Buddha és Krisztus

Rá tudunk-e tekinteni az alábbi idézetekre vallási meggyőződés és ideológia mentesen, olyan tiszta, friss, kondicionálatlan elmével, ahogy egy gyermek? Mintha érintetlen hegyek erdőinek dús, tiszta, éltető levegőjét szívnánk tüdőnkbe? Ha igen, az írás többi részére semmi szükség, ha viszont nem, akkor talán érdemes lehet elgondolkodni néhány felvetésen, ami mindezekkel kapcsolatban fogalmazódik meg benne. Az alább idézett bölcsességeket és a hozzájuk fűződő meglátásokat azoknak ajánlom, akik a világban nem azt kutatják ami szétválaszt, hanem azt ami EGYbeköt mindent és mindenkit minden létezés, minden Teljesség Forrásával, ami minden Emberi Lény számára önMAGa LÉNY-Egében feltárulva tapasztalható meg. (Akiknek a vallási meggyőződését, érzékenységét, világképét sértik az alábbi értelmezések, azokat kérem inkább ne olvassák ezen írást el.)

„Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad.” Sziddhártha Gautama – Buddha

Mert ahol a te kincsed van, ott a te szíved is.” (Mt 6, 21) Jézus – Krisztus

Keressétek a megvilágosulást, és a többit megkapjátok ráadásnak.” Sziddhártha Gautama – Buddha

Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá…” (Mt 6, 33) Jézus – Krisztus

„Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” (Luk 17, 20-21) Jézus – Krisztus

„A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.” – Sziddhártha Gautama – Buddha

Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt 5, 1) Jézus – Krisztus

Nem szándékom sem a buddhizmus sem a kereszténység nézőpontjából vizsgálni a fenti idézetek tartalmait, hanem egy vallás és vallási ideológia mentes képet szeretnék megjeleníteni, amely saját belső, lelki-szellemi utam során bontakozott ki előttem, párhuzamosan bizonyos felismerések megérésével. Tisztában vagyok ugyanakkor azzal, hogy bármit is írjak le, az nem lehet mentes és független jelen tudati-lelki valóságomtól, érettségemtől és értésemtől, ezért az alábbiak nem valamiféle abszolút, végső igazságot képviselnek, pusztán szubjektív szűretét, a személyemben megélt valóságnak. Mindezek közreadására a gondolatébresztés szándéka vezetett.

Buddha és Krisztus nevéhez két egymástól – mind értelmezéseiben, mind kultuszaiban – jól elkülöníthető világvallás társult, a maga sokszínű irányzataival. A fától talán pont ezért igen nehéz meglátni az erdőt, vagyis azt, hogy a mindkét világvallás alapítóinak tartott Buddha és Jézus szellemiségére rakódott mentális, filozófiai, teológiai, vallási stb. rétegek alatt ugyanaz az egyedi, egyéni úton megtapasztalt de mégis személytelen, ezért EGYetemes és örök bölcsesség rajzolódik ki.

Minden Valóság EGY, az EGY a Valóság. Az Emberi Lény és minden létező az EGY valóságának végtelen megnyilvánulásaként és megtapasztalójaként, vélt vagy valós, tudatos vagy tudattalan, passzív szemlélőjeként és/vagy aktív alakítójaként VAN. Minden létezés és létező forrása, teljessége EGY, ezért a benne foglalt igaz, valós tudás és bölcsesség is csak EGY lehet, pusztán ezek interpretációja különbözhet. Minden létező az EGY valóságának a megnyilvánulása, de ahhoz, hogy megnyilvánulhasson egyediségre, egyéniségre, vagyis különbözőségre van szüksége. Minden Emberi Lény MAGában hordozza a Teljességet, de egyediségénél, egyéni különbözőségénél fogva tudatilag ettől szükségszerűen elhatárolódva létezik. Ez a dualitás, ez a kettősség az, ami a polaritással karöltve a végtelen individuális valóság létrejöttének az alapjául szolgál. Ami polaritásként igaz, annak az ellentéte is igaz. Avagy a sakktáblán a fekete mezők határozzák meg a fehéreket, avagy a fehérek a feketéket? Már a kérdés is rossz. Mind-EGY, mert minden csak nézőpont kérdése. Az igazság valódi természete minden mintázat meghaladásán túl tárulhat csak fel, mikor rádöbbenünk arra, hogy amit mi igazságnak akarunk beállítani, annak már a puszta megjelenítése is lehetetlen, ha annak a logika által képződött ellentéte, pólusa a mi tudati terünkben meg nem jelenhet. Nincs ez másként az EGYetemes bölcsességekkel sem, melyekhez az elme racionalizáló, mindent polarizáló, ellentétek közé helyező működését felismerve, majd ezt meghaladva juthat el az Emberi Lény, de csak akkor, ha képes meghalni saját személyes igazságának a kizárólagosság-igényének, és feltámadni a minden létezés alapját képező LÉT valóságában.

Semmit sem birtokolunk, mert amit birtokolni vélünk az valójában minket birtokol, és ameddig bármit birtoklunk és bármi birtokol minket, addig csak az emberi nézőpontok lehetőségei szerint tekinthetünk az EGY és EGYetlen valóságban létező EGY és EGYetlen igazságra. Amikor a valóság igazsággá és az igazság valósággá válik anélkül, hogy mindez személyes, individuális nézőpont kérdése lenne – vagyis megszűnik a szemlélő és a szemlélt viszonyából fakadó nézőpont viszonylagossága, értelmeződése – akkor az Emberi Lény megszűnik emberi tudatként létezni, mert tudatilag és lelkileg újraEGYesült önMAGa forrásával, MAGa vált minden létezés LÉNY-EGévé, a Buddha és a Krisztus ennek az tudatminőségnek a jelölése. (buddhaság, krisztusság – megvilágosodottság, üdvözültség)

Sziddhártha Gautama és Názáreti Jézus történeti személyek. Két egyén, két egyed, két individuum különböző úttal és történettel. Bármilyen tartalmak is kötődnek hozzájuk, azok emberi közvetítéssel maradtak fent és természetükből fakadóan ki vannak téve az utókor értelmezéseinek. Létezik, létezhet-e azonban valami olyan lelki-szellemi tartalom ezek mögött – ezek gyökerében, ám ezeket meghaladóan – ami olyan EGYetemes tudati-lelki minőség tükröződése, mely tükröződés bár értelemszerűen ki van téve az abból fakadó relativitásnak, ám az – ami a dualitások és a polaritások megnyilvánulásaként létrejövő földi életben tükröződik – mégis EGY és EGYetlen valóság és igazság bontatlan EGYsége, teljessége?

Sziddhártha Gautama és Názáreti Jézus személyükben erről már nem nyilatkozhatnak, ám a nekik tulajdonított szellemi emlékek arról tanúskodnak, hogy az Emberi Lény MAGában hordozza a Teljességet és annak minden aspektusát, vagyis a Buddhaságot és a Krisztusságot. A Nirvána és a Mennyek Országa EGY. Az EGY és EGYetlen Tudatnak az emberi tudatot meghaladó, ám azt is magában foglaló EGYetemes Teljessége a LÉTezésnek – a VANságnak – az, ami a buddhaságban a megvilágosodás és a krisztusságban az üdvözülés. A Nirvána – a teljes, tökéletes megvilágosodás mint a tökéletes üresség, az osztatlan, EGYséges semmi ami magában hordoz mindent – és a Mennyek Országa – a teljes, tökéletes üdvösség, üdvözültség, vagyis a Tudat-Lélek „bűntelen”, osztatlan, EGYséges, minden LÉTezéssel EGY, makulátlan teljessége – valójában EGY és azonos, ősi, kezdet és vég, születés és halál nélküli állapota az EGY és EGYetlen Valóságnak: az EGYnek.

Sziddhártha Gautama – a megvilágosult Buddha, Názáreti Jézus – az üdvözült Krisztus.

A buddhaság és a krisztusság a LÉT EGYetemes VALÓsága. Minden valóság személyességének, egyedi, relatív nézőpontjának a különbözősége megszűnik benne, ez a TUDAT és a LÉLEK ősi, makulátlan, teljes és tökéletes állapota, mely mentes minden torzulástól. A megfigyelő és a megfigyelt elkülönültsége ebben a LÉT és TUDATállapotban értelmezhetetlen, mivel az értelmező elme – mint minden megnyilvánult teremtésnek egyediséget, egyéniséget adó Teremtő – megszűnik értelmezni, azaz polaritásba helyezve szemlélni a valóság EGYségét. A Nirvána és a Mennyek Országa a megvilágosult Buddha és az üdvözült Krisztus LÉT-ÁLLAPOTa, abszolút, EGYetemes tudati minőség, a RÉSZként önMAGában önMAGát megtapasztaló TELJESSÉG tudati újraEGYesülése saját EGY és EGYetlen VALÓságával, LÉNY-EGével. A tökéletes üresség, a tökéletes csend, a LÉT kényszer nélküli esszenciája, LÉNY-EGe.

A Nirvána MAGa az Isten Országa, az Isten Országa MAGa a Nirvána. Aki ezt tudatosan keresi, az ráadásul megkapja mindazt, amire a földi életében, sorsa szerint szüksége lehet. Az Életben RÉSZeire bomló EGY – önMAGát megtapasztalva – mindig MAGában hordozza a lehetőséget, hogy a Nirvánába, az Isten Országába újra TELJESségé váljon. Sziddhártha Gautama és Názáreti Jézus a megvilágosodás és az üdvösség tanúságtételét hagyta itt számunkra. Személyes tanúságtételüket a Személy Feletti EGY és EGYetemes Valóságról, Igazságról.

A vallások melyek a Sziddhártha Gautama és Názáreti Jézus által továbbadott, személyes megtapasztalásból származó, EGYetemes VALÓságról szóló tanításokra épültek, emberi mivoltukból fakadóan mindezt értelmezés kérdésévé tették, és ezen értelmezések jelenleg az általam vázoltaktól többnyire igen messze esnek. A számtalan buddhista és keresztény irányzat, egyház, közösség mind-mind saját meglátásai, érdekei szerint értelmezi a fentebb idézetteket. Nincs szándékomban megítélni ezeket, annál is inkább, mivel az én általam megjelenített magyarázatok is ugyanúgy kinek-kinek elfogadás kérdéseként léteznek. Látom ugyanakkor azokat a végletes különbségeket, melyek mind buddhista-keresztény, mind keresztény-buddhista viszonylatban áthidalhatatlan eszmei és elvi akadályként létezve tömegeket választanak szét. Ennek megítélése sem feladata eme írásnak, de ugyanakkor felvállalt szerepe annak bemutatása, hogy ha eltávolodunk ama bizonyos fától, akkor lassanként láthatóvá válik az erdő EGYsége, valósága.

Az EGYben EGY valóság létezik, és ez MAGa az EGY valósága. Minden magát megvilágosodottnak, üdvözültnek mondó, és minden valóban megvilágosodott és üdvözült ebbe az időtlen és múlhatatlan, örök igazságba találhat csak vissza, amennyiben tudatában a világ valóságának elkülönültsége valóban megszűnik a megvilágosodás, és az üdvözülés pillanatában. Teljesen világos és egybehangzó mind Sziddhártha Gautama és mind Názáreti Jézus esetében, hogy ők mindketten életükben tapasztalták meg a Nirvánát és az Isten (Mennyek) Országát, vagyis az átLÉNY-Egülést. Ebben a tudatállapotban pedig valószínűsíthetően mindketten ugyanazt az Abszolút Valóságot, Teljességet tapasztalták, élték meg, illetve MAGuk váltak azzal EGGYé. Ez az személy feletti megtapasztalás, a Teljességgé válás, olyan ősi állapota a tudatnak, melyről csakis szimbolikusan lehet közölni bármit is, melynek teljessége utólag csak paradoxonok által szemléltethető, de melynek lényege nem racionalizálható a maga teljességében, hanem csak és kizárólag meg- és átélhető. Erről minden megvilágosodott és üdvözült tudomással rendelkezik, miként arról is, hogy ebből az állapotból visszatérve bármit is mond egy avatatlan tudat számára, az annak érthetetlen lesz, ezáltal értelmezések végtelen lehetőségének lesz kitéve az a megtapasztalható Abszolút Valóság, mely nem emberi tudatként került át- és megélésre. Ennek tudható be az a jelenség, hogy bármit is hagyjon maga után egy megvilágosodott vagy üdvözült, mindaz az avatatlan tudat számára csak utólag, saját beavatódásának okán válhat megtapasztalható, megtapasztalt valóssággá, igazsággá, mert az annak a megtapasztalását megelőzően, legjobb esetben is csak hit tárgyát képezheti.

Külön feloldatlan paradoxon az, hogy mi az amit a tudat a hit által megteremthet mint megtapasztalás? Magyarán ha valaki például arról fantáziál, hogy neki megjelenik az „Isten”, akkor egyszer csak tényleg megteremti a tudatában a jelenetet, melyet valóságként él meg, és az ilyen elme által teremtett valóság hogyan különböztethető meg a valódi megvilágosulás, üdvözülés állapotától? Bárki mondhatja magát megvilágosodottnak, vagy üdvözültnek, bárki – akinek tudása van – megtéveszthet, félrevezethet embereket csodának tűnő képességekkel, egy azonban bizonyos, egy megvilágosodott, egy üdvözült legelőször is onnan ismerhető fel, hogy a legmesszebbmenőkig kerül minden olyan helyzetet, amiben az ő tanulságtétele aprópénzre váltható lehetne. Sziddhártha Gautama és a Názáreti Jézus is kerülte ezeket. A „csodák” csak a hívőknek, a vallásoknak fontos bizonyítékok, a személyes önigazolás kellékei. A megvilágosodás, az üdvösség útját járó tudatnak és léleknek ezek kerülendő külsőségek, mert a személy feletti valóság egységére fókuszáló tudat már nem valamilyen öncélú mágia bűvöletében élő individuális én. A Biblia ugyanakkor nem egy csodát is hoz, a Názáreti Jézus isteni mivoltának bizonyítására. Ezek hitelességét nem tisztem megítélni, de határozott véleményem, hogy egy megvilágosodott, egy üdvözült számára nincs szükség semmiféle csodatételre, önigazolásra az emberek felé. A megvilágosodott, az üdvözült tudat és lélek MAGa az élő, létező CSODA az avatatlan tudat számára, mivel ő MAGa az általa áradó, érdek nélküli SZERETET megnyilvánulásá válik.

A megvilágosodást, az üdvösséget megtapasztaló tudat-lélek meghal az egyéni, egyedi, individuum személyes vágyainak, hogy újjászülethessen az EGY és EGYetemes ÉN, a LÉNY-EGészségében. A megvilágosodott, az üdvözült számára a test az, ami a továbbiakban azért létezik, hogy a benne és általa megnyilvánuló szellem, tudati és lelki valósága a környezet számára létezhessen, általa megtapasztalható lehessen az EGY és EGYetlen VALÓság, az Élet és a Lét örök átjárhatóságáról tett tanúságtétel. Ebben a kontextusban a Názáreti Jézus kereszthalála tejesen más értelmet kaphat. Nem váltódik meg általa senki sem – mivel senki individuális belső útja, beavatódása az Életben az Isten Országa, a LÉT felé válna értelmetlenné – hanem egy üdvözült tudat örök érvényű tanúságtétele arról, hogy EGY és EGYetlen Valóság van csak, mely minden létezés forrása, és ez a SZERETET, melyről nem változtatható meg semmilyen kényszer hatására sem az igaz, őszinte tanúságtétel. Magyarán Jézus tudta jól, hogy abban a korszakban, azok között a körülmények között amikor élt, milyen halálos kockázattal járhat annak a kinyilvánítása, az arról való tanúságtétel, hogy:

„Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan: Mindamellett meghaltok, mint a közember, és elhullotok, mint akármely főember.” (Zsoltárok 82, 6-7.)

Én és az Atya egy vagyunk. Ismét köveket ragadának azért a zsidók, hogy megkövezzék őt. Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot mutattam néktek az én Atyámtól; azok közül melyik dologért köveztek meg engem? Felelének néki a zsidók, mondván: Jó dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat. Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondá, a kikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható), Arról mondjátok-é ti, a kit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?! Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higyjetek nékem; Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higyjetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok és elhigyjétek, hogy az Atya én bennem van, és én ő benne vagyok.” (Jn 10, 30-38.)

A fentiek kinyilvánítása egy olyan közegben, ahol az isteniség fogalma az emberen kívülre került, (ráadásul az Emberi Lény mint egyedi, egyéni, individuális emberi tudatnak az EGYetemes EGY-ÉNi tudattá válás útja – megvilágosodása, üdvözülése – is kívül reked és értelmezhetetlenségéből fakadóan istenkáromlást, legsúlyosabban elítélendő cselekedetet jelentett, megtapasztalható evidencia helyett) egyet jelentett a halálos ítélettel. Az ortodox, zsidó hit automatikus önvédelmi, önigazoló reflexe volt ez egy megvilágosodott, EGYetemes tudattal létező, üdvözült LÉNY bizonyságtételével szemben, mely akaratlanul, pusztán önön igazsága megnyilvánítása által helyezkedett szembe egy vallás, identitást és hatalmat jelentő építményével, melyet hús-vér emberek képviseltek, és akik a jézusi megnyilvánulásban nem láttak mást, csak istenkáromlásként értelmezhető támadást saját identitásuk ellen. (Ebből a nézőpontból kiindulva érthető meg az abszurditása a keresztény vallásban fellehető, a Jézus korabeli zsidósággal szemben táplált keresztényi értetlenségnek. A zsidóság szempontjából tekintve ugyanis Jézus semmilyen szempontból sem volt a várva várt messiás, sőt sokkal inkább egy rebellis szellemiség, aki az ortodox zsidóság szemében nem volt más, mint anarchista, bomlasztó és identitásromboló egyén, aki önön akaratából magát istennek tette. Az Újszövetség írói ugyanakkor az Ószövetségben található messiás-hivatkozásokat felhasználva szőtték meg írásaikat, ezek szépséghibája pusztán annyi, hogy utólag Jézus szájába is lehetett adni olyan kijelentéseket, melyek egyrészt arra hivatottak, hogy önmagát az emberiség megváltójának tüntesse fel, másrészt arra szolgálnak, hogy az Ószövetséggel alátámasztva megdönthetetlen módon hitelesítsék a kereszténység messiás-képét. Ha azonban a korabeli zsidóság reakcióját nézzük, az nagyon is érthető, ugyanis ebből is látszik, hogy a jézusi szellemiség semmilyen módon nem volt összeegyeztethető azzal a messiás-képpel, mely a korabeli zsidóságban élt, és ami nagyon is érthetően nem a megvilágosodás, az üdvösség és az arról tett tanúságtétel, valamint a szeretetnek mint minden létezés forrásának az eszmeisége köré volt rendeződve.)

Buddha nem tette magát istenné, miként ilyen módon a fennmaradt szellemi emlékekben Istent nem is nevesítette. Ez tökéletesen érthető, mivel a megvilágosodás állapotához képest az isten fogalmának nincs jelentősége, a nirvána, a „forma üresség, az üresség forma” jelentése itt minden polaritást meghalad, és ebben a kontextusban az Isten is pusztán az EGY és EGYetlen, megnyilvánulatlan valóság EGYségének egy pólusa, melyben az iSTeNi és a SáTáNi – mint a megnyilvánult világ teremtő és romboló két pólusának a valósága – meghaladásra került. Krisztus kijelentése, hogy „Én és az Atya EGY vagyunk” ugyanakkor ismét mellőzi az isten fogalmának a használatát, és a fentiekkel párhuzamosan igen csak érthető módon. Az „Atya” akire Jézus Krisztus hivatkozik minden létező személyes én EGYsége, Teljessége, amiből származik, létezik és amibe visszatér minden megnyilvánult, az EGY és EGYetlen személyek feletti létező, melyből minden valóság kiárad: az EGY-ÉN.

Sziddhártha Gautama – Buddhaként és a Názáreti Jézus – Krisztusként ugyanannak az EGY Valóságnak és Igazságnak a tanúságtevői, akik más-más személyes úton találtak vissza az Atya, az EGY Házába. A buddhizmus és a kereszténység ugyanakkor vallásként szükségszerűen eltávolodott a fenti értelmezések lehetőségeitől, így nem láthatja a lehetséges párhuzamokat sem a megvilágosodás és az üdvösség, a Nirvána és az Isten Országa között. A buddhizmus nem egy útja a világ teljes tagadásáig jutott, de ez a jelenség a kereszténységet sem kímélte. Ezek a koncepciók abban gyökereznek, hogy a megvilágosodás és az üdvösség eléréséhez a világ, a világi élet elutasítása szükséges. A világban megjelenik ezáltal a szakrális és a profán kibékíthetetlen, vallásos ellentéte, melyben megszűnik a valóság EGYségének az értelmezhetősége. A vallásokban a megvilágosodás és az üdvösség eléréséhez egyaránt a világtól való elszigetelődés, attól való távolságtartás válik követendő mintává, a dualitás tagadása annak megértése nélkül azonban nem vezet sem megvilágosodáshoz, sem üdvösséghez, pusztán vég nélküli belső küzdelmekhez. A megvilágosodás és az üdvösség a LÉT, a TUDAT EGYetemes, alapvető állapota, tehát VAN, ez nem teremthető meg, de az ebből tudatilag kiszakadt, ettől tudatilag elkülönült egyén – aki az Életben nyilvánul meg – csak az Életnek a LÉTben betöltött jelentőségének a felismerésével térhet vissza, világosodhat meg, üdvözülhet. A számszára és a sors EGY. Mindkettőbe önként, kényszer mentesen zárul be az EGYetemes Tudat és Lélek, hogy egyedi tudatként és lélekként a LÉTezést az ÉLETben megtörténtté tegye.

A LÉTben forog az ÉLET kereke, a lét az élet tengelye, hogy a Semmi Mindenné legyen, hogy a Végtelen Végesnek képzelve önmagát újra és újra ráébredhessen önön végtelenségére, hogy az EGY önMAGát végtelen sokaságként élhesse meg, és a végtelen sokaság pedig ráébredhessen önön EGY-SZERűségére. A vágy az, ami a lelket az élet megélésére készteti, és a vágy megélése, elengedése az ami által megszűnik a sors, a karma kerekének a látszólagos kényszere. Valójában az EGY soha nem kényszeríti önMAGát semmire, kényszert csak a végesség tudatába bezáródott személyes én, a személyiség érez, aki törvényszerűen szent amnéziában kell legyen ahhoz, hogy az Élet táncát járhassa. A vágyat nem lehet megsemmisíteni, a vágyat követni kell annak forrásáig, hogy elvezethessen minket sorsunk beteljesítése által annak a megértéséhez, hogy mind a Menny, mind a Pokol, mind a Fény mind a Sötét MAGunkban van, az Élet pedig ezen pólusokba zárult tudat valóságának a döntése. Az ébredés, a megtérés, a megvilágosodás és az üdvösség MAGa az Út, mely a Teljes ÉGbe, az EGY Igazságba, vagyis a Nirvánába és az Isten Országába visszavezeti a tapasztaló tudatot az Élet által.

Mire vágyunk? „Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál…Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad.” – mondotta a Buddha, Mert ahol a te kincsed van, ott a te szíved is.” mondotta a Krisztus. Ez az ÉLET működésének örök titka. A vágy hajtja az élet kerekét, nem a kényszer, mert EGY és EGYetlen Valóság van csak mely táplál és etet: a SZER.

Írta: F.J.T.

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

4 hozzászólás a(z) “Buddha és Krisztus” bejegyzéshez

  1. Milyen egyszerű ez , s mégis még léteznek vallások.Az emberiség még mindig magán kívülre teszi “istent”.Ma nem jobb a helyzet ebből a szempontból egyáltalán , mert erre a meglátásra ma éppúgy nincs szükség , igény ahogy egykor sem volt.Sőt megkockáztatom ma még rosszabb.Az emberiség szellemileg nem tett egy lépést sem előre , inkább hátra , de valamiért mégis azt hiszi magáról hogy érettebb , emberibb és jobb.Álom az egész.

    Annyi , de annyi sebből vérzik ez az egész vallás , politika és társadalmi összefonódás hogy tényleg nem hinném el hogy emberek nem látják , nem akarják látni ezt , ha nem élnék ezen a földön.
    Ennek az írásnak igazából meg sem kellett volna születnie , mert annyira egyértelmű.

    Jézus így mondta valahogy:Sokan jönnek el az én nevemben és sokakat elhitetnek.
    Igaza volt , de mennyire.
    Bár a hívők a sátánban látják ezt , de nem veszik észre hogy már réges rég megtörtént ez és történik ma is.Az egyház által , a vallás segítségével.

    • Hasonlóan látom az általad leírtakat. Ez a korszak ugyanakkor a lehető legművészibb módon, mondhatni különösen excentrikus, önpusztításában gyönyört hajszoló módon bonyolította el minden létezés EGYszerűségét. Paradox módon viszont ebben is csak az EGY zsenialitását tisztelhetjük, mert ha valaha kihívás volt az ébredés, a megvilágosodás és az üdvözülés, akkor most bizonyosan az.

      Ez a vaskor legszilajabb része, mely nem tudom meddig tart még, de egyben bizonyos vagyok, boldogok (és nem örömöt hajszolók) kevesek vannak benne. Mint ahogy egyre tisztábban látom, hogy a boldogság teljesen korszakfüggetlen, mert a Nirvána vagy a Mennyek Országa csak MAGunkban, MAGunkból születhet meg, pontosabban MAGUnkban VAN, s ide csak a szűk ösvényen juthatunk be. A játék ettől érdekes. Hatalmas drámája zajlik az Emberi Lénynek, és a süllyedés minél mélyebb, annál nagyobb élmény lehet egy-egy egyed számára saját istenségére való ráébredése.

      Emberi tudattal tekintve, mindez őrültség, amit írok. Lesznek korok, és voltak is már szép szerével, amikor viszont – amint írtad is – ilyen írások meg sem születhetnek majd, okafogyottságuk miatt. Keveseknek mond sokat – szokta volt mondani egy Testvérem. Ma bármit is leírni emberi szemmel szinte értelmetlen. Mégis…

  2. Az az Egy aki magát sokká teszi, és akiben minden lény megint csak Eggyé lesz, továbbá,hogy Buddha ugyanaz mint Brahma aki mint Agni és Indra (pap és király) kettős lehetőséggel született és valósította meg Önmagát kinek országa nem e világból való arra a megállapításra kényszerít ,hogy Agnéndrau ,Buddha, Krisna, Mózes és Krisztus csak különböző nevei egy és ugyanazon alászállásnak aki öröktöl fogva született.
    ” A Szentírás mindig arra bíztat ,hogy az ember szabaduljon meg önmagától.Mert amennyire szabad vagy önmagadtól,annyira vagy önmagad ura, és amennyire önmagad ura vagy, annyira vagy önmagadé,s amennyire önmagadé vagy, annyira tiéd Isten és minden, amit valaha is teremtett” (Eckhart mester, Pfeiffer,598.o.)

    • Amnézis és anamnézis. Az EGY legnagyobb misztériuma ez, amikor a végtelen végesnek álmodja önMAGát, hogy a játék, a dráma feszültsége megszülethessen. Az EGYetemes tudat egyedivé válása, és az egyedi tudat újból EGYetemessé nyílása. A számszára kezdete és vége. Mind-EGY. Az origó MAGunkban vagyon, az Alfa és az Omega, A-Z, vagyis AZ AKI VAGY-ok…s az OK: a VÁGYok. AZ EGY és EGYetlen ÉN, az EGY-ÉN mindÉNsÉGe.

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

4 × négy =