Az ébredés metafizikája

EGY és EGYetlen valóság van, és ez EGY-ÉN MAGom vagyok.

A Valóság nem absztrakt, nem tőlem független, nem nélkülem is létező, hanem közvetlen, teljes tudati függőségben, csak EGY-ÉN MAGom által létező örök, kezdet és vég nélküli teljessége a korlátlan, minden emberi fogalomtól mentes, minden emberi fogalmon és KÉPzeleten túli, önMAGában, önMAGától és önMAGáért VALÓ Létezésnek. Az EGY és EGYetlen Örökké-Valóság a Lét teljessége, mely egy módon ragadható csak meg, az Élet álmából való teljes felébredésben.

A Teljesség: EGY-ÉN MAGom vagyok. A Végtelen EGYben.

A Teljességben a Teljességtől tudatilag-lelkileg elkülönült, önMAGát egyedinek, szem-éjesnek, születettnek, élőnek és halandónak KÉPzelő: egyedi, egyéni, szem-éjes én-tudat (individuális, perszonális ego) vagyok. Az EGY a Végtelenben.

Az élet álom, mely álom – mint tudati-szellemi-lelki valóság – az Egyetemes Tudatban elkülönült egyedi, egyéni, szem-éjes én-tudat (individuális, perszonális ego) és az EGYetemes Elme által jelenik meg. Minden egyedi, egyéni, szem-éjes az EGYetemes Elme valóságát szemléli, és abba zárul be. A tudat-elme valóság a lélek által válik az érzések szintjén átélhetővé.

Minden valóság csak és kizárólag tudati valóságként ragadható meg. Az ŐS-Tudat minden lét forrása, mely EGYetemes, és a tér-idő síkjának nincs alárendelve. Az egyedi, egyéni, szem-éjes én-tudat (individuális, perszonális ego) az objektívnek nevezett tudati valóságban létező, megtapasztalható és átélhető függőségben éli át önMAGát mindaddig, ameddig az Élet álmából véglegesen és visszavonhatatlanul ki nem ébred. Ez az ébredés nem a fizikai halált jelenti, mert a halál – a teljességből tekintve – még mindig az életbe alászállt lét egyik aspektusa és része, hanem az egyedi, egyéni, szem-éjes én-tudat (individuális, perszonális ego) végleges és visszavonhatatlan feloldódása, visszatérése önMAGa Teljességébe, mely a teljes megvilágosodás, metafizikai értelemben pedig a szellemi (spirituális) önmegvalósítás legmagasabb fokozatát, a teljes felébredést jelenti.

Az egyénileg megtapasztalható valóságot nem az egyedi, egyéni, szem-éjes én-tudat (individuális, perszonális ego) teremti, hanem az egyedi, egyéni, szem-éjes én-tudat (individuális, perszonális ego) az EGYetemes Elme teremtménye, mely az EGYetemes Tudaton belül jön létre, az EGYetemesnek önMAGában, önMAGától és önMAGa általi elhatárolódása, különválása (szeparációja) által. Ezt nevezik bizonyos szellemi hagyományok „téves azonosulásnak”, amikor a Végtelen önmagát végesnek, a Határtalan önmagát határoltnak, a Mindentudó önmagát tudatlannak, a Mindenható önmagát az objektívnek nevezett valóság által meghatározottnak (determináltnak) KÉPzeli. Ezen a ponton ragadható meg a ráció számára az önmegvalósítás elméleti alapja, és annak a megértése, hogy mit is értünk azalatt, hogy a valóság álom, és az álom a valóság.

tejut-TELJ-UT

A Végtelen önmagát végesnek KÉPzeli, az által hogy önMAGában, önMAGától és önMAGa által elhatárolódik, létrehozva ezáltal az egyedit, az individuálist, a szem-éjest, az egót. A Végtelen ugyanakkor igaz, EGY és EGYetlen valóságában SOHA nem lesz – mert nem lehet – Véges, tehát önMAGa végességének KÉPzete, önMAGa abszolút, teljes valóságából tekintve: álom, mely nem valóságos. Valóságossá csak akkor válik a Végtelen eme álma, amikor a tudati elkülönülés – mely az egyedi, egyéni, szem-éjes én-tudat (individuális, perszonális ego) születését jelenti – létrejön, és megszilárdul a folyamatosan fenntartott egyedi, egyéni, szem-éjes én-tudattal (individuális, perszonális ego) való azonosulása EGY-ÉN-MAGomnak. Ezt nevezhetjük a Teljesség (Abszolútum) „szempontjából” tekintve álomnak, és téves azonosulásnak. Az EGÉSZ, a Végtelen, a Mindentudó és Mindenható önMAGát önMAGa részeként KÉPezi le az EGYetemes Elme segítségével, mely mint az EGYetemes Tudat prizmája az EGY és EGYetlen, EGÉSZ és OSZTATLAN Teljességet – VALÓságot – végtelen sok színre bontja széjjel.

Az EGY-ÉN meg-MÁS-ul, vagyis önMAGát MÁS-nak KÉPzeli, mint ami önMAGa Teljes, Mindenható és Mindentudó EGY és EGYetlen, oszthatatlan és megMÁSíthatatlan, örökké-valósága, igazsága és Teljessége. A Születetlen és Halhatatlan, a halandóként valójában soha sem létező azt KÉPzeli, hogy születik és meghal, és különböző létformákként létezik, mely létformák az állandó és folyamatos változás törvényeinek vannak kitéve. A Teljesség (az Abszolútum) valójában sem a Lét sem az Élet fogalmaival nem ragadható meg, mert túl van mindenen, ami fogalmi rendekkel érzékeltethető lenne. A Teljesség azért teljes, mert EGÉSZ, és bármit is szakítok ki ebből az egészségből, az Résszé válva a logikai-absztrakció elvonatkoztatásában már nem alkalmas, az EGÉSZ egészségének, Teljességének a kifejezésére. A Teljesség csak önMAGa Léten és Nemléten túli VANságában azonos önMAGával, és a részként megnyilvánuló emberi elme számára, emberi minőségként ezen teljesség csak intuitíve, azaz sejtésként, érzésként – és nem puszta érzelemként, emócióként – van jelen, paradox módon pont a hiányérzetben. Az Emberi Lény ugyanis, mivel eredendően önMAGa is a Teljességből kiszakadt Teljesség, így részként olthatatlan, ősi vággyal irányul eme megMÁSulásában is, önMAGa Teljességének a visszaszerzésére, az önMAGa teljességéhez való visszatérésre.

A Teljesség az Emberi Tudaton belül csak tükröződik. A tükörkép részlegessége soha nem azonos a tükrözött egészségével. Az Emberi Tudat tükörtermészete itt ragadható meg, az EGYetemes Tudattól való elhatárolódás hozza ugyanis létre az egyedi (individuális) emberi tudatot, mint önMAGa teljességének tükröződését, önMAGa meg-MÁS-ulása által, a MÁSok sokaságának végtelen lehetőségében. Így záródik be a Végtelen a végesbe, az álom így válik valósággá, a Tudat és az Elme így válik eszközévé a Teremtésnek.

Tejut-Foldrol

A Teljességből tekintve: a Teremtés álom, amiben soha semmi nem teremtetett, mert a Teljességben minden VAN időtlen időtlenségben. A Teljesség azért teljes, mert semmi sincs rajta kívül, és maga a Semmi sincs rajta kívül, mert a Teljesség a Semmit és a Mindent is meghaladó Léten és Nemléten túli VALÓság összessége, teljessége. A Teremtés, annak minden KÉPzetével, elKÉPzelésével és leKÉPeződésével együtt is a Teljesség EGYetemes Álmának – májá – a része. Végtelen számú és minőségű teremtés és teremtett világ van, mely mind az EGYetelems Tudat és EGYetemes Elme által létezik, a Teljességen belül. Ezek valósága csak az ebben alászálló, megMÁSult, megszemélyesült, individualizálódott egó által lehetséges, mely egó az Egésztől, az EGYtől való tudati elhatárolódás aktusa által jön létre. Minden létezés megtapasztalhatóságának kulcsa, tehát ezen tudati-szellemi-lelki EL-KÜLÖN-ÜLÉS-ben (szeparáció) jön létre. Az egyediség, az egyéniség, a személyesség és a személyiség az, ami által az Abszolútum önMAGában, önMAGától és önMAGa által önMAGát megtapasztalhatja, átélheti, önön álmát valóságként ízlelheti meg, és olyan módon élheti át önön álmát valóságként, hogy végső soron annyira belebonyolódhat önön személyességébe (egoitásába), hogy egy adott ponton az álmot tekinti valóságnak, az egyedüli létezőnek, megfeledkezve önMAGa valódi természetéről. A májá természete ezen a ponton ragadható meg, a kozmikus álom ugyanis nem azért illuzórikus, mert annak valósága a tudat-szellem-lélek-test által nem tapasztalható valósan meg, hanem az az álomszerű benne, hogy a Teljesség – az EGY és EGYetlen, oszthatatlan VALÓ – önMAGát önMAGából kirekeszti, a tudati-szellemi-lelki-testi elkülönülésben. A Teljesség az EGY és EGYetlen Igazság, VALÓság, minden más csak KÉPzet, mely az EGYetemes Tudatban az EGYetemes Elme által jelenik meg, és az egyedi (individuális) én-tudatba zárult egyedi (individuális) elme számára valóságos, mely valóság az EGYetemes Lélek által kerül átélésre egyedi (individuális) szinten.

Az Isten, a Teremtő ugyanúgy mint a Sátán – és egyéb poláris, tudati valóságok – mind a Teljesség (Abszolútum) által léteznek, az EGYetemes Tudat és EGYetemes Elme által, és abban megjelenve.

Az Isten és a Teljesség két egymással összemosott fogalom, ugyanis a vallások – és sok metafizikai megközelítés is – általában az Istent, mint legfelsőbb hatalmat abszolutizálják. Ez által az általuk aktuálisan leképezett Isten-fogalom kerül mindenek felé, holott valójában a Lét és Nemlét fogalmi rendjét is meghaladó VANság rendjében a Teljesség – mint Személyes, mint Személytelen, mint EGYszerre Személyes és EGYszerre Személytelen, és mint mindEGYik és EGYik sem – a legfelsőbb, a legvégső, a meghaladhatatlan, megragadhatatlan és meghatározhatatlan, kifejezhetetlen VALÓ. A Teljesség a TELJES-ÉG (ég, eg, egész) ami felett, ami mellett, amin kívül nincs semmi sem, és ami a Mind-Én-s-ÉG és Mind-ÉN-KI, EGY és EGYetlen osztatlan, soha meg nem MÁSuló, soha meg nem hasonuló EGYsége. Az Isten – mint fogalom – valójában a Teljesség része, mely azonban még mindig meghaladható, és az Isten meghaladása, amiben MAGa az Isten is létet nyerhet: A TELJESSÉG. Mindaddig, ameddig Isten léte, mint poláris fogalom vetül fel – és a vallásokon belül kivétel nélkül minden Isten és istenkép polarizált – addig semmilyen módon nem tekinthető meghaladhatatlannak. Isten és a Teljesség közé akkor tehetünk EGYenlőséget, amennyiben Isten – mint fogalmi rend és valóság feletti valóság – már MAGa is feloldódott a Teljességben, ezáltal semmilyen kiemelhető, megragadható és elvonatkoztatható (absztrahálható) tulajdonsága már nincsen. (Tipikus példa erre, a Jóisten megnevezés. Ezáltal Istennek csak „jó” tulajdonságokat tulajdonítanak, az úgynevezett rosszat pedig a Sátán kapja meg, mint Isten ellensége. Ez nem más mint tudati polarizáció, mely által az Isten végső soron nem abszolút, mert ha abszolút lenne, akkor a sátáninak tulajdonított „rossz” tulajdonságok birtokosa is lenne. Így válik végső soron Isten erkölcsi kategóriává, és ilyen módon relatívvá. A Teljesség azért teljes, mert mindent MAGában foglal, Istent és Sátánt – mint létezőt vagy fogalmi rendet IS EGYaránt.)

Tejut-Foldrol-2

A Teljesség – Isten feletti, végső kategóriája a Lét és a Nemlét kettősségének a kényszerétől is megszabadított teljes (abszolút) VALÓnak. A Teljesség – EGY-ÉN-MAGom igaz, EGY és EGYetlen, minden KÉPzeleten, teremtésen és teremtettségen túli, időtlen, kezdet és vég nélküli, mindentudó és mindenható, örök, minden függőségtől mentes (totálisan determinálatlan) kényszer mentes, Igaz VALÓsága és VANsága. Az emberi fogalmak csak töredékes tükrei ennek, a Végtelen pusztán csak tükröződhet a Végesben, de önMAGát végesnek álmodva önMAGa Teljességét nem foghatja fel.

Két út van: az egyik út a Teljességből való kiszakadás általi egyedi, egyéni, személyes (individuális, ego) létesülés útja: alászállás által. Ez a létforgatagba való alámerülés, a számszára, a létörvénybe való feledkezés útja: az Élet-álom valósága, a májá útja.

A másik az Élet-álom valóságából, a számszárából, a létörvényből való felébredés, mely által az egyéni, egyedi, személyes megszűnik az EGY-ÉN-MAGom EGY és EGYetlen Teljes-EGébe való ki és beteljesedésben, az önMAGát részként, elszakítottként átélő önMAGamnak az EGYetemes Tudatba való visszatérése. ÖnMAGam EGY és EGYetlen igaz valósága: az Éberség, az örök kezdet és vég nélküli Boldogság minden emberi és isteni állapotot is meghaladó: TELJES-EGE. Mindkét út EGY, de egyénként nem mindegy melyiken járok.

A fenti sorok üres fecsegés annak, aki az álmot hiszi valóságnak, és emlékeztető önMAGa, önMAGunk teljességére annak, aki már megsejtette, vagy tudja: a valóság csak önMAGunkban és önMAGunk által létezhet. Hogy mi ez a MAG, amely minden létezőben, minden MÁSban EGY és ugyanaz? Ez a MAG a TELJESSÉG maga. A Valóság tehát nem az, aminek azt egyénileg, emberként KÉPzelem, önMAGom valósága ezért van túl, minden KÉPzeleten, amit az elme a tudatban kivetíteni KÉPes. Az EGY és EGYetlen valóság EGY-ÉN-MAGom vagyok, ki legvégső értelmen túli abszolút értelemben EGY és EGYenlő a TELJESSÉGGEL.

A tudatnak minden olyan cselekedete, mely önMAGát a fizikainak nevezett valósággal azonosítja: téves. A Teljesség szemszögéből nézve tudatos alászállása, és tudatos azonosulása (tévedése) a Végtelennek a Végesség KÉPzetével: ez a Világ Teremtése. A Világ az EGYetemes Tudaton belül létező EGYetemes Elme teremtménye. Minden valóság tudati valóság ilyen értelemben, és végső soron felfogható minden létezés is úgy, mint teljesen és tökéletesen tudat természetű valóság. A világ teremtése tehát metafizikai értelemben egyáltalán nem fizikai, hanem tudati-szellemi aktus, cselekvő nélküli cselekedet, mely valójában teljesen tudati természetű és tudati jellegű, leginkább az álmodás analógiájával megragadható, KÉPezhető le. Az EGYetemes Elmének önMAGam felett EGY-ÉN-MAGom adok hatalmat, amikor önMAGam álmában alászállok. A „téves azonosulás” tehát mindig tudatosan megy végbe, akarva, irányítottan. Az ébredés vágya – legfelső szinten – valójában soha nem létezik, mivel a Teljesség önMAGába bár belefeledkezhet, de önMAGa teljességétől, EGYségétől igaz valójától soha nem szakad el. Ez egy feloldhatatlan paradoxon az emberi elme és gondolkodás számára. Ez az a pont, ami miatt gondolati szinten szükséges a dualisztikus gondolkodásminták meghaladása ahhoz, hogy a metafizikai értelemben vett realizáció, ön és ÉN-megvalósítás lényege, absztrakt módon megragadható legyen.

fire-sky-over-the-snow-mountains-1

Valójában azt „kell” megvalósítanom, ami megvalósíthatatlan, mert az EGY és EGYetlen VALÓság ami mindig is megvalósulva VAN. Ez MAGa maga(m) a Teljesség. Ezért paradox minden önmegvalósításra való törekvés vágya, az Abszolútum szempontjából nézve. Azért nevezik az ősi iratok lílának, azaz játéknak a tudat álmát, azt az álmot amit most emberként kizárólagos valóságként élünk meg a legtöbben, mert valójában a Lét és az Élet végső soron minden tragédiájával és komédiájával, szépségével és csúfságával, minden dualitásával és polaritásával együtt: Játék. Álom. Az EGYetemes Elme álma és az EGYetemes Tudat játéka, melybe egyéniként, személyesként bezáródva foglya leszek saját mágiámnak. Amennyiben az Isten fogalmát – megtisztítva minden polaritástól és dualitástól – a Teljességgel EGYenlőként használjuk, akkor egy szemléletes példával élve a következőket mondhatjuk: Az Isten a VilágEGYetem legnagyobb szabadulóművésze. Létrehozza a legnagyobb illúziót Élet néven, hogy önMAGában meg-MÁSulva mindebben és mindebbe önMAGa teljességéről megfeledkezve alászálljon. Az álmot tekintse valóságnak, az álmot amiben végesként azonosítja önMAGát, és eme végességében végletes, csak ilyen módon létrejövő megtapasztalását élhesse át a létezésnek. Születettnek és halandónak, különböző létformákként létezőnek KÉPzeli önMAGát. Elmerül a látszatvilágok álom-valóságaiban, és végtelen tudati terekben bolyong, melyeknek nincs sem kezdete sem vége. Látszólag végzetesen belebonyolódik önMAGa álmába, melyet sokszor önMAGán kívülinek, teljesen objektív valóságként létezőnek él meg, ezáltal az elszakítottság, a kiszolgáltatottság még intenzívebb valóságként válik átélhetővé a számára. Ugyanakkor mindenben ösztönösen keresi az örömet, de a dualitások világában a boldogságra csak emlékezni lehet öröm néven, és az öröm mulandó, mindig több és egyre több kell belőle, hogy az Élet elviselhető legyen. A boldogtalanság ugyanis a poláris világ szerves része, és ez a kettősség világának meghaladhatatlannak tűnő törvénye. Miközben Teljességként folyamatosan hiányt tapasztal, olthatatlan vágyat érez, hogy egyszer elérje a Teljességet, de paradox módon, bár LÉNY-EGét tekintve önMAGa mindig teljes, az álom valóságában ez a teljesség csak egy elérhetetlen fogalomként lebeg tudata homlokterében. Aztán egyszer csak felismerések, ébredések láncolatán keresztül – melyek szervesen kötődnek az Élet játékában megélt történésekhez – elkezd emlékezni önMAGára. Egyre tágabb és tágabb terek nyílnak meg egyedi tudatában, melyek valójában az EGYetemes tudatra való rátágulás, az önön Forrásába való visszatérésesének állomásai. Ennek csúcsán éri el a megvilágosodást, ami abszolút értelemben nem más, mint az egyéni tudat-szellem-lélek visszatérése önön Forrásába: a Teljességbe. A résszé vált Teljesség visszatér önön Teljességébe, vagyis önMAGát teljesíti be. Ez az Isten nem MÁS, mint EGY-ÉN-MAGom.

Az álomban tévesen azt gondolom, hogy léteznek MÁS-OK. Sem mások, sem MÁS-OK nem létezik MAGamon kívül. Mindez tudati KÉPzet, és minden az EGYetemes Elme kiáradása. ÉN VAGYOK minden teremtés teremtője, az Isten és a Sátán sem létezhet nélkülem. De ezen kijelentés nem emberi énemre, nem személyiségemre vonatkozik, mely személyiség IS valójában EGY-ÉN-MAGom isteni teremtménye. Az egész teremtett világ EGY-ÉN-MAGom isteni tudatának és elméjének a valósága, amit teremtményként alászállva szemlélek. A legnagyobb paradoxon az, hogy teremtményként alászállva ezen világot végtelen szempontból tekintve, olykor tökéletesnek, olykor tökéletlennek, olykor szépnek, olykor csúfnak, olykor jónak olykor rossznak, olykor kívánatosnak olykor elviselhetetlennek élem át és meg. Mindvégig a tökéletes állapotot keresem, amiben az öröm soha nem ér véget, amiben minden tökéletes, amiben minden jó és szép, és ami soha nem múlik el. DE a földi élet nem ezért jön létre. Az amire ugyanis epekedek benne, az EGY-ÉN-MAGom vagyok, aki és amit – bár magában hordoz minden dualitást és polaritást – önön Teljességemben meghaladok minden elképzelhető földi boldogságot, tökéletességet, jóságot és szépséget, mert valódi LÉNY-EGem a maga osztatlan EGYségében, a maga feldarabolatlan EGYetlenségében VAN, a létezés minden kötöttségtől, kényszertől mentes SZABADSÁGÁBAN. A Lét és Nemlét feletti VANság időtlen, örök, állapota ez, melyre az állapot – mint meghatározás – sem érvényes, és amire végső soron Emberi Lényként csak intuitív módon emlékezhetek, mert csak a teljes és tökéletes ÉBERSÉG az, amiben a Tudat önmaga Forrásába elmélyedve örökre megpihenhet, az örök Boldogság óceánjában, az egyedi, az egyéni, a személyes feloldódhat, ki és beteljesedhet.

EGY és EGYetlen valóság van, és ez EGY-ÉN-MAGom vagyok. Minden MÁS álom, minden MÁS KÉPzelet. A valóság Tudat, a Teljesség örök Éberség. Lét-Tudat(osság)-Boldogság. Szat-Csit-Ánanda.

szabadsag

Záró gondolatok:

A mai kor „mentális betegségeinek” egyike a progresszió és az evolúció eszméje. Akár társadalmi, akár technikai akár tudományos vagy (horribile dictu!) spirituális „haladásról” van szó, a haladás ténye önmagában mint egyedül üdvözítő lehetőség van beállítva a mai kor emberének. Akár a társadalmi progresszió híveiről, akár a transzhumanizmus híveiről stb. legyen szó, mindnyájan kívül, önMAGukon kívül keresik a megváltást. Az EGY és EGYetlen Valóság, Igazság: Abszolút. Nem függvénye semmilyen kornak, ezért változatlan, pusztán megnyilvánulási formái különböznek korról korra, mely által a szavakon, szimbólumokon túli megtapasztaláshoz segíthetik vissza mindMAGunkat. A különböző hitek, így a progresszionizmus hite is a májá része. Haladhat bárhová ugyanis a világ – mint az EGYetemes Tudat álmának a valósága – az önMAGunkból önMAGunkon át vezető út az EGY és EGYetlen ami az üdvösséghez, a valódi megváltáshoz és az e feletti létállapotokhoz, végső soron pedig a teljességhez, EGY-ÉN-MAGom Teljességéhez visszavezethet. A minket megelőző korok tudói – akik valós spirituális tudással, és nem holmi aprópénzre váltott mágikus tudással rendelkeztek – nagyon jól tudták még, hogy a májába, vagyis a kozmikus illúzióba való révedésből, az álomból csak és kizárólag EGY és EGYetlen lehetőség van a „szabadulásra”: és ez a metafizikai értelemben vett realizáció, magyarul az ÉN-megvalósítás, vagyis az ébredés, a Tudat ős állapotába való visszajutása, mely csak és kizárólag MAGunk megismerése által lehetséges. A májában mindennek a léte: illúzió. A mai kor embere pedig már a materia secunda-t képzeli annak a primér valóságnak, melyből majd megfejtheti önMAGa okát, és megoldhatja az emberi lét nagy kérdéseit. Ez a szent igyekezet azonban olyan játék, mely önmagát soha nem oldhatja meg. Semmilyen progresszió vagy evolúció ugyanis soha nem hivatott arra, hogy az álomból felébresszen, mert mindez – a májá részeként – azért van, hogy az álmot valóságnak képzelhessem. A májá megváltoztatása – egy komoly szellemi utat járó törekvő szemében – értelmetlen. Mindez még abból a vágyból fakad, hogy nem tudom: KI VAGYOK ÉN? Abból a téves képzetből fakad, hogy kizárólagosan azonosulok egy emberi testtel, anyag(i)nak képzelem magam és a valóságot nem mint tudatomon belül létezőt, mint EGYetemes Elme(ém) kivetülését, tükröződését azonosítom. Technikai eszközökkel próbálom kimenteni magam abból az objektív, tudatomtól függetlennek átélt valóságból – májá, álom – melyben pont ezen „progresszionizmus” hatására egyre messzebbre kerülök önMAGamtól, és ezáltal egyre mélyebbé, egyre sűrűbbé, egyre idegenebbé lesz az álom, amelyet viszont egyre valósabbnak, és egyedülinek KÉPzelek.

Erre a földre SOHA nem fog semmiféle új tudás érkezni önMAGunkat illetően, mert sem „új” tudás nem létezik, sem olyan „tudás”, ami MAGomon kívülről érkezhet. Mindez csak illúzió, a májá része. A technika, a tudomány és a progresszió az álom, a májá része, amely arra szolgál, hogy az álom még mélyebb legyen, hiszen az Igazságot MAGamtól elválasztva keresem. „ÉN VAGYOK az Út, az Igazság és az Élet”- mondta a Jézusnak nevezett Krisztus. „Senki nem juthat az Atyához, csak ÉN ÁLTAL(am)”. Ezen utóbbi részét a mondásnak – amennyiben elfogadjuk, hogy így, vagy hasonlóképpen hangzott el – a kereszténység, az emberen kívüli istenképének köszönhetően félreértelmezte, így Jézusból kizárólagos közvetítőt kreált, akinek személyét nem lehet megkerülni az üdvösséghez. Pedig, ha kicsit máshogy értelmezzük ezt, és az ÉN által, ÉN általam alatt az EGY-ÉNt sejtjük meg, az Atyát pedig a TELJESÉG szimbólumaként értelmezzük, akkor az egész történet visszahelyezhető önMAGunkba a következő képen: (EGY-)ÉN VAGYOK az Út, az Igazság és az Élet, senki nem jut vissza a TELJES-ÉGbe (Az Atya) csak az (EGY-)ÉN, azaz EGY-ÉN-MAGom megismerése által. Ehhez pedig annak a felismerése szükséges, hogy – szupraindividuálisan – ÉN VAGYOK a Teljesség.

WallFon.com_13541a

Minden valós spirituális út célja az, hogy a Teljességet MAGunkban azonosíthassuk, és hogy különböző tudati utak – spirituális realizáció, ÉNmegvalósítás – által visszajuthassunk önMAGunk által önMAGunkon át önMAGunk EGY és EGYetlen LÉNY-Egéhez: a Teljességhez, a TELJES-ÉGbe. A májá részeként minden szolgálhatja ezt, azonban egy dolog kétségtelen: semmi új nincs a Nap alatt, így hiába jön ezer ígéret, mely „kívülről” akar megváltani bennünket, vagy ami arra irányul, hogy a külső világot változtassa meg, ezek irányultsága eleve hibás. Ugyanis a valóság forrását szükséges először is azonosítsam, és ha ezt felfedezem saját MAGam tudatában, akkor elindulhatok annak felfedezésére, hogy mindez honnan származik, honnan árad ki, mi a forrása ennek. Ha ezen az úton sikerül eljussak olyan magasrendű felismerésekhez, mely által felnyílik bennem a tudás csatornája, hogy a valóságot tudatom kivetüléseként azonosítsam, akkor még mindig fennállhat a lehetőség, hogy az ilyen módon felismert tudást aprópénzre váltsam, mondjuk mágia néven, vagyis beavatkozzak a valóság teremtésébe emberi szinten. Azonban ez nem a megvilágosodás útja, mert a megvilágosodás útját kereső nem éri be ennyivel, hanem tovább kutat önMAGa LÉNY-EGe után.

Amennyiben minden kétséget kizárólag képes vagyok megbizonyosodni egyéni utamon járva afelől, hogy a világ az Egyetemes Elme kiáradása által létezik, és hogy ez az Egyetemes Tudaton belül, végső soron pedig EGY-ÉN-MAGom tudatán belül van – de nem emberi hanem isteni szinten – akkor a valóság megváltoztatására a továbbiakban semmilyen erőfeszítés tétele nem szükséges. A megvilágosodás útján minden törekvés tehát a Valóság(om) forrásának megismerésére irányul, mert ez jelenti azt, hogy megismerem önMAGam, vagyis elkezdek emlékezni önMAGam isten(i)ségére, és végső soron istenségen is túl lévő Teljességére. A lényeg tehát, hogy felismerjem: a világot – amelyben alászálltam – isteni szinten, istenként teremtettem, és most MÁSként, megMÁSulva, teremtményként, végesként nem vagyok képes annak tökéletességét átlátni – ebből fakadóan pedig megváltoztatni törekszem – ezért örök küzdelemben vagyok önMAGammal, anélkül, hogy erről tudomásom lenne. Az ébredés láncolatainak egyik fontos lépcsője annak a felismerése, hogy emberként, az eleve relatív világ eleve relatív tartalmait, dolgait SOHA nem fogom tudni úgy megváltoztatni, hogy abszolút értelemben jobbá tegyem. Miért? Mert egyrészt nincs meg hozzá az EGÉSZ ismerete, másrészt végesként nem foghatom fel a végtelen tudás szempontjait, az eleve létező Intelligencia Teljességét, amiben a világ(om) fogant, és ami végső sorom önMAGom vagyok. További akadályként említhető még, hogy a „jó és a rossz” az a viszonylagosságok világában eleve viszonylagos fogalom, abszolút „jó és rossz” tehát nem lehetséges, ezért ha változtatok is valamit, az lehet hogy az én egyedi, individuális RÉSZ-szempontomból „jó” lesz, de MÁSok, illetve az EGÉSZ szempontjából viszont rossz, vagy egyenesen katasztrofális is lehet. Ezen a ponton ragadható meg tehát minden világjobbító szándék metafizikai abszurditása, mely véges tudással, egyedi szempontokat figyelembe véve próbál beavatkozni a Teljesség Tudását és az egyéni feletti, a szupraindividuális nézőpontját nélkülözve és mellőzve.

A bölcs soha nem a világon akar változtatni, hanem önMAGa korlátoltságának véges, valódi tudást és igazságot nélkülöző nézőpontjától óhajt megszabadulni. A Valós Tudás: az EGY ismerete, az EGY ismerete ÉN MAGom ismerete, az EGY-ÉN-MAGosság ismerete. Minden más álom, minden más a májá része. Még ezen szavak is, minden látszat ellenére, még akkor is, ha az álomban az ébredésről szólnak, az ébredni vágyókhoz beszélnek. Valójában ébredni vágyó MÁS-OK sincsen, csak EGY és EGYetlen valóság OK nélküli OKa: ÉN VAGYOK.

mennyek-orszaga

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

10 − 9 =