A Mindent Látó Szem

Mélység és MAGosság

Semen (latin, ejtsd szemen) jelentése: mag

A latinban ez a szó hangalakjában, és képi- fogalmi jelentéstartalmában is tökéletesen megőrizte a magyar „szem” gyököt. A magyarban azonban a szem több értelmű, jelent érzékszervet, növényi alapegységet illetve használjuk még különböző összefüggésben is. (Például egy szem gyermek, szemen szedett hazugság stb.) Ebből is látszik, hogy az ősi magyar szem szó semmiképp nem a latinból, vagy más nyelvből átvett, mivel alapvető, szerves jelentéstartalmat hordoz, a szó szoros és átvitt értelmében is. Kizárt dolognak tartom, hogy ugyanis e nyelv használói ne tudták volna megnevezni saját életfontosságú testrészüket, vagy egy növény magját mindaddig, míg azt valamilyen más nyelvből valaki át nem adta volna számukra. A „semen” latin szó viszont nagy bizonyossággal nem az alapvetően latin alapszókincs része, annál is inkább, mivel a latinban a magnak, mint szemnek (lásd pld. búzaszem) több szinonimája is van, amint azt a szószedetben* látni is lehet. (*lásd az írás végén)

SZEM-en a magyar nyelvben a következőket értjük: szem – emberi, állati, növényi szerv avagy MAG, mint pld. búzamag

Fizikai értelemben a szem és a mag viszonya a következő módon KÉPezhető le:

A SZEM a MAG éretlen állapota.

A MAG a SZEM érett állapota.

(Egy példa: egy búzakalászban ott vannak a búzaszemek, melyek már magukban hordozzák a magság, vagyis a termőképesség teljességének az állapotát. Azonban a búzaszem meg kell érjen ahhoz, hogy magsága ki és beteljesedhessen, vagyis termőképes maggá válhasson, hogy a búza lényegisége általa és benne, MAGában újjászülethessen. A „szem” tehát magában hordozza a „mag” minden potencialitását, de termő és teremtő csak akkor lehet, ha megérik. Szellemi értelemben az emberi lényre a fenti analógia a maga teljességében alkalmazható.)

Metafizikai értelemben a szem és a mag viszonya a következő módon KÉPezhető le:

A SZEM-éj (személy, egyed, ego) a MAG-ság „éretlen” állapota.

A MAG-ság a SZEM-éj „érett” állapota.

Korunkban egyre értelmezhetetlenebbé válik a Mindent Látó Szem valódi jelentéstartalma, köszönhetően a teljesen anyagi szemléletű paradigmában kondicionálódott emberi, tudati valóságtereknek. A magyar nyelv kristálytisztán hordozza MAGában a magyarázatot, méghozzá a maga képiségében. A szem és a mag ugyanis ugyanazon őskép része, egyik nincs a másik nélkül, egyik MAGában foglalja a másikat. Az emberi szem nem a szellemi értelemben vett látás, hanem a fizikai értelemben vett érzékelés eszköze. Ez a legmélyebb evidenciák egyike volt a mai kor paradigmáját megelőző paradigmában kiteljesedett EGYségtudatú kultúrákban. Ezen kultúrák szellemi maradványai ma is rekonstruálhatóak, de ezen mentális „régészkedés” önmagában csak racionális magyarázatokat eredményezhet. Sokkal egyszerűbb és kézenfekvőbb módon őrződött a nyelvünkben meg azon ősi szellemi tudás, miszerint a Mindent Látó Szem az egy tudati minőség, mely a valóságban annyit tesz, hogy az emberi tudat ébredések láncolatán keresztül képessé válik az anyagtudatú fizikai, érzékszervi érzékelés, tudatforma meghaladására, lelki-szellemi értelemben vett kiteljesedésre, vagyis a tudat ráébred az önMAGában lévő isteni valóságra. A szem meg- és magérik, MAGgá érik, MAGérett lesz, MAGába visszaér és így egy teljesen más tudati minőségben lesz képes átlátni az addigi valóságot. A Mindent Látó Szem a tudat MAGság állapota, melyben minden – megnyílása előtt szerzett megélés, élmény, tapasztalat – egy egészen más tudati térbe kerül át, melyből szemlélve átláthatóvá, megérthetővé, önMAGától értetődővé válik a valóság természete, működése és a dolgok közötti magasabb rendű összefüggések, viszonyok REND-SZERe.

A Mindent Látó Szem valódi jelentése: látás Isten szemével. Ez a látás akkor nyílik meg az érzékelésen túl, amikor a tudat beavatódik a személyes, egyedi, egyéni (individuális) megélések következtében az isteni valóság természetébe. A valódi látás nem érzékszervi észlelés, hanem a dolgok lényegének közvetlen értése, mely értés önMAGától, önMAGában jön létre a beavatódott tudaton belül. Ez a megértés már nem pusztán a racionalizáló elme addigi élettapasztalatainak, megéléseinek, élményeinek során keletkezett megtapasztalások elmén belüli, racionálisan történő újrarendeződése, újraértelmezése, hanem az intuitív, isteni valóságban történő tudati kiteljesedés eredményeként létrejövő lelki-szellemi látás, amikor is a tudat a maga avatódottságának a mértékében képes intuitív módon meglátni olyan összefüggéseit a tudati valóságtereknek, melyek addig zárva voltak előtte, és pusztán csak a racionalitás útján nem is tárulhattak volna fel.

Fontos tisztázni, hogy mit is értek szellemi látás alatt. A szellem fogalma alatt a mai kor materialista szelleme általában egész mást ért, mint amit ez a fentiekben kifejtésre kerültek tartalmaiban megtalálható. Szelleminek általában azon – nem feltétlenül materializálódott – intellektuális, gondolati termékeket értenek, melyek kizárólag az emberi elme működése során jönnek létre. Ezen szellemi termékek lehetnek egzakt jellegűek (mint pld. tudományos szellemi tartalmak) vagy egyéb, nem feltétlenül egzakt jellegű megnyilvánulásai az elmének (pld. művészeti vagy egyéb szubjektív szellemi tartalmak). Ebben a leegyszerűsített sematikus modellben a szellem és a szellemi az ember által jön létre és nyilvánul meg, nem pedig valamiféle eleve létező valóság, melyet az ember lát meg. A materialista paradigmában a szellemi az emberi elme, konkrétan az agy működésének az eredménye, melyet valójában az anyagi szint termel ki magából. A szellem és a szellemi mintegy megjelenik az anyagban az anyag által egy bizonyos komplexitási fokán az életnek, de semmiképp sem eleve létező lényegiség, ami kibontja magából az anyagi létezést, és az anyagi létezésben megnyilvánuló szellemi ősvalóságot, ősKÉPeket, elKÉPzeléseket és tartalmakat. Ez az a pont, ahol az én szellem értelmezésem teljesen különválik a materialista perspektíva által látni engedett valóságtartománytól, tudatformától, világlátványtól és világképtől.

A szellem az én értelmezésemben az a tér-idő kontinuumtól független, de azt mint lehetőséget (potencialitást) magában foglaló ős lényegiség (szubsztancia) mely magában foglalja a Létben minden létező ős Valóságát. A szellem és a szellemi ahhoz hogy az Életben megnyilvánulhasson – a tudat számára érzékszervi valósággá válhasson – KÉPes az ŐS-KÉPeket anyagi valóságként kivetíteni, megjeleníteni önMAGában, önMAGából. A szellem szubsztancialitás szintjén és esszenciálisan MAGában hordozza az anyagi létezés lehetőségét. A szellem anyagként való megnyilvánulásának potenciálisan végtelen sok szintje lehetséges, ezért van az, hogy például a mai tudomány egyre többféle állapotát képes megkülönböztetni az anyag létezésének, és ma már az is kezd érthetővé válni, hogy az anyag valójában EGY teljesen KÉPlékeny ERŐ, energia, szubsztancialitás, mely végtelen sok formában képes megnyilvánulni. Ez a felfedezés azonban csak a valódi szellemi látását vesztett emberi lény számára újszerű nézőpont, mely nem feltételez semmiféle eleve létező intelligenciát, szubsztanciát, LÉNY-EgisÉGet, mely képes minden elKÉPzelhető és számára elKÉPzelhetetlen módon megnyilvánulni, mint anyagi valóság.

Az emberi gondolat a materialista perspektíva számára pusztán az anyagban az anyag által kitermelődött élettani reakciók összessége, mely egyrészt reagálás magára az anyagi környezetre, másrészt kölcsönhatás az anyagi környezetben létrejött reakciók és a belső emberi valóságok között. Az emberi gondolat tehát egy önmagától kitermelődő valami, aminek fizikai megnyilvánulása agyi működések formájában materializálódik, és végső soron a jelenkori tudomány számára ezen működések egy része érzékelhető, mérhető, absztrahálható valóságként jelenik meg. Ez a gondolkodás a gondolat forrását az elmébe és az emberi agyba helyezi, a gondolat tehát mint szellemi termék jelenik meg az emberi elme működése és reakciói során. Ez a nézet természetszerűen kizárja és elveti azt a lehetőséget, hogy a gondolat az emberi elmét meghaladó, sokkal tágasabb szellemi valóság része, mely végső soron az emberi elmét és agyat használva nyilvánul meg, tükröződik az emberi lényben. (Ez azért nem fér el a materialista-tudományos világképben, mivel ez egy eleve létező intelligencia létezését feltételezné, mely jelenleg nem képezi semmilyen axiomatikus modelljét a lehetséges tudományos irányultságnak. Ezen jelenség gyökereit már tárgyaltuk a „Materializmus, avagy a céllá vált eszköz története” és „Az Okafogyott Intelligencia” című írásokban, ezért mélyebben nem fejtem ki jelen írás keretei között.)

Tisztáznunk kell ugyanakkor magának a gondolatnak a fogalmát, mivel ez a jelen okfejtés szempontjából esszenciális fontosságú. Ma ugyanis a gondolat fogalma kizárólagosan mint az emberi elmén belül végbemenő gondolkodási folyamatok terméke van prezentálva. Az egyedüli empirikusan is megismerhető gondolkodásforma az ember számára természetszerűen az emberi gondolkodás maga. Ebből ugyanakkor hajlamosak lehetünk arra az általánosításra, hogy maga a gondolat, mint absztrakt fogalmi termék pusztán az emberi lény privilégiuma. De mi is az, amit gondolat alatt definiálhatunk? Létezik, létezhet-e a gondolat az emberi elme kognitív tevékenységétől függetlenül, mint önmagában, önmagától létező valóság? Mi a szubsztanciális valósága, a lényegisége a gondolatnak? Mi maga a gondolat?

A számítástechnika már rég modellezte mindezt, pusztán csak értelmezni kellene a segítségével a gondolat és a gondolkodás viszonyait az emberi tudattereken belül. Látott-e már valaki olyan számítógépet, aminek önálló gondolatai voltak? Minden ami szellemi jellegű, legyen az maga a számítógép hardvere is, de elsősorban a rajta futtatható program, szoftver képes teljesen függetlenül létezni, mint gondolati, szellemi valóság, függetlenül attól, hogy a számítógép hardvere által úgymond megtestesül-e vagy sem. Az ember viszonylatában ugyanakkor ezen a ponton meg kell különböztessük a gondolat fogalmától azon környezeti ingerekre adott fizikai-mentális válaszreakciókat, melyeket gondolatként azonosítunk az elménken belül. Például, ha megízlelünk egy ételt, akkor érzékszerveink által érzéki, fizikai-mentális, érzelmi hatások érnek minket, mely benyomásokat, tapasztalatokat, élményeket aztán az elménk bizonyos absztrakciós folyamatokon keresztül képes gondolatokká alakítani. Ebben az esetben érvényes a materialista megközelítés, hiszen a gondolat látszólag az anyagban termelődik ki, vagyis az érzékszervi tapasztalatok absztrahálása során jelenik meg az elmében, az agy segítségével. Ez a látszat vitathatatlan, és fogalmilag az így létrejött információ absztrakcióját joggal nevezhetjük gondolatnak. De jelenti-e ez azt, hogy gondolat csak és kizárólag fizikai tapasztalás és érzékelés következtében jelenhet meg az elmében? Mert ha nem, vagyis KÉPesek bizonyos gondolatok úgy megjelenni az emberi elmében, hogy azok forrása nem azonosítható be valamiféle fizikai válaszreakciók eredményeként keletkező kognitív-absztrakciós termékként, akkor elKÉPzelhető, hogy létezik, létezhet a gondolatnak, mint emberi fogalomnak egy kiterjesztett, sokkal teljesebb értelmezése, sem minthogy a gondolat pusztán az emberi elmétől függő, abban kitermelődő valóság.

Nem szükséges tehát a materialista nézőpont elvetése, mely kétségtelenül rámutat arra, hogy az emberi lényt ért ingerek gondolatokat idézhetnek meg az elmében. Ezen jelenség termékeit én azonban inkább nevezném az emberi lény tudati valóságát ért ingerek válaszreakcióinak az összességének, melyek képesek kognitív reakciók kiváltására, akárcsak a számítógépen egy parancssor futtatása eredményeként a szoftver, melynél a külső inger az, amikor a számítógép kezelője – külső körülmény előidézőjeként – lefuttat egy parancssort, vagyis a számítógép számára előidéz egy helyzetet, melyre reakció keletkezik, a program futása által. Ettől azonban a számítógépnek nem „gondolatai” támadnak, hanem reakciói az őt ért ingerre, mely ingerre az eleve programozott lehetőségek szerint reagál azzal, hogy végrehajt egy rutint, vagyis látszólag „gondolkodik”. Beláthatjuk azonban, hogy egy számítógép programjában csak azok az elve a programozó elKÉPzelése, szándéka és akarata szerint jelenlévő potencialitások bomolhatnak ki, melyek egy eleve létező intelligencia által lettek létrehozva. A számítógép minden lehetséges válaszreakciója az őt ért külső ingerekre (parancssorok) ugyanis eleve létezik egy gondolati mintaként, egy potencialitásként, egy lehetséges reakcióként a program futása során megnyilvánuló, eleve létező intelligenciába ágyazódva. Nagyon durva a hasonlat, de ilyen szempontból az emberi lény pszichés működése tökéletesen analóg a számítógépével, azon különbséggel, hogy az emberi válaszreakciók az őt ért ingerekre sokkal „irracionálisabb” térben mozognak, ezért sokkal nehezebben modellezhetőek, kiszámíthatóak. Az emberi lény ugyanis nem pusztán ráció által, hanem érzelmei által befolyásolt és vezérelt, és a racionális és az érzelmi síkok reakcióinak variációi és kombinációi elméletileg végtelen számú válaszreakció létrejöttét teszik lehetővé. A jelenlegi számítógépek számára – önmaguk létezési valóságán belül – az érzelmi-intelligencia faktor nem létező valóság, vagyis nem befolyásolja a működésüket.

A gondolat metafizikai értelmezésében valójában egy lehetséges megnyilvánulása egy eleve létező intelligenciának, és mivel ezen eleve létező intelligencia végtelen, ezért a gondolat természete is végtelen. A gondolat egyszerre a szellem(i)nek, mint a benne lévő intelligenciának, erőnek (energia) és minden potencialitásnak az összessége. Az ősképek (ideák) valójában végtelen gondolattömegek is EGYben. A gondolat megnyilvánul és testet ölt mindenben, alászáll a tiszta szellemi valóságban, hogy anyagivá legyen, a gondolat ilyen értelemben elsődlegesen tiszta szellemi valóság, mely akkor is létezik, ha anyagi formában nem nyilvánul meg. Az elme és az agy azon eszközök, melyeket a szellem nyilvánít meg, hogy általa és benne a gondolat megjelenhessen. Mindebből pusztán a materialista perspektívából nézve annyit érzékelünk, hogy bizonyos minket ért reakciók következtében elménkben, agyunkban gondolatok jelennek meg.

Mi köze a fentieknek a Mindent Látó Szemhez, MAGunkhoz? Sokkal több, mint azt első ránézésre gondolhatnánk. Tudatos teremtővé csak az a tudat válhat, aki beavatódik a szellemi látás különböző tudati tereibe, mélységeibe. A tökéletes éberség, a minden létezés forrásával való tudati újjáegyesülés azt jelenti, hogy MAGunkban EGGYé váltunk a Teremtővel, magunk is MAGgá váltunk, maggá mely teremni, teremteni képes. Az ember-isten és az isten-ember két poláris iránya az ŐS-Tudatnak, a Teljességnek. Aki teljesen felébredt tudatilag, az MAGa az Isten. Ilyen értelemben, ha egy emberi lényben az isten megvilágosodik, akkor számára a földi játék emberi értelemben befejeződött. Azonban tudni kell, hogy a szellemi látást szimbolizáló Mindent Látó Szemmé való válásnak az útjának, emberi egyedenként, potenciálisan végtelen számú tudati terei, tudati stáció lehetségesek. A Mindent Látó Szem – ilyen értelemben – MAGa az Isten. Látni egyedül csak Isten tud, úgy, hogy többé nincs bezárva az egyedi, individuális szemléleti valóságok relativitásának során képződő szubjektív valóság-töredékekbe. Ez viszont földi értelemben véve a játék vége, ettől nincs tovább, hisz az egyedi, individuális én, a személyiség feloldódott saját forrásában, az EGY és EGYetlen Isteni EGY-ÉNben. A földi játékban tehát igazából azon tudati terek megtapasztalása az igazán izgalmas, amelyek a Mindent Látó Szemmé való válása során tapasztalható meg az emberi lényként megnyilvánuló ŐS-Tudatnak, Forrásnak, Teljességnek. A szellemi valóságnak végtelen számú szintje, pontosabban tudati tere létezik, mely egyedileg különböző módon tapasztalható meg. Ebben a kontextusban a végső ébredés, A Megvilágosodás legutolsó stációja az, amikor az emberi lélekben megérik az olthatatlan vágy, hogy megszűnjön egyedként, tudatilag elkülönülten létezni, tapasztalni és tudatilag vissza akar olvadni a Teljességbe. Ezen túl Semmi sincs, pontosabban ebben a Semmiben van benne a Mindenség, ebben a SemMIben válik MindÉNné újra a tudat. Ez olyan paradoxon, melyről kommunikálni érdemben lehetetlen, fogalmilag pedig önmagukat megvilágosodottnak mondók próbáltak kommunikálni velünk (pld. Buda, Jézus).

Az istenként emberi létet ízlelő tudat számára tehát végtelen lehetőségek vannak a ki és beteljesedésre. A mai korban kellőképpen le lett járatva – szándékosan és nem véletlenül a jelen korszakot uraló valós szellemi erőtér által – a mágia fogalma. A MAG fogalomkörében – mint a teremtést tapasztaló isteni tudat fogalmi jele – ugyanis a latinban megőrződött, úgy hogy közben a magyar nyelvet beszélők számára többségében már rég elfeledett lett mindennek jelentése.

magus, i, hn. [= magos ]

1) perzsa pap és tudós, innen = varázsló, bűvész.

2) mint mn. = magicus.

A fentiekből igen egyértelműen kiderül az, hogy MAGusnak a latin nyelvet beszélő rómaiak kiket is neveztek. Azon perzsa tudós-papokat, kik szellemi tudása mások számára sok esetben érthetetlen, felfoghatatlan, „mágikus” volt. Az avatatlan tudat számára mindig „varázslatnak” tűnik a valós szellemi tudás megnyilvánulása, függetlenül attól, hogy mindaz milyen szándékkal történik. Egy „avatárnak”, vagyis beavatódott tudat számára azonban a megszerzett képességek természetesek. Ezért van az, hogy az avatatlan tudat számára „csoda, mágia, varázslat” az, ami az avatottnak egyszerűen csak TUDÁS.

A valódi TUDÓ nem pusztán tudós, hanem a szellem éber embere. A TUDÓ nem olyan értelemben a szellem embere, mint azt a mai korban értelmezi például a tudományos szemlélet. TUDÓ az, akiben a ma „spirituális”-nak és „tudományos”-nak nevezett tudás nem válik külön, nem egymás ellentéteként definiálódik, határolódik el, hanem EGYetlen EGYséges valóságként létezik, melynek eredményeképpen a mostani szemléleti rendekkel összehasonlíthatatlan, teljesebb létszemlélettel rendelkezik annak művelője, mivel képes a Létből kibontakozó Életet EGY és EGYetlen, egymásközt átjárható EGYsÉGként tekinteni. Ez a mai paradigmában valójában értelmezhetetlen, mert ebben a legtöbb ember hajlamos azt gondolni, hogy a tudás az pusztán valamiféle lineáris, halmozati műveletek során keletkező ismeretek összessége, és csak és kizárólag ezen a módon hozzáférhető. Az a perspektíva, melyben a tudás közvetlenül hozzáférhető az egyéni tudat beavatódásának a mértéke szerint – vagyis az egyedi, emberi tudatnak a megélés, megtapasztalás útján szerzett gyakorlati megtapasztalás eredményeként – a mai paradigma világképében kondicionálódott tudat számára egyszerűen értelmezhetetlen, ezért törvényszerűen nem is létezhet.

A mágia nem valamiféle okkult cselekmény, ködös, misztikus, tudománytalan szemfényvesztés, hanem az EGYetemes Teremtő Tudás működtetésének a Rendje. MAGus az, akiben a Mindent Látó Szem megszületett, és általa különböző mélységeibe avatódott be az EGY tudásának. Mert EGY Valóság, egy Szellem és Lélek, EGY Intelligencia és Tudás létezik csak: az EGY. A tudat avatódottságának a mértéke a Mindent Látó Szem megnyílásának és látásának a minősége, melynek egyedileg igen különböző szintjei, állapotai, tudati terei léteznek. Az elmébe zárult emberi tudat a mágia segítségével teremt, a KÉPzelet a valódi MAGuspálcája minden Emberi Lénynek. Ilyen értelemben a Teremtő, a Forrás mindMAGunk és minden MAGia (mágia) teljessége, minden megvalósult és megvalósulatlan potencialitás összessége. A MAGában teljesen megnyílt Mindent Látó Szem EGYedül Isten, vagyis az emberi tudatba zárkózott isteni tudat teljes rátágulása, rányílása önMAGa Forrására, teljességére.

A mágia a MAGasztos tudása. A mágia a szellemi lét hierarchiájának is tudása, annak a hierarchiának a tudása, melyben semmilyen létező nem helyezheti magát önkényesen a másik felé, mivel egymáshoz való viszonyuk igazságos RENDje nem más, mint a tudatnak az EGY tudásába való avatódásának abszolút, isteni mértéke. Ezért a Szellem valódi hierarchiájának MAGvában az EGY-LÉNY-Egűség áll, minden tudat pedig azt tapasztalja, éli és annak a tudásnak a működtetésére képes, melybe egyedi megélései, megtapasztalásai során avatódott be egyedi, egyéni, individuális tudata. A teremtő hierarchia alapja a szeretet, az önmaga hatalmi kényszerébe zárult hierarchiáé pedig a félelem. Lényegében mindkét irányultsága a hierarchiának teremtő, csak más és más minőségű tudati tereket és azokban megnyilvánuló, azokban kibomló teremtéseket, teremtett világokat eredményez. Nincs jó vagy rossz mágia, csak mágia van, nincs jó vagy rossz mágus csak TUDÓ van, egy teremtés minőségét a tudáson és a tudati beavatódáson túl pedig a SZÍV, a Lélek vágya, és a vágy irányultságának a minősége határozza meg. Hogy Pokol vagy Mennyország teremtődik-e a mágia által kibontható tudati teremtésterekben, hogy egy ilyen világ médiumaként létező tudatok közös tudati tere mivé formálódik, az nagyban függ a mágiát elindító MAGus szándékától. A mágiában létrejött valóság nagyban függ a teremtést létrehozó, működtető, fenntartó teremtő, mágus lelki-szellemi motívumaitól. Minden teremtés, még a látszólag pusztító, félelemben fogant jellegű is ugyanakkor csak az EGYben létezhet, mert a szabad akarat által mindenki lehetőséget kap a MAGa teremtésének a létrehozására. Hogy azonban az a teremtés milyenné lesz, az függ az illető beavatottsági szintjétől, tudati terétől, vágyától, lelki-szellemi irányultságától, beállítottságától és minőségétől. A teremtett világ valójában végtelenül EGY-SZERű, ugyanakkor végtelen bonyolult tudati terek szimbiotikus és hierarchikus, valamint EGYmásban foglalt és EGYmás mellé rendelt mátrixának, hálójának szövevénye. Annál bonyolultabb, minél bonyolultabbá teszi az azt teremtő, illetve továbbteremtő elme, és annál EGYszerűbb, minél inkább képes megszületni az emberi lényben az elme, a tudat és a lélek valóságát a maga EGYszerűségében LÁTni képes: Mindent Látó Szem, az EGY, a Forrás, az ŐS-Ten.

MAGasztalni csak az képes a MAGában élő ŐS-TENt, akiben MAGgá érik a SZEM. Ekkor az elme leborul önön teremtője Forrása előtt, mert felragyog előtte annak MAGasztossága, zsenialitása, hisz mindezt KÉPes volt meglátni a minden létezés Forrását KÉPező tudatMAGban, mely tudatMAG azonos minden létezőben, s mely által a teremtésben minden EGYlényegű mindennel. Csak az a tudat képes MAGasztalni az ÖS-TENt, akiben megszűnik minden kényszer, minden hamis alá vagy felé rendeltségi érzet, mert megLÁTta, hogy sajátMAGa RÉSZe minden létezőnek, és minden létező RÉSZe saját MAGa EGÉSZségének. Isten – az egyedi tudat számára – nem kerül többé a világon kívülre, hanem minden LÉTEZÉS szerves, EGY és EGYetlen Valósága lesz, az ily módon beavatódott tudatban, pedig az Isten ébred saját Végtelen EGYségének tudatára, és újra és újra EGYesül önMAGa LÉNY-EGével. (A MAGázódás a legMAGasabb fokú tisztelet kifejezése, a MAGunkban élő közŐS-TENnek. MAGasztalása a MAGunkban élő Teremtőnek.)

magnitas, atis, nn. [magnus]

(ősk.) nagyság.

||magnities, ei, nn. [magnus]

nagyság.

magnitudo, inis, nn. [magnus]

1) nagyság, téres v. tágas kiterjedés, terjedtség: m. mundi, corporum; mm. regionum. Innen A) számbeli nagyság, sokaság, töméntelenség, nagy szám, m. copiarum. B) jelentőség, tetemesség, nagyság egyéb tekintetben: m. pecuniae, quaestu; m. frigoris, nagysága, m. fluminis, magas vizállás; m. dierum, hossza.

2) elvont tárgyakról, nagyság, magas fok, tetemesség: m. periculi, beneficii, doloris, m. odii, elkeseredettsége, m. roboris, tetemes. Innen (újk.) társadalmilag = méltóság, fönség, imperatoria; és || mint czím a megszólításban, m. tua, «Nagyságod».

3) szellemi v. erkölcsi viszonyban: m. ingenii, lángelmüség; animi, nagylelkűség.

A magyar nyelvben a lényeg szó mély EGYetemes jelentéstartalmat hordoz. A LÉ-LÉNY-LÉNYE-LÉNYEG szóbokor elemi erővel jeleníti meg az életben is tükröződő létezés szervességét, egymásban foglaltságát. A lé-él tükörszó és fogalmilag tükrözi a létből az életben megjelenő életet, ráadásul a lé, mint folyékony szubsztancia is sok asszociációt sejtet, például azt hogy az élet folyik, folyamatban van, fluidum jellegű, továbblépve pedig fizikai szinten jelzi a a földi létforma VÍZalapúságát, „levességét”. Ha a LÉNY szavunkat nézem, abban benne van a Lé az Él, az ÉN és a LÉNY, vagyis az a létező aki/ami megnyilvánul minden LÉNYegben, minden LÉNY életében, LÉtében, LÉTezésében. A LÉNYben ott van az ÉN, vagyis minden én benne van foglalva. A LÉNY-EG pedig jelzi a már előbb említettek fogalmi összességét, megtoldva azzal, hogy mindez EG, vagyis EGÉSZ, mert az EG szótő önmagában jelent EGYet is, mint EGész, EGészség.

Ha a latint vesszük az EGo szóban ott lapul az az ősi tudás, hogy minden egyéniség töve EG, vagyis EGY, EGész, az ego szó „O” betűje pedig magának a teljességnek is a jele, másrészt magának az elmének, ami az egót, a személyiséget létrehozza, mint tudati jelenséget, létezőt. Az „O” betű ugyanis egy kör, egy ellipszis pontosabban, ami szeparál, megjelenik a belül és a kívül fogalma általa, vagyis az elmén belüli és az elmén kívüli valóság. Az EG-O szóban tehát megőrződött egy EGYetemes kód, magyarán az, hogy az egyéniség minden látszat ellenére egyszerre EGYedi, in-divid-uális, megosztó, osztott, körön belüli, és EGYszerre a Teljesség része, mely az elmébe zárult tudat teremtményeként jön létre, és mely által minden létező megélheti, ráébredhet saját egyediségére, személyességére. Az „O” betű ugyanakkor asszociálni enged a SZEMre, mind az emberi, mind az isteni szemre. Az EG-O magában hordozza a SZEM-éjiségét a teremtett lénynek, és MAGában hordozza annak a lehetőségét, hogy a teremtett lény ráébredhessen ebből kibontakozva saját EGYetemességére. (A mai kor világnyelvének, az angolnak egyetemes bázisának a jelentős részét a latin képezi. Egy érdekesség, az angol EGG szó jelentése: tojás. A tojás a leendő élet minden potencialitását magában hordozó EGész EGYség, Ego.)

A bábeli torony történetében a fentiek alapján könnyen felsejlik a LÉNY-EG: az emberiség valaha valóban EGY nyelvet beszélt, ennek az EGYségnek az EGészsége a mai napig tükröződik a világ darabokra hullott cserepeiben, úgy mint a nyelvekben is. Ennél sokkal fontosabb azonban észrevennünk azt, hogy az egy nyelvet beszélőknek a nyelv, mint verbális eszköz, pusztán egy fizikai megnyilvánulása, és nem előfeltétele EGY-MÁS MAGértésének. Magyarán az EGY nyelvét beszélők azon emberek csoportja, kik szavak nélkül is képesek voltak megérteni egymást, mivel közvetlen módon voltak képesek látni minden létező és minden létezés LÉNY-EGét, vagyis EGYetemességét, EGYsÉGét. Ez a valódi, szellemi értelemben vett EGY nyelv beszélése, és ebből a perspektívából tekintve jelentőségét veszti az a versengés, mely a sokak által sejtett ősnyelv nemzetenkénti, egyedi kisajátítására irányul.

A valódi ŐS-NYELV nem nemzet, nem nemzetiség és nem identitás kérdése, hanem egy tudati minőség elérésekor nyílik meg a világ minden embere számára, amikor is a nyelv többé nem akadály, nem elválasztó lesz, hanem ellenkezőleg. A létezés valódi LÉNY-EGe, vagyis EGészsége és EGYsége túl van a mai értelemben vett és ismert nyelvi fogalmakon, mégis képes kifejeződni a szilánkjaira hullott valóság minden cserepében. A valódi ŐS-NYELV MAGa a LÉNY-EG látás, minden létező EGYségébe, Egészségébe való behatolás az EGYetemes LÉLEK által.

A Mindent Látó Szem mindvégig ott szunnyad minden létező SZEMében, várva azt, hogy felMAGasztalódva MAGunkban, MAGányából kilépve MAGgá érjen.

E nyelvet, mint MAGasztos kincset őrizzétek!

Horusz-szarnyas-Nap

Szószedet a fenti gondolatokhoz:

(Forrás: Dr. Finály Henrik: A latin nyelv szótára)

 

A magyar MAG szó előfordulása latin szavakban:

maga, ae, nn. [magus]

(költ.) varázslónő, bűvölőnő (lásd magus).

Magaba, hajlíthatl.

hegy Galatiában.

magalia, ium, kn. t.

(punicus szó) kunyhó, kaliba. nomádsátor. Mint sajátnév: Carthago külvárosa. Plaut. Poen. prol. 86, a hol mások: Magaria.

Magase, es, nn.

város déli Egyiptomban.

Magdala, ae, nn.

város Judaeában; innen Magdalene, es, nn. Magdalabeli, Maria.

magia, ae, nn. [mageia ]

varázslás, bűbájosság, bűvölés, a melyhez állítólag nagyon értettek a magus-ok.

magicus, mn. [magus = magikos ]

(költ. és újk.) varázsláshoz való, tartozó, varázs-, artes, arma: dii mm. kiket a varázslók szoktak segítségül híni.

magister, tri, hn. [rokon ezzel: magnus ]

1) előljáró, kormányzó, főnök, igazgató, vezető s több efféle: m. populi volt régebben a dictator; m. equitum, lovasság parancsnoka, a dictatornak hivatalsegéde; m. sacrorum, főpap; m. scripturae vagy in scriptura, m. societatis vagy in societate, haszonbérlő társaság feje; pro magistro, aligazgató; m. gladiatorum, vivómester; m. elephanti, elefántra felügyelő, vezető; pecoris, pásztor; navis, kormányos; m. morum = Censor, m. convivii, cnae, ebéd, vendégségrendező (sumposiarcos).

2) tanító, mester: habere aliquem magistrum; m. artium, virtutis, tudománynak, erénynek; stilus est optimus dicendi effector et m.

3) átv. ért. társaságban példaadó, vezető, tanácsadó, capere aliquem m. ad rem aliquam.

magma, matis, kn. [magma ]

kenőcs üledéke, salakja.

magnitas, atis, nn. [magnus]

(ősk.) nagyság.

||magnities, ei, nn. [magnus]

nagyság.

magnitudo, inis, nn. [magnus]

1) nagyság, téres v. tágas kiterjedés, terjedtség: m. mundi, corporum; mm. regionum. Innen A) számbeli nagyság, sokaság, töméntelenség, nagy szám, m. copiarum. B) jelentőség, tetemesség, nagyság egyéb tekintetben: m. pecuniae, quaestu; m. frigoris, nagysága, m. fluminis, magas vizállás; m. dierum, hossza.

2) elvont tárgyakról, nagyság, magas fok, tetemesség: m. periculi, beneficii, doloris, m. odii, elkeseredettsége, m. roboris, tetemes. Innen (újk.) társadal milag = méltóság, fönség, imperatoria; és || mint czím a megszólításban, m. tua, «Nagyságod».

3) szellemi v. erkölcsi viszonyban: m. ingenii, lángelmüség; animi, nagylelkűség.

magnus, mn. kf. major ff. maximus,

1) nagy, A) térben = tetemes kiterjedésü (átalán, vesd ö. ingens, amplus). domus, mons, mare, oppidum; mm. aquae, magas vizállás; mare m. = viharos, szélvészes, zajos; m. homo, magas termetü «szálas». B) számra v. sulyra, jelentőségre nézve = sok, számos, tetemes, exercitus, divitiae, copia frumenti.

2) elvont tulajdonságról, nagy = tetemes, derék, jeles a maga nemében, személyről = fönséges, hatalmas, nemeslelkü s több efféle, kedély s több efféléről = erős, indulatos: m. opus, res gestae, causa, periculum, eloquentia, studium; m. rex, Jupiter optimus maximus, homo propter summam nobilitatem et potentiam singularem magnus; m. infamia, gaudium, alacritas, odium. Innen: magnum est, valami nagy; quod majus est, a mi több; mm. verba, sermones, erős (nagy v. kérkedő) szavak; in majus celebrare, nunciare, nagyítni, tódítni; m. vox, nagy hang; exclamare magnum (ősk. és újk.) hangosan kiáltani, nagyot kiáltani; magna loqui, nagy szókkal élni, kérkedni; (színk.) magnum me faciam, pöffedezni fogok.

3) kf. major és ff. maximus kapcsolatban ezzel natus v. e nélkül is (midőn valaki életideje v. kora csak magára fordul elő) vagy ezzel natu (midőn valaki kora a máséval van hasonlítva) = idősebb, legidősebb (mely kapcsolatokban az alapfok grandis): A) életkorról: frater (natu) major, nagyobb fitestvér; majores natu, néha = tanácsosok (vesd ö. B.); (Pl.) major herus, öreg úr (atya), ellentétben ezzel: minor herus, ifju úr (fiu). Küln. major (quam) triginta annos natus, idősebb 30 évesnél, így is major triginta annis natus v. natu és major triginta annorum (vesd ö. natus, nascor alatt). B) időkorról = előbb: Livius fuit major natu quam Plautus. Innen fn. majores, um, hn. t. ősök, eldődök (vesd ö. A.). C) időről = hosszu, tempus; küln. magáról az életidőről = éltes: magno natu, idős, koros, vén, öreg.

4) érték v. ár s több effélék mellett magni és maximi saj. esetek állanak (igen ritkán majoris, helyette pluris) és magno, maximo stb. határozó esetek = magas, drága stb. (lásd a nyelvtanokat): m. emere, vendere, facere stb.

5) hivatalos v. társadalmi állásról «nagy» = előkelő, tekintélyes, hatalmas, befolyásos s több efféle; major invidia, felülemelkedett, a kihez irigység föl nem ér; ily értelemben (ősk.) praetor maximus = dictator, és fn. is: cum magnis vixisse, nagy urak társaságában; majorum fames, az előkelőké; innen szellemi tehetség vagy érdem tekintetében «nagy» = tehetséges, ügyes, kitünő, és ez értelemben mint személy mellékneve is pl. Pompejus Magnus, Alexander Magnus és t. Magnos et Felices et Augustos diximus; még roszalóan is: m. fur, nebulo, nagy, ügyes; sőt (újk.) jelentősebben = igen nagy, Alexander orbi magnus est, igen is nagy.

6) (vesd ö. 2) a) dicsérőleg: nagylelkü, nemes gondolkozásu, magasztos érzületü. b) roszalólag: elbizakodott, gőgös rátartó.

Magora, ae, nn.

város Egyptomban.

magus, i, hn. [= magos ]

1) perzsa pap és tudós, innen = varázsló, bűvész.

2) mint mn. = magicus.

magydaris,

l. magudaris.

magudaris, is, nn. [= magudaris ]

(Pl. és újk.) szára, tőkocsánja (mások szerint magva v. nedve) a laserpitium növénynek.

 

A magyar MAG szavunk megfelelői a latin nyelvben:

||albucus, i, hn.

1) a magzatingféle növény szára.

2) mag a növény magzating, asphodelus. L.

apyrenus és apyrinus, mn. [apurhnos]

magvatlan, mag nélkül való; fn. apyrenum, i, kn. (érts Punicum malum) egy faja a gránát almának, a melynek magvai nagyon gyengék.

cachry, yos, kn. [kacru ] és cachrys, yos, nn. [kacrus]

1) némely fák, különösen barkás viráguak és toboztermők, virágjának vagy termésének csapja v. szára.

2) a crethmos nevü növény fehér magja.

3) egy gyógyszerül használt gyantás mag, egy növényből, a melyet Plinius rosmarinum névvel jelöl, de a mely a cachrys Libanotis L. nevü ernyős növény.

centrum, i, kn. [= kentron ]

(újk.) a körző beszurt szára, a mely körül a másik forog, ezért:

1) középpont (a körben).

2) mag (a gyümölcsben), fának stb.-nek kemény bele.

genitura, ae, nn. [gigno] (újk. )

1) nemzés, szülés.

2) névk. a) a nemző, termékeny mag, ondó; b) a nemzett, született teremtmény, nemzedék; c) születéskori csillagzati jelenség.

granum, i, kn.

szem, mag, küln. gabonáé: g. tritici, uvae, salis, piperis.

incrementum, i, kn. [incresco]

1) növény s több efféléről növés, vitium i.

2) átv. ért. gyarapodás, nevekedes, növés: afferre i. rei alicui, esse in incremento, nőni.

3) (költ.) A) az, a miből valami nő, mag. B) nevendék.

4) küln. szónokl. msz., egy faja az amplificationak, a kifejezés fokozása = auxhsis. ||

5) a növekedést, növést előmozdító szer.

lignum, i, kn.

1) fa (mint anyag, vesd ö. arbor; küln. mint tűzifa, vesd ö. materia); közm. ferre l. in silvam felesleges dolgot tenni, hegyre földet hordani. Innen névk. = fából készült tárgy.

2) gyümölcshéj v. mag (mint: diónál a héj, baraczknál, szilvánál, cseresznyénél és szölőnél a mag).

3) Küln. a) fegyver, dzsida fányele. b) fatábla, a melyre irtak, irótábla. c) (költ.) élőfa. d) mobile lignum, tánczoló fabáb, mint játékszer. e) hiba az asztallapokban, a melynek fája nem mutat szép erezetet.

nucleolus, i, hn. [kics. sz. nucleus ]

apró mag.

nucleus, i, hn. [nux]

mag, bél, küln. dió s ilyféle gyümölcsnek ehető része, más gyümölcsnek nem ehető része. Innen átv. ért. A) valaminek belső része: n. conchae, gyöngy. B) valaminek legkeményebbje, n. ferri.

||pinicellus, i, hn.

tán pinia-mag; átv. ért. gömböcske.

sementis, is, nn. [semen]

1) vetés, a vetés cselekvése: facere maximas ss.; átv. ért. s. malorum a diis facta non est.

2) gsz. A) vetés ideje. B) a vetett mag. C) (költ.) a kinőtt vetés = seges 2.

seminium, ii, kn. [semen] (ősk.)

1) mag.

2) faj, állatokról.

sperma, atis, kn. [sperma]

mag, ondó.

Horusz-szeme

The following two tabs change content below.
FJT
Az oldalon található gondolatok mellőznek mindennemű konvencionalitást, ezért bárki olvassa őket, kérem tartsa szem előtt, hogy kinek nem inge ne vegye magára, kinek nem dolga ne járjon utána és fordítva. Írójuk nem tagja semmilyen földi szerveződésnek, vallásnak vagy spirituális irányzatnak, sem a materialista-tudományos sem a vallásos-spirituális világképet nem vallja magáénak, közléseit nem bennük értelmezi. Igyekszik ama nézőpont megjelenítésére, mely érzékeli mindkét világképet, ám valósága nem reked meg egyikben sem, hanem - azt magában foglalva de mégis meghaladva - egy teljesebb valóságkép közvetítését kísérli meg. Bármilyen esetleges áthallás, egybecsengés, más létező gondolati építményekkel nem szándékos, pusztán egy adott logikai fonál, intuitív valóságkép megjelenítésének eredménye.
FJT

Latest posts by FJT (see all)

Gondolatok megosztása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

1 × kettő =