Te AZ vagy

A „tudati evolúció” ígérete

Az utóbbi időkben egyre világosabbá vált bennem, hogy lényegében eddigi utamon eljutottam az ősi spirituális tradíciók gyökereihez. Ez sokaknak „visszafejlődést” jelenthet, főleg ha a Világra mint lineáris-evolúcióként, és nem ciklikusságként megjelenőre tekintenek. (A ciklikusság minden értelemben felülmúlja a linearitás lehetőségeit. A valóság lineáris-evolucionista értelmezhetősége igen limitált a ciklikusság fejlődési potenciáljával szemben. A ciklikus fejlődésben ugyanis lehetőség van olyan „ugrásokra”, melyekben a dolgoknak látszólag nincs lineáris módon magyarázható előzménye. A ciklikusság nem jelent helybenjárást, hanem folyamatos változást egy abszolút, meghatározott keretben. (pld. spirál) Nem a Teremtő van ugyanis a (lineárisnak gondolt) idő zsebében, hanem az idő a Teremtő zsebében, és ez az Abszolútum szempontjából nézve örök és változatlan. A rész, a relatív, a teljesség tudatából kiesett Emberi Lény törvényszerűen képtelen mindennek a belátására, ameddig önMAGa forrását kutatva nem jut el bizonyos felismerésekhez.)

Arra döbbentem rá, hogy alapjában véve ezen ősi tradíciónak az elemeit használtam tudattalanul, önMAGomra ébredésem kezdetei óta. Nincs új a Nap alatt. Természetesen a gondolat útjain végig kellett járjak sok mindent, és egyáltalán nem jutottam még az út végére. Az EGYről szóló kifejtések, az EGY-ÉN, a tudat természetéről tett intuitív felismerések csak azok számára újszerűek, akik nem tudják, hogy mindezek ősi tanok részei. Bár a Lét természetére vonatkozó felismerések korokként más és más formát ölthetnek, bármilyen töredékesek is legyenek, ugyanazon EGY és EGYetlen valóságból nyilvánulnak számunkra meg. A mai világban végzetesen relatívvá lett e tekintetben minden – az amúgy is végletekig relativizálódott életben – és ez a jelen korszak részeként törvényszerű szerintem. Az evolúció eszméje, a tudományos-materializmus részeként és az ateizmus, agnoszticizmus „vallási” muníciójaként csak a Kali Yugában kibontakozó koroknak lehet a terméke. Szilárdan vallom, hogy szellemiségük minőségét tekintve voltak minket bőven meghaladó korok, és ilyen értelemben Aranykorok is léteztek, nem egyszer. A ciklikusság tana ugyanis mikró szinten saját életemben megfigyelhető, mint minden alapja. Az evolúció semmiben sem igazolható makró szinten, és bármiféle kiterjesztése a valós, ősi alapokon nyugvó spirituális igazságokkal kapcsolatban szerintem megalapozatlan, félrevezető és számomra érvénytelen. Ezzel szemben a lét mikroverzálisan egyénileg, közvetlenül megtapasztalható ciklikus természetének a kiterjesztése a makroverzumom szintjére sokkal reálisabb szemléletet eredményezhet.

Senkit nem akarok elítélni meggyőződése miatt vagy az enyémről meggyőzni, mert egy rövid periódusában kutatásaimnak én is azt gondoltam, hogy a spirituális fejlődés egy és azonos a spirituális evolúcióval. Az evolúciót sokan összekeverik a fejlődéssel, mert az evolúció alap eszméje az, hogy a fajok egymásból fejlődnek ki, és a lánc egy meghatározhatatlan jövőben zajló „tökéletesedés” felé halad. Senki nem tudja ilyen módon, hogy mi felé, viszont ezen koncepció által a jelenlegi formák mind fejletlennek, tökéletlennek minősülnek. Ennek a gondolkodásnak a csapdája az, hogy a világban soha semmi nem tűnhet tökéletesnek, mert mindig törvényszerűen meg kell haladja a jövőben az evolúció láncában valami tökéletesebb. Így mindenek tökéletessége csak egy bizonytalan jövőben létező, megfoghatatlan valami, ami önmagában még nem lenne gond, de ennek részeként van ma prezentálva az ember is.

Az evolucionista nézetek kiterjesztései spirituális téren szerintem súlyos következményeket hordoznak magukban. Egyrészt úgy prezentálják az emberi tudatot, lelket, mint olyasmit, ami tökéletesítésre szorul, önmaga esszenciális voltában. Ilyen módon azt sugallják, hogy ez a fejletlenség, ez az alacsonyabb rendűség az akadálya annak, hogy emberek, és az emberiség „magasabb” spirituális szintre juthasson. Ez azt feltételezi, hogy egyrészt mindenkinek „evolválódnia” kell spirituális értelemben, másrészt hogy nem létezhettek sokkal magasabb rendű spiritualitást tömegek szintjén megvalósító korok, mivel az evolucionista nézetek csak a lineáris fejlődésben hisznek. Ez két súlyos, alapvető tévedése minden olyan „spirituális evolucionista” tannak, amelyek úgy vélik, bizonyos tudatszintek csak evolúció által nyílhatnak meg az emberi tudatban.

Ebből fakadnak olyan tételezések, hogy magának Istennek is fejlődnie kell, ezért szükségszerű hogy Isten teremtményei is fejlődjenek és/vagy evolválódjanak. Itt ismét egy téves nézettel állunk szemben. (Persze itt nagy kérdés, hogy eme irányzatok kit/mit neveznek fejlődésnek, evolúciónak és Istennek, vagy egyáltalán létezik-e bennük Isten mint az Abszolútum fogalma.) Az aminek evolucionista értelemben fejlődésre van szüksége, az az evolucionista szemléletben nem érte el a tökéletességet. Nagy kérdés, hogy egyáltalán a tér-időben önmagát értelmező evolúció számára, elméletileg megragadható-e bármiféle tökéletessége, abszolút, végső pontja és állapota a fejlődésnek? Szerintem nem, és ez a legnagyobb gond az evolucionista „spiritualitással”. Az Abszolútumot (Isten, Átmá) ugyanis megfosztja önmaga abszolútságától, teljességétől ezzel az elvvel. Ha kimondom, hogy Isten is fejlődésre van késztetve, azzal deklarálom, hogy valójában semmiféle Abszolútum nem létezik, és így Isten sem Abszolút. Az Abszolútum ugyanis jellegénél fogva az idő síkját magában foglaló, de azt meghaladó fogalom, mely éppen ezért nem tételezhető feltételes módban. Az Abszolútumról eleve bármiféle érdemlegeset kinyilatkoztatni nem lehet, és az evolucionista nézetekben a fentiekből következően szó sem lehet bármiféle teljesség, abszolútum fogalmának jelenbeli tárgyalhatóságáról.

Az evolucionista szemlélet hasonlatos az agárverseny guminyulához, amit az agarak soha nem érhetnek el. Egy olyan ígéret, mely örökké kívül rekeszti a belső Lényeg tökéletességének a megismerhetőségét. Miért? Ha az Emberi Lény pusztán egy teremtménye egy olyan Istennek, aki önmaga tökéletlen (ha tökéletes lenne, mi szüksége lenne bármilyen fejlődésre?) akkor az ember, mint entitás, mint létező kiesett annak a lehetőségéből, hogy önMAGában felfejthesse az Abszolútumot. Abban az esetben is érvényes ez, ha Isten mégsem lenne kitéve az evolúciónak, vagyis Abszolút lenne, mert ha viszont minden teremtménye szükségszerűen alá lenne vetve – vele ellentétben – az evolúciónak, akkor ez azt jelentené, hogy Isten SOHA nem képes semmi abszolút megteremtésére, semmi tökéletes létrehozására, vagyis NEM ISTEN.

A relativizmus az, ami miatt az ember semmit nem képes pusztán önMAGában tökéletesnek látni. Isten számára azonban semmi nem relatív, hanem minden abszolút, ezért tökéletes. Ez pedig minden ősi spirituális tradíció központi magvában megtalálható tétel. A relatív csak az abszolút részeként jöhet létre, és értelmeződhet, létezhet. Az a gond az összes evolucionista spirituális nézettel, hogy vagy csak a teremtetteket, vagy velük együtt még ráadásul a Teremtőt IS relativizálják. Ez pedig azt jelenti, hogy jelen állapotában az ember nem képes az Abszolútum megismerésére, mert ahhoz valamilyen külső folyamat (lásd tudati evolúció) vagy beavatkozás eredményeképpen válhat csak képessé. Ez persze bizonytalan, és csak a jövő részeként jelenhet meg. A centrális probléma sokkal komolyabb még ennél is.

A fentiekből következik, hogy az Emberi Lény jelenlegi formájában nem alkalmas az Abszolútum tökéletes és maradéktalan megismerésére önMAGában, önMAGa által. Az evolucionista spiritualitás meghaladottnak állítja be az ősi tanokat, ezáltal megtagadja a tradíció kortalan tökéletességét, amely nem egy bizonytalan, jövőbeli spirituális lehetőségként létezett, hanem a mai napig felfejthető intuitív módon önMAGunk tudatán és lelkén keresztül, különböző szellemi utak által, melyek végső soron mind az ősi spirituális doktrínák (tanok) bázisain nyugszanak. Az önmegvalósítást külső feltételekhez köti, például az úgynevezett kritikus tömeg függvényévé teszi, automatizmusokként értelmezi. A minőséget leszállítja a mennyiség szintjére, olyan, az emberi világon „kívülálló” feltételeket támasztva mindennek, amit egy bizonytalan jövőbe helyez és annak súlytalanságában lebegtet.

ngc-2060-hubble-space-telescope-tarantula-nebula-april-17-2012

Tudati evolúció vs. spirituális önmegvalósítás

Minden ősi, EGYségtudatú szellemi hagyomány (spirituális tradíció) központi MAGvában az a tanítás áll, hogy az Emberi Lény, önMAGa(m) IS az Isten alászállása, mely ilyen módon az Abszolútum részeként Isten MAGa(m). (Az „m” mindenkinek egyes szám első személyben veendő.) Emberi tudatként természetesen megszűnik az ebben való tudatos létezés, magyarán Isten individuumként száll alá, jelenik meg saját teremtett valóságában Emberi Lényként. Minden lét- és tudatforma ilyen módon Isten teremtői alászállásának következménye. Ezáltal minden létező Isten tökéletességeként jelenik meg. Emberként azonban elszakítva, kirekesztve érezzük MAGunkat az isteni Abszolútumból, és csak az ideák szintjén marad meg számunkra az Abszolútum, mint fogalom, és nem mint átélhető valóság. Ez a tudati szeparáció, amikor Isten önMAGától önMAGát MÁSnak, különbözőnek, egyéninek, egyedinek, különváltnak éli meg. Ennek ellenére, az Ember továbbra is az Abszolútum megnyilvánulása, tudatMAGvában, Lelkében pedig MAGát az Abszolútumot testesíti meg. A spirituális önmegvalósítás (realizáció) CSAK és kizárólag ez által lehetséges. Ha a teljesség, az Abszolútum az Emberi Lény teremtőjének lenne csak a privilégiuma, a teremtményeké pedig nem, akkor a tradicionális doktrínákban kifejtett önmegvalósítás nem lenne lehetséges, mivel önMAGamat önMAGamon át önMAGamhoz nem vezethetném vissza, mert MAGom és Isten MAGa, tőlem esszenciálisan, lényegileg különböző (MÁS) lenne. Mivel Isten és minden teremtménye EGY-LÉNY-EGű, ez azt tételezi, hogy az az Emberi Lényben MAGában is az Abszolútum MAGa nyilvánul meg. Az ősi hagyományokban foglalt spirituális önmegvalósítás durván leegyszerűsítve nem mást jelent, mintsem az önmegvalósítás lényegét tekintve egyedi, belső tudati-lelki utat, melyben a teremtményként alászálló Isten, önMAGát, önMAGán át visszavezeti önMAGához. Ez olyan szilárd fundamentuma a létnek, melynek nincs szüksége semmiféle fejlődésre és/vagy evolúcióra, kizárja minden evolúció szükségességét tudati és lelki értelemben. Magyarán, az Emberi Lény mivel eleve birtokolja önMAGában az Abszolútumot, ezért nem kell más tudatformává evolválódjon a Magasabbrendű megismeréséhez, (pld. majomból ember, emberből posthomo sapiens) mert emberként, emberileg Isteni Lélek- és TudatMAGként tökéletesen birtokolja az Abszolútumot. Evolúció helyett viszont szükséges, és elengedhetetlen saját tudati fejlődésem (realizáció, spirituális önmegvalósítás) és annak egyéni felismerése, hogy Isten MAGa és Emberi Lénykénti MAGom azonos, EGY LÉNYEGŰ, így elindulhatok a MAGamhoz visszavezető úton azáltal, hogy megvalósítom emberségem által önMAGam Abszolútumként, vagyis visszatérek önön Forrásomba, a Teremtőbe, Istenbe. (Vagy akár a tradíció által ismert Isten Feletti szintekre.) A tradicionális spirituális praxis durva kivonatolása mindez, melynek egyéni érdeklődés szerinti további felfejtése, kutatása és megértése szükséges.

Annak a tételezése, hogy a mai Emberi Lény ősei „alacsonyabb” tudati szintek megvalósítására voltak képesek hibás és félrevezető, és az evolucionista szemlélet következménye. Ha elkezdjük kutatni az ősi szellemi hagyományokat (Zarathusztra, Buddha, Krisztus tanításai, illetve a nagy tradíciókat mint a védikus hagyomány, a hinduizmus, a buddhizmus, taoizmus, a judaizmus, a kereszténység, szufizmus stb.) mindegyik gyökerében azonos igazságokat fogunk találni. Természetesen a mai vallások eme ősi kinyilatkoztatásnak csak a darabjait hordozzák, sokszor tévedésektől, félremagyarázásoktól sem mentesen. Ez azonban nem azt jelenti, hogy eleve alacsonyabbrendű a központi MAGva a hagyománynak, hanem azt, hogy az idők során, a világkorszakok eredményeképpen egyre mélyebb szellemi alászállása történt az Emberi Lénynek és világának, mely során egyre jobban eltávolodott ezen ősi, időtlen és Abszolút tanok tisztaságától, értésétől és megvalósításától. A világciklusok léte ma hit kérdése. Sokkal fontosabb lehet azonban annak a felismerése, hogy KI áll a jelenlegi korszak középpontjában? Ki az az én, aki bennem embernek hiszi magát? Ki vagyok én? Eljuthatok-e a relatív valóság abszolút forrásának megismeréshez önMAGam által, önMAGamban? Ez pedig az ősi tradícióknak nem kérdés. A válasz IGEN, viszont ennek az útnak feltétele az, hogy az alapvető felismeréshez eljussak: a világ csak általam létezhet olyannak amilyen. ÉN VAGYOK (és nem személyként, individuumként) a LÉT köz-ÉP-PONTja. Semmi sincs ami rajtam kívül létezne, így a világ, az Abszolútum is bennem létezik és csak önMAGamban, önMAGam tudati-lelki valóságának megismerése által juthatok vissza önMAGam Teljességébe.

tejut

te AZ VAGY” *

A spirituális értelemben vett szolipszizmus (EGY-ÉN-MAGosság) én-ön-MAGamság számára az evolúció mind szellemi, mind ebből következően fizikai értelemben is szükségtelen. A fentiekben tehát nem a biológiai evolucionizmust bírálom, bár kétségtelen, hogy ebből értelemszerűen következhet annak a megkérdőjelezése is. (Fizikai szinten megnyilvánuló evolúció ugyanis csak szellemi valóság megnyilvánulása lehet, amennyiben pedig szellemi valóságként létező evolúció nincs, úgy fizikai megnyilvánulás sem lehetséges.) A biológiai értelemben vett fajok keletkezésének végső magyarázata materialista szinten amúgy sem lehetséges. A relatív világban ugyanis a teremtést illetőleg csak és kizárólag relatív válaszok lehetségesek, ezért tartom értelmetlennek az evolucionizmus vagy kreacionizmus, és más lehetséges elméletek alapján bármiféle végső, abszolút érvénnyel bíró következtetés levonását. A szellemi úton járó embernek a fejlődés nem evolúciót jelent. Az önmegvalósítás nem testi-tudati mutációt, hanem autotranszmutációt jelent, és nem fizikai, hanem tudati-lelki-szellemi értelemben. A tradicionális értelemben vett önmegvalósítás egyedüli Alanya én MAGom vagyok, a cél pedig hogy a külsőként átélt világot végső soron önMAGam valóságaként, teremtéseként azonosítva tudatilag-lelkileg visszavezessem, visszaolvasszam MAGomba, ezáltal eljussak önMAGam istenségéhez, teljességéhez, újra AZ Abszolútummá váljak. A legnagyobb paradoxon: „AZ”-zá válni, ami és aki nem lehetek, mert most is VAGYOK.

A spirituális önmegvalósítás tisztán szellemi és egyéni út, egyéni sors és vállalás, soha nem volt és lehetett kötelező emberi tömegek számára, az evolúció viszont soha nem opcionális. A világEGYetemben rengeteg létforma található, ami a Teremtő Intelligencia és Akarat (Abszolútum, Isten) által VAN. Az ezekben megfigyelhető sokszínűség és változás létező valóság, mely nem egymásból következő, hanem azok Forrásának, az EGY valóságának a megnyilvánulásaként létező. Ezért mondandóm szempontjából teljesen lényegtelen hogy ez miként nyilvánul meg, mert az az evolucionista, vagy kreacionista nézet szerint sem képviselhet semmiféle végső igazságot, azok tökéletesen relatív nézőpontjánál fogva. (Amint az én szavaim sem abszolútak, csak az Abszolútum töredékei lehetnek.) A spirituális önmegvalósítás nem csak az Emberi Lény privilégiuma, DE az Emberi Lényé IS. A teremtésben nem az egyedi tudatok evolúciója zajlik, hanem a tökéletes, abszolút Isteni Tudat és Lélek száll alá, a kezdetektől fogva létező tudatformák (teremtések, teremtmények) végtelen sokszínűségében, majd visszatér önMAGához a Teljességbe. Az utak végtelen sokszínűsége, az egyedi, egyéni történetek megszámlálhatatlan sokasága valósul így meg, és ez a Teremtés legnagyobb lehetősége, hogy ezáltal önMAGát valósíthatja meg, az Örökkévalóság megtörténtté válhat önMAGában, önMAGa által önMAGához visszatérve.

A tudat evolúciója egy hamis elmekonstrukció. Az Emberi Tudat EGY-LÉNY-EGű az Isteni Tudattal, tehát Abszolút és Tökéletes. Ez viszont csak az Isten szempontjából VALÓSÁG. Az Emberi Lény, vagyis önMAGam szempontjából nézve, alapjában véve születésem által mindez el van rejtve előlem, MAGom elől: önMAGomba. Isten Abszolútuma MAGomba van rejtve, ezért csak MAGomban fejthetem azt fel. Ez a világ RENDje, mely nem változhat semmiféle evolúciónak alávetve. Az evolúció elméletének bármiféle spirituális kiterjesztésével nem az a gondom, hogy egyénileg elképzelhetetlen lenne. Elképzelni bármit el lehet, és bárminek az ellenkezőjét is, úgy, hogy akár mindkettő igaz is legyen. A fő probléma az, hogy a fent vázolt evolucionista szemléletre nincs szükség a spirituális önmegvalósításhoz, és mivel nincs szükség, ezért az ebbe vetett hit – bár mindenképp egy megtapasztalást, egy sorsszerűséget eredményez – akadály lehet a magasabb rendű felismerések felé vezető egyéni úton. Senkitől nem szeretném elvenni egyedi, „evolúcióteremtő” hitét, annak tárgyát pedig feketére festeni le. Az a nézőpont, amit leírok és megtestesítek ugyanolyan relatív, szubjektív és önabszolutizáló lehet mások számára. Az én személyes felismeréseim és megélt tapasztalataim azonban határozottan egybeesnek azon ősi spirituális tradíciók igazságaival, melyek arról beszélnek, hogy a Lét köz-ÉP-PONTja MAGunkban vagyon, és az emberi tudatforma pedig mindig is kortól függetlenül ALKALMAS a benne (bennem és MAGomban) megnyilvánuló Abszolútum megismerésére, és az abban való tökéletes, maradéktalan, egyéniség, személyiség, individuum fölötti önmegvalósítására.

Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” (Lk 17, 20-21)

A materialista létszemléletben a tradicionális spiritualitás lényege, materialista és evolucionista elképzeléssel valójában értelmezhetetlen. A relativizáló szemlélet a jelenségvilág abszolutizálásából nyert partikuláris képet próbálja ráerőltetni mindenre, ezért van az, hogy a materialista tudatformában megjelenő „spiritualizmus” az Abszolútum létét magán kívülre helyezte, ezáltal annak megismerhetőségét objektív, önMAGától független módon tételezi, a modernnek mondott tudomány ennek a következtében jelenhetett meg. Annak az embernek, aki a valóság megismerésének az útját önMAGában azonosítja, ugyanis nincs szüksége még több, absztrakt, „külső” tudati objektum létrehozására (empirikus, elméleti tudományok) önMAGa megismeréséhez. Ezért van az, hogy minél magasabb rendűbb – kollektív tudati valóságát tekintve – egy civilizáció, kultúra, annál kevesebb vonzalma akad a mai értelemben megismerhető tárgyi kultúrában való megvalósulás, horizontális tudati terjeszkedés iránt. Hangsúlyozom ugyanakkor, hogy a mai kor materializmusa szükségszerűen jelent meg az alászálló ágában a yugák rendjében.

A világkorszakok és ciklusok létét lehet vitatni, de a számomra megtapasztalható mikroverzumban minden létezőnek a ciklikusság határozza meg a létét. Nem abszolutizálása ez egy „objektív” valóság empirikus megtapasztalásának absztrakciójából nyerhető személyes nézőpontnak, hanem saját egyedi valóságomnak személyem feletti EGY-ÉN-MAGom valóságba történő redukciója. A természet törvényei is és minden érzékelhető világ, az összes igaz és hamis, valós és valótlan az EGY-ÉN valóságában átélhető, egyedi, individuális valóság, melynek egyetlen közvetlenül azonosítható, átélhető és megélhető köz-ÉP-PONTja: MAGom vagyok. Aki ezt érteni akarja, az pedig egyes szám, első személyben kell önMAGa számára értelmezze mindezt, majd megtapasztalja az önátélésben. Enélkül minden leírt szó értelmetlen, botrányos, valótlan.

FJT

**********

(* A védánta a hat ortodox hindu iskola egyike, és a klasszikus hindu filozófia kialakulásával egy időben keletkezett. Ennek egyik ága az advaita, melynek tanításának foglalata a Cshándógja-upanisadban található híres kijelentés: “te Az vagy“. Ez nem jelent mást, mint hogy a személyes lélek (Átman vagy Önvaló) és az egyetemes lélek (Brahman vagy Abszolút) nem különbözik egymástól. Az advaita védánta legnagyobb hatású és leghíresebb képviselője Sankara (Ádi Sankarácsárja, kb. VIII. sz.), a XX. században pedig Srí Ramana Maharsi, Srí Niszargadatta Mahárádzs vagy Srí H. V. L. Púndzsa (Pápádzsí). || Forrás: http://www.arunachala.hu/id20.htm )

Arunachala

A képen: Arunachala hegye

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

Egy hozzászólás a(z) “Te AZ vagy” bejegyzéshez

  1. Az abszolút azért az ami, mert nem lehet meghaladni és semmilyen érzékszervvel és műszerrel nem lehet kimutatni.
    Nem fejlődhet, mert tökéletes esszencia .Amit teremt önmagából teremti önmagába és ez a szubsztancia az ami amnéziában szenved még megnyilvánulatlan állapotban is.(A megnyilvánulatlan lehetőségek és lények a megnyilvánultakhoz képest kozmikus méretűek.) Ez a megnyilvánulás utáni vágy gerjeszti a megnyilvánulást. A megnyilvánultak amnéziája fel sem fogja, hogy a létezők tudatállapotuk szerint lettek azok amik .
    A materializálódás időbevetettséget jelent .A szellemnek ki kell szabadulni a palackból, hogy újból az legyen ami.
    Az ami felszabadításának tudománya az Alkímia.
    Az Ami, az az vagyok, az alany!

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

5 × 1 =