Az EGÉSZsÉGes KÉT-ELkedés

A szellemi utat járó emberi lénynek, a kettősségek, a polaritások, magyarul az elme mindent elemekre bontó, elemző, megkülönböztető és elkülönítő világában a megismerés folyamata során sokszor kételyei merülnek fel „a valósággal” kapcsolatban. Az egészséges szkepticizmus – még ha az írás címét alapul véve önellentmondás is ami az egész-ség és a két-ség között látszik feszülni – mindenképpen szükséges jelen legyen azon ember életében, aki a világot önMAGa által, és nem MÁS-ok vélt vagy valós megtapasztalásai tükrében óhajtja megismerni. A megismerés, jelen értelmezésben ugyanis soha nem lehet absztrakt, és főképp nem személytelen, tudattól, tudatomtól független tudati-szellemi aktus. Korszakunk domináns, tudományos-materialista világképével ellentétben, általam semmiféle megismerés nem nevezhető megismerésnek, ami nem a tudaton belül jön létre, és saját, egyedi, egyéni tudatcentrumomból kiindulva, majd abba visszatérve, a személyes, egyéni, egyedi megtapasztalásból nyer az elme által értelmezést. (taMÁSság)

Az úgynevezett objektív valóság fogalma, pont ugyanolyan tudattartalom, mint a szubjektív valóság fogalma, melyek végső soron saját tudatomban létező, abban létrejövő és megnyilvánuló gondolati minták, a valóság tudati tárgyainak a megkülönböztetésére. A valóság minden esetben csakis szubjektív módon közelíthető, ugyanis a valóság tartalmai minden esetben a valóság centrumához, középpontjához képest rendeződhetnek különféle kategóriákba, mennyiségi, minőségi, logikai struktúrákba, magyarán a megfigyelő nélkül megfigyelés nem lehetséges, és a megfigyelt tudati objektum is csak absztrakció, megelevenítetlen valóság lenne. Nem arról van tehát szó, hogy a tudaton, a tudatomon belül nem különböztethetek meg úgynevezett szubjektív és objektív valóságrészleteket, hanem arról, hogy végső soron és eredendően is, ezen kategóriákat eleve MAGában hordozza a tudat, melyben ezek megjelennek. A tudományos-materialista világképben a valóság tudattól független létezőként tételeződik, így már a perkoncepció által garantált annak tudaton kívüli léte. Azonban ha végiggondoljuk, hogy minden tudati objektum – ilyen tudati objektum a tudomány is, vagy a tudományos gondolkodásmód, világkép stb – csakis a tudat, a tudatom által létezhet, akkor a tudományos szemlélet abszurditása, nevezetesen a valóságnak a tudattól függetlennek való tételezése is megvilágítást nyerhet.

Nem szándékom ezen okfejtést a realizmus kontra idealizmus filozófia szintjére redukálni, mivel az ilyetén vitáknak és pro-kontra okfejtéseknek se vége se hossza a filozófia történetében, annál is inkább mert mondanivalóm lényege jelentősen túl van mind a tudomány, mind a filozófia kategóriáin, még akkor is, ha nyilvánvalóan, rejtőzködő (latens) módon mindkettőt tartalmazza és érinti is egyben. Jelen esetben az egyéni megtapasztalás áll a középpontban, mely adott esetben erőteljesen kiáll önmaga mellett, létéből következően – és nem öncélú vitából – szembehelyezkedve akár a mai kor minden hivatalos tézisével, tudományos dogmájával, világképével.

Tudattól, tudatomtól függetlenül objektív valóság nem létezik. Ez nem azt jelenti, hogy „A Valóság” egésze mindig és mindenkor elérhető saját egyedi, személyes tudatomon tudatterén belül, hanem azt, hogy potencialitásként minden valóság – ami számomra megismerhető – csakis saját, személyese, egyedi, individuális tudati teremben jelenik és jelenhet meg, vagyis: van. Ez a kijelentés akkor érvényes, ha feltételezem, hogy a tudat és a valóság végső soron EGY létező, és hierarchiáját tekintve tudat nélkül semmilyen valóság nem létezik, létezhet. A tudat valóság, a valóság pedig tudat, minden valóság tehát csakis tudati természetűként, csakis tudati függőségként és csakis tudati létezésként vethető fel, értelmezhető és tárgyalható.

A tudat minden. Ezen kijelentéssel szemben azonban a szellemi utat járó embernek kötelező módon élnie kell az egészséges kételkedés jogával és kötelességével. Elfogadni ugyanis csak személyes, egyedi, individuális megtapasztalás által átélt, megélt, megtapasztalt és hitelesített tudati tartalmakat lehetséges. Tudásnak csak azt nevezhetem, ami saját megtapasztalásom által születik meg, minden más, amit tudásnak képzelek ezen kívül semmi más mint olyan információ, mely adott esetben megtapasztalható, valaki, valakik, által megtapasztalt valóságból származik, és feltételezhetően mások számára is megtapasztalható valóságra mutat, de mivel saját személyes megtapasztalásom hiányzik mögüle, ezért számomra az a bizonyosság hiányzik belőle, mely az egyedi, egyéni megtapasztalás, megélés, átélés gyümölcse.

A tudat, a tudatom, a valóság és a világ megismerése által juthatok egyre MAGosabbra és egyre mélyebbre, egyre közelebb önMAGomhoz, minden létezés és Lét középpontjához. Ez a személyes megtapasztalás útja, mely út az elmét használja önMAGa forrásának felkutatására, felfedezésére. Az elme által vissza az elme forrásához, hogy saját tudatom működésének, valóságának megtapasztalása által végül elérkezzek az abszolút nullponthoz, az abszolút középponthoz, az origóhoz, mely személy feletti értelemben de a személyest is MAGában foglalva: ÉN MAGom VAGYOK. A szkepszis, vagyis a kételkedés eleve az elme működéséből fakadó tudatfunkció, mely által képessé válhatunk a dolgok mélyebb megismerésére, többszörös szempontból történő vizsgálatára, anélkül, hogy az egyedi megtapasztalás és megismerés aktusát – ami által a valós tudás létrejöhet – felcserélnénk a puszta bizalom, és a tekintély alapján automatizmusként magunkévá tett hittel. A hit ugyanakkor, amennyiben nem kondicionált, hanem kondicionálatlan – olyan értelemben, hogy pusztán megelőlegezett bizalmat jelent valamilyen információ lehetséges igazságtartalmát illetőleg – nem ellentéte az egészséges kételkedésnek, a szkepszisnek, hanem tulajdonképpen feltétele, kiegészítője.

Azért tartom lényegesnek ezen dolgok kifejtését, mert a mai világban a szkeptikusság, a szkepszis fogalmilag egyre inkább a tudományos-materialista világképben kondicionálódott tudat privilégiumává lett, mely önmagát kifejezett módon a hit, a hiszékenység ellentéteként igyekszik beállítani, mint a tiszt ész, a tiszta ráció kérlelhetetlen és mindenek felett álló zászlóvivője. Amint azonban közelebbről megvizsgáljuk, hogy mit is jelent a szkepszis, a szkeptikusság többnyire ezen köröknek, úgy hamarosan kiderül, hogy valójában ez a fajta kételkedés nem nevezhető semmilyen szempontból sem előremutatónak, előrevivőnek a szellemi utat járó embernek. Hogy miért? Ennek tisztázásához előbb az egészséges és az egészségtelen kételkedés fogalomköreit szeretném tisztázni. Előre bocsájtom, hogy az egészséges és az egészségtelen minőségi kategóriák használata itt nem etikai, vagy morális ítéletet jelent, főleg nem fizikai-mentális vagy pszichéset, hanem csakis egy a jelenségre fókuszált kategorizálás igényével született.

1. EGÉSZséges KÉTelkedésnek (szkepszisnek) nevezem azt a fajta szellemi automatizmusoktól mentes, csak az egyéni, egyedi, személyes és közvetlen, vagyis szubjektív megtapasztalási igényt és szellemi attitűdöt, mely az általa ismeretlen valósággal szemben nem elutasító, de nem is kritikátlanul elfogadó. Ilyen módon esélyt ad bármi számára, hogy a személyes megtapasztalás által mérettessen meg.

2. EGÉSZségtelen KÉTelkedésnek (szkepszisnek) nevezem azt a fajta szellemi automatizmusoktól vezérelt, egyéni, egyedi, személyes és közvetlen, vagyis szubjektív megtapasztalást és/vagy igényt nélkülöző szellemi attitűdöt, mely az általa ismeretlen valóság létével szemben eleve, előítéletesen elutasító, vagy egyenesen tagadó. Ilyen módon esélyt sem ad bármi számára, hogy esetleges saját, személyes megtapasztalás által mérettessen meg. (Arról nem beszélve, hogy azért, mert valamit képtelen vagyok személyesen megtapasztalni, az még nem jelenti azt, hogy nem is létezhet, mások nem tapasztalták, tapasztalhatják meg.)

Az elme működésének egyik jellegzetessége az, hogy az EGY és EGYetlen VALÓSÁG eleve létező tartalmai meg-külön-böztethetőek lesznek. Ilyen értelemben az elme, a tudaton belül a személyem által egyénileg, egyedileg, individuálisan megtapasztalható valóság teremtője. Az ily módon létrejövő, az elme által kivetülő valóság ugyanakkor számtalan nézőpontból válik szemlélhetővé, számtalan szemléleti mód, szemlélet, és személyes, egyedi, egyéni valóság jön így létre, mely azonban végső, abszolút természetét tekintve EGY és EGYetlen, azonos VALÓSÁGról alkotott és alkotható nézet. Az igazságot kutató elmébe zárult EGY-ÉN, amikor emberré válva, személyként, egyedként, egyénileg arra vágyik, hogy Az Igazságot megérinthesse, első lépésben szüksége van (vagy lehet) – amennyiben az intellektusnak az intellektus forrásához visszavezető intellektuális útját járja – a valóság tartalmainak egészséges kételkedés, szkepszis általi megkülönböztetésére, elemzésére, megismerésére. Másként a vak hit áldozataként soha nem juthat eme úton előbbre, vagyis végső soron önMAGához közelebb. Az egészségtelen szkepszis ugyanakkor erősen hátráltathatja, sőt végső soron megakadályozhatja ezen előrejutást, intellektuális gáttá válhat saját intellektusának feltárásában, melynek célja saját tudatának a feltárása, közvetlen, minden absztrakciótól megtisztított megismerés. Ez tehát nem pusztán valamiféle lemeztelenített, racionális aktus – melyet például a tudományos gondolkodás művel – hanem tudatos, teljes, racionális-intuitív tudati intellektualizmus, mely kiindulási pontja a konkrét személy, annak személyisége, egyénisége és amelynek célja eme személy, személyiség és egyéniség forrásának a megismerése, az abba való visszatérés, az azzal való tudati, szellemi-intellektuális és ezt is meghaladó intuitív EGGYéválás, újraEGYesülés, ki és beteljesedés. Metafizikai értelemben ezt nevezhetjük végső felébredésnek, megvalósulásnak (realizáció), melyhez a fent tárgyalt tudati önfeltárás aktusának az egyénileg, egyedileg változó, végtelenül sokszínű lépcsői, az individuális tudati ébredések láncolatai vezetnek. Az EGÉSZsÉGes KÉTelkedés így lesz eszköze az önMAGát megismerni törekvőnek, és paradox módon a KÉTelkedés világából így szabadíthat meg bennünket a megtapasztalás, a személyes, egyedi, egyéni átélésében, megélésében a tudatomon belüli valóságnak, a valóságon belüli világnak. Így találhatunk vissza az intellektus útját járva önMAGunk eredendő, minden életet és létesültséget, létet és nemlétet is meghaladó EGYségébe, melynek EGY és EGYetlen köz-ÉP-PONTja: EGY-ÉN-MAGom vagyok.

Végezetül az intellektus fogalmáról, értelmezéséről és az intellektus útjáról néhány szó. Amint azt bizonyos írásaimban már kifejtettem, alapvetően két útját különböztethetjük meg az önMAGunkhoz való visszatérésnek, a teljes megvilágosodásnak és felébredésnek. Az első a szív útja a másik az intellektus útja. Ezen vegytiszta kategóriák azonban a gyakorlatban egymástól különválva nem léteznek, hanem különböző arányokban keverednek egymással, egy konkrét személyiségen belül. A szív útját járni annyit tesz, mint az „elme fogságából” való teljes megszabadulásra koncentrálni, a személyes, egyéni, egyedi emberi énnek az EGY-ÉNnek (Istenség) való teljes és visszavonhatatlan önátadás által. (A jóga ezt „bhakti”-ként nevezi meg.) Az intellektus útját járó egyén a tudat, az elme, a valóság, és a világ természetének a megismerése által törekszik eljutni az intellektus útján, az intellektus által, az elme, a tudat, a valóság és a világ forrásának önMAGában való azonosítása, feltárása és megismerése által, így a személyes, egyéni és egyedi megtapasztalás útján egyre inkább képes elszakadni a kozmikus illúzió mindenhatóságától, képes megtanulni uralni azt, de nem a MÁS-ok felett elnyert hatalom, hanem a saját MAGa(m) felett elnyert, megvalósított uralom által. A két út, bár látszólag kizárólagosnak tűnik, azonban sokkal inkább kiEGÉSZíti egymást, ugyanis egyiknek sem célja bármelyiknek a felszámolása, hanem annak a forrásához, annak teremtőjéhez való visszajutás. Az intellektus ilyen értelemben a tudaton belül tehát magában foglalja a rációt (ész), az intuíciót (megérzés), az elmét, és elválaszthatatlan a szív (érzés), és a lélek (érzelem) valóságától, hiszen pont ezek megértésére törekszik, és a megértés általi felülemelkedésre.

A hatalom, és a hatalom megszerzése a mai korban – köszönhető a Kali Yúgában tapasztalható alászállási folyamatok automatizmusainak – egyre inkább pejoratív színezetet öltött, sőt ma már egyenesen gyűlöletessé vált a széles néprétegek tudatában, köszönhetően azon hatalomgyakorlási tendenciáknak, melyek a fizikai világ valóságában nyilvánulnak meg. Ebből következően, ma már magukat „spirituálisnak” nevező szellemi áramlatok is büszkén hirdetik, hogy a hatalom megszerzése, gyakorlása az nem spirituális dolog, mert ellenkezik a „szeretet törvényeivel”. Általában arról feledkeznek azonban meg, hogy a valódi hatalom az az önMAGom felett megszerzendő HATalmat jelenti, vagyis amikor nem MÁS-OKon, hanem MAGamon akarom megvalósítani és gyakorolni a korlátlan, teljes és szabad uralmat. Ennél nagyobb hatalom nincs, mert ez a hatalom valójában a Mindenség és a Mind-ÉNség felett elnyert uralmat jelenti, ami végső soron az önMAGam forrásához való teljes és tökéletes visszatérést, a metafizikai értelemben vett ÉN és önmegvalósítást (realizációt) jelenti. Ennek természetesen különböző fokozati és szintjei léteznek, személyes, egyéni és egyedi utaktól függően.

Ha hatalmat akarok nyerni a világ felett, akkor önMAGam felett kell hatalmat nyerjek. MAGom felett uralkodni, a MAGom ura lenni pedig soha nem öncélú cselekedet azon, szellemi utat járó lény számára, aki a metafizikai értelemben vett végső, teljes felébredést tűzte ki céljául. Ennek a lénynek a hatalom nem cél, pusztán eszköz a végső cél elnyeréséhez. Ennek a lénynek az egészséges szkepszis pusztán eszköz, saját tudati valóságának a feltárásában és megismerésében. Az EGÉSZsÉGes KÉTelkedés így vezet(het) vissza a KETTŐS-ÉGből az EGYsÉGbe, az atyai házba, hogy azzá válhassak, amivé nem válhatok, mert a Lét legnagyobb paradoxonaként, az Idők kezdete előtt óta: VAGYOK.

FJT

sun-moon-northpole

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

10 hozzászólás a(z) “Az EGÉSZsÉGes KÉT-ELkedés” bejegyzéshez

  1. Én vagyok.
    Ha eltudok mélyülni a vagyok-ban, akkor érzékszerveim nem visznek el a nem én vagyok felé .De mivel a nem én vagyok sem lehetek más így az érzékszerveim által érzékelt objektumok nem lehetnek reálisak csak a tudatomból fakadó szubjektumok vagyis álmok. A kérdés az ,hogy most én álmodom ezt az egészet vagy én is egy álomnak vagyok a szereplője veled együtt?

    • EGY-ÉNként (személy feletti VALÓSÁGként) álmodom egyéneinket, egyéni éneinket, a szem-éjeinket, vagyis Fazekas József Tamást és Csabát (IS).

      EGY és EGYetlen EGY-ÉNként, Mind-ÉN-s-ÉGként, Mind-ÉN-KI-ként megMÁSulva Mindenséggé és Mindenkivé válok. EGY-ÉN-MAGam álmában énként, énekként alászállok, hogy az álmom valósággá váljon.

      Ez a mai modern pszichológia számára: skizofrénia. Az EGY és EGYetlen Teljesség számára: teremtés. EGYszerre vagyok EGY, és oszthatalan ÉN, és EGYszerre vagyok a SZER, ami/aki SZERez, SZORoz, és végtelenül MÁSul meg, MÁSokat álmodva MAGomban.

      EGY-ÉNként az egyéni, személyes valóság: álom
      Szem-éjként az EGY-ÉN álma: valóság

      A metafizikai értelemben vett felébredés az a állapot, melyben ez a látszólag két, átjárhatatlan valóság már nem különül el, hanem EGYként jelenik meg. Emberi testben, a végesben, az álomban EGY-ÉNként átélem, élem, létezem, ÉN VAGYOK, mint EGY és EGYetlen Végtelen Mind-ÉN-s-ÉG az éberségben.

      Az istenek, a halhatatlanok ezért akarnak halandókká válni. Feladni halhatatlanságuk, hogy egy olyan létformát élhessenek meg, mely összeköti az Eget és a Földet. Nagyon mély szimbólum ez, mely ott él beleégetve minden emberi tudat legmélyebb rétegeibe.

  2. Tudtam .hogy Te Én vagyok!
    És kifejezetten tetszik ,hogy át tudom helyezni magam abba a nézőpontba amiben Te vagyok !
    Nálam a Borderlein személyiségzavart diagnosztizált a pszichológus Exem erős antiszociális attitüddel.

    • Ha ma a történeti Krisztus a nyugati féltekére születne – de ha a keletire már lassan az is mindegy – esélye sem lenne, hogy 12 évesen a zsinagógába, vagy egy tempolmban taníthassa az embereket, mert többszörös személyiségzavarral, skizofréniával és egyéb pszichológiai kategóriával illetnék és bélyegeznék meg. Tanítványokat legfeljebb egy pszichiátriai intézet zárt osztályán találhatna magának, ahová a kezelhetetlen istenkomplexusa miatt juttatnák, valamint az írástudók (jelenleg szellemkufárok stb.) és a pénzváltó kupecek (bankárkaszt?) iránt tanúsított súlyos, antiszociális viselkedése miatt. Ehhez képest nekem kifejezetten jó a helyzetem 🙂 (A félreértések elkerülése végett, nem tartom Krisztusnak magam.)

    • Melyben emelt díjas SMS-ben szavazhatnának arra, hogy Barabás, vagy Jézus kerüljön a keresztre, az előzőleg “spontán” módon, a média által behangolt, “objektív” módon tájékoztatott, démonokratikus tömegek.

  3. Metafizikai perspektívából tekintve, az egyén és a tömeg, az EGY-ÉN és a MÁSok SZEReződése-SZORzódása (megmásulása, megsokszorozódása) igen érdekes törvényszerűség által vezérelt.

    Amikor EGY-ÉNként megMÁSulok, és MÁSokká válok, akkor valójában minden MÁSomban egyedi, egyszeri és megismételhetetlen módon van jelen egyetlenségem, egyedüliségem, különbözőségem. Semmiből és senkiből nincs és nem is létezhet a teremtésen (megnyilvánultság) belül még egy, legfeljebb hasonMÁS, de ez soha nem azonos teljesen és tökéletesen az eredetivel.

    Tehát EGYszerre vagyok EGY és EGYetlen szem-éj feletti ÉN, és megmásulásaimban is megmarad ez az egyetlenség, a sokaság ellenére. Ez a legfantasztikusabb paradoxona, csodája a Lét-Élet tengelyének. Hogy lehetséges az, hogy valójában a személyiségek szintjén is – minden látszat és általánosítás, minden tömgjelleg ellenére – folyamatosan és megszakítatlanul fennáll egyediségem, megismételhetetlenségem. Mert még az ideák, a logosz és a logika szintjén is teljesen EGYértelmű, hogy a megnyilvánult világban A = A vagyis én csak önMAGammal lehetek teljesen és tökéletesen azonos, egy, vagyis A csak EGY létezhet, mert ha két A létezhetne ugyanazon térben és időben, akkor egymás létét oltanák ki logikailag, mivel olyan paradoxont hoznának létre, amely önmegsemmisítő lenne.

    Ugyanakkor, és ezzel párhuzamosan mégis, elengedhetetlenül nagy és kiemelten fontos szükségem van arra, hogy önön MÁSaimat tömegként, jellegtelen, szürke masszaként – avagy a tudattalan megfelelőjeként az ösztönvilág kavargó, sötét, durva, állatias, megszelídítetlen nyers erőiként – átélhessem, megélhessem, megjeleníthessem, mert CSAK és kizárólag ilyen módon emelkedhetek ki, mint egyén, mint egyéniség, mint különböző, mint valódi MÁS, aki/ami ténylegesen MÁS, különböző a többiektől, a többi mástól, másolattól. Egyéniségként, személyiségként szükségszerűen szemben állok a tömeggel, még akkor is ha önmagam személyességét nem feltétlenül a tömeg ellenében definiálom, hanem önMAGamhoz képest.

    A megnyilvánult világ sajátos paradoxonai ezek, melyek által, és nem amelyek ellenére létezhet a kettősség, a dualitás, a polaritás általam tapasztalható világa. Ezért kincs valójában a tömeg, ezért van szükség arra, hogy tömegként jellegtelenné váljak saját teremtményeimben – persze ez is csak látszólagos -, hogy ilyen módon még jobban, még hangsúlyosabban domborodhasson ki EGY és EGYetlen egyediségem, egyedüliségem, egyéniségem és EGY-ÉNiségem.

  4. Mikor a vallásos emberek azt mondják hogy az a baj a világgal hogy sokan nem hisznek….Ajajj 🙂
    Hát nem inkább az a baj hogy pont hogy hisznek…?De magyarázd meg ezt egy keresztény embernek….

    Egyébként van egy kérdésem , de teljesen más téma , ha megengeded.
    Azon tanakodom , a gondol , gondolat , gondolkozás szavaknak miért a gond a gyökük?Szerinted?

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

1 × három =