualitás és a polaritás világában, a logika által felfejthető kategóriák általi, szintetikus, pusztán racionális módon való megragadhatóságon.

everest04

Okkult és Mágia

Az okkult vagy a mágia fogalma – köszönhetően a judeo-keresztény vallás létszemléleti beállítottságának – kizárólagosan negatív, lefelé húzó tudati erőként van ma prezentálva. Pedig az okkult eredeti jelentése rejtett, a mágia pedig tulajdonképpen olyan tudatos szellemi akcionalitást jelent, melynek célja egy magasabb rendű szellemi lét megtapasztalása, tehát önmagában sem nem rossz sem nem jó, amennyiben valaki mindenképpen erkölcsi kategóriákban szeretné vizsgálni eme fogalmat, ami jelen vizsgálódásunk szempontjából viszont egyértelműen meghaladandó szempont. Tény ugyanakkor, hogy az okkult, mint fogalom jelenleg a démonisággal van összemosva, a mágia pedig olyan tudati cselekvőképességgel, melynek egyedüli és kizárólagos célja az úgynevezett külső, objektív valóságba való szándékos, irányított, személyi és személyes, egyéni beavatkozás, melynek célja annak egyéni érdekek szerinti megváltoztatása, módosítása, felülírása. A mágia tehát egyfajta törekvést jelent a természet és a természetfeletti Rend – akár csak rövid távú, akár pillanatnyi – megváltoztatására, mely törekvés hátterében a személy azon pillanatnyi érdekei állnak, melyek képtelenek átlátni ezen beavatkozások hosszú távú hatásait az Egész szempontjából, így a Részt manipulálva tulajdonképpen csak látszólag képesek a vélt vagy valós problémák megoldására, mivel ha a mágia sikeres, akkor az oly módon avatkozik be – látszólag – az Egész struktúrájába, hogy ugyanakkor szükségszerűen és törvényszerűen újabb és újabb karmikus folyamatokat indít be, melyek végső soron, előbb vagy utóbb de mindenképp visszatérnek, a mágia elindítójához. A mágia ilyen értelemben tehát még mindig az ok-okozati szint folyamataiba való beavatkozást jelenti, nem pedig az ok-okozati szint felé való emelkedést azon szellemi törekvés és út által, mely felismerte, hogy a karma kerekéből nem a további karma generálása, hanem a karma által létrehozott okozatiság generálásának a felszámolása vezet. Magyarán a Rendbe való, bármilyen szinten történő mágikus beavatkozás, valós lehetőség, ugyanakkor – mivel eme mágikus tudati aktus, mindig csak a Rész ismeretétől elszakadt, elszakított, abból kizárult tudat hiányos nézőpontjait tükrözi, így természetes és értelemszerű módon – nem képes átlátni, az Egész szempontjából sem a folyamatok végtelen összetettségét és egymásra hatását, sem azok kölcsönhatásait és viszonyait. Ebből fakadóan a mágia – és legyen ez bármilyen jellegű – mindig törvényszerűen újabb és újabb karmát generál, vagyis újabb és újabb következményeket jelent, melyeknek mindig és mindenkor visszahatása van nem pusztán a manipuláltra, hanem első sorban is a manipulálóra, vagyis a mágia elindítójára. (*1 – bővebben lásd “Megjegyzések”)

Mindezzel együtt vagy mindezek ellenére a mágia, önmagában véve továbbra sem helyezhető el a jó és rossz etikai, morális kategóriájának leegyszerűsítő kereteiben. A mágia megtapasztalása ugyanis egy olyan lehetőség, egy olyan eleve kódolt potencialitása az emberi és az emberen túlmutató létezésnek, mely végső soron ugyanúgy a Teljesség része, így semmiképp nem tárgyalható azon kívül, mint ahogy a Teljességen kívül semmi sem tárgyalható, azon felismerésből fakadóan, hogy a Teljességen kívül még a Semmi sem létezik és létezhet. A Teljesség (Abszolútum) minden. A fent jelzett három kategória is mind-mind a Része. Ezen kategóriák megkülönböztetése pusztán azon szellemi lényeknek szükséges, akik tisztán és világosan szeretnék látni, az emberi létezésen, az életen belüli utakat, és az ebből adódó egyéni, egyedi – spirituális és metafizikai értelemben vett megvalósítás – célkitűzéseihez fontos, és elengedhetetlen lehetőségeket.

Minden mindegy és minden EGY, de ez csak a Teljesség, az önMAGához visszatalált EGY és EGYEtlen VALÓság szempontjából jelenthető ki. A létesültekben alászálló, egyedi, egyéni személyes, individuális tudat és individuum szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy eredendő, a megtestesülésem és alászállásom előtt megmeghatározott szellemi célt követem-e vagy sem. Ezen a ponton felmerül ugyanakkor, hogy végső soron – a Teljesség, az Abszolútum szempontjából tekintve – még ha ellene is megyek, eredeti szellemi célkitűzésemnek, mindaz nem-e ugyanúgy az EGY és EGYetlen VALÓ szolgálatában történik-e, magyarán hogy létesültként valójában – a relatív világ minden látszata ellenére – cselekedhetek-e bármit, ami végső soron az EGY és EGYetlen valóság „ellen” történhet?

everest02

Szabad akarat

Emberi szempontból – és a legtöbb vallásban ez a nézőpont jelenik meg – az emberi lény alárendelt viszonyban van, egyenesen kirekesztve, egyes nézőpontok szerint pedig örökre kirekesztve abból a szellemi teljességből, amit istennek jelöl, istenként határoz meg. Azonban ezen isten-definciók még mindig igencsak polárisak, magyarul a relatív világ nézőpontjába helyezettek. Ebben a nézőpontban ugyanis úgy tűnik, hogy az ember Isten akarata ellen is tehet, annak ellenében cselekedhet, mintegy fellázadva ellene, mintegy tudatosan szembeszegülve vele. Kétségtelen, hogy amennyiben Isten alatt egy ember felett álló, azt meghaladó szellemi minőséget értünk, úgy az ezen minőségből, tudatilag kívül rekedt, attól elkülönült lény – aki pusztán és kizárólag eme szellemi valóság teremtményeként, az ettől a valóságtól függő, ennek alárendelt és kiszolgáltatott lényként értelmezi, határozza meg magát – látszólag tényleges hatalommal, „szabad akarattal” rendelkezik saját teremtője ellenében. Emberi szempontból tehát az életnek, az emberi létben megélhető megtapasztalásnak nagyon is valós, megtapasztalható és kézzelfogható következményei vannak, mely következmények eme vélt vagy valós szabad akarat következtében jelennek meg.

Az emberi szabad akarat az, ami a mágikus, és vagy okkult cselekedeteknek alapot biztosíthat. Legalábbis a létesült, a teremtett, az emberi lény szempontjából ez mindenképpen így tűnik. Az emberi, teremtményi szabad akarat azonban a Teljesség, az Abszolútum szempontjából nem létezik. Hogyan? Ki lehet-e ilyet jelenteni egyáltalán a mai kor emberének, aki mindenek feletti autodeterminizmusra törekszik, és ezáltal egyre kevésbé akar, vagy tud tudomást venni heterodetermináltságáról, vagyis eleve meghatározott helyzetéről, mely meghatározottság önön személyfelettiségéből, vagyis transzcendens eredetéből fakad?

Elkerülhetetlen, hogy a szabad akarat problematikáját ezen a ponton a lehető leglényegretörőbben megvizsgáljuk. Az élet játékát játszó emberi lény könnyen és viszonylag korán megtapasztalhatja ugyanis azt, hogy a világban bizonyos dolgok felett rendelkezik, más dolgok felett kevésbé és/vagy részben, bizonyos dolgok felett viszont tapasztalatai nyomán úgy tűnik, hogy semmiféle hatalommal, uralommal, befolyással, magyarán szabad akarattal nem rendelkezik. Egyértelműen tehát semmiképp sem jelenthetjük ki, hogy a determináltságok világában létező emberi lény – aki metafizikai értelemben nem érte el az önmegvalósítás legmagasabb fokát – teljes, és tökéletes szabad akarattal rendelkezne. Mit is jelent a teljes és tökéletes szabad akarat? Teljes, tökéletes, korlátlan, azaz semmi és senki által nem korlátolt, nem akadályozott SZABADSÁGot, a lét és a nemlét és az ezt is meghaladó VALÓság felett. Ettől az abszolút valóságtól, mint EGY-ÉN, eleve el kell szakadjak, mint alászálló tudat ahhoz, hogy a relatív világban, mint megnyilvánult létező, mint létesült, mint teremtmény, mint egyén, mint szem-éj létet, életet nyerhessek. Ez a teremtés sajátos paradoxona, hogy ÉN, mint EGY-ÉN, mit Teremtő saját teremtett világomban mint teremtmény alászállok, így önMAGamban, önMAGam által tapasztalom meg önMAGamat, vagyis saját teremtésemet, mely végső soron csakis a tudati különválás, szeparáció által lehetséges. Mindezek ellenére, mint EGY-ÉN, vagyis személyfeletti létező és valóság, továbbra is folyamatosan EGY és EGYetlen, oszthatatlan, töretlen és folytonos VALÓság maradok, VAGYOK. Egyszerre van tehát jelen a teljes, tökéletes szabad akarat önMAGam személy feletti valóságában, és egyszerre van jelen ennek különböző mértékek szerinti hiánya, vagyis a determináltság, a függőség. Teremtőként – ez különösen hangsúlyozandó – a magam korlátlan, szabad, semmitől sem determinált minőségében csak és kizárólag Abszolútumként, Teljességként rendelkezem tökéletes szabad akarattal, emberként – Résszé válva az EGÉSZben, alászállva saját teremtésemben – és létesültként a létben semmikképpen sem. Ezt emberi lényként igen könnyen megtapasztalhatom, és itt jön be újra a mágia, mint olyan eszköz, mellyel tulajdonképpen ezen alárendeltségből, ezen kiszolgáltatottságból, ezen függőségből próbálhatok meg kitörni, ezen létállapot felett uralmat nyerni.

Végkonklúzióként a szabad akarattal kapcsolatban tehát a következőket állapíthatom meg:

1. Emberi lényként a teljes és tökéletes szabad akarat – emberi determináltságomból fakadóan – nem létezik.

2. Emberi lényként, a világ-valóság-tudat hármasságában a szabad akarat korlátozott módon van jelen, ilyetén módon, a szabad fogalma – mint abszolút és tökéletes, s mely csak mint abszolút és tökéletes szabad – nem használható, helyesebb inkább arról beszélnünk, hogy determináltságunk milyen jellegű.

3. Emberi lényként önön determináltságunk a szubjektív és az objektív, egymástól tudatilag elkülönített, de egyaránt tudati függésben létező, tudati valóságainak, viszonylagos arányainak milyenségében ragadható meg. Érthetőbben fogalmazva ez azt jelenti, hogy egy adott személy esetében melyek azon tényezők, amelyek felett a szubjektumnak – vagyis az alanynak, önMAGamnak – hatalma, uralma, ellenőrzése, befolyása van, és melyek azon tényezők, melyek felett nem, illetve ezen két végpont között melyek azon tényezők, amelyek felett különböző arányokban áll fenn az egyedi hatalom, uralom, ellenőrzés és befolyás léte és hiánya együttesen.

4. Ember feletti értelemben az emberi lény eleve determinált azon aktus által, hogy mint létesült, tudatilag elszakad a létesítő – az EGY-ÉN, a Teremtő, az EGY, a Teljesség – egészétől, EGYségétől, teljes és tökéletes teremtői státuszától, mindentudóságától, mindenhatóságától való Teljességétől.

5. A Teljesség szempontjából a létesültnek, abszolút értelemben nincs és nem is lehet szabad akarata, amennyiben a szabad akarat, mint teljes, tökéletes valóság feletti valóság, kategória feletti kategória jelenik meg.

6. A Teljességben – a Teljesség abszolút szempontjából – teremtés soha nem volt és nem is lehet, mivel minden a léten és a nemléten túli VANság állapotában VAN. A teremtés, mint aktus, mint tudatilag megtapasztalható tudati valóság csak a tér-idő kontinuumában átélhető, megélhető, megtapasztalható illúzió, mely illúzió azonban teljes és tökéletes tudati valóságként élhető meg mind a teremtő, mind részelegesen a teremtett által.

7. A Teljességben nem létezik és nem létezhet semmi olyan, ami eleve – az idő fogalmát paradox módon segítségül hívva az érzékeltetés kedvéért – az időt és teret is megelőző teljesség valóságában, az örökké valóságban ne létezett volna, ne létezne, az idők kezdete előtt. Ilyen módon minden lehetséges út, egyedi ösvény, amit egy teremtmény bejárhat, megtapasztalhat, a tér-idő kontinuumában alászálló ŐS-Tudat, Teremtő, EGY és EGYetlen VALÓ számára MÁR VAN, de a tér-idő kontinuumában alászállt, önMAGától elhatárolódott, teremtményként, teremtettként, létesültként, életként és élőként önmagát megtapasztaló individualizálódott ŐS-Tudat számára új, soha annak előtte nem tapasztalt, egyedi, egyéni, egyszeri és megismételhetetlen.

8. A metafizikai értelemben vett realizáció – ezt a két, látszólag egymástól elhatárolódott, élesen különváló létezés – a Teremtő és a Teremtett tudati állapotának szükségszerű egyesítését jelenti, melyben a Teremtményben a Teremtő képes visszatérni önMAGa abszolút, személy feletti tudatához és valóságához, mely újraegyesíti, de egyben meghaladja a lét-élet, a nemlét és a lét minden kategóriájában, tudatilag széttagolódó valóságot, önMAGában önMAGán át visszatalál önMAGához, a VANság, a VAGYOK Örökké-VALÓságába.

everest03

Következtetések és összegzés

Minden út EGY és EGYetlen VALÓságból indul, abban fut és annak kiindulópontjához tér meg, amennyiben ezt a tér-idő síkjában akarjuk ábrázolni. A tér-idő síkját is meghaladó, de azt önMAGában foglaló, önMAGából kibontó, attól semmilyen módon sem determinált, hanem attól tökéletesen szabad létező, végső, metafizikai értelemben EGY-ÉN-MAGom vagyok. A fenti okfejtést tehát minden elvontsága ellenére, szükséges emberi és személy feletti valóságomba visszahelyezzem, abban átéljem, amennyiben a célom a II. pontban leírtak beteljesítése.

Minden teremtett valóságnak megvannak a saját belső szabályai, törvényszerűségei. Minden teremtett világ valójában nem más, mint egy végtelenül összetett és egy végtelenül EGYszerű (a szó nem leegyszerűsítő értelmében) tudattér, tudati valóság. Kiáradásának a köz-ÉP-PONTjában EGY-ÉN-MAGom, mint TeremTŐ, mint EGY és EGYetlen VALÓság: VAGY-OK. Minden létezés, létesültség és élet OKa EGY-ÉN-MAGom vagyok, így az általam és bennem megnyilvánult valóság forrásához is csak akkor juthatok vissza, ha saját teremtésemben alászállva, abban felismerem annak tudati tükörtermészetét, vagyis a teremtettekben, a létesültekben felismerem, hogy azok tükröződései egy magasabb rendű valóságnak, mely Részként van jelen azon tudati tárgyakban (objektumokban) melyeket saját, individuális tudatomban észlelek. Önön individuális tudatom, azonban pusztán Része annak az EGÉSZnek, melyből a teremtés aktusában önként, minden kényszertől mentesen kiszakadt, ezáltal létet és életet nyert a megnyilvánult világban. Mind a megnyilvánulatlan mind a megnyilvánult világ ugyanakkor EGYszerre és EGYben: EGY-ÉN-MAGom vagyok.

Mi a jelentősége a „Spiritualitás és spiritizmus” címszó alatt tárgyalt I-III. Kategória megkülönböztetésének és ismeretének?

A Vaskorban uralkodó szellemi sötétség következtében ma nagyon sokan összetévesztik az úgynevezett természet feletti adottságokat, képességeket a II. pontban kifejtett EGY-ÉN-MAGam személy feletti forrásához és valóságához tartó, metafizikai értelemben vett önmegvalósítás (realizáció) szintjeivel. Amikor ugyanis egy emberi lény rendelkezik bizonyos paranormális, úgynevezett „természet felettinek” mondott érzékenységgel, képességekkel, ebből sokan arra a következtetésre jutnak, hogy az ilyen emberek a metafizikai értelemben vett önmagvalósítás magas szintjeit érték el. Ezt tetőzi azon jelenség, hogy a mai korban kiváltképp elszaporodtak azon szellemi irányzatok, neospirituálisnak mondott, ám többnyire – még önmaguk számára sem ismert módon – spiritiszta irányzatok, melyek bizonyos képességek birtokában, és ezek által azt a látszatot igyekeznek kelteni, hogy ők a transzcendens önmegvalósítás II. pontban ismertetett útját, vagyis az EGY-ÉN-MAGosság, önMAGamban önMAGam által, önAMAGamhoz tartó, végső célként a teljes és totális felébredés, metafizikai megvalósítás fogalmi eszközével megjelölhető útját járják.

Ezen irányzatok még a miénknél összességében éberebb, nagyobb szellemi világosságban fogant korszakokban is jelen voltak, bizonyos szellemi hagyatékok tanulságai szerint, ám azon korokban semmiképp sem volt esélyük dominanciára jutni. A mai kor emberiségének a jelentős része ugyanakkor, pont a fent ismertettet tendenciák következtében többnyire nem a spirituális önmegvalósítás útját választja, hanem a spiritizmus különféle, igen színes, igen változatos módon becsomagolt útjait. Ezen utak sajátossága, hogy többnyire a mágiát, mint a világ manipulálásának egyedi, szem-éjes útját választja, melynek célja a karmába való beavatkozás, a körülmények olyan módon való megváltoztatása által, mely tulajdonképpen – természetéből adódóan – csak látszólag képes az egyedi vagy akár a közös problémák megoldására, de amely végső soron újabb és újabb karmát hoz létre, a létesültek világában, a relatív világban, ezáltal még jobban beleragasztva az individuumot a létörvény forgatagába, a számszárába. Ez egy olyan jelenség, melyet nem vagyok hivatott elbírálni, pusztán felhívni ennek létezésére a figyelmet. Ez egyfajta aprópénzre váltott „spirituális tudás”, mely inkább illethető a spiritiszta jelzővel.

felho2

Valójában nagyon egyszerűen, akár egyetlen szempontból is elkülöníthető egymástól a valós spiritualitás útjainak a törekvése, az úgynevezett álspirituális, vagy spiritiszta, paranormális jelenségekkel operáló szellemi utak törekvéseitől. Ez a szempont pedig az önkutatás, a metafizikai értelemben vett önismeret, vagyis az EGY-ÉN-MAGomra való fókuszáltság léte vagy hiánya. A II. pontban meghatározott valós spirituális utak közös tulajdonsága – még abban az az esetben is, ha a külvilágból indulnak ki, és abban gyökerezik a kiindulópontjuk többnyire nagyon is szükségszerűen – az, hogy törekvéseikben a fő cél a világnak, a valóságnak és a tudatnak a személyben tapasztalható természetének a megismerése általi eljutás a személyfelettihez, vagyis minden világ-valóság-tudat forrásához, mely végső soron EGY-ÉN-MAGom vagyok, mind személyes mind személy feletti értelemben. Ezen út jellemzője, hogy amennyiben mágikus praktikákat is alkalmaz, azokat nem öncélúan, pusztán a személyes jólét, vagy a személyes állapot megváltoztatására használja, hanem éppen ellenkezőleg, annak a megtapasztalására, hogy a MAGus, vagyis a mágus MAGomban van, még az isteni alatti tudati szinteken is. Így a fő cél nem a mágia gyakorlása jelen esetben, hanem pont a mágiától való eltávolodás az által, hogy a megvilágosodás és az ébredés különböző tudati szintjeihez érve, fokozatosan felismerjem, a világ és a valóság EGY-ÉN-MAGom isteni mivoltában, annak mindentudóságában és mindenhatóságában megteremtett műve, mely azért nem uralható a maga teljességében a teremtmény státuszában, mivel törvényszerűen és szükségszerűen, teremtményként alá kellett szállnom önön teremtésemben ahhoz, hogy saját isteni valóságom Részként megtapasztalhassam önMAGam, akár emberi vagy akár bármilyen más létformaként RÉSZesedhessek benne, úgy mint az EGÉSZtől tudatilag elkülönült megtapasztaló.

Bizonyos vallásokban ugyanakkor a fenti nézet a jó és a rossz, az angyali és a démoni küzdelmévé egyszerűsödik le, és nincs semmiféle átjárhatóság eme duális, polarizálódott tudattereken belül. Pedig minden látszat ellenére, ez a játék – végső, célon túli célját és értelemen túli értelmét tekintve – EGY és EGYetlen tudat, az ŐS-Tudat játéka, mely tudat EGY és EGYetlen, EGY-ÉN-MAGom VAGYOK. A jó és a rossz harca, az angyalok kara és a démonok hada, a tudat, a tökéletes tudatosságnak a fényessége ugyanúgy, mint a tudattalanként megnevezhető sötét, sűrű, állatias, vad, nyers, ösztön-erők uratlan és uralatlan kavargása, dühöngése is: ÉN VAGYOK. Mindezen minőségek végtelen arányban való keveredése nyilvánul meg megszámlálhatatlan karakterében, típusában, fajában és fajtájában a teremtésnek. A jó és a rossz harca is az ÉN szent küzdelmem, és eme küzdelem véresen komoly dráma, tragédia mindaddig, ameddig teljesen és tökéletesen meg nem világosodom, fel nem ébredek önön isteni álmomból, hogy önMAGamba visszatérve, végtelenül EGY VANságomként létezzek.

Elkárhozhatok, alászállhatok, vagy megdicsőülhetek és felemelkedhetek, az EGY és EGYetlen VALÓ számára: mind-EGY, mert minden az EGY és ÉN AZ VAGYOK. Én álmodom azt, hogy MÁS vagyok, hogy MÁS-OK vagyunk, hogy megsokasodok és megsokszorozódom a teremtésben, hogy gyermek vagyok, vagy felnőtt és aggastyán, hogy háborúba megyek, hogy gyilkolok, vagy gyermeket nevelek, feláldozom magam és szentté leszek, amint azt, hogy démoni erőknek áldozok, és a poklok poklát járom, akár itt, a földi éltben. A válasz minderre: ÉN VAGYOK. Minden okon túli ŐS-OK, melyet érteni nehezen, de éreznem kell, szükséges, muszáj ahhoz, ha a megvilágosodás, a végső felébredés az a cél, amelyet – MAGamat embernek álmodva, egy személyben – elérni törekszem. Mélyen el kell magamban a sejtését is temessem annak, hogy valójában KI vagyok, ha azt akarom megtapasztalni, hogy milyen az, amikor az emberi lét pusztán céllá válik az eszköz helyett, karaktereim sokaságának a tengerében, a szürke, arctalan, jellegtelen, sodródó és kiszolgáltatott, örök szenvedésre ítélt tömegben. Minden és mindenki VAGYOK, s bár résszé válok MÁSaimban, teremtéseimben, minden látszat ellenére minden részemben ott a teljességem, amihez mindaddig nincs hozzáférésem, ameddig fel nem ébred bennem a gyanú, majd a vágy arra, hogy meghaladjam önön emberségem.

Nem az ember, hanem az emberben alászálló, megnyilvánuló örök EGY-ÉN vágyaz ez, mely a teljességből kiszakadva vágyakozik csillapíthatatlanul, olthatatlan szomjúsággal önMAGa önMAGába zárt és csakis önMAGában felfejthető Teljes-EGére, teljességére: A TELJESSÉGRE. Ebben a pokoljárás ugyanúgy része a Teljesség megtapasztalásának, megélésének mint a teljesség részeként minden. Mert Pokol nélkül nincs Mennyek Országa, mert kárhozat nélkül nem érne semmit az üdvösség sem, mert egyik a másik nélkül értelmezhetetlen. A kettősségek világa, miként azok forrása, teremtője, létrehozója, létben tartója, az EGY és EGYeteln, örök, igaz, teljes IS-TEn és az Őr-dög IS: ÉN VAGYOK. Rajtam kívül nincs senki és semmi sem, a bukás és a kárhozat, a felemelkedés is: ÉN VAGYOK. A kérdés örök, és változatlan itt az emberi létben: mi az én személyes utam, ami személyfeletti önMAGomhoz visszavezet?

ÉN VAGYOK a soha nem született. Létemnek sem kezdete sem vége. Minden létező bennem él, s én őbenne. Álmodom a születésem, a létem, a halálom. A kárhozatom és a dicsőségem. Mindaddig ez az álom a valóságom, ameddig az EGY és EGYetlen ÉN MAGomban fel nem ébred. Amíg vissza nem jutok az üdvösségbe, üdv-ŐS-ÉG-benn, s azon is túl, az örök, éber: Teljes-ÉGbe.

felhopagoda

——–

Megjegyzések

(*1) Kiegészítésként megemlíteném, hogy a ma oly divatos, magukat „spirituálisanak” beállító különböző utaknak, praktikáknak mint például a theta healing, hemi sync, transzcendentális meditáció, (Maharishi Intézet) stb. valójában semmi közük a fenti értelemben vett spiritualitás fogalmához (II. pont), azon egyszerű oknál fogva, hogy egyik sem tűzi ki hívei elé a legmagasabb rendű szellemi célt, vagyis a teljes megvilágosodást, a metafizikai értelemben vett önmegvalósítást, és teljes felébredést. Amennyiben utalnak erre, vagy mégis megteszik valamilyen módon, többnyire az nem abban az értelemben történik, amint azt az ősi hagyományokban értelmezett.

Okkult, mágikus technikákat alkalmaznak, olykor  “Nyú Édzses” és/vagy tudományosnak mondott fogalmi közegbe, megközelítésekbe ágyazva, vagy akár technokrata-szcientifikus-transzhumanista jelleget is öltve, melyeknek valódi és fő, célja a tudat manipulációja, alapjában véve nagyon is materialista, hétköznapi célok érdekében. A mai kor emberiségének ugyanis többnyire még a valós spirituális technikák, és azok törmelékei is csak pusztán saját személyes materiális-mentális-pszichés jólétének az előmozdításában játszanak szerepet, ezért is terjedhetett el például nyugaton az a rengeteg „meditációs iskola”, áljóga irányzat, melyek szellemi magvát már rég nem a legmagasabb rendű metafizikai cél hatja át, így következésképpen meg sem jelenhet abban.

Például a transzcendetális meditációnak már az elnevezése is árulkodó egy avatottabb tudatú törekvő számra, mivel miféle meditáció az, ami nem a transzcendens létre fókuszál, abból eredezteti magát? Mintha létezne nem transzcendentális meditáció is. A tradicionális jóga rendszerében a meditáció, azok útjai, módjai, szintjei, szellemi és praktikus bázisai igen elmélyülten és mély alapossággal ki vannak fejtve, a mai kor embere számára viszont ezen valós ezoterikus tudások, a valós beavató mesterek nélkül mára már elérhetetlenek. Amit ma jógaként, meditációként megismerhet a nyugati ember, az valójában egy szellemi gerincét vesztett külsőség, mely legtöbbször egyedül a fizikai test karbantartását, és a mentális-pszichés működések jobbá tételét szolgálják. Azt sugallják, hogy a meditáció, a jóga olyan szellemi ösvény, amely minden előzetes szellemi beavatás és beavatódás nélkül, bárki számára járható út, bárki jógivá válhat, bárki mesterré avanzsálhat, akár egy kurzus után is. Mi sem áll távolabb az igazságtól, mint eme megtévesztő, hamis propaganda. Az utilitarista, prakticista, materialisztikus vagy spirituális-materialista szellemi igényekkel rendelkező tömegek megtévesztésére igen alkalmasak ezen áljóga iskolák, melyek a Kali Yugá egyik sajátos lehetőségeként jelenhettek meg. (Ajánlott irodalom lehet a jógában elmélyülni szándékozóknak: Mircea Eliade: Jóga. Halhatatlanság és szabadság c. kiemelkedő, szintetikus jellegű munkája, mely elmélyült, alapos, rendszerező és egyedi képet fest a jógáról, annak valós belső tartalmairól, ágairól, módszereiről, formáiról egyedülállóan az európai, nyugati szellemtörténetben.)

Napjaink egyik leggyorsabban terjedő paraspirituális eszméje a transzhumanizmus. Spirituális szempontból tekintve az egyik legabszurdabb képződmény, egyfajta antitranszcendencia, amiben – spirituális értelemben véve – a szellemi lét emberi szintje alá csúszott, az emberi potenciál teljességét sem bíró, azt nem megismerő, nem megvalósító, abban ki nem teljesedett lény álmodozik egy emberen túli, és nem ember feletti – trans latin szó, jelentése át, keresztül, túl – létformáról, melyben az emberi léttől való függetlenedést és szabadulást, a technika eszközeivel képzeli el. Ez azonban pont hogy nem függetlenedést, szellemi értelemben vett felemelkedést, hanem alázuhanást, még masszívabb tudati függőséget jelent, mivel mindezt a technika eszközeire támaszkodva képzeli el, így ezen irányzat merőben materialista, szellemi színvonalát tekintve pedig pusztán a naiv realizmus szintjét üti meg. A „tudatosság” fogalmát teljesen materialisztikus szintre egyszerűsítve használják, melynek semmi köze a spirituális értelemben vett, metafizikai realizációban kiteljesedő tudatosság eléréséhez, mely a személy feletti, EGYetemes ÉN-Tudatban való végleges, visszavonhatatlan megvalósulást, megállapodást, ki és beteljesedést jelenti.

Az álspirituális-spiritiszta irányultságok tárháza az, amit ma ezotériának neveznek, mely szinte semmi más, mint ősi exoterikus tudásmaradványok különböző formákba csomagolt újraélesztése, melyek tartalmaznak ugyan ősi igazságokat, de jelen tálalásuk hasonlatos a gyöngyök moslék közé való keveréséhez. Ezt már tárgyaltam más írásokban, itt nem mélyítem. A valódi értelemben vett ezotéria és ezoterizmus fogalma az esszenciális fontosságú, legmagasabb rendű spirituális igazságok MAGszerű, rejtett, csak a beavatottak, a beavatódott tudat számára feltáruló és megismerhető valóságára vonatkozik, mely a tömegek előtt, természeténél fogva rejtve van, rejtve volt és rejtve lesz. (ezotéria = rejtett, titkos, csak a belső tanítványi körnek közvetlenül, szóval, tekintettel, jelenléttel stb. átadott tan, beavatás, ennek látszólagos ellentéte, ám valójában kiegészítője, előkészítő, előbeavató szintje az exotéria = a külső tanítványi körrel is megosztott szellemi tan, beavatás) A metafizikai értelemben vett tudás valósága, lényegét tekintve semmilyen formában nem átadható, pusztán annak informacionális váza, ezen belül is az ezoterikus tudások, jellegüknél fogva írásban ritkán hagyományozódtak, mivel azok lényege, ezek megfelelő értelmezése teljesen esetlegessé válna a beavatott, különböző tudati szinteket elért, megvalósult mester, vagyis a beavatódott tudatú tanító nélkül. Többnyire ez történik ma a régi szellemi hagyományok emlékeivel, az úgynevezett szent iratokkal, hogy avatatlan tudatok magyarázzák, az avatott tudatok által hátrahagyott szellemi tartalmakat, mely következtében a szellemi káosz elmélyül, az eredeti tan pedig sokszor önmagából kifordul, és önmaga ellentétévé lesz.

felhok3

Hangsúlyozni szeretném, hogy nem ezen dolgok, jelenségek létét és létjogosultságát kérdőjelezem meg, pláne nincs szükségem arra, hogy ítélkezzek felettük, de nyíltan és világosan ki kell fejtenem, hogy mivel valaminek a megítélése nem egyenlő annak elítélésével, ezért a dolgok megkülönböztetésére, megítélésére, néven nevezésére a szellemi utat járó emberi lénynek elementáris szüksége van, a metafizikai értelemben vett realizáció, önmegvalósítás és felébredés útját járva. Hatalmas tévedés az a mai „spirituális” berkekben közkedvelt féligazság, hogy az egység úgy érhető el, hogy többé semmit semmitől nem kell megkülönböztetni, vagyis mindent kritikátlanul, megrágatlanul és megemésztetlenül kell magunkba fogadnunk, anélkül, hogy azt alaposan megvizsgáltuk volna, megtapasztaltuk volna, ami által a valódi megértés MAGunkban megszülethet. Természetesen ennek a tendenciának is egy ősi igazság áll a gyökerében, mint a legtöbb álspirituális útnak, csak elferdítve és kiforgatva, mert tényleg igaz, hogy a végső felébredést célul kitűző tudat a világot, a valóságot mint saját teremtményét kell, saját tudatán belül saját tudati középpontjából kiáradó, kivetülő valóságként felismernie, így legvégül magába visszavezetnie, mint önön teremtését, DE mindezt személyfeletti értelemben. Csakhogy az ehhez való eljutás útján először pont hogy ennek az ellentéte szükséges lezajlodjon benne(m) – amennyiben az intellektus útját járja(om) – nevezetesen a világnak, a valóságnak önön tudatán(omon) belüli tartalmainak, tudati objektumainak a megkülönböztetése, saját tudata(om) természetének a feltárása, megismerése által, azzal párhuzamosan. Ez azt jelenti, hogy először a világ, a valóság tudati objektumokként való azonosítása történik meg, különböző felismerések, tapasztalatok, tudati állapotok megtapasztalása által, mely során a megfigyelő különválik a megfigyelt valóságtól, mintegy leválasztja saját személyfeletti ÉNjéről, az EGY-ÉNről a tudati objektumokat, azok természetének a megismerése által. Ezek után, csak a későbbiekben lehetséges az, hogy végül mindezen tudati objektumok és tartalmak forrására koncentrálva, az ily módon önmagától elkülönített tartalmakat visszavezeti(em) önMAGa(m) önMAGában(amban) felismert, személy feletti, EGY-etemes Tudatába(omba), az EGYetemes Elme forrásába, minden megnyilvánulás és megnyilvánultság létrehozójába, az EGY-ÉNbe.

A fent jelzett praktikák is végső soron az EGYben léteznek, az EGYben bontakoznak ki és az EGYben tapasztalhatóak meg az EGY teremtményei számára. Akinek egyéni, személyes sorsa ezek megtapasztalása, azoknak nem szólnak a fenti gondolatok, de akik egy magasabb rendű spirituális célt, eszményt tűztek ki önMAGuk elé, azok számára elengedhetetlen, ezen jelenségek megvizsgálása, azonosítása, megértése, és megértésből fakadóan a rajtuk való felülemelkedés. Csak azt fogadhatom – vissza – tudatosan, kételkedés nélkül MAGomba spirituális értelemben, amire MAGomban, az EGY-ÉN MÁSaiban is tükröződve ráismertem, amit megismertem és néven neveztem.

FJT

everest06

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

3 × három =